Wednesday, December 31, 2008


"Elhúnyásom" alkalmából...
ˇ
Az Óév utolsó kedvessége irántam: valaki sürgősen értesítette külhoni ismerősömet: meghaltam...
ˇ
Mellékes körülmény, hogy erről megkérdezhetett volna engem is, hiszen adataimnak birtokában van, de hitelesebbnek vélte Stinkfusz Aranka közlését: a Korányi meghalt...
ˇ
Az ízetlenségtől eltekintve persze a dolog - mint annyi minden - általánosabb következtetésekre, gondolatokra serkent. A hírvivő ugyanis közéletünk egy fontos kultúrális pozícióját betöltő idős, "tapasztalt" (sok ropit és bambit fogadásokon elfogyasztott) illetékese. S mint ilyen - sokszor bosszankodom rajta - pozícióját is hasonló felelősséggel gyakorolja, amint ezt a halálhírt vitte. Fő dolog a hír, a szenzáció - a tényekről bizonyságot gyűjteni? - a balekok dolga...
ˇ
Így van ez mifelénk Mohács óta (ha nem régebben).
ˇ
Amúgy persze semmi baj! A néphit szerint akinek halálhírét keltik, hosszú életű lesz. Mindenesetre készülődöm.
ˇ
Boldog Újévet!...

Wednesday, December 24, 2008


"Csak jel vagyunk, s mögötte semmi..."

Sokadszorra - karácsonykor...

Szűkebb és szélesebb ismerősi, baráti körben gyakran kerül szóba: mi a sorsa a konzervált hangoknak, képeknek, jeleknek. Szinte egyöntetű a válasz: a pusztulás. Régebbi és újabb "hordozókról" sorra és folyamatosan kiderül: idejük felettébb határos, létük értelmetlen, hiszen a mind újabb eszközök (kütyük, ketyerék stb.) sorra kiszorítják a kérészéltű elődöket.

Így igaz - magam is tudom, sőt áldozata is vagyok egyben a folyamatoknak.

Sokszor igyekeztem elmondani, hogy ha a dolgok nem ízesülnek az emberrel, ha nem kapnak időt, hogy lelkünk birtokba vehesse őket, akkor nagyban csökken az értelmük. A közelmúlt nagy eredménye volt, hogy a hangokat, képeket egyszerű eszközökkel másolni lehet, szinte kézműves technikákkal komoly gyűjtemény hozható létre. Többnyire persze összecsapottak ezek az eszközök, legalábbis hagyományos felfogás szerint. Mert a hangok lemez híján, tok, híján doboz híján megszűnnek egyúttal tárgyak is lenni. Igaz, kiváló minőségben vannak jelen a valószínűtlennek ható mennyiséget befogadó eszközökön, de... - már az is zavart, amikor az egyébként kitünő minőségben megszólaló lemez fémes felületén odavetve láttam filctollal: "Bach valami mise..."

Vagyis hát: nagyszerű minőségben hallgathatunk hangokat, nézhetünk képeket. De azt, aminek közvetítésével szól? Nem láthatjuk. Vagy legalábbis meglepő volt egy számítógépes boltban, amint a főnök egy hordozható winchesterre ezt mondta: "csinos - ráfér egy egész jókora gyűjtemény". És valóban Bach összes műve lassan négy teljes felvételen, Mozart összes két teljes felvételen, Beethoven összes, Bartók összes - s van közte olyan is, amely igényesen felvett "film", képsor vagy hogyan is nevezzem ~ mindez rajta van egy kisméretű könyv kiterjedésű "kütyün", ezt egy "drót" segítségével számítógéphez kötve megfelelő hangszórókkal olyan minőségben szólaltathatom meg, hogy Bach rémületében világgá szaladna, ha meghallaná-látná: sehol egy zenész, sehol egy hangszer, sehol egy mécses és világos van mégis és szól akár a tutti olyan minőségben, amelyben a nagy mester talán sohsem hallhatta alkotásait mondjuk a lipcsei Tamás templomban. És a kütyü még felerészt üres, ráadásul egy ma már jószerint túlhaladottan kicsi befogadókészségű szerzet.

De mindez semmiként sem lenne baj. Az én gondom az, hogy a tökéletes hangtechnikával megszólaló eszközök mit közvetítenek. Ugyanis mindannak, amit öröklétűen vagy múlandóan, mégis a nem meghatározható pillanatban közvetítenek, van egy másik mértéke, s ha azzal baj van, akkor a világ összes kütyüje sem segít - pontosabban: úgy tetszik, mintha segítene, valójában félrevezet és alábbszállítja a mércét, rontja az ízlést, megbénítja a megkülönböztetés képességét ("Tégy különbséget!")

