Tuesday, November 27, 2012

Engedtessék meg, hogy Gyurcsány Ferenc neve kapcsán ezúttal ne az öszödi beszédről szóljak, hanem a 2007. március 6-i, keddi napon tett bejegyzésemből idézzem egy másik beszéd pontos szövegét.
˙

Teszem ezt azért, mert félelmetesen aktuális!
˙
Az alábbiak tehát Gyurcsány Ferenc akkori magyar miniszterelnök szavai voltak a magyar parlamentben. A megszólított: ma az ország miniszterelnöke.

˙
A második világháború, a holokauszt óta magyar miniszterelnök még soha nem beszélt ilyen tisztességgel ezekről a fél évszázadon át szőnyeg alá söpört problémákról :
˙
"Miért nem lehet árpádsávos zászlókkal Magyarországon köztereken megjelenni, és miért nem fér bele a demokratikus véleménynyilvánításba?

˙
Megmondom, hogy miért nem fér bele. Azért nem fér bele, mert Magyarországon több százezer zsidó halt meg úgy, hogy azon eszmék juttatták őket halálba, amely eszmék az árpádsávos zászlót vették elő saját szimbólumaikként. És ezen zászlókat ma önök újra használják. Az önök kongresszusán ez a zászló megjelenik.

˙
Az önök elnöke és pártigazgatója nem érti, hogy lehet a kettőt azonosítani, hiszen a nyilasok zászlaja tartalmazott egy nyilaskeresztet is, és ezen zászlók között van különbség. De egy dolog egészen biztos: Magyarországon százezrek számára, talán milliók számára az a zászló, amelynek önök menlevelet adnak, a legszörnyűségesebb dolgot jelenti, a Holokausztot, magyar emberek százezreinek megölését egy olyan eszme nevében, amely nem igazolható, egy olyan eszme nevében, amely Magyarországra és Európára tragédiát, sötétséget, embertelenséget hozott.
˙
Maguk mentik a menthetetlent. Az önök pártja magyarázza a magyarázhatatlant. Az önök pártja elmossa azt a különbséget, amely különbség korábban még volt tisztességes jobbközép konzervatív pártok és szélsőséges radikálisok, nacionalisták és soviniszták között. Ez az önök pártjának felelőssége.

˙
Az önök pártjának felszólalói odaálltak a Kossuth téren ácsolt színpadra, és nem mondták azt, hogy olyan áron nem kell nekem a ti támogatásotok, hogy az imént még 50 állítólagos zsidó származású politikus nevét olvasták. Az önök pártja soha, egyetlen egy alkalommal nem mondja azt a nyilvánvalóan, helyenként nem is burkoltan zsidózó szélsőségnek, hogy az önök támogatása nekünk nem kell. Mert ha csak ilyen támogatással lehet többségbe kerülni, akkor inkább kisebbségben akarunk maradni. Mert hogyha zsidóznak, akkor én zsidó vagyok, ha cigányoznak, akkor cigány vagyok. Ezt az önök pártja nem tette meg sohasem.

˙
Van egy hetilap, amely szégyene az országnak, szégyene annak a jobboldalnak, amely jobboldal mindig értette, hogy mi a különbség a tisztességes jobboldali konzervativizmus és a hungarizmus, vagy éppen a nemzeti szocializmus között. Önök ezt a hetilapot mint kedvenc hetilapjukat ajánlják, önök ennek menlevelet nyújtanak, önök segítik, hogy a radikális antiszemita eszmék Magyarországon elfogadottak legyenek. Mindezt miért? Hatalmi önzésből és gyengeségből. Ezt állítottam, és ma is ezt állítom. Sajnálom önöket, sajnálom a magyar demokráciát, uraim.”

Sunday, November 25, 2012

Lorin Maazel


1 9 8 4

Az ismert karmester operája George Orwell híres könyve alapján.
Az 1984-es év régen elmúlt – amikor Orwell megírta még csak jóslás volt -, ám mindaz, ami Orwellnél jóslat, ma valóság. Maazel operája tehát aktuális politikai opera.

