Monday, May 27, 2013

Egy flash mob nyomán…


A diktatúra vagy diktatórikus rendszerek az esetek jelentős részében – történelmi mércével mérve – rövid életűek. Az egyes ember életét azonban egészben tönkretehetik. Ráadásul kártevésüket nem lehet „kapásból” helyrehozni, még egy ideálisan jót akaró diktatúraellenes igyekezet során sem.

Pesszimizmusom ilyenformán töretlen – ilyen országban (világban?) élünk.
A nagyhangú bevezetőt azért írtam ide, mert teljesen lebénult társadalmunk elégtelenre vizsgázik akkor is, amikor apró jelenségek azt mutatják, hogy van néhány - mondom csak néhány! – tisztességes akarati megnyilvánulás.
Most a legaktuálisabb esemény kapcsán próbálok a fentiek jegyében meditálni.

A Markó Iván jelenség.

Minden Markót bíráló megnyilvánulás pironkodva elővezeti, hogy pedig Markó milyen tehetséges volt. Ha azonban megnézem  életművét, akkor számomra az derül ki, hogy kellően ravasz érzékkel választott bombasztikusan nagy témákat, amelyeknek megformálásakor a téma maga eltakarta azt, hogy bizony a színpadon jó technikával előadott giccset látok. Amíg táncolt (lásd Béjart balett társulata) elég jó táncos volt. Amikor koreográfus is lett, előjöttek mentalitásának talmi, olykor vacak, egzatáltan pöffeszkedő tulajdonságai (Jézus, az ember fia; Káin és Ábel; Emberi himnusz). Azután pedig, maradék képességei fogytán – miközben továbbra is „nagy témákhoz” nyúlt (legutóbb Az ember tragédiája eredeti formájában is vitatható mélységű darabhoz, valódinak szánt mondanivalóját felmutató megformálásához ugyancsak nagy tehetség szükségeltetik) -, ahogy gyakorta lenni szokott: áttért a nyulós-nyálas seggnyaláshoz (elnézést az érzékeny gondolkodástól, de nem találok jobb kifejezést reá).
Most, hogy udvari művészkedésének egyik állomását az elkeseredett ellenállás megzavarta, a közönség javarészt, ő pedig a maga egészében olyan teljesen képtelen értetlenséggel, mi több ostobasággal állt ott, amihez foghatót alig tapasztaltam hosszú életem során. Más alkalommal az istenről locsogott, aki nem demokrata, most viszont a színpadról nyilvánította ki szeretetét az ország miniszterelnöke iránt, aki ezek szerint tehát „demokrata”.
De minek is folytassam? Aki érti, annak szükségtelen a magyarázat, aki nem érti, annak felesleges.


A flash mob megítélésében nem lehet tagadni az ilyenfajta megmozdulás lényegét: a hirtelenséget, a váratlanságot stb. A kérdés, hogy a megmozdulás igaz-e? Markó olyan összeget kapott gazdájától, amely pedzette az egész magyar táncművészetnek juttatott összeget. S mert a magyar táncművészetben mainapság többnyire a Markóénál jelentősen jelentősebb produkciókat látunk, kész a képlet: jelentős összeg a seggnyalásért jár (ismét elnézést).

De sorolhatnám: a zsidózó Fekete Györgyöt, a művészet akadémiájának teljhatalmú urát, vagy Kerényi Imrét, a kódoltan zsidózó és nyiltan buzizó miniszterelnöki főmegbízottat, Vidnyánszky Attilát a nyalás és hallgatás közt ingázó lajblis figurát – megannyi egykor úgynevezett tehetség…

Fura dolog, de az igazi tehetséget nem zavarja meg az emberi gyarlóság. A alapvetően elmarasztalható jellemű és gondolkodású Wagner Richárd jelentős színt ácsolt a huszadik század zenéjének is, míg a mindenképpen szeplőtelenebb Verdi a belcanto olykor artistákat is megszégyenítő magas C-ivel mindmáig egyeduralkodó a Markót adoráló nagyérdemű lelkében-fejében.

Saturday, May 25, 2013

Két monológ

1. Esterházy Péter




2. Simone de Beauvoir

Thursday, May 16, 2013

Verdi ~ Michelangelo ~~ Dies Irae



Monday, May 13, 2013


Kaija Saariaho

La Passion de Simone

A Passió, Jézus szenvedéstörténete más alakokra alkalmazva – nem először fordul elő. Mauricio Kagel Bachot állította Jézus helyére a maga passiójában (sokan támadták is miatta).

