Tuesday, August 31, 2010

Samuel Beckett és felesége, Suzanne Dechevaux-Dumesnil a Père Lachaise temetőben, Párizsban, 1984 januárjában Roger Blin hamvasztási szertartásán, aki a Godot-ra várva első rendezője volt.
˙
Suzanne Dechevaux-Dumesnil 1989. július 17-én, Samuel Beckett 1989. december 22-én halt meg.
˙
(Gerry Dukes könyvéből)
˙
Lásd még: ITT

Monday, August 30, 2010

Mogács Dániel &
˙
a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP)
˙
Történt pedig az ATV Egyenes Beszéd című esti műsorában, hogy a nevezett fiatalemberrel interjút készített a rutinos Kálmán Olga...
˙
Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb interjúját hallgathattuk. Minden benne volt. A politikai pártok megnyilatkozási szokásai, az őrület, amely lassan eluralja a közéletet, s mindez zseniális improvizatív készséggel, megfoghatatlan tehetséggel. Minden bennevolt, miközben Magócs Dániel egyetlen politikai tartalmú kifejezést nem használt. A tökéletes performansz, amely azonban a véres valóság pontos tükre volt. Minden bizonnyal ezért történhetett, hogy a rutinos riporternő - miközben megpróbálta az interjút játéknak felfogni és viccnek - képtelen volt fogást találni riportjának alanyán.
˙
Tökéletes esemény volt, tanítani kellene a szakmába készülőknek, az ezerszámra szaporodó kommunikációs és média szakintézményekben...
˙
A legjobb részletet persze ki-ki megválaszthatja, sőt ahhoz is bárkinek joga van, hogy fanyalogjon, értetlenkedjék, mulasson vagy felháborodjék...
˙


Ám van egy alapos feltevésem: aki ezt a "performanszt" nem tudja felfogni és értékelni, annak fogalma sincsen arról, hogy miről is szólt egykor az "elhíresült" öszödi beszéd és nem tudja értékelni azt a katasztrofális helyzetet, ami közéletünkben létrejött - hozzátéve: nem végtelen, csak nehezen helyrehozható állapot. Mindez üzenete a Mogács Dániellel készült interjúnak.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
˙
A teljes interjú megnézhető: ITT

Wednesday, August 25, 2010

Sör
˙
A legfőbb jó – minden bizonnyal. Megoldás. Az útépítők kötelező pihenőperceinek tartalmat adó szer. Az egyenlőség jószerint egyetlen valóban létező eszköze, szimbóluma.
˙
A sör…
˙
Valaha csak hordóból mérve itták. Kocsmapulton könyökölve. Söröslovak. Muraköziek. Hatalmas söröskocsik. Azután üvegbe zárták. Így volt divatban sokáig. Volt, hogy pohárba töltve. Inkább mégis az üvegből, közvetlenül, mintegy direkt. Az emberiség már az idők kezdetén hajlott az egyszerűség felé. A miniatürizálás ősforrásai. A kupak! Gyüjtők nyerési esélyei. Valamikori szerencsejáték, folyékony szer hordozta lottó. Jobb fogúak a fogukkal pattintották le, mások az ajtónyílás segítségével. A kényesebbek sörnyitóval. Sörnyitó! Valóságos kultikus tárgy. Micsoda arzenálja a lehetőségeknek. Tiszta fémből, csontnyelű, fanyelű. Vadászoknak agancsból készült fogantyúval. Másoknak dugóhúzóval kombinálva. Ám ezek gyanús, az állhatatosságot nélkülöző emberek. Hiszen a kombinált fogó a hűtlenségre késztet. A félrelépésre. Márpedig a sör a tiszta etika szimbóluma. Az állatvilágból történt kiemelkedés jegye!
˙
A sör…
˙
Most dobozba zárva kapható. Henger, felső lapján csap. Felhúzható – egy pukkanás. Ihatni. Mennyire leegyszerűsödött a világ. Mennyire a szűk praktikum áldozata. Dobozba zárt világ. Fémdobozba . Hatalmas kamionok röpítik a megszűnt határokon át.˙
˙
A sör…
˙
Határtalan.
˙
A sör!
˙
Öt férfi áll az élelmiszerbolt falának dőlve. A napon. Egyformák. Bermuda, edzőcipő, rövidszárú zokni (valamikor titokharisnyának hívták!), trikó – átizzadva. Modern emberek. Egyformák. Csak a koruk. Három fiatal, két öreg. Jókarban. Megértés honol közöttük. Egyformák. A sör a világbéke lehetősége. A generációs feszültségek kioltója. A barátság gyakorlati szimbóluma. A derű záloga.
˙
A sör…
˙
Csak ne kéne visszamenni krampácsolni!...

