Ősz ~ L'autunno ~ Autumn ~ Der Herbst ~ L'automne
˙

Adriana Hölszky
˙
mifelénk szinte sohasem hallani a román származású német zeneszerzőnő műveit. Pedig érdemes megismerni! (Lásd még: ITT)
˙
Ezúttal egy "dél-kelet európai" kamarazenékből összeállított lemezen találtam egy művét: Jagt die Wölfe zurück(Űzd vissza a farkasokat). A hat ütősre írt mű 1989-ben keletkezett, s Ingeborg Bachmann egyik legrejtélyesebb versének befejező soraira utal (csupán a kutyákat cserélte fel Hölszky farkasokra). Hosszú, cage-i szünetekkel!
˙
Az eredeti Bachmann vers:
˙
Es kommen härtere Tage.
Die auf Widerruf gestundete Zeit
wird sichtbar am Horizont.
Bald mußt du den Schuh schnüren
und die Hunde zurückjagen in die Marschhöfe.
Denn die Eingeweide der Fische
sind kalt geworden im Wind.
Ärmlich brennt das Licht der Lupinen.
Dein Blick spurt im Nebel:
die auf Widerruf gestundete Zeit
wird sichtbar am Horizont.
˙
Drüben versinkt dir die Geliebte im Sand,
er steigt um ihr wehendes Haar,
er fällt ihr ins Wort,
er befiehlt ihr zu schweigen,
er findet sie sterblich
und willigt dem Abschied
nach jeder Umarmung.
˙
Sieh dich nicht um.
Schnür deinen Schuh.
Jag die Hunde zurück.
Wirf die Fische ins Meer.
Lösch die Lupinen!
˙
Es kommen härtere Tage.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A kimért idő

˙
(Die gestundete Zeit)

˙

(Adamik Lajos fordítása)

˙
Nehezebb napok jönnek.

Az égalján láthatóvá válik

a visszavonásig kimért idő.

˙

Közel a perc, hogy bekösd cipőd,

s kutyáid visszaűzd a parti tanyákra.

Mert halaid bele-gyomra
hideggé dermedt a szélben.

Csillagfürtjeid fénye gyéren pislákol.

Ködben kémlel szemed:
az ég alján láthatóvá válik
a visszavonásig kimért idő.

˙
Kedvesed odaát homokba süpped,
lobogó hajáig gyűlik,
szavába vág,
elhallgattatja,
halandónak találja
és búcsúra késznek
minden ölelés után.˙

˙
Ne nézz körül.

Kösd be cipőd.
Űzd vissza kutyáid.
Halaid szórd a tengerbe.
Oltsd el csillagfürtjeidet!

˙
Nehezebb napok jönnek.

˙

Friedrich Hölderlin
˙
MNÉMOSZÜNÉ
˙
Második változat (részlet)
˙
(Bernáth István fordítása)
˙
Csak jel vagyunk, s mögötte semmi,
kín nélkül vagyunk, s már-már elfeledtünk
beszélni is a messzi idegenben.
Márpedig ha emberekről
vitáznak fenn az égben, s hatalmasan
mozdulnak a holdak: a tenger is
szót szól majd akkor, s a folyamoknak
új meder kelletik. Csak Egyvalaki áll
mindenek fölött. Szabhat
bármikor változást. Törvényt sem igen
állít. Felcsendül akkor majd az Írás,
s a tölgyek örök hegyi hó közt
lengenek. Mert nem tehetnek
mindent az égiek: a halandók
előbb pusztulnak el. Fordul ezért a Visszhang is
feléjük. Nehézléptű
az idő, de megtörténik mégis
az Igazság...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

˙
Ein Zeichen sind wir, deutungslos,
Schmerzlos sind wir und haben fast
Die Sprache in der Fremde verloren.
Wenn nämlich über Menschen
Ein Streit ist an dem Himmel und gewaltig
Die Monde gehn, so redet
Das Meer auch und Ströme müssen
Den Pfad sich suchen. Zweifellos
Ist aber Einer. Der
Kann täglich es ändern. Kaum bedarf er
Gesetz. Und es tönet das Blatt und Eichbäume wehn dann neben
Den Firnen. Denn nicht vermögen
Die Himmlischen alles. Nämlich es reichen
Die Sterblichen eh an den Abgrund. Also wendet es sich, das Echo,
Mit diesen. Lang ist
Die Zeit, es ereignet sich aber
Das Wahre.

Csermely Gyula (lásd még: ITT )

˙

avagy (ahogy Plinius mondta; mások szerint a pápakoronázáskor is elhangzott): sic transit gloria mundi -

˙

avagy: hogyan kerül egy "gyékényre" Illés Béla Kárpáti rapszódiája és Csermely Gyula regénye (Ami két Miatyánk között van)

˙

Egy lomtalanítás maradványai...

˙

Avagy a tájékozódás lehetősége az utcán hever, csak le kell hajolni érte...

Szabó Ervin ~

˙

nem szorul mentegetésre.

˙
Szabó Ervin ~

˙
védelemre szorul.

˙

Védelemre, akár a városa - Budapest -, amelyet éppen megfosztani készülnek egy történelmi részletétől...