Saariaho most oratóriumot komponált Simone Weil alakjára és sorsára.


A librettót Amin Maalouf írta. Az oratóriumot több előadásban különbözőképpen állították színpadra. Volt, ahol a narrátor énekesnőt egy néma táncos kísérte, máskor vizuális technikákat hívtak segítségül.
A lényeg azonos. Weil története, amelyet magyar nyelven mindenekelőtt Pilinszky János mutatott be. – A sokak által vitatott Weil filozófiát tanult, de megalkuvást nem ismerő, önjáró életúton ment végig. Tanított, résztvett a baloldali megmozdulásokban, ezért eltiltották a tanítástól, így lett munkásnő a Renault gyárban.
Zsidónak született, keresztényként élt, s buddhistaként halt meg. A nagyhatású gondolkodó művei és élete sokakat megihletett. Fiatalon, súlyos betegségben halt meg.

Saariaho oratórimua tizenöt stációból áll (utalással Jézus via crucisának tizennégy stációjára).

Minden tettnek nem a célját kell figyelnünk, hanem a rugóját. Nem azt, hogy merre tart? Hanem azt, hogy honnan is jön?
(Simone Weil: Füzetek)

S az első két stáció szövegének részletei:

Első stáció

Simone, nővérem
Kedves kis nővérem Simone!
Nézem az arcodat
Életed utolsó tavaszán
Hogy gondolatban veled utazzam
Agóniád mesgyéjén…
~~~~~~~~~~~~~
Második stáció

A kereszt viselését választottad.
Nem! Tudom, nem mindent te
Választottál.
Nem te választottad, hogy nő légy
Sem azt, hogy zsidó.

Itt az első három stációt idézem. Az énekesnő: Dawn Upshaw. A Finn Rádió Zenekarát és a Tapiola kamarakórust Esa- Pekka Salonen vezényli.

Sunday, May 12, 2013

Komoróczy Géza munkája


A zsidók története Magyarországon
( l. kötet: 1230 oldal; 2. kötet: 1213 oldal)

„Nekem itt zsidónak kell lenni”
Szöveggyűjtemény
(1469 oldal)

Fontos a címek idézése, értelmezése és a terjedelem. Amiről a monumentális munka beszél.

Alapvető ismeret- és tananyag, aktualitása megkerülhetetlen. Nagy hozzájárulás ahhoz, hogy a közgondolkodás kikecmeregjen az elintézetlenségek mocsarából.

"Én zsidó vagyok? Hogyhogy zsidó vagyok? Mi az? Sárga vagyok én, vagy zöld vagy kék vagy milyen? Éppen olyan testszín vagyok, mint a magyarok. Kinek az ideája volt, hogy én itt zsidó legyek? Nekem bizony isten eszem ágába se volt, hogy zsidó leszek majd, ha megszületek. Itt várt a világon ez a buta meglepetés, mikor itt kiszálltam. Nekem itt zsidónak kell lenni. Miért? Én magamban, mikor nem gondolok erre, abszolúte nem vagyok zsidó, egy fiú vagyok, a szerelem a hazám, és az istenem a halál! És valaki rám néz, és az tudja, hogy én zsidó vagyok. Mintha ránéznék valakire, akiről tudják, hogy az lopott egyszer! És nekem a szememmel ki kell tartanom ezt a vádat vagy ráfogást vagy elnézést vagy mi az, hogy az embert zsidónak veszik. És nekem úgy kell néznem, hogy igenis, rendben van, jól van, zsidó vagyok. Pedig énbennem ez egyáltalában nincs elintézve. Én az egész dologgal nem vagyok tisztában. Nem vagyok ebbe beleegyezve, se belenyugodva, csak ráhagyom, hogy zsidó vagyok, mit csináljak? Engem kérdeznek, mikor rám néznek. Mit feleljek? Én egyszerűen elnevetném magam: de kérlek, hisz ez egy őrült ostobaság, csak nem fogunk ebben az érdekes életben ilyesmivel is foglalkozni? Sokszor úgy voltam vele, mintha az egész csak egy rossz vicc lenne, amit énellenem találtak ki, hogy ilyen butaság miatt is szenvedjek. Egész életemben zsidó legyek! Tessék talán felosztani ezt, mint a katonaságot vagy mint egy közmunkát, mindenki szolgáljon, mondjuk, egy évet, mint zsidó, ha már okvetlenül kell valaki zsidó is legyen, azonkívül, hogy ember."

Szép Ernő sorai – a motívumok - többször is felmerülnek az író irásaiban (Lila ákác [1919]; Levél Krúdy Gyulához [1920]; Emberszag [1945]). Három dátum. Huszadik század. És előtte? Talán egy évezred?

Miért?

Válasz nincsen, csak történet.

Lásd még: ITT

Wednesday, May 08, 2013

David Lang


Ez a lemez (Death Speaks/Depart) alig több, mint egy hónapja jelent meg. Lang sokoldalú zeneszerző, a minimál zenéit, s a klasszikusokhoz átköszönő szerzeményeit ismerem.
Ezen a lemezen – mint maga is elmondja – Schubert ihlette meg. Nem elsősorban a zenéje, hanem inkább az, ahogyan Schubert a halálról gondolkozott.

Előbb a Depart-ból idézek egy részletet. Ezt a roppant érdekes művet Lang négy női hangra (Elizabeth Farrum, Kate Geissinger, Alexandra Montano, Alex Sweeton) és csellóra komponálta. A felvétel külön értéke, hogy a csellón Maya Beiser játszik. Beiser
több olyan műben működött közre, amelyben szinte csak a cselló szólt, vagy alig néhány hangszer (például Tan Dun Máté Passiójában).

Ezután a néhány perces első tétel hallgatható a Death Speaks-ből (You will return).

 Luís Tinoco


A most először lemezre vett művek nemcsak azért érdekesek, mert jó kortárs alkotások, hanem azért is, mert nem bővelkedünk portugál zeneszerzőkben.
Valamennyi kompozíció – s már csak ezért is figyelemre érdemes – a 21. század termése. Vokális művek, szoprán hangra.
A From the Depth of Distance (2008), részint Pessoa szövegek megzenésítése, de érdekes, hogy a szerző egy nagy terjedelmű Walt Whitman poéma részleteit is felhasználta, s ezzel mindjárt magyarázatot találunk a címre.

A Whitman idézet a költő Út Indiába című művének ötödik részéből való:

After the seas are all cross’d, (as they seem
already cross’d)
After the great captains and engineers have
accomplish’d their work,
After the noble inventors—after the scientists,
the chemist, the geologist, ethnologist,
Finally shall come the Poet, worthy that name;
The true Son of God shall come, singing his songs.

Then, not your deeds only, O voyagers, O scientists
and inventors, shall be justified,
All these hearts, as of fretted children, shall be sooth’d,
All affection shall be fully responded to—the secret
shall be told;
All these separations and gaps shall be taken up,
and hook’d and link’d together;
The whole Earth—this cold, impassive, voiceless Earth,
shall be completely justified.
~~~~~~~~~~
Ha majd a tengerek átszelve mind, (s úgy látszik, ez be is következett,)
Ha a nagy kapitányok és a mérnökök megtették már a dolguk,
A jeles feltalálók, a tudósok, a vegyész, a geológus, etnológus után,
Végre a költő is jöhet, aki méltó e névre,
Jöhet az Úr igaz fia, dalait énekelve.