Van tehát valami - sok mai "felhasználó" számára alig érthető - jelentősége annak, ha a "mérték" szép, múlandó és mellékesként is felfogható ruhában kerül hozzánk... Persze a legnagyobb kérdés: mit közvetít a ma tökéletes eszköz?

Egy bizonyos: hágjon delelőre a nap, legyen éjfél,


fönnáll egy Mérték, mely közösen kötelez


ám sajátja ugyancsak megvan bárkinek, úgyhogy


képessége szerint jön-megy, amerre akar.


[Hölderlin: Kenyér és bor]



Lásd-hallgasd még: ITT


A klip egy rádiószínpad előadás (Satyagraha) részlete


A zene:


Philip Glass: Satyagraha (opera)


A szöveg:


Hölderlin: Mnémoszüné; Kenyér és bor


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Csakhogy!...


Minthogy elkészült az egész "Satyagraha", egy éjszakai órában (ezek az órak igencsak alkalmasak a "megvilágosodásra") nekiültem és végignéztem-hallgattam az opuszt. Rádöbbentem, hogy roppant gyatra - legalábbis ahhoz az elképzeléshez képest, hogy rádiószínpad a "műfaj" elnevezése. Az történt ugyanis, hogy afölötti "örömömben", hogy milyen izgalmas tevékenység képet, hangot, szöveget együtt szerkeszteni, s erre milyen nagyszerű lehetőségeket kínál a számítógép - egyszerűen elveszett az arány, teletömködtem mindenféle "technikai bravúrral" és... pocsék lett. A képsor "ráült" a szövegre és a zenére, mozi lett belőle, tartalmilag talán attraktív, ám lényegében híg geg-sor - hogy tovább ne szidalmazzam.


Kidobtam hát az egészet, megtartottam néhány zenét, valamennyi szöveget, s a képeket inkább átvezető eszközként tartottam meg. Ahogy a kiállítás képeit Musszorgszkijnál az ún. promenád zene köti, vezeti át, itt promenád képsorok lépegetnek az egyik szöveg-zene kombinációról a másikra. A hang hol élő, hol felvett (rádiós). És ez a domináns! Szöveg és zene, a képek csak a tartalmas lazítás lehetőségeire maradtak meg, jókora részleteknél kép nincs is. Azt hiszem közeledik a dolog az eredeti elképzeléshez: rádiószínpad. A képpel kombinált klipek meg maradnak a YouTube-ra... A rádió számára készült Satyagraha esetében más a helyzet. Ott képek szóba sem jöhetnek (meghallgatható: ITT )A címet minden bizonnyal most is Glass opusztól kölcsönzöm majd: Naqoyqatsi avagy az élet, mint háború...

Wednesday, December 17, 2008



Philip Glass & Leonard Cohen

Akár egyet is érthetnék a Muzsika kritikusával, végülis vélheti: nem tartozik Glass legsikerültebb alkotásai közé a Cohen verseire alapított Book of Longing... Ízlés dolga, nem tudásé!

De!...

Meggyőződésem, hogy a kritikusnak ismernie kell az adott zeneszerző munkásságának az adott esetben el nem hangzó részét is, mert nagyon elhamarkodottá válhat az itélkezés. Ez "divatba jött" Glass-szal kapcsolatban, kiérdemesült "zenetudós"-kritikusunk kitiltotta a rádióból is, ha tehetné nyilván az egész országból is kitiltaná, "Bartók és Kodály hazájából" - hogy könnyfakasztó romantikus jelmondatát idézzem, s emlékezetébe hozzam: Bartók emigrálni kényszerült "Bartók és Kodály hazájából"..., s ki tudja: mainapság mire nem kényszerülne (mutatis mutandis v.ö. pl. Kurtág); másfelől viszont szeretném határozottan kimondani: ha csak Mozart zongora szonátáit ismerné a világ, meglehet: más véleménnyel lenne a nagy mesterről... Glenn Gould, aki tudomásom szerint az összes szonátáját lemezre játszotta, feltehetően jól ismerte. Egy kérdésre válaszolva ezt mondta: "... Mozart annyira könnyű. Az a fajta zeneszerző, akit kényelmesen és szórakozottan lehet hallgatni, akit lehet úgy is élvezni, ha közben mást csinálunk, mondjuk újságot olvasunk. Nem arról van szó, hogy nem szeretem Mozartot. Sokkal rosszabbról. Helytelenítem - őt is és a könnyűvérű modorát." [G. Gould: Egyáltalán nem tartom magam különcnek; Holnap Kiadó, 2007. 169. oldal)