˙
Szabó Ervin a Fővárosi Könyvtár teremtő munkatársa, igazgatója volt. Ellenezte a világháborút, s abban részvételünket. Ellenezte, hogy a munkások számára gyengébb színvonalú könyveket tartsanak a könyvtárak. Színvonalas könyvtárhálózatot alakított ki, megindította a Budapesttel összefüggő anyagok gyűjtését. Tudós munkássága volt a könyvtár- és a társadalomtudományok terén.

˙
És igen! Anarcho-szindikalista volt. A 19. és 20. század fordulóján! Akkor Szabó Ervin felfogása azt jelentette, hogy a szakszervezeteket kell erősíteni. Üdvözölte az 1917 novemberében volt októberi forradalmat annak egy éves fennállásán belül, hiszen 1918-ban Szabó Ervin meghalt. Sajátos az októberi forradalmat utólag Lenin-puccsnak nevezni. A cári önkényt leváltó forradalom nem kárhoztatható az azt követő diktatúra, a tisztogatások, a törvénytelenségek miatt. Azoknak idején Szabó Ervin már nem élt. Amint nem érte meg a kommunista párt magyarországi megalakulását sem, tehát aligha lehetett szélsőséges kommunista.

˙
Tudós könyvtáros volt. Munkájának jegyeit máig őrzi a könyvtár. Több mint fél évszázada az ő nevét viseli a Fővárosi Könyvtár.

˙
Most meg akarják változtatni a nevét. A „kultusz”-államtitkár is megszólalt az ügyben. Ő a maga részéről Hamvas Béla nevét javasolja.

˙
Én úgy érzem: nem szabad senkinek a nevét azzal meggyalázni, hogy egy érdemes tudós lekapart nevének a helyébe írják!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Egy analóg történet:

˙

1946-ban Párizsban a Boulevard de la Villette nevét Place de la Bataille de Stalingrad-ra változtatták. Az ottani metróállomás neve Stalingrad lett. 1946-ban! Amikor már tudottak voltak a tisztogatások, amikor a nyugati világban tudták-ismerték Sztálin tevékenységét. De a sztálingrádi csata az orosz nép nácizmus elleni élet-halál harcának a szimbóluma lett a világ szemében.
˙

S amikor Sztálingrád nevét Volgográddá változtatták, a párizsi metro a sztálingrádi csata emlékére továbbra is Sztálingrád nevét viselte. S viseli azóta is, akármilyen irányultságú kormánya legyen Franciaországnak.

Inter arma silent Musae ~

˙
háborúban hallgatnak a múzsák – mondta egykor Cicero. És ez a mondat is tőle származik: Inter arma silent leges (háborúban hallgatnak a törvények)…

˙
De hát háború van most mifelénk?

˙
Igen!