Tuesday, August 24, 2010

Dániel Ferenc
˙
in memoriam
˙

Monday, August 23, 2010

Radnóti Sándornak
a kiváló esztétának
a szavak helyértékéről

˙
Kezdem Leni Riefenstahllal...
˙
A sokat vitatott hölgy nyilvánvalóan náci volt, amikor annak volt ideje. Ezt tagadta viszont, amikor annak volt ideje. A náci-utódok azt mondják: dehogy volt ő náci; az antinácik meg: de bizony az volt. Ezt később előkerült haláltáborbeli filmes tevékenysége is valószínűsíti, sok minden egyéb mellett.

˙
Egyet azonban nem vitat senki. Nagy filmes, zseniális dokumentarista volt. A Hitlerről készült filmjét máig elemzik: vajon pontosan mit gondolhatott a Führerről. Az 1936-os berlini olimpiáról készült filmje még olykor gigantomán beütése melett is alapmű mindmáig.
˙
Éppen ezért nehezen értem, hogy filmjeit miért kell kizárólag egy hirhedetten szélsőséges (mondhatni nyilas) kereskedelmi egységben (Fehérlófia) árusítani. Az Európa kiadó ugyanakkor terjedelmes monográfiát adott ki róla.
˙
Egy szó, mint száz: bementem az említett boltba, hogy DVD-n hozzáférhető műveit megvegyem. Bizalmat ébresztettem a látogatással, s a keresett művekkel. Felajánlották: vegyem meg a monográfiát is.
- Megvan már – mondtam.
- És mondja uram: tárgyilagos a könyv?
- Tárgyilagos! – válaszoltam, s magamhoz vettem a vásárolt DVD-ket.
˙
Azonos szó: tökéletesen ellentétes tartalommal! S itt vajon mi a lényeges: a szó, vagy a világosan megbúvó mögöttes tartalom?!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Két írást olvastam a minap az és-ben. Radnóti Sándor opusza az egyik, Váncsa Istváné a másik. Radnóti elemzése - ugyan a magyar esztéták nehézkessé „értelmesített” módján - lényegében számomra elfogadható mondanivalókat tartalmaz közéletünk jelen állásáról. [Talán csak az öszödi beszédből levonható mondatokkal vitatkoznék. Ugyanis (az egyik legnagyobb retorikai teljesítményről és politikai tettről van szó!) az akkori szónoknak nem lemondani kellett volna, hanem erős háttérrel keményen visszaverni a konstruált vádakat!] – Váncsa István írása olybá tetszik, mintha a rémisztő moszkvai természeti katasztrófáról, s annak kezeléséről és politikai értelmezéséről volna szó. Holott! Minden mondata a mi jelenlegi – enyhén szólva –kétes állapotainkról beszél, amelyeket sajnálatosan alacsony politikai iskolázottságú társadalmunk egyelőre inkább jutalmaz.
˙
Milyen érdekes! A szavak helyértéke! A szöveg mögötti vagy a szövegen túli jelentés. Kinek magyarázzam én ezt itten?
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Még egy apróság! Radnóti így aposztrofál (miközben - mint mondtam - cikkével egészében egyetérthetni!): „Szőcs Géza, a kiváló költő - ma kulturális államtitkár…”
˙
Nézzük csak! Például: József Attila, a kiváló költő; vagy: William Shakespeare, a kiváló drámairó; vagy: Michelangelo Buonarotti, a kiváló szobrász. Talán nem kell magyarázni sem, hogy a kiváló szó, amely hangzásában, szövegképileg tökéletesen azonos, mennyire más értelmet kap, ha Szőcs Gézára alkalmazzuk, s mennyire értelmetlen, mert hatásában degradáló, ha az imént említett nevekhez kapcsoljuk.
˙
Mármost az, hogy ezt mondjuk (bárha bizonyos konvenciók megengedik), kételyt támaszt: a szót leíró esztéta vagy nem ismeri az említett költő munkásságát (ízelítő: ITT), vagy valami más, számomra homályos szándék vezérli. Az írás egészéhez képest számomra mindenesetre meghökkentő a szó ilyetén alkalmazása. Ugyanis nem véletlen, hogy Szőcs Gézából vagy akár Hoffmann Rózsából (csak mert az ő neve is megpendül Radnóti írásában) nagyhatalmú állami csinovnyik lett.