A Nagy Testvér szelleme kísért…
A felvétel – amelyen a szerző vezényel – a Covent Gardenben készült.
Itt az opera első jelenetét idézem:

Saturday, November 24, 2012

Esa-Pekka Salonen


Out of Nowhere című új lemezén egy Hegedűverseny és egy zenekari mű (Nyx) hallgatható. Hegedűn a verseny kitünő szólistája, Leila Josefowicz játszik.

Bravúros művek. Még a kevésbé kedvelt amerikai hangzások (Los Angeles) is jó értelemben szűrődnek át a finn zeneszerző kompozíciójába. A Finn Rádió Szimfonikus Zenekarát a karmesterként is ismert szerző vezényli.
Itt a hegedűverseny első (Mirage) és harmadik (Pulse II) tételét idézem.


Saturday, November 17, 2012

Tan Dun ~ Máté Passió


(Water Passion after Saint Matthew)

Nem először idézem ezt a nagyszerű művet (lásd még: ITT), amelyet a kínai zeneszerző – Helmut Rilling felkérésére – a 2000-es Bach év alkalmából komponált. Tan Dun kompozíciója mellett még a német Wolfgang Rihm (Lukács Passió), az argentin Osvaldo Golijov (Márk Passió) és az orosz-tatár Szofija Gubajdulina (János Passió) művei hangzottak el akkor Stuttgartban. És persze Bach két passiója.
Tan Dun mindössze két hagyományos hangszert szólaltat meg: a hegedűt és a csellót (a nagyszerű Maya Beiserrel!). Ezeken kívül ütősök játszanak különböző hangszereken, egyebek között vízben mozgatott üvegcsöveken, vízedényekben csobogtatott vízzel, azután különbözőképpen hangolt kövekkel. És egy szoprán valamint egy basszus szóló énekes.
Tan Dunnál a víz az életet, a kövek a halált, a gonoszságot fejezik ki. A korábban idézett részletben a víz szerepel inkább, a most hallgatható részben a kövek. A jelenet azt az evangéliumi részletet mutatja be, amikor a tömeg Krisztus helyett Barabbásnak kéri a kegyelmet.


Tan Dun Máté Passiójának újabb, teljes felvétele ITT hallgatható meg.

Thursday, November 15, 2012

Robert Wilson és La Fontaine


  Ha jól összeszámolom, hetedik alkalommal szólok: nagyon érdemes Wilsonra figyelni. Van, aki azt mondja, hogy „minden rendezése” egyforma. Valóban, első megközelítésre lehet ilyen érzete valakinek, ám akkor mit kezdjünk például Bach-hal, aki szintén „egyforma”, vagy Philip Glass-szal, akit egykori kedvenc kritikus munkatársam (az ügy részleteit lásd alant!) egyenesen kitiltott a rádióból. Szóval Wilson mindent tud, de nem a könnyen összehozható műfajok terén. Bármit megcsinál, rögtön ráismerek, mégsem egyforma a termés. Wilson gondolkodása a világról megbízható. Látásmódja – és most mellőzném az esztétikai okoskodást – korrekt.


És akkor most a La Fontaine mesék. Azt gondolná az ember, hogy ebből legjobb esetben bábjátékot lehetne csinálni. És Wilson azt is csinál.
A maszkjai báb-maszkok, persze egyáltalán nem rejtve, hogy emberek. Egyszerű butaságból, gazemberségből, körmöntfontságból, ravaszságból és jóból áll az ember. Wilson bábjai emberek, meséi valóságos történetek. Hogy „illataik” nem mindig a legfinomabbak? Jogosan fintorog az emcee. Wilsont éppen a stilizáltsága teszi számomra hitelessé. Próbáltam néhány részt ideidézni. A szöveges részek persze nagyszerűek, de talán elfedik némiképpen azt, amit Wilsonról gondolok.
A fantasztikus mozgással, fény- és árnyjátékkal megfogalmazott figurák ugyanarról szólnak, mint La Fontaine szövegei. Csak éppen azt sugallják: igen, értem öreg, amiről a 17. században meséltél, de engedd meg, hogy mindarról még többet gondoljak. Bocsánat, de valószínüleg ugyanezt csinálnám Aesopus-szal vagy Phaedrus-szal is…
És érdemes hallgatni Michael Galasso zenéjére is!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A Glass affér
Az egykori esetet azért idézem ide újra, mert nem tudtam a folytatásról. S az egész nagyon aktuális mindmáig - talán még inkább az mainapság.... S némely kultúrnyikok "ízlését" ismerve, akár Wilsonnal is megeshet.  Philip Glass-szal egyébként kiemelt megbecsüléssel dolgozott együtt többek között Allen Ginsberg, Samuel Beckett vagy például a fent idézett világhírű rendező, Bob Wilson, az igazán nagyszerű muzsikus Ravi Shankar és sorolhatnám [vagy ők mind sznobok voltak?] Nem tagadom, régi felháborodásom és sérelmem ez a dolog. Először tehát az én egykori glosszám, azután Kárpáti Zsuzsa ellenglosszája, s végül (erről eddig nem tudtam) H. Kovács János írása:

1999. okt. Élet és Irodalom


KÖZSZOLGÁLATISÁG?

Szombat, Kossuth Rádió (okt. 16.) Új Zenei Újság (vasárnap megismételve a Bartókon)... Beszélnek Philip Glass október 8-i zeneakadémiai szóló zongoraestjérôl... A korrekt, bár szűkszavú ismertetés és röpke interjú után, amely azonban nem hívta fel a figyelmet Glass műveire (operák, kamarazene, versenyművek, filmzenék stb.), a műsor felelős szerkesztője szólalt meg. Az estet értékelő szakmai mondandójára nem térek ki, mert egyrészt bárkinek szíve joga - ha erre teret kap -, hogy kifejtse véleményét, másrészt annyira kevés volt, harmadrészt olyan fokú értetlenségről tanúskodott, hogy csak az juthatott eszembe: si tacuisses, philosophus mansisses... Ami azonban ezután elhangzott, az jó ideje példa nélkül való, utoljára az "Entartete Musik" kategóriájába sorolt művek szerzőit, vagy Zsdanov megkritizáltjait (pl. Sosztakovics) illették hasonló hangnemben. A felelős szerkesztő szavai: "Hogy Kodály országának ifjúsága elfogadja ezt a kétségbeejtő gagyit, az persze siralmas és bőszítő... Barátunk [ez Glass lenne] az elmúlt évtizedekben végigházalta a világot... Leleplezően nyomorúságos zenei hazugság, azazhogy arra való bárgyú kísérlet, mert ennél bizony még hazudni is profibban, virtuózabban illenék. A mi szemfüles ócskásunk [ez Glass lenne] nem cifrázza, s ügynökeivel együtt megtalálja a számítását... Ünnepélyesen megígérem, amíg én szerkesztem az Új Zenei Újságot, ez a név [a Philip Glassé] itt többet soha, semmilyen összefüggésben nem hangozhat el."
"gagyog
s ragyog" - de ezt József Attila írta.

Korányi Tamás

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sekély e kéj

Korányi Tamás glosszájában (Közszolgálatiság?, okt. 29.) kivont szablyával hadakozik a Rádió Új Zenei Újság című műsorának felelős szerkesztőjével, aki bizony alaposan szétszedte Philip Glass budapesti koncertjét, mi több, arra is ígéretet merészelt tenni, hogy ezzel az amerikai zeneszerzővel a műsor soha többé nem foglalkozik. A kárhoztatott szerkesztő ismert, jó fülű zenetörténész, még partitúrát is tud olvasni (ami manapság nem mondható el minden zenekritikusról), nem először találkozott ilyesfajta modern zenével. "Értetlenség"-ről beszélni az ő esetében - ahogy a glosszaíró teszi - egyszerűen nevetséges, hiszen sok-sok éve írja-mondja mai zeneművekrôl szóló kritikáit, mi tagadás, olykor eléggé vehemensen. Korányi még nála is vehemensebb, Glass védelmében mérgesen előránt egy latin mondást, majd fölidézi (Korányi, és nem az inkriminált rádiókritika!) a hírhedt entartete (elfajzott) művészetről szóló náci kifejezést, rögtön utána Zsdanov rémét, s mindezt egy kis József Attilával zárja. Közben hanyagul odaveti: "Szakmai mondanivalójára nem térek ki". (!) Így aztán - valódi, szakmai ellenérvek nélkül - különösen tisztességtelen az az eljárás, mely azt sugallja az olvasónak, hogy egy szerkesztő a Rádióban - csak azért, mert egy divatos zenében primitív blöfföt lát és tiltakozik ellene - a totalitárius államok művészetpolitikáját akarná visszahozni. Amúgy Korányi Tamás is nagyon jól tudja, hogy egy-egy felpuffasztott világhír mögött hányszor nincs művészi fedezet! Glosszájával a kritikusra támadt, pedig higgye el, a publikum ízlése sem egyöntetű. Nem vagyunk mindannyian sznobok.