˙
A szellem, az értelem ellen vívott háború! A szellem leépítése.
~~~~~~~~~~~~~~~~~
Blogbejegyzéseim olvasói (s egyre szaporodnak!) megemlítik, hogy mostanában inkább „közéleti” bejegyzésekkel töltöm az időmet, semmint kulturális szemezgetéssel. Igaz! Kényszer hatására történik így. Belső kényszer, mert mint idéztem: inter arma silent Musae!

˙
A politika, a közélet (akár hazai, akár világbeli) nagy vonulatai érintenek persze, de kiigazodni aligha lehet közöttük, hiszen ki ismeri a kisemberek között azokat az érdekeket, amelyek ezeket a vonulatokat meghatározzák. A tájékoztatás használhatatlan, hiszen – nem egyszer mondtam – a puszta manipuláció fő eszközévé süllyedt. Egyre többet hallom: nem érdemes odafigyelni! Hajlamos az ember rá, hogy behúzódjék az odújába, hogy ártatlan (vagy ártó) szenvedélyek, akár a művészetek termékei mögé rejtőzzék, hogy elüsse a nyomasztó időt: hiszen senki nem kérdezi a véleményét, s kétségbeesetten kénytelen tudomásul venni, hogy az emberek a jelenségek nagy részével nemhogy nem foglalkoznak, de azokat észre sem veszik. Mi több: sokan egyetértenek a rontó tömjén hatásával.

˙
Mit tehet hát a saját sorsából kényszerrel vagy önszántából kirekesztett ember? Nem tudja vajon, ami történik vele? Dehogynem! Apám mondta nagyon bölcsen, hogy az emberek nem feltétlenül tudatlanok, de a tudatlansággal nagyon kényelmesen lehet takarózni. Így van ez a közélettel, így a politikával, így a sorsunkkal – s ami meglepő: így van ez a szellem termékeivel, a művészetekkel, a gondolatokkal. Itt találkoznak a dolgok. Itt a magyarázata annak, hogy mostanában tényleg többet foglalkoztat az úgynevezett közélet, mint a szellem, az elvont gondolkodás és így tovább. S ami érdekes: hitelesebb információkhoz juthatunk, ha meghalljuk azokat a képtelenségeket, amelyeket választott vezetőink mondanak egyre magabiztosabban a szellem termékeiről, mondjuk éppen a művészetekről. József Attila megérdemli a szobrát, hiszen rendes verset írt a Dunáról, mondja az ország végrehajtó hatalmának első embere, amint a parlament ablakából kinézve megakad a szeme a költő szobrán. Ha egy kávéház végre megnyílik azzal a kétsébeesett ambicióval, hogy a szellem terepe próbál lenni, akkor a helyi politikus kivonja kardját, s olyan ostobaságokat beszél, mintha soha nem olvasott volna mást, csak parlamenti jegyzőkönyveket. Ha a költészet „felkent” képviselőjét magához inti a politika, akkor szerény tehetségéről is megfeledkezve, szorgalmas csinovnyikként hajtja végre, amit végre kell hajtania, s ami még csak szomorúbbá teszi a jelenséget, nagy valószínűséggel egyet is ért tennivalóinak jó részével, el is hiszi, meg is vallja azokat - hiszen éppen „szerény tehetsége” hajtja-motiválja. Ezek a szellem tönkretételének valódi jegyei, ezek informálnak, ezek erősítik a gyanút, hogy másról, súlyosabb bajokról van szó, mint amit a jelszavak, a beszédek, a manipulált információk sugallnak.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Igen! Háború van. Szabadságharcnak, forradalomnak nevezik egyesek, pedig nem egyéb, mint szánalmas, pusztító háború. A hatalom mámorában és révületében folyó háború, amely nemcsak a múzsákat hallgattatja el immár, de az élet valódi értelmét is veszélyezteti. Nagy kérdés, hogy a közöny, a kétségbeesés, a kívülmaradás szomorú kényszere, a félelem, az egzisztencia, a napi élet feltételeinek féltése mennyiben segíti a mai hatalmasok pyrrhusi győzelmét.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Ezért foglalkozom kevesebbet egy-egy zenemű létrejöttével, egy-egy lemez megjelenésével.

˙
Igen, barátaim!

Kupper András
˙
~ az intelligencia akkumulátor
˙
"a hont
kivont

szablyával óvta…
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:
…………………..
gagyog
s ragyog.
…………………..
sekély
e kéj - " ~ írta József Attila, amikor az ostoba értetlenséggel, a merev gondolkozás okozta retardáltsággal találkozott egy versének okán.
˙
Egyszóval, amint már imént is írtam róla: megnyílt a Hadik Kávéház. Ennek az eseménynek csak örülni lehet. Aki nem örül, az retardált. Egyszerűen ki kell mondani.
˙
Politikai okokból (ugyan mi más okból?) mindenre rászállnak. Vijjogva ítélik el, nyomják a sárba, teszik tönkre. Mindenütt bűnös indulattal, gőgös önteltséggel szimatolják a bűnt. Nincsen egyetlen percnyi maradásunk. De ez a "nagypolitika" dolga!...
˙
Kupper úr azonban egyszerűen csacsiságokat mond! Akár egy elmaradt agyú, maradi, zsémbes öregember, egy beszűkült agyú maradvány, egy múltból ittfelejtett gyenge értékű kövület. Ezért van, hogy
˙
"Ideidézi szellemem
hevét
s nevét"
˙
Azt írja Horger Antal ...helyesbítek: Kupper András úr:
˙
