Antonio Paolucci
˙
olasz művészettörténész 1939-ben született, 71 éves. Egy évig kultuszminiszter volt az olasz kormányban (1995-96). XVI. Benedek pápa 2007 decemberében a Vatikáni Múzeum igazgatójává nevezte ki.
˙
Antonio Paolucci a közelmúltban oda nyilatkozott, hogy a Sixtusi-kápolna freskóit olyan módon kezdik a ki a rossz hatások, a hőmérsékleti ingadozások, nem kevés részben a rengeteg látogató keltette károsító tényezők, hogy unokáink talán már nem is láthatják majd ezeket a fantasztikus alkotásokat.
˙
Az aggodalom - első megközelítésben - jogosnak tetszik és tennivalóért kiált. Ki vitatná, hogy ezek az értékek az emberiség közkincsének számítanak, tehát világérdek, hogy megmaradjanak?
˙
És itt következik egy idézet Paoluccitól:
˙
„A mi korunkban már nem vagyunk képesek olyan remekműveket létrehozni, mint annak idején Michelangelo tette, számunkra a kihívást a zseniális elődök alkotásainak megőrzése és továbbadása jelenti. Ezt a fejlett technológia már lehetővé teszi.”
˙
Jámborabb megközelítésben logikusan felmerülő kérdés, hogy ha a mai technológia már biztosítja ezeknek az alkotásoknak megőrzését, akkor mi az ok az aggodalomra?
˙
Ám a neves tudósnak alkalmasint locsogási kényszere lehet, amit a fenti idézet első mondata megerősít. Mert ugyan mi más oka lehet, hogy a mai kor alkotásait degradálja, amikor kijelenti: a mai kor képtelen "olyan remekműveket létrehozni". Mi más, mint az ostoba locsogási kényszer. Említeni sem kell a mai nagyok nevét: képzőművészetben, irodalomban, zenében stb.- annyira evidens az idézett állítás beszűkültsége. Divatos és vétkesen öreges szokás, hogy a jelen átkos problémáinak hatására hozzákezdünk a nosztalgiázáshoz, s végül valóban elhisszük, hogy a mai kor nem szül Michelangelokat, Bachokat és a görög drámairókhoz felérő irókat - hogy csak néhány művészeti territóriumot érintsek.
˙
De hogy ezt egy Paolucci szintű tudós ember tegye?