Miért is idéztem ezt? Azért, mert Glass egész életművében vannak opuszok, amelyeknek a jelentősége nem kétséges (csak néhány példa: Ehnaton, Satyagraha, A fotográfus, Einstein on the Beach vagy akár a Koyaanisqatsi stb.). Ehhez a műhöz műfajilag hasonló az Allen Ginsberggel készült Hydrogen Jukebox (1993), amely kiemelkedő mű a műfajon belül. De azért is, mert egyre szomorúbban látom, hogy még a látszatra korszerűnek hitt "zeneértők" sem fogják fel, hogy a zenének más a funkciója - vagy fogalmazzam szelídebben -, más funkciója is lehet, mint amit hagyományos értelemben várunk tőle. A mai zene más rugókkal jár - többnyire. Ez sokszor nem "tetszik" a nagyérdeműnek (különösen azon részének, amely a zene révén szórakozni szeretne) , s akkor a zeneszerzők egy része hátra arcot vezényel magának és visszatér a jól bevált, mások által már régen feltalált spanyolviaszhoz. Philip Glass ezt nem csinálja - még a kevésbé sikerült műveiben sem.

És akkor egy idézet a felemlített kritikából, amellyel - sajnos - tökéletesen megbukott: „A zenei semmitmondásnak köszönhető, hogy Cohen költészetének flaszterbölcselkedése néha a bölcseleti líra gyöngyszemének tűnt fel.” - Vagyis gyorsan, csak mellesleg: jót rúgott Cohenbe is, akinek az irodalmi munkássága megérdemelné azt, hogy egy flaszterkritikus legalább alaposabban megismerje...





Ez a Pécsi Periszkóp Rádió!
ˇ
A műsor hallgatható:Pécs belvárosában az Fm 97.1. Mhz frekvencián,
valamintInterneten:
160 kbps mp3 és 32 kbps mp3 formátumban









Satyagraha

ˇ

[a nehezen fordítható szanszkrit kifejezés Gandhi jelszava volt: satya ~ igazság, agraha ~ nagy lelkesedés, érdek. A szóösszetétel fordítása ez lehet: "az igazság (lelkesítő)ereje".
ˇ
Ez a műsor mottója, szándéka, címe.
Philip Glass szanszkrit nyelvű operát írt ezzel a címmel.

A szövegtöredékek és zenei idézetek - sok helyről származnak, de szándékuk a címadó mottóval egybeesik.
ˇ
A szövegek:
ˇ
1. Friedrich Hölderlin: Mnémoszüné; Kenyér és bor

2. Móhandász Karamcsand Gandhi: Önéletrajz

3. József Attila: Reménytelenül

4. Arany János: Lisznyai Kálmánnak; Kín

5. Samuel Beckett: Akkor

6. Kurt Hoffmann: Beszélgetések Thomas Bernharddal

7. Ingeborg Bachmann: Reklám
ˇ

A zenék:
ˇ
1. Pelle Gudmundsen-Holmgreen: Last Ground

2. Szofija Gubajdulina: De Profundis

3. Philip Glass: Satyagraha; Koyaanisqatsi

4. Steve Reich: Drumming

5. Salvatore Sciarrino: La Bocca, i Piedi, il Suono
ˇ
A műsor meghallgatható: ITT


Neil Young kérdése:

Near the midpoint of his sprawling, deeply satisfying show at Madison Square Garden on Monday night, Neil Young asked a simple question: “Where did all the money go?”

[The New York Times; 2008. december 16.]

Tuesday, December 16, 2008


"Szelektív" szemétgyűjtőhely...


2008. december - Európa, Magyarország, Budapest, XI. kerület, Kondorosi út...



Örkény István


NÉZZÜNK BIZAKODVA A JÖVŐBE!

