Saturday, May 30, 2009


Ez a Pécsi Periszkóp Rádió!
ˇ
A műsor hallgatható:Pécs belvárosában az Fm 97.1. Mhz frekvencián,
valamintInterneten:
160 kbps mp3 és 32 kbps mp3 formátumban
ˇ

ˇ

"Ha tényleg alkonyodik..."

A szövegek:
ˇ

1. Samuel Beckett: Malone meghal; A megnevezhetetlen
2. Biblia

ˇ
A zenék:
ˇ
1. Szofija Gubajdulina: Stimmen…Verstummen
2. Michael Nyman: Filmzene Dziga Vertovhoz
3. John Cage: Cursive II.; One11
4. Morton Feldman: String Quartet;
5. Michael Vetter: Missa; Spaces; Zen Gong
6. Adriana Hölszky: Miserere
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A műsor meghallgatható és letölthető: ITT






Az utca művészete...


Érdekes cikket közöl a New York Times ma... Az utca művészeinek alkotásaiból kiállítás nyílt. Egyes műveket bevittek a kiállító termekbe, hogy úgy mondjam "legalizálták" a nálunk is sokat vitatott műfajt.
ˇ
Megint a szemlélet!
ˇ
Szinte alig hallani mifelénk érdemi szót erről a különös és fontos műfajról, az ismeretlen művész jelenlétéről - az utcán. Hogy nem valamennyi képvisel "örök" értéket? Hát a hivatalos kánonba felvett remekműveken nem lehetne éppenséggel okkal vitatkozni?

Thursday, May 28, 2009



Comment?

2008 októberében - 1944 októberére emlékezve - feltettem a duna-parti bronzcipőkről egy képsort a YouTube-ra. A képeket Shalom Katz néhai nagy kántor imája kísérte a halottakért: El Mule Rakhamin... Hat perc, tizennégy másodperc az opusz tartama.

Meghallgatható: ITT Lásd még a bejegyzést: ITT

Ismeretlen embertársaim - természetesen név nélkül - kommentárokat írtak a "műhöz". (Köztük mocskolódásokat.) A YouTube-on - közvetlenül a látható klip alatt - ezek is olvashatók... voltak...

Minthogy a klipet felkeresők többsége - meggyőződésem szerint - humánus szándékkal hallgatja a hallható imát, rájuk tekintetttel a mocskolódó kommentárokat levettem, s a további kommentárokat letiltottam...

Mi történik a világban? Mi történik, ha az ember nem tud különbséget tenni?...

Wednesday, May 27, 2009



MR 1, 2, 3 ~ M 1, 2 ~ Duna Tv

Együtt? Vagy külön-külön. "Okos illetékesek" vitatkoznak róla. "Okosan" ráncolják homlokukat: hogyan lenne jobb? Együtt vagy külön? Székház-kérdések. "Magyar Tartalomszolgáltató Vállalat" (MTV) legyen? Közös vezetés? Egy elnök, két elnök, hat elnök, sok elnök. Egy csatorna, több adó... Egy adó, sok csatorna.

A hallgató-néző meg - ha maradt benne valami értelem még - kapkodja a fejét. Ezek vitatkoznak, hogy milyen módon közvetítsék azt a töméntelen szégyenteljes szemetet, selejtet. Talán, ha földig rombolnák valamennyit, aztán sóval hintenék a Vacka helyét, s majd mások, másutt, máskor újrakezdenék. De nem, nincsen remény! Mohács óta így megy! Bár lehet, hogy már Vereckénél hibázták el!...

Hölgyeim, Uraim! Nézzék már egyszer meg - úgy "kívülről" -, hogy mit csinálnak? Nem látják-hallják, hogy szentidőben alig lehet valamit elfogadni a kínálatukból? Hogy tragikomikus önáltatásból élnek? Hogy önmagukat "etetik" évek óta?...

Egy parányi szörfölés: ITT!

Sunday, May 24, 2009


Rövid lábjegyzet a rádiószínpadhoz...

A rádiószínpad képekből (állóképek, filmrészletek, klipek) és hangokból (zene, zaj, szöveg) áll. Szándékom szerint ezek az alapelemek egyenlő rangot kapnak a produkcióban.

Vitathatatlan, hogy a megértés nem mindig egyszerű. Egyrészt nem törekszik a könnyű megérthetésre, nehéz szövegekből és hangokból, olykor nagy figyelmet igénylő képekből kerekedik ki valami, másrészt nagy szerepet kap az egyéni asszociáció, ismeret, tapasztalat stb. vagyis teret enged a megértésben az egyéni gondolatoknak, gondolattársításoknak. Csakhogy ebben egyáltalán nem különbözik bármely produkciótól, alkotástól. Akkor hát mi lehet az oka annak, hogy az appercepcióban, a megértésben , a közölt hatások és pontos képi és hangzó tartalmak megértésében - a visszaigazolások tanúsága szerint - igen nagy hézagok mutatkoznak?

Nem tulajdonítom magamnak a problémát, mert a műsorokban használt effektusokkal nem a megértést akartam próbára tenni, hanem éppen ellenkezőleg: segíteni szerettem volna azt.