"Retrónak is rossz vicc – A bútorok sokkal inkább egy 70-es években virágzó nagy vállalat leselejtezett darabjainak raktárára emlékeztetnek . A falon meghökkentő a látvány: Stevie Wonder, a világtalan zenész, rendőrautóval üldözi Adyt és Csinszkát, akik Zsigulin menekülnek"
˙
Mit kezdhetni azzal, aki nyilvánvalóan politikai dühödtségében - mindössze ennyire képes. Aki fiatalember létére, ekkora beszűkült értetlenséggel nyilvánul meg!

˙

Azt én megállapítani nem tudom, hogy olcsóbban is meglett volna, hogy mennyiért adják a helyiséget, hogy ki mihez nyúlt, miben vétkes, milyen ügyeskedéssel működik... Ebbe én, az egyszerű magyar állampolgár nem látok bele, csak gyanakszom, hogy egyszerre ennyi bűncselekményről beszélnek, a sajtóban, a rádióban, a tévében, az interneten. Ez a műsor, ezt kapjuk-halljuk folyvást, ezt a kutyakomédiát!

˙

A kávéházba viszont ellátogattam...

˙

Bizton mondhatom, hogy ha valaki ilyen mélységesen értetlen egy kreatív kísérlet, a játékos, szimbolikus irónia láttán, aki ilyen héja-éhséggel repül rá egy új kezdeményezésre, amely ráadásul hagyományokat is folytat - az vagy nagyon korlátolt, vagy nagyon rosszindulatú (s azt hiszem, nagyon enyhe kifejezéseket használok).

˙

Mit mondjak? Ilyen ostobaságokat a szocreal Zsdánovnál olvastam az ötvenes évek elején...

˙

Zsdánov ~ Kupper...

Isten bocsássa meg nekik!

Creativeness

˙

Ha "pártunk és kormányunk" valóban annyit áldoz majd a szabad kultúrára és művészetekre, amint az kilátásban van s várható, akkor a kísérletező "kreativitásra" takarékosan - maximum 15 wattos izzó világítását igénybe véve -, a fent ábrázolt módon lesz lehetőség...

Wolfgang Mitterer

˙

a sokszor meglepetésekkel szolgáló osztrák zeneszerző Massacre című operáját 2003-ban mutatták be a Wiener Festwochen keretében. A Col Legno kiadó idén jelenetette meg lemezen.

˙

Az opera librettóját Christopher Marlowe drámájának (The Massacre at Paris) alapján a szerző írta Stephan Müllerrel.

˙

A téma: a Szent Bertalan éjszakája (az 1572-es párizsi mészárlás).

˙

Mitterer alapvetően mai zenész. A legkülönbözőbb témákat dolgozza fel, különös nyelven (bővebben lásd: ITT)

˙

Egy részlet, az opera nyitó percei:

Hadik Kávéház
˙

végre valami szolid pozitívum Újbuda és a város életében.

˙

Egyszóval a Bartók Béla úton újra megnyílt a Hadik, amely a közeli Hadik laktanyáról kapta a nevét (a laktanyát a háború után Zalka Mátéról nevezték el, a Hadikot 1949-ben becsukták).

˙

Azután volt ott még cipőbolt is.

˙

Mostanában az a terv, hogy az egykori Hadik laktanyából, a "névadóból", szálloda lesz, ami kétségtelenül jobban illik egy kultúr-utcához, a Bartók Béla úthoz.

˙

Magam még emlékszem a régi Hadikra, gimnazistaként jártam is benne. A cipőboltot nem látogatttam...

˙

Kultúrtörténeti adalékok bőven találhatók a neten, ha a Hadik kávéházat meg a Hadik laktanyát beütik a Google-ba.

˙

Végülis örülök, hogy a mai sivárságban van egy vigasztaló történet. Köszönet érte!

˙

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
És akkor olvasom a hírt ( ITT is) , hogy a Hadik is mutyi, meg polgármesteri "ezmegaz", meg offshore-buli, meg rémisztő korrupció, meg áron alul, meg olcsóbb is lehetett volna stb. Magasságos szentháromság (mert egy isten itt már nem elég)! Mikor lesz már legalább percnyi nyugalom? Mikor lesz egy percnyi megnyugtató csönd? Mikor történik meg, hogy az ellenoldali fél azt mondja: jó dolog, hogy ez vagy az történt-történik.
˙
Meg, hogy áron alul? No tessék! Tessék megnézni a Kossuth Lajos utcát, a Rákóczi utat! Ott állítólag az árukon kínálják az üzlethelyiségeket. És mit láthatni? Üresen kong egy tucatnyi, koszos kirakatokkal, vizeletszagú beugrókkal. Akkor miért baj, hogy a Hadik áron alul. Nehéz dolog ez nekem, kérem!

Az engesztelés napja
˙
közeledik….
˙
Micsoda paradoxon az újratámadt gyűlölködés évadán!
˙
"Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhatnak" – mondta a proféta…
˙
Az ujságban olvasom a DJ nyilatkozatát: az értelmiség…
˙
Aztán dilettáns „felkentek” beszélnek besorolásokról (felejthető, felejtendő – meg bohócság, ostobaság) –; oktatják- nevelik népünket szaporán.
˙
Az engesztelés napja
˙
közeledik…
˙
Aribert Reimann Requiemje szól a hangfalból…



˙
De vajon hogyan is állunk a felejtéssel. A múlt jelen van. Múlt nélkül nincsen jövő – mondja a közhely és így igaz éppen.

Az engesztelés napja
˙
közeledik…
˙
A visszanézők árulása ez. Ugyan milyen módon vezeti autóját, aki előre haladva csak a visszapillantó tükröt nézi. Nem visszanézés (hátra arc!), csak pillantás! Mert hol marad a progresszió?
˙


˙