Wednesday, August 18, 2010


Kocsis Zoltán
˙
azt mondja, hogy felelőtlen muzsikusok a „margóra csúsztatják” Bartók Bélát, amikor nehéz alkotásait megfelelő zenetörténeti ismeretek, a minden részletre kiterjedő felkészülés nélkül adják elő.
˙
Engedtessék kereken kimondani: ennek a kijelentésnek "falsa" van! Az a határozott impresszió sejlik itt föl, hogy Bartók valamiféle lejáratása történik. Mert kikre gondol Kocsis, amikor "felelőtlen muzsikusok"-ról beszél? Nem szeretem a csúsztatott, kereken ki nem mondott gondolatokat. Azt a gyanút kelti, hogy Kocsis kisajátítja Bartókot, más nem nyúlhat hozzá (v.ö. agogika!). Márpedig az a határozott meggyőződésem, hogy az a zeneszerző, aki valamiféle kreált álláspont alapján kisajátítható, az "nem jó" zeneszerző. Vagyis Kocsis a fenti kijelentéssel árt Bartóknak.
˙
Hadd idézzem Glenn Gould véleményét. Gould - tudomásom szerint - egyetlen Bartók művet nem adott elő, lemezre nem játszott.
˙
Ezt mondja:
˙
"A Stravinsky-Bartók irányzat - a zene gépies felfogásmódja - ugyanolyan kevéssé vonzó számomra, mint a 19. század első felének hiperérzéki vonulata, Chopiné és Liszté."
˙
Valamint: "A legnagyobb modern zeneszerzők : Arnold Schönberg, Anton Webern. A leginkább túlbecsült modern zeneszerzők: Bartók Béla, Igor Stravinsky."
˙
(Glenn Gould ~ Egyáltalán nem tartom magam különcnek; Holnap Kiadó, 2007. 193., 211. oldal)
˙
Goulddal természetesen lehet vitatkozni (erre egyre kevesebb indíttatást érzek), de azt nem lehet mondani, hogy Gould nem kerek véleményt képviselt, s ebben a vonatkozásban netán következetlen lett volna.
˙
Az a rossz érzésem, hogy Bartók "margóra csúsztatásá"-nak kijelentése kétféle lehetőséget enged meg. Az egyik, hogy Bartókot margóra csúsztatják; a másik hogy Bartók margóra csúszik. Eldöntetlen kérdés. Mindenesetre a Bartók értelmezés kisajátítása csak árthat e kérdések megválaszolásának. Ha egyáltalán érdemes feltenni ilyen kérdéseket. Azt hiszem engedjük meg, hogy Bartók interpretálásának és felfogásának többféle módja lehetséges és főként megengedett.
˙
Ami Kocsis véleményének azt a részét illeti, hogy Bartókhoz megfelelő zenetörténeti ismeretek, a minden részletre kiterjedő felkészülés szükségeltetnek - ez minden alkotás esetében elmondható.