Kárpáti Zsuzsa

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Másról van szó


Nem lehet, hogy Philip Glass-ügyben Kárpáti Zsuzsáé legyen az utolsó szó, mivel nem Glassról van szó, hanem már megint a demokráciáról. (ÉS, nov. 5. Sekély e kéj)
Ha valaki, mondjuk a Magyar Rádió elnöke, utasítani akarná Kovács Sándort, hogy a közszolgálati Magyar Rádióban az általa főszerkesztett Új Zenei Újság következő száma foglalkozzon (vagy ne foglalkozzon) Glassszal (vagy bárkivel, bármivel), felháborodnánk. K. S. és K. Zs. is felháborodna - kézi vezérlést, cenzúrát emlegetnénk, aczéloznánk egy verset. De, kérdem én, mi a különbség? Hát az, hogy K. S. mint főszerkesztő mindennapi munkája részeként szép csendben megteheti, hogy Glasst (vagy bárkit, bármit) nem szerkeszti be a műsorba. Ez a szerkesztő joga. S hogy helyesen él-e ezzel a jogával, azt szükség esetén, vagy alkalomadtán főnökei - és bonyolult áttételekkel ugyan, de a hallgatók is - majd megítélik. (Képzeljük csak el: az elnök úr magához kéreti K. S.-t és azt mondja neki: Ejnye, főszerkesztő úr, nincs az rendjén, hogy az ön műsorában évek óta nem foglalkoznak Philip Glass életművével! Vagy képzeljük el a főszerkesztő asztalán tornyosuló levélhegyeket; mind Glasst reklamálja.) A deklaráció, a kategorikus tiltás viszont a joggal való visszaélés, önkény. (És most azt képzeljük el, amint az elnök úr szépen elmagyarázza a főszerkesztő úrnak, hogy a közszolgálati rádióban önkényeskedni nem lehet, és megkéri, hogy kövesse meg - a hallgatókat.)

H. Kovács János

És 1999.november 19. XLIII. évf. 46. szám

Wednesday, November 14, 2012

Ázsiai vonónégyesek


Ez is idei lemez. Hihetetlenül finom zene. Beleértve a dinamikusabb, indulatosabb hangzásokat is. A lemezen szerepel Tan Dun kínai zeneszerző Nyolc szín (Eight Colors) című szerzeménye.
Az egész együtt nagyszerű óra. A ClassicsOnline 10 $-ért kínálja.
Itt egy röpke tételt idézek Tan Duntól. A hetedik "szín": Borongósság, felhősség (Cloudiness) címmel.
Bár – Cage nyomán – tudom, hogy a tetszés-nem tetszés semmit sem dönt el, hiszen annyira relatív. Mégis azt gondolom, hogy ez a tétel szomorúan szép…
Közreműködik a New Zealand Quartet

Tuesday, November 13, 2012

Turlutte et Reel


Néhány napja jelent meg a Les Charbonniers de l’Enfer kanadai együttes lemeze.
Voltaképpen népzenét játszanak, ám nem úgy, ahogy a nép előadja. Magam részéről az autentikus források híve vagyok, ám ilyen profi előadás meggyőz az alternatív, világzenei feldolgozás jogosságáról. Ráadásul missziót is képvisel, hiszen jóval több hallgatóhoz kerül el a nép zenéje az ő közvetítésükkel.
A zenészekről annyit, hogy mindegyikük több hangszeren is játszik – kitünően. Egyedül a hegedűs játszik egy hangszeren, hiszen a hegedű a lemezen szinte végig jelen van.
Ezúttal a lemez két befejező száma hallgatható.
(A ClassicsOnline-ról 10 dollárért az egész lemez letölthető!)