Természetesen nem azokra az utólagos megjegyzésekre gondolok itt, amelyek a vidám esztrádot, a könnyű szórakoztatást kérik számon ezektől a produkcióktól. Hiszen még azt a külsőségességet is soknak gondolom nem egyszer, amelyek ezen a színpadon megjelennek.

Szomorúan állapítom meg, hogy a teljesen kikapcsolódott, nyugodtan meditatív állapotok létrehozására (ráadásul kétségtelenül kívánatos háttérismeretek birtokában) szinte nincsen igény. Ugyanakkor az a meggyőződésem, hogy bár a dolgok teljes megértésére nincsen kilátás, de a teljes ismeret, az "isteni állapot" örökös közelítésére csak az említett állapotok keretében lehet eshetőség. Annál is inkább, mert az embert érő hatások, manipulációk (mediumok [sajtó, rádió, televízió, internet], a teljes reklámőrület és sok minden más (szervezeti, vallási közösségek manipulatív vonzása, a politika stb.) kivédésére (a társadalomból való kivonulás nélkül, sőt abban nagyonis figyelmes gondolati részvétellel) jószerint kizárólag a nyugodt meditáció, a meditáció adta szemlélet birtokbavételével látok eshetőséget. Talán említenem sem kellene, hogy itt nem azokra a szélhámosságokra gondolok, amelyeket divatos sarlatánok meditációként árúsítanak. Amit manapság meditációként adnak egyes "guruk, papok és próféták", az éppen olyan manipuláció, mint amelyet a reklámok, az érdekek vezérelte ideológiák, "eszmék", dogmák, hittételek, a politika különféle válfajai kínálnak.

A rádiószínpad ahhoz a nagy és mindennapos feladathoz kíván szerény hozzájárulást teremteni, amely feladat legegyszerűbben így fogalmazható meg: az embernek dolga van önmagával - nem csak egyszer-egyszer vagy általában, hanem folytonosan, életének minden napjában...

Tuesday, May 12, 2009


Korányi Tamás rádiószínpada 2009. május 22-én, pénteken, este 7 órakor











"Hideg, hideg, hideg..." ~ Derek Jarman
ˇ
Derek Jarman (1942-1994) angol író, festő, színpadkép-tervező és filmrendező. Tucatnyi nagyfilmet és igen sok kísérleti rövid filmet forgatott. AIDS fertőzés okozta betegségét és halálát. Blue címen az egyik legkülönösebb filmet készítette el, hiszen a filmben nincsenek képek, a vászon mindvégig kék színű. Betegségének utolsó szakaszában megvakult, s ekkor állandóan kék színt látott. Ehhez a látomáshoz írta a film szövegét, életének és betegségének főbb mozzanataiból. A rádiószínpad műsora ezúttal elsősorban Jarman szövegeit és filmrészleteit mutatja meg, de két balettből is láthatók részletek, s más írók, költők szövegei is kapcsolódnak hozzá.



ˇ




Képek: 1. Derek Jarman filmjei (Blue; Wittgenstein; Jubilee; The Tempest; Ashdens Walk on Moon.


2. Bamboo Dream - a tajvani Cloud Gate Táncszínház felvételéből


3. Bravo! kta-3000 (Lars Oeschler filmje)

4. Teshigawara: Bound

5. Képmixek

ˇ
Szövegek:

1. Derek Jarman: Chroma; Saját kockázatodra; Itt ülök mozdulatlanul; Jubileum; Ehnaton; Ezüst és arany; Kék; Neutron; Anglia alkonya; Sétálok ebben a kertben
2. Ludwig Wittgenstein: Megjegyzések a színről
3. William Blake: Az Ekhó-teli Zöld
4. Szapphó: Az arany...
5. T. S. Eliot: Átokvölgye, Hamvazószerda
ˇ
Zenék:
1. Simon Fisher Turner: Blue
2. Donna McKevitt: Translucence
3. Autechre: Drane2
4. Morton Feldman: Coptic Light; Cello and Orchestra
5. Marianne Faithfull: Broken English
6. Robert Moran: 32 Cryptograms for Derek Jarman
7. Diane Thome: Bright Air
8. Natasha Barrett: Little Animals
9. Philip Glass: Akhnaten
10. Martin Burlas: From My Life
11. Händel: Messiás

Monday, May 11, 2009



Radnóti Miklósról szóló, 1988-ban készült műsoromat (Nevek ürügyén - Radnóti) ismételte meg a Magyar Rádió iparcsarnoka.

Radnóti Naplóját akkor még nem ismertem (1989-ben jelent meg!)

Érdekes volt meghallgatni az immár 21 éve készített műsort. Ma bizonyosan másként csinálnám meg...

Ebben a műsorban Radnóti egyértelműen zsidó volt. A napló idevonatkozó részleteit (Radnóti viszonyát a zsidósághoz) kegyetlenül felülírta a szörnyű történelem: Radnóti zsidó mártírként halt meg...