Tuesday, August 17, 2010


Olivier Greif
˙
(1950-2000)
˙
Mint annyiszor már megesett: "szembejött" az utcán...
˙
Izgalmas lemezre és zeneszerzőre bukkantam.
˙
A lengyel származású zsidó-francia komponista ötven évet élet (hirtelen halál vitte el). Csodagyerekként kezdte, rengeteget komponált.
˙
Az itt látható lemezen két fontos kompozíciója hallgatható. Mindkettőnek köze van Shakespeare-hez.
˙
Az első, Az Agincourt-i Ütközet (szonáta két csellóra) fontos alapját képezi Shakespeare V. Henrik című királydrámájának, s a százéves francia-angol háború híres csatájára utal. De ugyanebben a műben egy Keats asszociáció is megjelenik a negyedik tételben, Keats híres versére ~ La Belle Dame Sans Merci:
˙
Mi lelhetett, szegény fiú?
Magadba bolygasz, sáppadón. -
Madár se zeng már, kókkadoz
a nád a tón.

˙
Mi lelhetett, szegény lovag?
hogy arcod bánattal csatás? -
A mókus csûre tellve, kész
az aratás.

˙
A homlokodon liliom,
lázharmat, nedves fájdalom:
s arcod szegény rózsája is
fonnyad nagyon.
˙

Egy hölgyet láttam a mezõn,
szépnél szebbet, tündérleányt:
a haja hosszú, lába hab
és szeme láng.
˙

Kötöztem néki koszorút,
kösöntyüt, illatos övet:
s lám, édesen nyögell felém
és rám nevet.
˙

Lépõ lovamra ültetém,
szemem egész nap rajta volt:
õ tündérnótát énekelt
s felém hajolt.

Majd gyûjtött manna-harmatot,
vadmézet s ízes gyökeret
s szólt idegen nyelven, talán
azt hogy szeret.

˙
És tündérbarlangjába vitt
és sírt, nagyon, sóhajtozott:
s én négy csókkal vad, vad szemét
lezártam ott.
˙

S álomba dúdolt engemet
s akkor álmodtam - jaj! talán
utolsó álmom - a hideg
domb oldalán.
˙

Sok királyt láttam, herceget,
arcuk sápadt, szemük írígy,
s szóltak: "La Belle Dame sans Merci
büvölt el így!"
˙

És láttam éhes ajkukat
szörnyû intéssel nyilni rám:
és fölriadtam a hideg
domboldalán,

És jaj! ezért idõzöm itt
magamba bolygva, sáppadón:
bár nincs madárdal, s kókkadoz
a nád a tón.

˙
(Babits Mihály fordítása)
~~~~~~~~~~~~~~~~

A 2. vonósnégyes Shakespeare szonettjeire készült. A 71., 73. és 146. szonettre.
˙
Itt a 146. szonettet idézem Szabó Lőrinc fordításában.
˙
Sár s bűn központja, lelkem, te, szegény,
Saramé, mely lázad s pöffeszkedik,
Mért kínlódsz ott bent, romlás rabjaként,
Hogy úgy felcifrázd külső falaid?
Mért költesz rá, ha oly átmeneti
A bérlet és díszlakod omladék?
Férgek, e bőség örökösei,
Föleszik kincsed? Ez a testi vég?
Akkor hát, lélek, te használd ki őt,
A szolgádat, ne rontsd a készleted;
Por-órákon végy isteni időt;
Belül hízz, külsőd hitvány is lehet:
Hízz Halálon, aki embereken -
Haljon meg csak Ő, többé senki sem.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Ezeken kívül - valóságos posztmodern ötlet! - egy jiddis dalt kever az agincourt-i ütközethez: Stil, di nacht ojgesternt (Csönd! az ég csillagokkal van tele)
˙
Itt egy montázs hallgatható. A részei:
˙
1. Az Agincourt-i ütközet 2. tételének részlete ( Chaconne)
2. Ugyanennek a műnek a 4. tételéből, a Keats versére készült Rondo részlete
3. A 2. vonósnégyes 5. tétele Shakespeare 146. szonettjére
4. Az Agincourt-i Ütközet 3. tétele, a jiddis dalra.
~~~~~~~~~~~~~~~~~

A zenét kísérő képek: a lemez; Greif: fiatalon; a közreműködő zenészek; Keats; V. Henrik; a jiddis dal képi asszociációi, Greif: halála előtt.
˙

