Töredékes meditáció „rosszkedvünk tele” előtt…

Meg kellene értetni a társadalommal, hogy az érdeklődést izgató bulvár egészében csak hulladék. Olyan környezeti és mentálhigiénés pusztítás, amely csak arra jó, hogy például felelőtlen politikusok komoly károkat okozhassanak, érdekcsoportok élethelyzeteket teremtsenek a többség számára, amely többség olykor tragikusan vevő ezekre a kretenizmusokra.

˙

A reklám például. Értelmes ember tudja, hogy a reklám elsősorban nem az ő érdekeit szolgálja, hanem a reklámra áldozó szolgáltatókét. Hogy egyszerű átverésről van szó. Az embert érdekli a spektákulum, a történés, az elérhetetlen régió. S mert nincsenek belső történései – hiszen még a csírájában leszoktatták róla – hozzákezd öntudatlanul is az önringatáshoz. S ekkor jönnek az ezoterikus szörnyűségek (lásd például: ITT ) , a csodadoktorok, a guruk, a reklámpszichológusok, a politikai kalandorok, a főnökök, a mindentudó bölcsek. Immunitást kell szerezni. Nincsen egészséges bulvár, nincsen egészséges reklám, nincsen egészségesen ájtatos igehirdetés. Ha így lenne, akkor édeni állapotok uralkodnának, s a hírek nem mindennap rontásokról, pusztításokról, gyilkosságokról, csalásokról szólnának. S ráadásul a hírek is reklámok, a hazugságok erőforrásai, a mindenható manipuláció lehetőségei.

˙
Ez együttvéve a bulvár. Nem azt jelenti, hogy a bulvárnak nincsenek esetenként valódi töredékei, hogy a reklám esetenként akár követhető is maradhatna. Ez a rész azonban árnyékban van, pontosabban a befogadó képességét arra, hogy észrevegye a különbségeket, kirabolták. Az egyént kirabolja a bulvár és a reklám, az ígéret a jobbra, a jóslás a jóra, a hazárd a nyerésre.

˙
Olyan „teljesítménnyel” büszkélkedhet ez a mentális pusztítás, hogy az emberek nem hajlandók szakítani vele, mi több függővé válnak tőle. Elvesztik azt a képességüket, hogy fáradságot áldozzanak a lehetséges megértésre. Egyszerűen arra használják a „beszélgetés” alkalmait, hogy elmondják magukat. Itt is könnyen eltévedhetni az erdőben. Nem az a locsogás, amikor az ember a trendeket, folyamatokat, az átverést, a káoszt, a hazugságot próbálja felismerni-leleplezni, amikor arról mesél – olykor akár túlbeszélve magát –, hogy hol látja azokat a pontokat, amelyeket fel kell ismerni, hanem az, amikor az ember csak magával foglalkozik, csak pszichés alacsonyságát teszi magas polcra, s abbahagyja a kételkedést. Nem alaptalan mondás, hogy csak az ostobák magabiztosak, a tehetségesek, az értelmesek: kételkedők. A buta ember azt hiszi, hogy a „többet tudótól” megtudhat valamit anélkül, hogy befektetne. A befektetés pedig nem más, mint fáradság, erőkifejtés, észrevétele a dolgoknak, a lényeg megsejtésére szánt törekvés.

˙
A manipuláció fő territóriuma a politika. Itt polgárjoggal lehet hazudni. Itt érdektelen az igazság. Itt csak az számít, hogy megeszik-e a kínált katyvaszt vagy sem. Hogy beveszik-e a maszlagot( reklám, kampány, locsogás stb.) vagy sem. Itt a reklám uralkodik. Íme itt az árum – mondja a politikus -, vegyétek és másnapra boldogok lesztek. És ha nem történik meg az ígéret, ha megtörténik az átverés, akkor kezdődik elölről az egész. S ehhez hatalmas pénzek, szervezetek, apparátusok, s rengeteg ravasz-ostoba csinovnyik áll rendelkezésre.

˙
Így azután lehet működni. Csak a szabadság csíráit kell kipusztítani. És mivel? Hát a szabadság ígéretével! Csak azt kell elhitetni, hogy a szabadságra törekvés nem a szabadságra törekvés, s a bölcsek kövét a már kipróbált rossz szentté avatása kínálja.

˙
Így lehet az oktatás fő koncepciójává tenni a büntetést, terrorizálva ezzel a még koránál fogva is csak ösztönösen eligazodni próbáló őszinte gyermekkort. Így lehet elhitetni, hogy a fáradság, hogy a világ megismerésének ambiciója káros, amit persze „kiváló” reklámfogással a szabadság igéretével, a boldogság jóslataival hitetnek el.

˙
Így lehet önigazolást adni a butaságnak, az érdektelenségnek, a káros szenvedélyeknek. Így lehet rémséggé tenni az áldást, a valóságos csodát. A huszadik század irtózatos mentális és táradalmi poklok méhében csodákat hozott létre. Azt hihettük, hogy ez a kor majd kiküszöböli a múlt őrületeit, vagy legalább erre vesz irányt. S mi történt újra? Száguldunk, repülünk, „tájékozódunk”, utazunk, bámulunk, élvezünk, s azt amihez ennyivel nem érünk fel, szelíd esetben vitatjuk, vadabb lehetőségek birtokában üldözzük.

˙
Az emberiség talán legzseniálisabb korszakában támadnak fel a legnagyobb ostobaságok. A legjobb eszközökkel ellátott ember kitünően hülyíthető. S ez így van szinte minden irányban, minden formátumban, minden lehetőségben.

˙
Az igazak, a valódi hangok alig hallhatók. Ráadásul legtöbbször alig különböztethetők a bűnös manipulációktól.

˙

Tégy különbséget – mondották a bölcsek.

˙
Vajon a világ arra tanítja-e az embert, hogy különbséget tegyen? Nem! A bulvár, a reklám, a politika, a média azt a hitet préselik az emberbe, hogy döntési lehetősége van vagyis tud különbséget tenni. A különbségek felismeréséhez minden bizonnyal hatalmas mentális befektetésekre van szüksége az egyénnek, a társadalomnak egyaránt. De ugyan ki hallgat azokra, akik e befektetés megvalósítását legalább megkísérlik. Akik csak úgy, „minden cél és érdek nélkül” teszik a dolgukat. Felismerik a dolgukat és nem hagyják parlagon prédává tenni emberivé vált agyukat.

˙
A múlt, a mögöttünk levő hat ránk, akár akarjuk, akár bevalljuk, akár nem. De a múltból önmagában nem lehet jövőt faragni, mert az azt a paradox képtelenséget szülné, hogy a múlt azonos a jövővel. Az előre tekintés nem zárja ki a visszapillantást. De vajon ki vezeti autóját előrefelé úgy, hogy kizárólag a visszapillantó tükröt nézi?

˙
Sokan attól tartanak, hogy a jövő, az új iránti kiváncsiság tagadja a már meglevőt, az ismertet. De – gondolom – óriási tévedés áldozata az ember. Hiszen a meglevő, a múlt is alakul a jövőbe törekvés, az új folytán. A baj ott kezdődik, amikor valakik úgy kaparják elő a múltat, hogy gátolják a jövőt.

˙
S erre a mindenkori jelen tragikusan sok példát mutat…

˙
Dubito, ergo sum…

˙
De nem felejtve Spinozát: non ridere, non lugere, neque detestari, sed intelligere .