…nem az írástudók magánéletéről van szó, nem esetleges meghajolásukról az Élet kényszerei előtt: magától értetik, hogy áruló írástudó nem egyszerűen megalkuvó írástudót jelent. Az „írástudók árulása" nem külső nyomás alatt jött létre, hanem magukból az írástudókból indult ki, gondolataiknak belső fejlődése kapcsán. Nem egy háborús kor hangulatának hatása az eszmék világára, hanem ellenkezőleg, egy béke felé törő, reményteljesen civilizálódó és szabadelvű korban önmaguktól kiérett eszmék szomorú visszahatása a korra; visszahatás, mely lehetővé tette, amit már senki se hitt volna: hogy a civilizált és fölvilágosodott Ember hajlandó lett ismét állatnak érezni magát, és természetesnek elfogadni a legvadabb barbárságokat és szörnyűségeket - írta Babits Mihály Az írástudók árulása című esszéjében.
˙
Az engesztelés napja

˙
közeledik…

˙

Nam June Paik aktualizálása? Pamflet. Pamfletté lesz a progresszió. Elkerülhetetlen.

˙

Marcello Mastroianni

˙

egy megrendítő részletet mond el Furio Bordon Le ultime lune (Holdfogyatkozás) című darabjából. Magyar színpadon Darvas Iván játszotta a szerepet.

˙

Szeptember 30-án előreláthatóan mégis lesz előadás a Sanyi és Aranka Színházban. Valószínüleg ez a részlet is helyet kap a műsorban...

David Lang

˙

amerikai zeneszerző 2009-ben megjelent lemeze egy nagyobb lélegzetű és négy kisebb opuszt szólaltat meg. A hosszabb mű Andersen meséje (A kis gyufaárus-lány) nyomán készült. David Lang különös zenéit már korábban ismertem. Érdekes, izgalmas, pszichedelikus zene volt az Are You Experienced?, majd a Child című lemez.

˙Ennek az új lemeznek legérdekesebb darabja az Énekek éneke alapján készült For Love Is Strong című kompozíció valamint a Joseph Rolnick jiddis szövegére (Leyg ikh: I Lie) komponált néhány perces dal.

˙

Külön érdekessége, hogy a Paul Hillier vezette Theatre of Voices énekegyüttes működik közre a kopenhágai Ars Nova együttessel.

˙

Meg kell említeni a lemez kísérőfüzetének nagyszerű kiállítását, fényképes és képzőművészeti asszociációkkal.

˙

Egy részlet az Énekek énekéből:

Antonio Paolucci
˙
olasz művészettörténész 1939-ben született, 71 éves. Egy évig kultuszminiszter volt az olasz kormányban (1995-96). XVI. Benedek pápa 2007 decemberében a Vatikáni Múzeum igazgatójává nevezte ki.
˙
Antonio Paolucci a közelmúltban oda nyilatkozott, hogy a Sixtusi-kápolna freskóit olyan módon kezdik a ki a rossz hatások, a hőmérsékleti ingadozások, nem kevés részben a rengeteg látogató keltette károsító tényezők, hogy unokáink talán már nem is láthatják majd ezeket a fantasztikus alkotásokat.
˙
Az aggodalom - első megközelítésben - jogosnak tetszik és tennivalóért kiált. Ki vitatná, hogy ezek az értékek az emberiség közkincsének számítanak, tehát világérdek, hogy megmaradjanak?
˙
És itt következik egy idézet Paoluccitól:
˙
„A mi korunkban már nem vagyunk képesek olyan remekműveket létrehozni, mint annak idején Michelangelo tette, számunkra a kihívást a zseniális elődök alkotásainak megőrzése és továbbadása jelenti. Ezt a fejlett technológia már lehetővé teszi.”
˙
Jámborabb megközelítésben logikusan felmerülő kérdés, hogy ha a mai technológia már biztosítja ezeknek az alkotásoknak megőrzését, akkor mi az ok az aggodalomra?
˙
Ám a neves tudósnak alkalmasint locsogási kényszere lehet, amit a fenti idézet első mondata megerősít. Mert ugyan mi más oka lehet, hogy a mai kor alkotásait degradálja, amikor kijelenti: a mai kor képtelen "olyan remekműveket létrehozni". Mi más, mint az ostoba locsogási kényszer. Említeni sem kell a mai nagyok nevét: képzőművészetben, irodalomban, zenében stb.- annyira evidens az idézett állítás beszűkültsége. Divatos és vétkesen öreges szokás, hogy a jelen átkos problémáinak hatására hozzákezdünk a nosztalgiázáshoz, s végül valóban elhisszük, hogy a mai kor nem szül Michelangelokat, Bachokat és a görög drámairókhoz felérő irókat - hogy csak néhány művészeti territóriumot érintsek.
˙
De hogy ezt egy Paolucci szintű tudós ember tegye?

Töredékes meditáció „rosszkedvünk tele” előtt…

Meg kellene értetni a társadalommal, hogy az érdeklődést izgató bulvár egészében csak hulladék. Olyan környezeti és mentálhigiénés pusztítás, amely csak arra jó, hogy például felelőtlen politikusok komoly károkat okozhassanak, érdekcsoportok élethelyzeteket teremtsenek a többség számára, amely többség olykor tragikusan vevő ezekre a kretenizmusokra.

˙

A reklám például. Értelmes ember tudja, hogy a reklám elsősorban nem az ő érdekeit szolgálja, hanem a reklámra áldozó szolgáltatókét. Hogy egyszerű átverésről van szó. Az embert érdekli a spektákulum, a történés, az elérhetetlen régió. S mert nincsenek belső történései – hiszen még a csírájában leszoktatták róla – hozzákezd öntudatlanul is az önringatáshoz. S ekkor jönnek az ezoterikus szörnyűségek (lásd például: ITT ) , a csodadoktorok, a guruk, a reklámpszichológusok, a politikai kalandorok, a főnökök, a mindentudó bölcsek. Immunitást kell szerezni. Nincsen egészséges bulvár, nincsen egészséges reklám, nincsen egészségesen ájtatos igehirdetés. Ha így lenne, akkor édeni állapotok uralkodnának, s a hírek nem mindennap rontásokról, pusztításokról, gyilkosságokról, csalásokról szólnának. S ráadásul a hírek is reklámok, a hazugságok erőforrásai, a mindenható manipuláció lehetőségei.