Monday, August 16, 2010


A Magyar Rádió problémája...
˙
Egy régi, magát megnevezni kész (lásd a blog címét) rádiós szerint.
˙
Rezignált lábjegyzet egy újságcikkhez...
˙
Hogy kell-e "nagyon zene"; hogy mekkorát nőtt a hallgatottság; hogy emelkedett a dolgozók bére; hogy jogos-e a vezetők bére, jutalma stb.
˙
Megannyi érdektelen, szánalmas kérdés.
˙
Több mint tizenhat évvel ezelőtt - amikor még a rádiósokat egy alkalommal megkérdezték - volt szerencsém megírni a gondolataimat.
˙
Ezek szerint kell egy rádióadó, amely interaktív és közvetlen igények jegyében kiszolgálja a hallgatók tömegeit (hírek, információk, kommmentárok, játékok, magyar nóta, Szabó-család, Vacka mesék, amit csak hallgatni kíván a hallgató).
˙
Azután meg kell egy rádióadó, amely kultúrát közvetít (hangjátékok, művészet, rádióművészet, kísérletek, művek, írók, művészek, emberek), valamint csekély, de érdemleges mértékben beszél a kultúráról, a művekről, egyszóval információkat fogalmaz meg (itt a zenei információk is helyet kapnak).
˙
Azután kell egy rádióadó, amely kizárólag zenét közvetít (minden szinten: klasszikus, kortárs klasszikus, mai, alternatív, dzsessz, világzene, kísérletek, naprakészség és így tovább).
˙
Az ilyen rádió: "közszolgálati".
˙
Az ilyen rádió gazdasági haszna csekély, annyira áttételes, hogy alig mérhető. Mentális haszna csak nagyon hosszú távon érzékelhető. Hallgatottsága változó, bizonytalan. Viszont versenyképes a kultúrát és információt közvetítő összes médiummal -persze mentális értelemben.
˙
Amennyiben a vita, a beszéd a rádióról, mint műfajról, szól. Ha nem: nem!
˙
Ilyen egyszerű ez! A többi pedig - nézetem szerint - felesleges locsogás...