Sunday, May 10, 2009


A holokauszt és annak tagadása - mindennek jogi megítélése gyakori téma mostanság mifelénk. Nem ok nélkül... - Az elintézetlenség mocsarában élünk!
ˇ
Elképesztő megnyilvánulások, "faji megkülönböztetés alapján" elkövetett bűncselekmények, cigányok legyilkolása, házak felgyújtása, merényletkísérletek és főként a verbális bűnözés (egyes televíziócsatornákban programszerű rendszerességgel) - mindennapos jelenséggé lettek. Az egyes esetek jogszerű felderítése és lezárása szinte kivétel nélkül elmarad. Meddő vita folyik arról, hogy mi büntetendő, mire vannak és mire nincsenek jogszabályok, azok szükségesek-e vagy sem; aztán milyen az egyes esetekben mégis bíróságokig került ügyekben az ítélkezés stb.
ˇ
Másfelől viszont a mély hallgatás. A társadalom mélyen hallgat. Szinte teljesen hiányzik a civil szerveződés, s ha ilyet mégis tapasztalunk, hát az inkább a jogi hézagok között szlalomozó szélsőség oldalán fedezhető fel. A politika a szavazataival s más hasonló lomokkal törődik. Valóságos elhatárolódás jószerint nem létezik, ami mégis volt vagy van: erőtlen, kevés, esetleges.
ˇ
Az egyházak hallgatnak. Mélységesen hallgatnak. Pontosabban: például a református egyház egyik papja nyíltan náci tételeket hangoztat nagy nyilvásosság előtt szélsőséges politikai gyűléseken, vendégül látja a másutt börtönbe dugott holokauszt tagadó "történészt" stb. - minden következmény nélkül. A jog nem ítéli el, a közvélemény hallgat.
ˇ
Egyébként csönd. A magyarországi katolikus egyház mai feje mélyen hallgat (igaz, az egész katolikus egyház feje - Joseph Alois Ratzinger [XVI. Benedek pápa] is visszafogadta a korábban kitagadott holokauszt tagadó püspököt). Honi bíborosunk nem foglal állást a cigányság ellen elkövetett bűntettek ügyében, nem érdekli: miféle atrocitások érik a másként élőket, másfajta identitású embereket, egyszóval azokat, akik nem a katolikus egyház normái szerint élnek; a holokauszt.

S közben egyenruhás "csapatok" masíroznak falvakban, községekben, városokban; rémületet keltve a cigányság körében, súlyos asszociációkat keltve a még élő, öreg, "túlélt" zsidóságban, hiszen ezeket az egyenruhákat, az efféle masírozásokat jól emlékezetébe vésték annak idején...

A társadalom jobbik része hallgat. Sőt általánossá vált a hárítás: nem ismétlődhetnek meg az egykori rémségek, más ma a világ és így tovább.

Csakhogy az egykori rémségek sem egy pillanat alatt szakadtak az országra. Módszeres "aprómunka", rendszeres tendenciák, majd fokozatosan szigorított törvények előzték meg a nyílt tömeggyilkosságokat.

Mindezt tudjuk.

Fenti "szorongások" alátámasztásaként engedtessék meg, hogy idézzek egy egykori parlamenti beszédből. Az 1939-es (később elfogadott és érvényesített) zsidótörvény parlamenti vitáján hangzott el a beszéd. A szónok: Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás. Az időpont: 1939. április 15-e. Öt évvel a sárga csillag, a gettók , a deportálások, a holokauszt előtt:

"… a zsidóságnak köz­életi, gazdasági és egyéb tereken való arányos visszaszo­rítását a nemzet jogos önvédelme okán mindenki szük­ségesnek tartja, aki velem együtt aggodalommal nézte, hogy a recepciós törvény életbelépése óta a hazai zsidóság egyrésze, a többieknek mintegy hallgatag beleegye­zésével, a katolikusok állandó tiltakozása ellenére, liberális asszisztenciával, a sajtó útján és »művészet« ürügye alatt irodalomban, költészetben, színházban, moziban, zenében, festészetben jóformán mindent kétségbevont, vagy diszkreditált, ami a keresztény ember előtt szent, így az Istent, a szenteket, a vallást, az egyházat, a házasságot, a csalá­dot, a hazát stb., a földmívelésben pedig, valamint az iparban és a kereskedelemben, a pénzügyben, szóval egész gazdasági életünkben, továbbá magán- és közéletünkben iparkodott lerombolni a keresztény erkölcsöket.
…………………………………………………………
Megvallom azonban, hogy a törvényjavaslat mostani formájában, sőt még az előbb említett módosítások elfoga­dása esetén is hiányos volna; mert nem elegendő vissza­szorítani azokat, akik a keresztény Magyarország ellen bizonyos túlkapásokkal vétkeztek, hanem gazdasági, tár­sadalmi és közéletünkben, valamint törvényhozásunkban meg kellene szüntetni azokat a jelenségeket is, amelyeket a zsidó szellem vitt oda és amelyek miatt a m. kir. kor­mány ezt a törvényjavaslatot szükségesnek tartotta."