˙
Ez együttvéve a bulvár. Nem azt jelenti, hogy a bulvárnak nincsenek esetenként valódi töredékei, hogy a reklám esetenként akár követhető is maradhatna. Ez a rész azonban árnyékban van, pontosabban a befogadó képességét arra, hogy észrevegye a különbségeket, kirabolták. Az egyént kirabolja a bulvár és a reklám, az ígéret a jobbra, a jóslás a jóra, a hazárd a nyerésre.

˙
Olyan „teljesítménnyel” büszkélkedhet ez a mentális pusztítás, hogy az emberek nem hajlandók szakítani vele, mi több függővé válnak tőle. Elvesztik azt a képességüket, hogy fáradságot áldozzanak a lehetséges megértésre. Egyszerűen arra használják a „beszélgetés” alkalmait, hogy elmondják magukat. Itt is könnyen eltévedhetni az erdőben. Nem az a locsogás, amikor az ember a trendeket, folyamatokat, az átverést, a káoszt, a hazugságot próbálja felismerni-leleplezni, amikor arról mesél – olykor akár túlbeszélve magát –, hogy hol látja azokat a pontokat, amelyeket fel kell ismerni, hanem az, amikor az ember csak magával foglalkozik, csak pszichés alacsonyságát teszi magas polcra, s abbahagyja a kételkedést. Nem alaptalan mondás, hogy csak az ostobák magabiztosak, a tehetségesek, az értelmesek: kételkedők. A buta ember azt hiszi, hogy a „többet tudótól” megtudhat valamit anélkül, hogy befektetne. A befektetés pedig nem más, mint fáradság, erőkifejtés, észrevétele a dolgoknak, a lényeg megsejtésére szánt törekvés.

˙
A manipuláció fő territóriuma a politika. Itt polgárjoggal lehet hazudni. Itt érdektelen az igazság. Itt csak az számít, hogy megeszik-e a kínált katyvaszt vagy sem. Hogy beveszik-e a maszlagot( reklám, kampány, locsogás stb.) vagy sem. Itt a reklám uralkodik. Íme itt az árum – mondja a politikus -, vegyétek és másnapra boldogok lesztek. És ha nem történik meg az ígéret, ha megtörténik az átverés, akkor kezdődik elölről az egész. S ehhez hatalmas pénzek, szervezetek, apparátusok, s rengeteg ravasz-ostoba csinovnyik áll rendelkezésre.

˙
Így azután lehet működni. Csak a szabadság csíráit kell kipusztítani. És mivel? Hát a szabadság ígéretével! Csak azt kell elhitetni, hogy a szabadságra törekvés nem a szabadságra törekvés, s a bölcsek kövét a már kipróbált rossz szentté avatása kínálja.

˙
Így lehet az oktatás fő koncepciójává tenni a büntetést, terrorizálva ezzel a még koránál fogva is csak ösztönösen eligazodni próbáló őszinte gyermekkort. Így lehet elhitetni, hogy a fáradság, hogy a világ megismerésének ambiciója káros, amit persze „kiváló” reklámfogással a szabadság igéretével, a boldogság jóslataival hitetnek el.

˙
Így lehet önigazolást adni a butaságnak, az érdektelenségnek, a káros szenvedélyeknek. Így lehet rémséggé tenni az áldást, a valóságos csodát. A huszadik század irtózatos mentális és táradalmi poklok méhében csodákat hozott létre. Azt hihettük, hogy ez a kor majd kiküszöböli a múlt őrületeit, vagy legalább erre vesz irányt. S mi történt újra? Száguldunk, repülünk, „tájékozódunk”, utazunk, bámulunk, élvezünk, s azt amihez ennyivel nem érünk fel, szelíd esetben vitatjuk, vadabb lehetőségek birtokában üldözzük.

˙
Az emberiség talán legzseniálisabb korszakában támadnak fel a legnagyobb ostobaságok. A legjobb eszközökkel ellátott ember kitünően hülyíthető. S ez így van szinte minden irányban, minden formátumban, minden lehetőségben.

˙
Az igazak, a valódi hangok alig hallhatók. Ráadásul legtöbbször alig különböztethetők a bűnös manipulációktól.

˙

Tégy különbséget – mondották a bölcsek.

˙
Vajon a világ arra tanítja-e az embert, hogy különbséget tegyen? Nem! A bulvár, a reklám, a politika, a média azt a hitet préselik az emberbe, hogy döntési lehetősége van vagyis tud különbséget tenni. A különbségek felismeréséhez minden bizonnyal hatalmas mentális befektetésekre van szüksége az egyénnek, a társadalomnak egyaránt. De ugyan ki hallgat azokra, akik e befektetés megvalósítását legalább megkísérlik. Akik csak úgy, „minden cél és érdek nélkül” teszik a dolgukat. Felismerik a dolgukat és nem hagyják parlagon prédává tenni emberivé vált agyukat.

˙
A múlt, a mögöttünk levő hat ránk, akár akarjuk, akár bevalljuk, akár nem. De a múltból önmagában nem lehet jövőt faragni, mert az azt a paradox képtelenséget szülné, hogy a múlt azonos a jövővel. Az előre tekintés nem zárja ki a visszapillantást. De vajon ki vezeti autóját előrefelé úgy, hogy kizárólag a visszapillantó tükröt nézi?

˙