ˇ
Körülbelüli száztíz-száztizenöt év múlva, egy szép nyári napon, soron kívül megkondítják majd az ország összes harangjait. Sokan rá se hederítenek, pedig az a csengés-bongás nagy változások hírnöke lesz!
Addigra Visegrádon újjáépül az egykori királyi palota, sosem látott pompával, óriási termekkel, függőkertekkel. Az avatási ünnepségen - azt jelzi majd a harangkongás - néhány aggastyánnak könnybe lábad a szeme. Valóban, az lesz az a perc, az a nagy és régen esedékes perc, amikor véget ér az ezeréves pechszéria.
Visegrád akkor már nem ennek a csöpp kis országnak lesz a székhelye, hanem a Dunai Magyar Köztársaságnak, mely­nek négy vagy öt tenger mossa partjait. „Dunainak" azért fog­ják hívni a köztársaságot, nehogy összekeverjék egy másikkal, az Alsórajnai Magyar Köztársasággal. Ez utóbbit akkor se magyarok lakják majd, hanem kopott öltözékű, elnyűtt alsó­rajnaiak, akik csak kabalából vették föl a magyar nevet.
Le se lehet írni, milyen jó dolog lesz akkor magyarnak lenni! Elég talán annyit mondani, hogy a „magyar" szó - potom száztizenöt év alatt - igévé változik, mely addigra minden élő nyelvbe felszívódik, méghozzá kellemes jelentéstarta­lommal.
„Magyarni" franciául például annyit tesz majd: magamat jól leszopni. Spanyolul: utcán pénzt találni, érte lehajolni; kata­lán nyelvjárásban: „Könnyedén hajolgatok, amióta kínzó derékzsábámból kigyógyultam." És ha valaki Londonban így szól: I am going magyarni (vagyis szó szerint: megyek magyarni), ez azt jelenti: „Ahhoz az isteni nőhöz, akit ott látsz, most odamegyek, megszólítom, belekarolok, hazaviszem és... (Itt egy csúnya szó következik.)
Más példa: „Én magyarok, te magyarsz, ő magyarik" (mert ikes lesz az ige) hét civilizált nyelven (norvégül, görögül, bol­gárul, baszk nyelven stb.) azt jelenti majd: „Ropogós kacsa­sültet eszem (eszel, eszik), idei uborkasalátával, miközben Yehudi Menuhin a »Csak egy kislány«-t húzza a fülembe."
Továbbá: „Anyuka, mehetek magyarni? - Magyarhatsz!" - lettül azt jelenti, hogy egy kisfiú elkéredzkedik moziba, s az édesanyja, némi habozás után, elengedi, pedig a filmet csak tizennyolc éven felüliek látogathatják.
De hagyjuk a külföldet! Itthon is sok mindent másként hív­nak majd. Például a „vanília" helyett, mely idegen szó, a „háború" megy át a köztudatba, minthogy régi jelentését amúgy is elvesztette. A visegrádi cukrászdában tehát a fagylaltospult fölött ez lesz kiírva:
Eper
Puncs
Háború
Csokoládé
Így fogunk élni. Addig, ezt a pár évet, ki kell bírni.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Örkény István: AZ ÉLET ÉRTELME

Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú.Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú.Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú.Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami.Hát akkor mi?Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányba haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.

Sunday, December 14, 2008


Prohászka Ottokár

ˇ

iszonytató aktualitások!...


Népszabadság: ITT


Valamint: ITT

Saturday, December 13, 2008



Beszélgetések Thomas Bernharddal

Kurt Hoffmann interjúkötete.

A beszélgetések 1981 és 88 között készültek. Az egyetlen kötetnyi terjedelmű interjú Bernharddal. Egy rövid részlet az interjú elejéről.

A zenék:

1. Salvatore Sciarrino: La Bocca, i Piedi, il Suono

2. Szofija Gubajdulina: De Profundis

Meghallgatható: ITT

Thursday, December 11, 2008









Lou Harrison



és a Magyar Rádió avagy Cage-nek "annyi"!...

A Magyar Rádió mai zene (Ars Nova, XX-XXI. század) sorozatában most (december 11., MR3 Bartók Rádió) John Cage és Conlon Nancarrow volt az áldozat. Cage játékzongora kompozícióját (a rádióújság szerint 1938-ban, ám a valóságban 1948-ban keletkezett; nem elírás vagy sajtóhiba, ezt az évet konferálták a műsorban is!)) a kitünő Margaret Leng Tan adta elő. A mű nagyszerű, feszes, izgalmas, kemény és színes. Eztán hozzájött Harrison szerencsétlenkedése, amelynek keretében zenekarra írta át Cage kitünő szólóművét. Az egyébként derék amerikai "kismester" (egyben mellékvágásként még őt is sikerült tönkretenni hazai hallgatóságunk számára!) meglehet legvacakabb produkcióját kapta elő a műsor szerkesztője. Cage egyszerre romantikus könnyűzenévé vált, mint amikor a nagy szimfonikus zenekarok arra vetemednek, hogy táncdalt adnak elő. Mi tagadás: rémes katyvasz lett Cage munkájából. "Gratula!" - mondhatják sokan. Így kell egy nálunk alig játszott mestert (Cage) "nemesnek tetsző" eszközökkel tönkretenni. Arról már nem is szólok, hogy Nancarrow gépzongorakompozícióit sem ismerik mifelénk (Ligeti György szólt róla többször elismerően), ám műsorunk szerkesztője egy olyan felvételt kapott elő, amelyen két zongorán adják elő a gépzongorára komponált művet, s elégedetten állapítják meg, hogy így megközelítik az eredetit.