Ekkor még nem volt holokauszt... Ezek a szavak a holokauszt előtt hangzottak el. És e szavakkal teljesen megegyező szellemben fogadták el a zsidótörvényeket a többi főpapok: Raffay Sándor, Ravasz László is. Az egyházfők beszédei sikeres talajelőkészítő munkának bizonyultak. A magyar nép jószerint semmi ellenállást nem mutatott. Ebben van az okozati összefüggés az egyházfők beszédei és Auschwitz között. [És köztudott, hogy az egyház vezetői, nem egyszer a Vatikán tanácsára, együttműködtek később a II. világháborút követő diktatúrák különbözö változataival is. Azokkal a diktatúrákkal, amelyek történelmi sorrendben okozatként következtek a náci Németország és utolsó szövetségese, a Szálasi vezette Magyarország tevékenységéből.]

S azután - miután bekövetkeztek azok az események, amelyek bekövetkeztek - következett a hallgatás. A Magyarországra szinte általánosan jellemző, dermesztő hallgatás. Mind a mai napig... A holokauszt problémáit, az antiszemitizmus, a cigánygyűlölet, a másságokkal szembeni intolerancia szörnyű kérdéseit minden "rendszer" megkerülte, szőnyeg alá söpörte, s ma - a demokráciára hivatkozva - gáttalanul előhömpölyögnek az elintézetlenség mocsarából.

És végül - minden kommentár nélkül -: egy zsidó rabbi gyászjelentése (1947-ben jelent meg) családtagjairól (rákattintással nagyítható kép):


Friday, May 08, 2009



Don't be silly! The Whole Day?

Találomra szörföltem néhány percet a "műsorok" között. ITT látható az eredmény.

Szüntelen szórakozás - hirdetik...

Mi a meglepő akkor az univerzális elhülyülésben?

Thursday, May 07, 2009


Hangversenyciklus 2009 ~ a XX-XXI. század zenéjéből...
ˇ
"Haj, haj mond Rovo - ajjaj, mond Abáje.
Itt van-e hát a nemzet műhelye?
Népünk lelke itt zubog, itt zihál-e
tüzes kohón az öröklét fele?
Itt nőnek jövőnk fényes tornyai?"
(Ch. N. Bialik)
ˇ
Íme itt látható a 36. évad. De hol van Lázár Eszter? Vagy nem ő jegyzi a dolgot immár? Akadt más talentumos szervező-szerkesztő? Csak nem a fő főszerkesztő vette kézbe a dolgot?
ˇ
De félre a keserves ironizálással. A Magyar Rádió iparcsarnoka vacak egy sorozatot mázol a nagyérdemű képébe - ráadásul, mintha korábban ezek a hangversenyek ingyenesek lettek volna, most szolid áron hallgathatók csak (nyugdíjasok, diákok, katonák féláron, csak tessék... tessék!)
ˇ
Az öt részből álló sorozatnak javarészt csak a koncepciójával foglalkozhatom, hiszen több majd csak ezután...
ˇ
Egyedül a negyedik rész igér valamit, hiszen a Rondino Együttes hangversenyén két Jeney ősbemutató, egy Vidovszky magyarországi bemutató, egy Cage magyarországi bemutató és Dukay valamint Feldman is szerepel. A Schönberg Szvit nosztalgia darabként meghallgatható.
ˇ
És ezzel készen is vagyunk! Arról van szó ugyanis, hogy ezek a programok ("távoli, ismeretlen" ausztrál komponisták [nono, azért legalább az 1929-ben született Peter Sculthorpe nevét illene ismerni: Nourlangie; From Kakadu; Into Dreaming című kompozícióit 1994-ben adta ki a Sony, 8. vonósnégyesét a Kronos Quartet játszotta lemezre 1986-ban stb.]; derék magyar "kismesterek" és kisebb mesterek, az érdemes Madarász koncert) bajt nem okoznak persze, csak az a baj velük, hogy akkor lenne helyük egy-egy estére, ha az év minden szerdáján este egy korunk zenéje koncert volna hallgatható. Akkor ez a névsor belesimulna a koncepciózus programba. Így azonban azt a látszatot keltik, mintha ez lenne századunk zenéje.
ˇ
Óriási adóssága van a Magyar Rádió iparcsarnokának a (magyar és nem magyar) kortárs zene felmutatásában. Ezen nem segít, hogy előveszik a már említett Schönberget, előadják a Zenét (Bartók) és Ligeti vonósnégyesét...

Wednesday, May 06, 2009

Kiállítható-e vajon a mellékelt bizonyítvány az egyik országos terjesztésű napilapnak? - nem írom ide a nevét...
ˇ
Az egyik magyar érettségi tétel a következő mondat elemzése volt (egy Spiró György interjúból származik):

„A nyelvvel kapcsolatban különben az jut eszembe, hogy a magyar irodalom veszélyben van, mert rohamosan csökken az olvasók száma a fiatal generációkban. Régóta tanítok egyetemen, ott is látom. A baj az, hogy az általános iskolában nem szerettetik meg az olvasást a gyerekekkel.
Meggondolandó, nem kéne-e átírni egy csomó régi nagy magyar művet, például Jókai regényeit, hogy lehessen őket élvezni. A szavak felét a mai gyerekek nem értik.”