Thursday, August 12, 2010

A szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgései - Karinthy Kosztolányi paródiája nyomán.
˙
Mint aki halkan belelépett.
˙
És jönnek távol, ferde illatok
˙
Az ötvenes években több hónapon át lóháton bejártam a Hortobágyot. Akkor még nem volt turista-biznisz, az agráregyetem küldött oda, ahova azért jártam, mert a klasszika filológián kívül a biológiában is jeleskedtem a gimnáziumban – hát átirányítottak: agronómus kell, latin tanár nem; slussz-passz.
˙
Diplomámmal előbb a főváros 14. kerületének agronómusa lettem. Tudvalevőleg a 14. kerület nem bír mezőgazdasági területtel, mindazonáltal naponta kimentem a területre, vagyis könyvtárban olvastam vagy otthon múlattam az időt.
˙
Azután egy nevelőintézetben lettem nevelő (agrármérnöki diplomával még taníthatott is az ember). De Pál elvtárs, a 12. kerületi oktatási osztály vezetője magához rendelt és szigorún megrótt, hogy olyan dolgokkal foglalkozom, amelyek nem képezik a pedagógus státusz tárgyát (például, hogy mit esznek az állami gondozott gyerekek)
˙
Azután egy könyvkiadóba kerültem, ahol módomban volt akkor hozzáférhetetlen külföldi könyveket betekintésre kérni. Annyit-annyit tekingettem, hogy a kiadó igazgatója megsokallotta a dolgot s magához citált a kérdéssel: „magának mániája a könyvkiadás?”
˙
Azután a rádióban irodalmi műsorokat készítettem, amelyeket „liláknak” és érthetetleneknek minősítettek.
˙
De minek szaporítsam a szót, ismételgessem százszámra a példákat. Mindig beleütköztem abba, hogy az egyes tevékenységi területeken nem arról volt szó, nem az volt a tennivaló, amit én képzeltem, hanem valami áttekinthetetlen „szempont”-rendszer
˙
Szóval együgyű, mondhatnám hülye helyre születtem…
˙
Ennyit impresszíve!
˙
De aztán jött a rendszerváltás. Lecseréltük a rendszerünket, a régit (pénz)mosásba küldtük, miután kiki kiválogatta a maga szennyesét. A redszerváltás egy olyan jelenség, amely azt a látszatot kelti, hogy valami érdemben megváltozott. Pedig csak az egyik „átkos”ból egy másik lett!...
˙
S mit láthatni, hallhatni, tapasztalhatni mainapság?
˙
Egy metró (a négyes), már másfél évtizede épül, de hol kormányzati szempontok miatt abbamarad, hol gödröket képez, mint a Nemzeti Színház helye, hogy a nemzet megvalósult teátrumának rémálmáról ne is szóljak.
˙
Mostan pedig a leváltósdi nevezetű társasjáték folyik. Egyik kirúgja a másikat, a másik az egyiket. Tanult barátom írta meg, hogy állítólag a hortobágyi rackanyájban is lecserélték a vezérkosokat. Kétharmaddal! – mondaná Hofi.
˙
Viszont volt árvíz, szinte sohanem látott, de volt jól látott labdarúgó-világbajnokság, noha ez a sport – úgy hallom – még a béke ülepéhez képest is mélyen van. Viszont az árvizesek nemigen száradnak, pedig már kecskét is küldtek ajándékba a vezérnek (v.ö. victor).
˙
Mostan lesz új alkotmány, preambulummal, hogy az isten a történelem ura (ezt még egy szál bíborosunk is belecelebrálta az ünnepi misébe!), meg a szentkorona személy, nem három, hanem mindössze egy, s mert minden az övé, hát minden bizonnyal meggátolja, hogy Sukorón kaszinót nyissunk.
˙
A visszhangról elnevezett tévében egy történész még július idusa előtt arról beszélt, hogy az emberiség egésze a magyaroktól származik, meg a Kárpát-medencének különös aurája van, s az elzavarja ellenségeinket. A tatárok is elmentek, a törökök is, az oroszok is. Igaz, megelőzően hosszabb rövidebb ideig itt voltak, de addig-addig szítták az aurát, hogy odébbálltak, noha valahányan magyarok voltak, hiszen mindenki magyar a visszhangról elnevezett médiákokból tudom. Ami pedig a háborút illeti: azt mi a bolsevizmus ellen vívtuk, de a németekkel szembenállva. Akkor most győztünk vagy vesztettünk? A zsidókról, romákról már ne is szóljunk!
˙
A parlament állandóan vagy kéthetenként vagy háromhetenként ülésezik, de ez mindegy, mert a kettő ugyanaz, mint az egy, a három egy voltáról egyelőre csak a templomokban beszélnek.
˙
Most hallom, hogy a női papság gondolata ugyanakkora bűn, mint a pedofília. Hát nem tudom. Aki ezt a szellemi magaslatot pedzi, nyilván mindkettőt kipróbálta, én outsiderként különb-különb dolognak tartom, s azon meditálok, hogy akkor azok a hitvilágok, amelyek női papokat is foglalkoztatnak, azok olyanok, mint a pedofílek? Jó, hát szeretik a gyerekeket, de mit kell itt ezzel háklizni.
˙