Mint a mesebeli lány. Úgy jönnek, mintha mennének - vagy megfordítva: úgy mennek, mintha jönnének. Előveszik a két nagy nevet és mindjárt le is pusztítják két szerencsétlen interpretáció segítségével. És még büszkék is lehetnek rá!...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

És még valamit. Ez a Harrison átültetés az ECM kiadásában már megjelent 2000-ben. Akkor jóindulattal csak arra szorítkoztam, hogy éppen megemlítettem egy cikkemben (lásd: ITT), tekintve, hogy a lemezen közölt eredeti Cage művek nagyszerűek.


Ugyanis az ECM lemezen szerepelt Cage utolsó kompozíciója is, a Seventy-Four, meg a szinte kaphatatlan balettzene (The Seasons), a preparált zongorára írt versenymű, és Margaret Leng Tan előadásában külön a szvit. Nyilván erről a lemezről tette a műsorba a szerkesztő éppen Harrison átiratát, a lemez adataira legalábbis hivatkozik, így a fentebb felemlített "vádak" csak nagyban megerősíthetők... A gyanút az erősíti, hogy a rádióműsorban összemosták az eredeti szóló művet és a zenekari átiratot. Még a lemez kísérőszövege is tréfának minősíti Harrison szerzeményét ("Man betrachtet sie gelegentlich sogar als Scherz..." - írja a számos Cage zongoraművet tolmácsoló zongoraművész, Herbert Henck a lemez kísérő füzetében).

Ha a magyar rádióban eleven szerepet kapna a kortárs zene vagy a közelmúlt zenéje, akkor - kuriózumként - persze említeni és idézni lehetne ilyesmiket is. Ám fontos dolgok elhallgatásával és csúsztatásával? Ráadásul hozzá Nancarrow ilyetén idézésével. Annak a Nancarrownak a félremagyarázása ez, aki fontos újat teremtett éppen azzal, hogy a gépzongorát kompozíciós lehetőségként kultiválta zenéjében. Ezek a kompozíciók szerepelnek lemezeken. A Wergo lemezkiadó a nyolcvanas évek végén adta ki öt lemezen. Ezek a lemezek a szerző eredeti felvételein alapultak, bármikor megidézhetők. Itt is érvényes az, hogy ha a Magyar Rádió rendszeresen és alaposan foglalkoznék a kortárs zenével és a közelmúlt zenéjével, akkor Nancarrow eredeti műveinek bemutatása mellett persze lehetne helyet adni az említett kétzongorás felvételeknek akár, ám csak azt mutatni meg, ami olyan mintha Nancarrow lenne? Különösen "pikáns" az ilyetén szerkesztés, mert a műsort a szerkesztő szövege azzal vezette be, hogy most két zongoraválfajt mutat be, a játékzongorát és a gépzongorát. Nos, a hallgató szerencséjére azért a játékzongora eredetiben is megszólalt, a gépzongorából viszont egy szösszenyetnyi sem...

!!!Ez az előadás elmarad!!!
ˇ
ˇ
Ryoanji ~ a meditáció kőkertje

Korányi Tamás rádiószínpada
a Sanyi és Aranka Színházban 2008. december 17-én, szerdán este 7 órakor

Ryoanji ~ Japánban, a kyotoi templomban található kőkert. A szerzetesek meditációs színhelye. Sok európai és amerikai művészt megihletett. Klaus Schöning fogalmazta meg a lényegét, John Cage zenét komponált a hatására.