Az idézett mondattal lehet vitatkozni, lehet egyetérteni. Kiválasztása ellen talán csak azt tudnám felemlíteni, hogy nem különösebben lényeglátó gondolatsor...

Az említett napilap szövegének "kibocsátója" azonban az író egy régebbi magyarhoni problémákat keményen feszegető versére hivatkozva tartja megengedhetetlennek Spiró bármely szövegének érettségi tételként való idézését. Ezen is lehet vitatkozni, de a cikkben más is van, amit - a dolog megérthetősége miatt -idéznem kell:


"...tekintsük át, kik a magyar irodalom kedvencei Nyugaton. Az agyonmenedzselt Esterházy Péter, Kertész Imre, Nádas Péter. A lényeg az, hogy ne legyen közük ahhoz a néphez, amelynek a kenyerét eszik. "

Az idézett állítás egyszerűen hazug. De hogyan kerül egy a Spiró idézését érintő, bíráló cikkbe?


Ezek a szerencsétlen antitalentumok Sértő Kálmánt juttatják eszembe. Sértő jelentős tehetségnek indult, ám fogadtatása nem elégítette ki. Nyughatatlan kielégítetlensége végül is alkoholizmusba és a nyilasok pártjába sodorta. 1941-ben írta róla Illyés Gyula a Nyugatban: "Tragédiája az volt, hogy hazulról hozott, eredeti, valóban ősi tehetségét itt nem tudta gyarapítani, fölvértezni sem." Az ordas eszmék örvénye tehát még az eredendően képességes embert is húzhatja lefelé - ha lelkileg nem tudja karbantartani magát. Mit csináljon hát a tehetséggel meg nem áldott ambíció? Ékesen példázza a folyamatot a meg nem nevezendő nyomtatási termék fent idézett szövegének szelleme...

Az egykori szélsőséges Virradat cikkeire hajaz mindez, amelyekben a szerzőknek mindig ugyanaz jutott eszükbe. Akkoriban szokás volt mondani az efféle lapokkal kapcsolatban, hogy oda még időjárásjelentést sem ír a mentálisan szobatiszta ember... A szobatiszták be is tartották az íratlan szabályt...

Szomorú valóság, hogy ez a - történelmi eseményekből, s a pszichiátria berkeiből ismerhető -hangnem újra "elfogadottá" válhatik. És mit jósol? Mit jövendöl? "Szebb jövőt"?
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
K. Z. iróval egy szobába helyezett a sors a rádiónál akkor, amikor ő ifjú kezdő rádiós - és reménykeltő író - volt még. Régen beszéltem vele...

A fent említett cikk megjelenését követő napon a meg nem nevezendő lapban olvastam K. Z. új könyvéről a szerzővel készült terjedelmes, fényképes interjút...

O tempora! O mores!

Monday, May 04, 2009



Hilliard Együttes ~ Garbarek

Májusban, vagyis e hó végén ismét a Bazilikában (Szent István), ismét az Officium...

[~ “Évszázadok óta nem hallott, himnikus szépségű zene...”...
A világsikert aratott lemez etalon, koncert-verziója még nagyobb élmény: teljességgel egyedi és lélekzetelállító adaptációja a nagy középkori szerzők,
Palestrina, Gesualdo, Perotin, Christobal Morales, Dufay, Pierre de la Rue műveinek, valamint az évszázadokig feledésbe merült zsoltároknak és gregorián énekeknek.
Amit hallani fognak, az semmi máshoz nem hasonlítható, éteri tisztaságú zene: "Földöntúli áhitat, - ZENE az emberi világ felett..." ~]

Megvallom őszintén: valahányszor ilyenféle szöveget olvasok-hallok, gyanakvás kerít a hatalmába. Az általam megismert zenékre valamiként nem illenek ezek a mondatok. Ezeknek a soroknak "esztrád szaga" van... De ugye ez lehet éppen még túlzott gyanakvás, netán előítélet.

Csakhogy ez a program már egyszer a templomban elhangzott, lemezen is megjelent - így a fenti mondatok hitelessége ellenőrizhető.

Lehangoló esemény... Az egyik legjobb mai régizene énekegyüttes és az egyik legjobb mai dzsessz muzsikus létrehozott egy a giccs tartományába utalható kevercset. Nem azzal van bajom, hogy merészen adaptálnak valamit. Sorolni tudnám a sikeres feldolgozásokat - ha azok nem akarnak felülemelkedni azon, amit adaptálnak. Ha viszont úgy tesznek, úgy muzsikálnak, mintha az eredeti szerzőkkel szemben ők tolmácsolnák a tulajdonképpeni igazit, amikor keményen facsargatják a könzönség könnymirigyeit, amikor romantikus érzelmi megközelítésben halljuk a régi zenét (amire a romantika ugye rá nem fogható), amikor az értelemnek semmiféle helye nem marad (legfeljebb azzal vigasztalhatjuk magunkat. hogy ezek nagyon tudnak zenélni), nos akkor - lám - megszületik a giccs.