Most hallom, hogy a NENYI (Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata) egyesekben olyan ingert gerjeszt, hogy a tízóraijukat azon tartsák, ahelyett, hogy megennék. Mások mindenféle graffitivel ékítik. Bezzeg a valamikori faliújságok! Istenem, de szép is volt a sok napszítta közlemény, aminek nem volt se színe, se betűje, igaz, de az ozsonnát senki se kente fel rájuk.
˙
Állítólag megszüntetik a hálapénzt. Most nem tudom a borravalóval hogyan lesz? Emlékszem, amikor a Gerbeaud-ban a nénik átadtak a pincérnek negyven-ötven fillért – „tegye el fiam ez a magáé”. Akkor most ez megszűnik? Vagy csak a hála?
˙
Hallom, hogy a magyar repülőutasok megbízhatatlanok, mert nem jó a mi repterünk biztonsága, s ki tudja mi van az utas zsebiben, akitől egyébként az emberiség származik.
˙
Akkor most kié lesz Sukoró? Vagy ki fogja leülni? Nehéz kérdések ezek nekem.
˙
De sebaj, létrejött kilenc évre a médiacárnő (v.ö. Cesare Lombroso). Kétharmaddal – most mi van? Ez a demokrácia! Végülis tudja ő mi kell a magyarnak, hiszen az imént még erotikus lapot gondozott lehet, hogy csak másodállásban, mert közben vagy előtte paidagogász néni volt.
˙
Aztán van itt három F – senki ne gondoljon semmi csúnyát, csak a kultúra finanszírozásáról van szó (különben is a kultúra vezetője találta ki, nem? Vagy mégsem? Csak betűt változtatott. Három T = három F, oszt jónapot – dakotául!). Egy-egy kulturális vállalat (színház) megkaphat akár annyi pénzt, mint egy közepes háztartás gázszámlája. Van film-mecenatúra is. Bár ott valami félreértés eshetett, mert filmekre költötték a pénzt. A főkultúrnacsalnyik (egyébként felejthető, mi több felejtendő költő, ha már a három F betűnél vagyunk) egyre csak panaszkodik, hogy nem is tudja mit csináljon. Vajon akkor mért csinyájja mégis, az isten lovában? Szóval, hogy szavamnál maradjak a film-micsoda (alapítvány) filmekre költötte a pénzt. Csak nem a jó filmekre – mondhatná valamely kultúrnyik a nagy Sztálin nyomán szabadon. Csak nem jól könyvelték. De hogy mi a baj a kultúrával? Hogy nem ismerik a világban a magyar írókat. Azt mondanám: csak az írókat ismerik, a felejtendőket meg itthon sem kéne finanszírozni annyira. Muszáj lenne rendbe rakni az ilyesmit.
˙
Akár a távfűtők, akik jó példával járnak előttünk, mindent megtesznek azért, hogy a csekken a befizetés dátuma a befizetés dátumát jelentse, s ne mindenféle töprengésre kényszerítő átszámítással kelljen kigondolni, mikor érkezhet be a pénz a távfűtőkhöz.
˙
Mindenesetre dolgoznak az ügyön, akár az Andor utcai építői, akik az útfelbontás közben elfelejettek a gyalogosoknak helyet csinálni, így azok az automobilok között kóvályogva kelnek át.
˙
Különben is a legjobb társasjáték (a kirugósdi mellett) az öko-panel-bio-szabadon-választott program. Bepaplanozzák a házat, nyáron meleg, télen hűvös, aztán, ha meggyúlik, hát ég mint a zsír. A bentlakók meg vagy megégnek, vagy fizetik a részleteket, meg a szépen gömbölyödő fűtés-számlát – határidőre!
˙
Meg azután itt van a genetika. Hogy milyen is genetikailag a magyar?! De hát, ha az egész emberiség a magyartól származik, akkor mindenki genetikailag magyar, ezt már lovas koromban sejtettem, amikor a Hortobágyon kalandoztam, hogy a magyarok nyilaitól (v.ö. isten ostora!) féljen a világ, vagy legalább az, aki a fajmagyarok fesztiválján érdeklődik a Duna mentiben.
˙
Kell is hazánkban a nevelés, hiszen már-már átvettük azt a képtelen szokást, hogy egyes elfajzott (bár a magyarokkal genetikailag rokon) népek nem büntették kellően a gyerekeket, sőt meg sem buktatták őket az iskolában, meg osztályzatot sem adtak. Pedig a magyar győztes nép, nem győzi győzelemmel (v.ö victor)…
˙
De azért ne sopánkodjunk!
A Károlyi szobornak ugyan alighanem annyi, de a József Attila szobor megmaradhat. Rendes verset írt végülis a Dunáról, meg a dinnyehéjről, megérdemli hát. Nincs mese, differenciálni kell! (Meg olykor integrálni.)
˙
Meg hallom, hogy lesz államfői alapítvány a magyar nyelv védelmében. Hát kell is védeni a nyelvet. Nem mindegy, hogyan nyalunk - fagylaltot, mert a végén még visszanyal a fagylalt!
˙
Ja, és van még „ria, ria hungária” is. Meg aranybulla, meg vérszerződés, meg sok-sok kis Wass Albert – ha már az irodalomról is szóltunk. De jelentős beszédet Wass Alberttel illik kezdeni, ha már ria, ria hung…
Magyarni kell – ezt Örkény István szerint belátható időn belül az egész világ tudni fogja. Addig még néhány milliárdos aranyköpés pártalvezértől, fő szóvivőtől.
˙
És mindezt népünk megeszi?!...
˙
Lehet, hogy infantilisok vagyunk?...