Sokan attól tartanak, hogy a jövő, az új iránti kiváncsiság tagadja a már meglevőt, az ismertet. De – gondolom – óriási tévedés áldozata az ember. Hiszen a meglevő, a múlt is alakul a jövőbe törekvés, az új folytán. A baj ott kezdődik, amikor valakik úgy kaparják elő a múltat, hogy gátolják a jövőt.

˙
S erre a mindenkori jelen tragikusan sok példát mutat…

˙
Dubito, ergo sum…

˙
De nem felejtve Spinozát: non ridere, non lugere, neque detestari, sed intelligere .

Egy "Valaki", aki nem tehető semmivé!...

˙

A negyvenes években a Kölcsey Ferenc fiúgimnázium tanulója voltam.

˙
Éveken keresztül tanított latinra (nyelv és irodalom!) Egry Gyula tanár úr.

˙

Egry tanár úrra a legjellemzőbb az volt, hogy szerette azt, amit csinált. Nem nagy szavakkal, csak egyszerűen. Sugárzott belőle. ˙

˙

Nehéz idők voltak: háború után, „készülődés” a diktatúrára… Minden azt mutatta az iskolában is, hogy kemény idők jönnek. Egységes fegyelem, gondolkodás, cselekvés. A diktatúrák örök követelménye, örök fegyvertára.

˙

Egry tanár úr mindenben eltért a kötelezőktől. Egry tanár úr nem osztályozott. Nem volt notesza, az osztálykönyv nem érdekelte.

˙
Egry tanár úr nem írt haza az ellenőrző könyvecskében, nem küldött senkit az igazgatóhoz, nem árulkodott az osztályfőnöknél.

˙
Egry tanár utálta a kötelező dolgozatírást. De mert kötelező volt, a dolgozatírást megelőző órán felírta a táblára a szöveget, mi meg lemásoltuk, s megírtuk annak-rendje módja szerint – hiszen kötelező volt.

˙
Egry tanár úr nem buktatott. Ha valakit nem érdekelte a latin, csak arra kérte, hogy az órán csendben foglalkozzék mással.

˙
És lám: Egry tanár úrra egyre többen figyelni kezdtek. Egry tanár úrra mindenki emlékszik, akivel találkozott.

˙
Egry tanár úr szerette, amit csinált. Egry tanár úr – tanár volt. Tanító. Szeretetet hordozó. Sugárzó. Egy életre szóló hatással…

˙
Mindmáig szeretem a latint. A latin csiszolja az embert. Egry tanár úr pedig szerette. Egry tanár úrral még soká az érettségi után is beszélgettem, leveleztem. Oykor latin nyelven. Egry tanár úrral haláláig szerettük egymást. Egry tanár urat csak a tárgyszeretet, egyáltalán az érdeklődés, a tudás, a szeretet jellemezte.

˙
Egry tanár urat a diktatúra nem szerette. A diktatúra közeledtével egyszerűen kirúgták az iskolából.

˙
Máig őrzöm és idézem klasszikus hangvételű levelét: «én azonban nyugodtan térek vissza olvasmányaimhoz, mint olyan ember, akire „nekünk nincsen szükségünk”, hogy a minisztériumi illetéktelen „illetékes” szavait idézzem, s a kontárság kultuszán elgondolkozzam» .
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A mai illetéktelen „illetékes” sem kezeli másként a rá bízott nevelőket. Ha megélhetési gondjaikat szóvá teszik, s odáig merészkednek, hogy álmodozzanak arról, hogy négy év alatt elérik az európai átlagfizetés 60 %-át, hát iziben ostobának vagy bohócnak kiáltja ki őket… (Szó szerint: "aki ilyen kiürült államkincstári vagy költségvetési helyzetben radikális béremelést követel, az vagy ostoba vagy bohóc, mert egyszerűen nincs honnan" - mi a manó!? Elébb így: "nem tartható tovább az az állapot, hogy a pedagógusoknak ilyen alacsony legyen a fizetésük" - azután meg a fenti bohócos? Kétharmad előtt van ígéret, kétharmaddal üres a kassza?!) Tapasztalhatóan "bölcs" vezetőink vannak! Az egyik nem ért a focihoz, a másik meg éppen csak ahhoz konyít. Varietas delectat! Reméljük a forint ingadozáshoz ez most nem tett hozzá...

Szalai Annamária
˙
vegykonyhája (bérlet: kilenc évre!)
˙
Szabadság, egyenlőség, testvériség!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
˙
Emlékkönyvbe
˙
- Ki vagy, te hosszú hajú, sudár, szép, fiatal lány?
- Az én teljes nevem Vorazlicki Klára Nóra Annamária Olga, de csak úgy becéznek: Kuksi. És a bácsi kicsoda?
- Az én nevem is Vorazlicki Klára Nóra Annamária Olga, és engem is Kuksinak szoktak becézni.
- Érdekes. De hiszen a bácsi öreg, kopasz és jobb szeme egészen fenn van akadva... Én ezt nem egészen értem.
- Tanuld meg, Kuksi, hogy nincs két egyforma Vorazlicki Klára Nóra Annamária Olga a világon.
- Milyen kár!
- Bizony, ez nincs másképp.
˙
(Örkény István: Egyperces novellák)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

(Garas Dezső & Törőcsik Mari)

Dehát: tavaszig már csak kilenc év!

Hoffmann Rózsa emlékkönyvébe,

˙

avagy még mindig nem érkezett meg az, aki értelmes nemzetben gondolkodik!...

˙
1948-ban kezdtem angolul tanulni. Az egyetemen máris hasznát vettem, ugyanis senki nem tudta kiejteni MacArtur nevét, aki akkor a koreai háborúban harcoló amerikai katonák parancsnoka volt, s kéthavonta garantáltan táviratot küldtünk neki, hogy hagyja már abba.

˙