És ami számomra a legszomorúbb, hogy ezt bizony hivatott zenészeink, tanult zeneértőink, s zenében otthonosan élő közönségünk igen nagy része "megette" - elnézést az itt talán csúnya igéért, de nem tudok találóbbat.

Vagy ez is egyike a kor jelenségeinek? Talán így eladhatóbb a dolog, üzletileg eredményesebb?...

Saturday, May 02, 2009

A Radnóti-év árnyai…
ˇ
[Radnóti és az Ararát]
ˇ
Radnóti Miklós naplójából

1942. május 17. Hosszas tűnődés, halogatás után írok Komlósnak: Kedves Barátom, mindenekelőtt ne haragudj, hogy egyhetes késéssel válaszolok leveledre. Ennek egyik oka hanyagságom és nehézkességem, ez tudom, nem enyhítő körülmény, de a másik ok mindenesetre fel­mentést ad: nem akartam néhány sorban válaszolni Neked, nem akartam csupán a kérdésedre felelni.
Azonban essünk át előbb ezen, ez az egyszerűbb rész. Természetesen félreértés történhetett, azért „természetesen", mert szinte megszoktam már, hogy a mondások nem úgy kerülnek tovább, ahogy elhang­zottak. Nem vagyunk „fachéban", csak elhidegült közöttünk a barátság a zsidókérdésben... stb. (s ezt őszintén fájlalom). Legutóbb Vihar Bélával beszél­gettem ilyen kérdésekről s ő Rád hivatkozott valamelyik érvével kapcsolatban. Mondtam, hogy Veled sem értünk egyet ebben, stb.... ennyi az egész, szó sincs semmi haragról, vagy másról. Viszont baráti mozdu­latod, hogy e néhány sort megírtad, s az, hogy e kérdésben nézeteimet hallomásból ismered, mint írod, indít arra, hogy ne csak a föntieket írjam meg Neked. Úgy emlékszem, hogy mi beszélgettünk ezek­ről a dolgokról, s ha Te nem emlékszel, mégis meg kell magyaráznom magatartásomat s hogy miért uta­sítottam vissza kétszeri szíves szerkesztői meghíváso­dat (Ararát-almanach), miért nem csatlakoztam munkádhoz, miért hidegült el a viszony köztünk, miért helytelenítem vállalt szerepedet, kritikai szem­pontjaidat, stb. Igyekszem megmaradni a levélforma keretei közt s ha itt-ott talán töredékes leszek, foly­tasd, légy szíves a gondolatot, hisz nem új és nem ismeretlen előtted, igyekszem a műfaj lazább törvé­nyeivel kissé kényelmesebbé tenni ezt a nehézkes explikációt.
Hogy is kezdjem... A szobám falán három „családi kép" van, három fényképmásolat. Barabás egyik meglehetősen ismeretlen Arany-festményének máso­lata, ugyanerről a festményről külön a fej, és Simó Ferenc egy nemrégiben fölfedezett festményének másolata az öreg Kazinczyról. A Kazinczy-képről csaknem mindegyik „nem bennfentes" látogatóm, de az Aranyról is sokan (nem a közismert, népivé stilizált arc) megkérdezik: „a nagybátyád?" vagy „a roko­nod?" Igen, - felelem ilyenkor, Arany és Kazinczy. S valóban nagy-, vagy dédnagybátyáim ők. S roko­nom a hitétváltó Balassa, az evangélikus Berzsenyi és Petőfi, a kálvinista Kölcsey, a katolikus Vörösmarty, vagy Babits, avagy a zsidó Szép Ernő, vagy Füst Milán, hogy közelebb jöjjek. S az ősök? A Berzsenyi szemével látott Horatius éppúgy, mint a zsidó Sala­mon, a zsoltáros Dávid király, Ésaiás, vagy Jézus, Máté vagy János, stb. rengeteg rokonom van. De semmiesetre sem csak Salamon, Dávid, Esaiás, Szép Ernő vagy Füst! Vannak távolabbi és közelebbi roko­naim. Nem mondtam ezzel újat Neked azt hiszem. Ezt így érzem és ezen a „belső valóságon" nem vál­toztathatnak törvények.-
Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, „zsidó fele­kezetű" vagyok ma is (majd később megmagyarázom, miért), de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talaj gyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem „szellemisé­gem" és „lelkiségem" és „költőségem" meghatározó­jának. Még szociálisan is csupán botcsinálta közös­ségnek ismerem a zsidóságot. Ilyenek a tapasztalata­im. Lehet, hogy nincs így, én így érzem és nem tudnék hazugságban élni. A zsidóságom „életproblé­mám", mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam s nem érdekel (csak gyakorlatilag, „életileg") hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek, Maróthy-Meizlernek, Féjának, vagy Sós Endrének. Ezek kita­gadhatnak, befogadhatnak, az én „nemzetem" nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét. Ha ilyes­mit tapasztalnék, - megölném magam, mert másként, mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és máskép gondolkodni sem. Így érzem ezt ma is, 1942-ben is, háromhónapi munkaszolgálat és tizennégynapi bün­tetőtábor után is, - (ne nevess ki, tudom, hogy meg­jártad a háborút, de az más volt, nem volt megalázó) kiszorítva az irodalomból, ahol sarkamig nem érő költőcskék futkosnak, használhatatlan és használatlan tanári oklevéllel a zsebemben, az elkövetkező napok, hónapok, évek tudatában is. S ha megölnek? Ezen ez sem változtat. Kissé patetikus vagyok, ne haragudj, s ez a levél is nyúlik, nyúlik s úgy érzem semmi újat nem mondok Neked s hogy egyetértünk. Vitatkozz! Mibe kötnél bele? Igen, tudom már, visszatérek. Nem érzem zsidónak magam. Miért vagyok mégis zsidó vallású? A valláshoz semmi közöm, a faj, stb. szellemalakító erejében csak igen-igen kis mértékben, vagy még annyira sem hiszek. Hát nehéz megmagya­ráznom s nehezítésül még hozzátehetem, hogyha val­láshoz egyáltalán közöm van, akkor a katolicizmushoz van közöm. Költői pályám legkezdetén, huszonkét-éves koromban elkobozták a második verseskönyve­met, pörbefogtak és elítéltek vallásgyalázásért.
ˇ
Huszonkét éves vagyok.
Így nézhetett ki ősszel Krisztus is
ennyi idősen; még nem volt