Friday, August 06, 2010


"Avatások"
˙
Ma ünnepelt a Sándor palota.
˙
Beiktatás! ~ Az időjárás nem kegyelmezett. A tér helyett sátorban, az udvaron. Legyünk szerények!
`
Az "avatott" beszédében volt Wass Albert, volt Horatius, volt megint Wass Albert, volt Széchenyi, volt Jan van Eyck... Sőt! Volt "ria, ria, Hungária" is. Így együtt, egy kupacban. Jó meccs volt! Sportemberek az ország élén...
˙
Aztán volt igéret is:
˙
"... javasolni fogom, hogy az alaptörvény előszava tartalmazza a kereszténységet és a Szent Koronát, mely a magyarság európaiságának és európai értéktartalmának közjele".
˙
Hiszen volt már errefelé "lovastengerész" is a szent korona jegyében (lásd: magyar királyság): királyi helytartó, kormányzó...
És hát volt, van, lesz (?) kirekesztése azoknak, akik sem nem keresztények, sem nem szent-koronások...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
És nem is olyan régen egy másik esemény is itt zajlott: a gárda avatása! Jobb "időjárási körülmények" között. A téren - a Sándor palota előtt, a palota erkélye alatt!
˙
Ne feledkezzünk meg róla!

Tuesday, August 03, 2010

Zilahy Lajos
˙
Memento!
~~~~~~~~
A szöveget Zilahy Lajos mondta el a rádióban 1940. január 7-én vasárnap este 6 órakor...
˙
A szöveg része egy rádióműsoromnak, amelyben több huszadik századi művész maga mondja el a szövegeit.
˙
A rádióműsor (címe: Archív ábécé) letölthető az alábbi mappából (jobb egér klikk és a gépre mentve meghallgatható; sajnos nem minden böngésző hozza. Javaslat: Firefox!):
˙
˙

Monday, August 02, 2010

Borbás Tibor

˙
ismeretlen szobra...
`
Az 1995-ben elhúnyt művészt a hatvanas évek elején, huszonéves korában ismertem meg. Húga kollégám volt, s akkor kis fiainknak szerető babysittere.
˙
Egy alkalommal Himfy utcai műtermében (egy alagsori helyiségben) nézegettem a szobrait. Remekműveket láttam ott, s ezt el is mondtam Tibornak.
˙
Azt válaszolta, hogy válasszak egy szobrot, s azt nekem ajándékozza. Nekem az Anyaság tetszett meg. Tibor fájó szívvel vált meg akkor legkedvesebb szobrától, de állta a szavát...
˙
Azóta számtalan szobrát láthatjuk, nekem nagyon közeli a Kosztolányi Dezső téren könyöklő Kosztolányi szobor
˙

Az ajándék szobor azóta is szobámat teszi széppé. Közreadom a szobor képét, s néhány részletének
a fotóját.


Borbás Tibor 1942-ben született Budapesten Kertész Tiborként, de vezetéknevét anyai nagyapjáéra cserélte fel, mivel ügyvéd apja nem akarta engedni, hogy művészi pályára lépjen. A Képzőművészeti Főiskolán Somogyi József, Szabó Iván, Pátzay Pál és Ferenczy Béni voltak a mesterei.
Az alkotás mellett a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban tanított is szobrászatot tizenhárom éven keresztül. Munkásságának
elismeréseként 1985-ben Aranydiploma-díjat kapott.
Több mint harminc magyarországi település lakói gyönyörködhetnek köztéri alkotásaiban, de jutott munkáiból külföldre is: Genfben látható például a Puskás Tivadar-szobor első példánya. Munkái közt jelentős csoportot képeznek a magyar irodalom nagyjairól készült szobrai, többek között Adyt, Krúdyt, Kosztolányit, Babitsot, Radnótit örökítette meg.
Borbás Tibor 1995 nyarán tragikus körülmények között – közúti balesetben – életét vesztette.