Inter arma silent Musae ~

˙
háborúban hallgatnak a múzsák – mondta egykor Cicero. És ez a mondat is tőle származik: Inter arma silent leges (háborúban hallgatnak a törvények)…

˙
De hát háború van most mifelénk?

˙
Igen!

˙
A szellem, az értelem ellen vívott háború! A szellem leépítése.
~~~~~~~~~~~~~~~~~
Blogbejegyzéseim olvasói (s egyre szaporodnak!) megemlítik, hogy mostanában inkább „közéleti” bejegyzésekkel töltöm az időmet, semmint kulturális szemezgetéssel. Igaz! Kényszer hatására történik így. Belső kényszer, mert mint idéztem: inter arma silent Musae!

˙
A politika, a közélet (akár hazai, akár világbeli) nagy vonulatai érintenek persze, de kiigazodni aligha lehet közöttük, hiszen ki ismeri a kisemberek között azokat az érdekeket, amelyek ezeket a vonulatokat meghatározzák. A tájékoztatás használhatatlan, hiszen – nem egyszer mondtam – a puszta manipuláció fő eszközévé süllyedt. Egyre többet hallom: nem érdemes odafigyelni! Hajlamos az ember rá, hogy behúzódjék az odújába, hogy ártatlan (vagy ártó) szenvedélyek, akár a művészetek termékei mögé rejtőzzék, hogy elüsse a nyomasztó időt: hiszen senki nem kérdezi a véleményét, s kétségbeesetten kénytelen tudomásul venni, hogy az emberek a jelenségek nagy részével nemhogy nem foglalkoznak, de azokat észre sem veszik. Mi több: sokan egyetértenek a rontó tömjén hatásával.

˙
Mit tehet hát a saját sorsából kényszerrel vagy önszántából kirekesztett ember? Nem tudja vajon, ami történik vele? Dehogynem! Apám mondta nagyon bölcsen, hogy az emberek nem feltétlenül tudatlanok, de a tudatlansággal nagyon kényelmesen lehet takarózni. Így van ez a közélettel, így a politikával, így a sorsunkkal – s ami meglepő: így van ez a szellem termékeivel, a művészetekkel, a gondolatokkal. Itt találkoznak a dolgok. Itt a magyarázata annak, hogy mostanában tényleg többet foglalkoztat az úgynevezett közélet, mint a szellem, az elvont gondolkodás és így tovább. S ami érdekes: hitelesebb információkhoz juthatunk, ha meghalljuk azokat a képtelenségeket, amelyeket választott vezetőink mondanak egyre magabiztosabban a szellem termékeiről, mondjuk éppen a művészetekről. József Attila megérdemli a szobrát, hiszen rendes verset írt a Dunáról, mondja az ország végrehajtó hatalmának első embere, amint a parlament ablakából kinézve megakad a szeme a költő szobrán. Ha egy kávéház végre megnyílik azzal a kétsébeesett ambicióval, hogy a szellem terepe próbál lenni, akkor a helyi politikus kivonja kardját, s olyan ostobaságokat beszél, mintha soha nem olvasott volna mást, csak parlamenti jegyzőkönyveket. Ha a költészet „felkent” képviselőjét magához inti a politika, akkor szerény tehetségéről is megfeledkezve, szorgalmas csinovnyikként hajtja végre, amit végre kell hajtania, s ami még csak szomorúbbá teszi a jelenséget, nagy valószínűséggel egyet is ért tennivalóinak jó részével, el is hiszi, meg is vallja azokat - hiszen éppen „szerény tehetsége” hajtja-motiválja. Ezek a szellem tönkretételének valódi jegyei, ezek informálnak, ezek erősítik a gyanút, hogy másról, súlyosabb bajokról van szó, mint amit a jelszavak, a beszédek, a manipulált információk sugallnak.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Igen! Háború van. Szabadságharcnak, forradalomnak nevezik egyesek, pedig nem egyéb, mint szánalmas, pusztító háború. A hatalom mámorában és révületében folyó háború, amely nemcsak a múzsákat hallgattatja el immár, de az élet valódi értelmét is veszélyezteti. Nagy kérdés, hogy a közöny, a kétségbeesés, a kívülmaradás szomorú kényszere, a félelem, az egzisztencia, a napi élet feltételeinek féltése mennyiben segíti a mai hatalmasok pyrrhusi győzelmét.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Ezért foglalkozom kevesebbet egy-egy zenemű létrejöttével, egy-egy lemez megjelenésével.

˙
Igen, barátaim!