szakálla, szőke volt és lányok
álmodtak véle éjjelenként!
ˇ
Ez volt a vers, Töreky súlyosbító körülménynek vet­te, hogy „más vallás tisztelete tárgyához hasonlítja magát" s majdnem egyetemi pályámba került, mert a József Attila révén legendássá lett Horger Antal kari ülés elé vitte a dolgot. Sík Sándor mentett meg, sőt a piarista-rend tagjai nevében levelet adott a táblai tárgyalásra, mely szerint egyházi szempontból semmi kivetnivalót nem találnak a versben. A Tábla felfüg­gesztette a büntetést, el is évült. Akkoriban elhatá­roztam, hogy megtérek, hogy ne „más vallás" jelké­peivel éljek, mert ez nékem nem „más" vallás, az Újtestamentum költészete ép úgy az enyém, akár az Ótestamentumé s Jézusban is „hiszek", nem tudok jobb szót rá, bár a hit... De aztán egyre rosszabb lett zsidónak lenni, itt-ott előnyöm lehetett volna a „vallásváltoztatásból" s ez megcsúfította; a gyámomat egyre jobban megszerettem, neki nagyon rosszul esett volna, stb. Szóval maradtam vallásra is zsidó. De költőségem szempontjából ez nem lényeges. A tanúsítványos Vas István költészetében több szerepe van a zsidóságnak, mint az enyémben, vagy a zsidó Zelk Zoltánéban. Nem hiszek hát a „zsidó író"-ban, de a „zsidó irodalomban" sem. A gyakorlat, ne hara­gudj, engem igazol. Néha nézegetem a zsidó lapokat... féltehetségek és gyönge tehetségek menekülnek egy kis meleg közösségbe, mert a szabad írói versenyt nem bírták volna zsidótörvény és 1942 nélkül sem, és két-három ragyogó költő és író, kenyérért, száraz kenyérért és nagyon kicsinyke elismerésért. Mert ott is szolgálni kell, sőt kiszolgálni. S láttam híradást irodalmi estről, amiben Csergő Hugó neve „fettel" volt szedve, a Szép Ernőé „petittel". S az olyan író, aki azelőtt nem vett részt zsidó irodalmi megmozdu­lásokban, - de most, a zsidótörvények óta felfedezte magában a zsidót, - kicsit olybá tűnik nekem, mint a nevét visszanémetesítő sváb származék, kicsit disszimiláns nekem. Ezért sem adtam írást felekezeti kiadványnak. S esztétikai síkon? Vihar Béla beszélt valami zsidó antológiáról. Ingerkedve mondtam ne­ki: ha Patai, Csergő, Szabolcsi, Sós, Barát stb. kima­radnak belőle, de Szép Ernő, Nagy Z., Füst M. és Vas István (mert faj vagyunk úgy-e maguk szerint?) benne lesznek, akkor szép magyar versgyűjtemény lesz. Körülbelül ez a véleményem a „zsidó irodalom­ról". Ne haragudj, hogy agyonírtalak, Te vagy az oka, a megtisztelő kedvességed s ne haragudj, zavaros ta­lán ez a levél, de valamit mégis mond, ha vázlatosan is arról, hogy mit gondolok ezekről a dolgokról. Sze­retettel és tisztelettel köszönt igaz híved...
ˇ
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
ˇ
Nem szívesen ismertem meg ezt a súlyosan tragikus szöveget. Nem is kommentálom, mert magáért beszél. Viszont régóta hiszem, hogy Radnótit igazán jelentős költővé éppen a tragikus sors tette, amelynek végén zsidósága miatt halt meg. Önmagáról írja egy helyen: "Költő lettem Izrael lugasaiban"
A Komlós Aladár szerkesztette Ararát (Magyar Zsidó Évkönyv) 1938 és 1944 között jelent meg. A zsidótörvények korában, a munkaszolgálatok idején, s 1944-ben, a „végső megoldást” (Endlösung) éppen megelőző időpontban. Az életbenmaradásért való kiállás szimbólumaként értékelhető bátor tett volt. Az évkönyvben nem zsidó irók is szerepelnek. A szóban forgó kötetben, az 1942-ben megjelent negyedik évkönyvben, az első (az 5. oldalon) Gaál József verse (Izrael panaszai). A keresztény Gaál József 1811-től 1866-ig élt, legismertebb munkája a Peleskei nótárius, amelyet Gvadányi gróf nyomán írt. [Gaál Józsefről és művéről egyébként maga Radnóti tartott előadást a Budapest I. Rádió Diákfélórájában 1939. február 3-án (a szöveg első ízben a Népszabadság 1988. február 27-i számában jelent meg nyomtatásban - Salamon István közzétételében)]. Néhány további név az almanachból: Benoschofsky Imre, Ballagi Ernő, Szép Ernő, Zsolt Béla, Molnár Ákos, Révész Béla, Kunos Ignác, Pap Károly, Hajnal Anna, Keszi Imre, Komlós Aladár – megannyi név, akinek nem derogált a többiek társaságában megjelenni. Maga Radnóti említi naplójának egy másik helyén a szintén zsidó származású Sík Sándor katolikus pap versét (Családfa), amely szomorú zavarosságával nehezen használható érvnek - jellegzetesen konvertita identitászavar terméke.
És még egy kiegészítő szöveg Radnótitól (1943. április 23-án kelt leveléből (Zolnai Bélához írta):
Mintegy tizenöt esztendeje határoztam el magam­ban, hogy harmincnegyedik évem betöltése előtt megkeresztelkedem. Krisztus harminchárom eszten­dős múlt s még nem volt harmincnégy, mikor megfe­szítették - ezért gondoltam így... tizennyolc éves koromtól katolikusnak érzem és vallom magam...
Radnóti 1943 május 2-án, a budapesti Szent István Bazilikában, Sík Sándor kezéből felvette a keresztséget...
~
Engedtessék meg, hogy egy zsidó-magyar irodalomtudóst, Scheiber Sándor rabbit idézzem egy főünnepi beszédéből: "Az ember nincs egyedül a történelemben. Több arca van. A sajátja és atyjáé. A sajátja és őseié. A sajátja és elődeié... Addig van létjogosultságunk, amíg visszük a betűket, amíg szellemi tartásunk van, amíg hivatást teljesítünk. Ez a nép Istent hallotta Auschwitz tüzéből is és életre kelt..."
Ez a Pécsi Periszkóp Rádió!
ˇ
A műsor hallgatható:Pécs belvárosában az Fm 97.1. Mhz frekvencián,
valamintInterneten:
160 kbps mp3 és 32 kbps mp3 formátumban
ˇ