Egy ilyen alkalommal behívtak a tanulmányi osztályra, s megkérdezték, hogy miért éppen 1948-ban kezdtem angolt tanulni (ez volt ugyanis a „fordulat éve” – hogy a fiatalok is tudják: ezután jöttek a kemény idők). Nehezen tudtam megindokolni azt, hogy egy tizenhét éves ifjú ember miért is lát hozzá egy nyelvnek éppen tizenhét éves korában. Más szempont ugyanis nem vezetett. Szerettem a latint, eléggé otthon voltam a németben, gondoltam talán megnézem az angolt is. Mentségemre szolgált akkoriban, hogy az orosz fordítási felajánlásomat (ilyen is volt) alaposan túlteljesítettem, s ezzel bebizonyosodott, hogy nemcsak imperialista nyelvekkel barátkozom.

˙

Az már az orosszal történt, hogy egyszer felhívott valaki, hogy vállalnék-e szovjet nyelvből fordítást. Mondtam, hogy csak oroszból tudok fordítani. Akkor sajnos nem aktuális - hangzott a polírozott válasz.

˙
Mindezt azért mesélem el, mert a nyelvekkel kapcsolatban a magyar embernek gátlásai vannak. Ha az ember mondjuk nem tud elolvasni egy angol szöveget, akkor egyszerre klausztrofóbiája lesz. Ezt azzal lehet gyógyítani, hogy az ember hozzákezd egy olyas nyelv tanulásának, amely leginkább verzátussá teszi a világban. Ezt csinálják ma szerte Európában, még a németek is, pedig az ő nyelvük korábban hegemón volt, a Deutsche Grammophon honlapja mégis magától értetődően angol. Noha a cég német.

˙
Ja igen, az interneten szinte minden angol, mert angolul találták ki – legalábbis így hírlik. Persze Hódmezővásárhelyről magyarul is olvashatni, de ha egy kicsit odébb megyünk bármely világtáj felé, akkor a fránya angolba ütközünk.

˙
A svédek például kevesebben vannak, mint mi, vagyis svédül valószínüleg kevesebben beszélnek, mint magyarul. Erre azt csinálták, hogy az egész országot két nyelvűvé tették, de elébb szertenéztek: melyik az a nyelv, amellyel ma legtöbb helyen lehet valamit kezdeni; hát rájöttek, hogy ez az angol. Persze egyetlen svédnek sincsen megtiltva, hogy németül, franciául vagy szuahéli nyelven tanuljon, beszélje is akár, csak akkor az a helyzet, hogy kevesebben értik meg. Mindazonáltal jó tudni, hogy szuahéli nyelven többen beszélnek, mint magyarul, de mégis úgy vélem könnyen belátható, hogy kevésbé érdemes szuahélit tanulni. Valószínűnek érzem ugyanis, hogy amennyiben egy szuahéli szét akar nézni a világban, jobb ha ezt az angol nyelv birtokában teszi, még olyan országokban is, amelyeknek egyébként nem angol a nyelve.

˙
Azért mondom ezt, mert a magyar minkóból (a német Minderwertigkeitskomplex hazai rövidítése!), szóval a kisebbrendűségi komplexusból - érzésből származó nagyzolás egyik fő oka, hogy a magyar be van zárva a nyelvébe. S ha most hozzákezd a rovásírásnak, akkor ugyan szép cselekedetéért jó pontot érdemel, csak nagyon kevés helyen válik érthetővé, amit leír. Amúgy, tudományilag lehet csinálni az ilyesmit. Tudományilag - mondom -, hazafiságból csinálni az ilyesmit nem tűnik éppenséggel épelméjűnek!

˙

De a további fejtegetés helyett engedtessék meg, hogy Babits Mihályt idézzem az egykori Nyugat lapjairól :

˙
«…diktátori ösztön hajtja a szellemi visszametszés hirdetőit is, de ennek a mélyén különös kishitűség lappang. Szeretnék megakadályozni, hogy a fa továbbnőjön, amerre elindították a századok; visszanyírni egy olyan vonalba, melyet rég elhagyott. Szívesen lenyesnének minden ágat, mely a környező égtájak szellői felé tapogat. Nem kívánják, hogy messzebb egekbe nyújtózzunk s széles terebélyt növesszünk; inkább még félnek ettől. Hangoztatják is, hogy ne kacsintgassunk a nagy kultúrákra: a hatalmas fának nincs szüksége a visszametszésre, de mi kicsinyek vagyunk, s vigyáznunk kell. Szerintük máris nagyon elkalandoztak lombjaink a törzstől, a fa már egészen elvesztette régi formáját. Ezek a lombok már többé-kevésbé idegenek, s ahogy mindjobban elborítják a törzset, maga a fa idegenné válik önmagával. Visszametszeni! Visszanyesni! ez a fa fertőzött, „hibás fejlődésü”, irtani akár a legszebb ágakat is! „ne ijedjünk meg a tabula rasától"! Mindent levagdosni, hogy csak az ősi, szent tuskó maradjon, a hamisítatlan, vad, vén, dísztelen tönk, mint egy dacos és babonás bálvány! Ez az utolsó reménye kultúránknak, ez a kegyetlen önműtét. Ez a „komor történelmi realizmus". ltt állunk már félig eltűnve, elidegenedve önmagunktól; egyetlen mentségünk, még ha kitépjük lelkünkből mindazt, ami asszimilált és európai, s leszünk kicsinyek és parasztok, akár műveletlenek is, de legalább szellemben fajtiszták, sűrűen és mélyen magyarok. Egy őrült kertész látomása ez, de már-már egy egész nemzedéket elfog ez a kertészpszichózis. S alapja, mint a legtöbb pszichózisnak: a fogyatékossági érzés. »

˙
[Pajzzsal és dárdával, 1939. ~ Esszék, tanulmányok; Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978. 2. kötet, 615-16. oldal]