Mert nemcsak a tetteiteket kell, ó, utazók, tudósok, feltalálók igazolni,
Hanem meg kell nyugtatni már e lázas gyermekeket is, Minden vonzódásukra jószívvel felelni kell s meg kell a titkot mondani,
Minden különbséget és szakadékot el kell tüntetni már, át kell
hidalni, összefűzni,
Ezt az egész hideg, közömbös, néma földet tökéletesen igazolni kell.

Tuesday, May 07, 2013

Profilok
Az álmokról

Rádióklip

Meghallgatható: ITT

Thursday, May 02, 2013

 
Adam Holzman



Az 1958-ban született zeneszerzőt valami magyarázhatatlan okból a  Wikipedia „keyboardist”-ként jegyzi, ami nem jelent lefokozást, csak valamiféle értetlenséget az elektronikus zenével szemben.

Holzman zenei munkássága igen sokrétű. Sok együttessel, dzsessz-zenésszel dolgozott (Pl. Miles Davis!), filmzenéket is komponált, s ez a 2013-ban megjelent új lemeze – Parallel Universe (solo electronic explorations)– nagyon érdekes hangzás. De már a tételek címe is felkelti a figyelmet.



Egyszóval érdekes művész igen érdekes művéről van szó, bizonyítva, hogy a tiszta elektronikával kitűnően megszólalhatók azok a tartalmak, amelyeket a hagyományos zenében megszoktunk.

Az egész lemez meghallgatható: ITT