Friedrich Hölderlin
˙
MNÉMOSZÜNÉ
˙
Második változat (részlet)
˙
(Bernáth István fordítása)
˙
Csak jel vagyunk, s mögötte semmi,
kín nélkül vagyunk, s már-már elfeledtünk
beszélni is a messzi idegenben.
Márpedig ha emberekről
vitáznak fenn az égben, s hatalmasan
mozdulnak a holdak: a tenger is
szót szól majd akkor, s a folyamoknak
új meder kelletik. Csak Egyvalaki áll
mindenek fölött. Szabhat
bármikor változást. Törvényt sem igen
állít. Felcsendül akkor majd az Írás,
s a tölgyek örök hegyi hó közt
lengenek. Mert nem tehetnek
mindent az égiek: a halandók
előbb pusztulnak el. Fordul ezért a Visszhang is
feléjük. Nehézléptű
az idő, de megtörténik mégis
az Igazság...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

˙
Ein Zeichen sind wir, deutungslos,
Schmerzlos sind wir und haben fast
Die Sprache in der Fremde verloren.
Wenn nämlich über Menschen
Ein Streit ist an dem Himmel und gewaltig
Die Monde gehn, so redet
Das Meer auch und Ströme müssen
Den Pfad sich suchen. Zweifellos
Ist aber Einer. Der
Kann täglich es ändern. Kaum bedarf er
Gesetz. Und es tönet das Blatt und Eichbäume wehn dann neben
Den Firnen. Denn nicht vermögen
Die Himmlischen alles. Nämlich es reichen
Die Sterblichen eh an den Abgrund. Also wendet es sich, das Echo,
Mit diesen. Lang ist
Die Zeit, es ereignet sich aber
Das Wahre.