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

"Hideg, hideg, hideg..." ~ Derek Jarman
ˇ
Derek Jarman (1942-1994) angol író, festő, színpadkép-tervező és filmrendező. Tucatnyi nagyfilmet és igen sok kísérleti rövid filmet forgatott. AIDS fertőzés okozta betegségét és halálát. Blue címen az egyik legkülönösebb filmet készítette el, hiszen a filmben nincsenek képek, a vászon mindvégig kék színű. Betegségének utolsó szakaszában megvakult, s ekkor állandóan kék színt látott. Ehhez a látomáshoz írta a film szövegét, életének és betegségének főbb mozzanataiból. A műsor elsősorban Jarman szövegeit mutatja meg, de más írók, költők szövegei is kapcsolódnak hozzá.
ˇ
Szövegek:
ˇ
1. Derek Jarman: Chroma; Saját kockázatodra; Itt ülök mozdulatlanul; Jubileum; Ehnaton; Ezüst és arany; Kék; Neutron; Anglia alkonya; Sétálok ebben a kertben
2. Ludwig Wittgenstein: Megjegyzések a színről
3. William Blake: Az Ekhó-teli Zöld
4. Szapphó: Az arany...
5. T. S. Eliot: Átokvölgye, Hamvazószerda
ˇ
Zenék:
1. Simon Fisher Turner: Blue
2. Donna McKevitt: Translucence
3. Autechre: Drane2
4. Morton Feldman: Coptic Light; Cello and Orchestra
5. Marianne Faithfull: Broken English
6. Robert Moran: 32 Cryptograms for Derek Jarman
7. Diane Thome: Bright Air
8. Natasha Barrett: Little Animals
9. Philip Glass: Akhnaten
10. Martin Burlas: From My Life
11. Händel: Messiás
ˇ
Hallgatható és letölthető: ITT

Friday, May 01, 2009



Beckett: Godot-ra várva

A New York Times terjedelmes cikket és képet közöl a New York-i előadásról. A mellékelt kép mindenesetre hiteles előadást sejtet, ha a Beckettet a dráma megírására ihlető festményre gondolunk: lásd ITT. Beckett fontosnak tartotta, hogy a színpadon mindenképpen szerepeljen egy alig zöldellő vagy kopasz fa, és a Hold.