Sunday, November 11, 2012

Wolfgang Rihm


Az egyik legtermékenyebb ma élő német zeneszerző. Őt is felkérte Rilling, hogy passiót írjon a Bach évfordulóra (Lukács Passió). Ő komponálta a Megbékélés requiemjének első Communióját is. 
A most idézett lemez valamennyi hegedű-zongoraduóját megszólaltatja, két kitünő előadó (Tianwa Yang; Nicholas Rimmer) közreműködésével. A lemez 2012-ben jelent meg, a felvétel is idén készült.
Wolfgang Rihmről lásd még: ITTITT, ITT

Itt a Hekton című duót idézem:

Saturday, November 10, 2012

Vallai Péter színművész
november 7-én meghalt..

Az emlékező klipben Dániel Ferenc, Haris László és Orosz István Óceánék című filmjének részleteit használtam fel.

Wednesday, November 07, 2012

Sofia Gubaidulina


Orosz-tatár zeneszerző. Az egyik legizgalmasabb kortárs komponista. Megszámlálhatatlan opusz szerzője. A legfinomabb szóló művektől, a nagyzenekari művekig mindenben otthonos. János passiót írt a Bach évfordulóra, Helmut Rilling felkérésére.
Verseket zenésített meg (többek között Eliotot, Morgensternt is), nagyívű oratorikus zenét írt Francisco Tanzer szövegére.
Az idén megjelent lemezén két mű hallgatható, az Assisi Szent Ferenc Naphimnuszára írt opusz, valamint az Orfeusz lantja című hegedűre, ütősökre és vonószenekarra írt mű. Ebben a szólót Gidon Kremer adja elő (Gubaidulina neki ajánlotta a művet).
Itt ebből az utóbbiból idézek egy részt. A hangzás szinte éteri, meditatív.

Monday, November 05, 2012



Marina Abramović
(Lásd még: ITT)
Hét performansz – Hét könnyű darab –a New York-i Guggenheim Múzeumban 2005. november 9 és 15 között.
Az itt látható datab az utolsó volt. Ebben a performanszban nincsen történés, csak állapot van.
Engem Morton Feldman egy szereplős operájára (Neither) emlékeztet, amelyet Beckett szövegtöredékeire komponált. Ezért tettem a képek alá az eredeti zajok és hangok mellé Feldman zenéjét.
A hét performansz annyiban egyforma, hogy minimális mozgás van bennük, történés azonban nincsen. Viszont némelyik humánus politikai mondanivalót tartalmaz. Ezeknek az előadása első pillantásra talán meghökkentő, ugyanis ott Abramović részben vagy teljesen meztelenül jelenik meg.

Friday, November 02, 2012

Michael Galasso
(1949 ~ 2009)


Amerikai zeneszerző, hegedűművész, zenei installációk gazdája. Számos filmhez írt zenét. Robert Wilson több munkájához komponált kíséretet.
Zenéje repetitív, de nagyon érdekesen szövi át klasszikus zenei elemekkel. Éppen ez tette alkalmassá arra, hogy Wilson La Fontaine produkciójához adekvát zenét szerezzen.
Itt egy többszerzős művekből álló lemez (Utopia americana) egyik kompozíciója (Baroque) az övé, a második részben Scenes című lemezéről a másodikat idézem.

Thursday, November 01, 2012


Kaja & Tetra

Két svéd világzenész együttes  2012-es közös lemeze. Népzenék (svéd, angol, ír, görög stb.) világzenei feldolgozásai szerepelnek a CD-n, kitünő előadásban.
Az itt idézett első rész egy haiti népdal (ima) feldolgozása. A dal Obatalához szól, aki a bölcsesség, másrészt Ogouhoz, aki a férfias erő és harc szelleme. A két hagyományos dalt Haitiban imaként éneklik, kérve az istent, hogy teljesítse a két szellem törekvéseit.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~  
A másik részben egy ír tradicionális dalt idézek, amely a békéről szól, amikor minden a nyugalmat sóhajtja, a csöndet - a tél mindent átölelő álmában.