ˇ
Ezen az estén ilyen meditációra hívjuk a közönséget. A műsor készítője elképzelte: milyen gondolatai lennének a kőkertben, milyen képek, hangok, szövegek jutnának eszébe. A műsor ezt jeleníti meg.
ˇ
A szövegek:

1. Klaus Schöning: Ryoanji

2. Ingeborg Bachmann: Malina; Elidegenedés

3. Samuel Beckett: semmi senki; lépésről lépésre (versek); A játszma vége

4. Pilinszky János: Milyen felemás; Kiért, miért

5. Leonard Cohen: Amit Eichmannról tudni kell

6. Dante: Isteni Színjáték ~ Pokol (Harmadik ének)

7. Ingmar Bergman: A nap vége
ˇ
A zenék:
ˇ
1. Grúz népdalok

2. John Cage: 103; Ryoanji

3. Richie Hawtin: Contain

4. Nino Rota: Róma (filmzene)

5. Dieter Schnebel: Dahlemer Messe

6. Beethoven: 5. szimfónia

7. Mozart: Requiem

8. Vivaldi: d-moll concerto

9. Wagner: Parsifal
ˇ
A képek, filmrészletek:
ˇ
1. Cloud Gate taiwani táncegyüttes: Songs of the Wanderers

2. Fellini: Roma

3. Pasolini: Mamma Roma

4. Greenaway~Phillips: A TV Dante; Inferno

5. Kubrick: Clockwork Orange (Mechanikus Narancs)

6. Syberberg (Wagner): Parsifal

7. Bergman: A nap vége

~~~~~~~~~~~~~~~

További információk: ITT!

***********************************************

A teljes szöveg:

ˇ

Csak az időn kellett sokáig gondolkodnom, mert szá­momra szinte lehetetlen kimondani azt, hogy „ma", bár az ember minden nap „mát" mond, vagyis azt kell mon­dania, és mégis, amikor emberek közlik velem, mit ter­veznek mára - hogy a holnapról ne is beszéljünk -, akkor ellentétben azzal, ahogy sokszor gondolják, nem elkalan­dozik, hanem nagyon is figyelmessé válik a tekintetem, a zavartól, olyan reménytelen a „mához" való viszonyom, mert ezen a Mán átjutni és erről írni csak a legnagyobb fé­lelemmel és száguldó sietséggel tudok, vagy csak elmon­dani, ebben a hatalmas félelemben, hogy mi történik, hi­szen rögtön meg kellene semmisíteni azt, ami a máról író­dik, mint ahogy az ember a valódi leveleket széttépi, összegyűri, nem fejezi be, nem küldi el, mert azok maiak, és ma már soha nem fognak megérkezni.
Aki valaha is írt már kétségbeesetten könyörgő levelet, hogy aztán mégis összetépje és kidobja, az tudja még leg­inkább, mi értendő itt „mán". És nem ismeri mindenki az ilyen, csaknem olvashatatlan cédulákat: „Jöjjön, kérem, ha egyáltalán, ha tud, ha akar, ha kérhetem! Vagy ezeket a táviratokat: „keerlek azonnal hivj fel stop meeg ma". Vagy: „ma nem lehet".
Mert a Ma egy olyan szó, amelyet csak öngyilkosok használhatnak, az összes többi ember számára teljességgel
értelmetlen, nekik a „ma" csak egy tetszőleges nap megje­lölése, mégpedig a máé, tisztában vannak azzal, hogy is­mét csak nyolc órát kell dolgozniuk, vagy szabadnapjuk van és sétálnak egyet, be kell vásárolniuk, elolvasnak egy reggeli és egy esti lapot, kávéznak egyet, valami kiment a fejükből, randevújuk van, fel kell hívniuk valakit, szóval egy nap, amelyen történnie kell valaminek, vagy inkább mégsem történik túl sok minden.
Ezzel szemben, ha én kimondom, hogy „ma", szabály­talanná válik a légzésem, föllép ez az aritmia, amelyet már az elektrokardiogramm is kimutat, csak az nem derül ki a görbéből, hogy az ok az én Mám, amely mindig új és szo­rongató, bizonyítékkal viszont tudok szolgálni a zavarra, orvosok hevenyészve odavetett rejtjeleiben, arra a valami­re, amely megelőzi a félelemrohamaimat, diszponál, stigmatizál, ma még csak funkcionálisan, mint mondják, vélik a bizonyíték értői. Csak én tartok attól, hogy a „ma" az, ami nekem túl izgató, túl mértéktelen, túl magával ragadó, és ebben a beteges izgatottságban az utolsó pillanatig „ma" lesz számomra.
[Ingeborg Bachmann: Malina]
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Halló, szia, én vagyok, köszönöm szépen
De csak úgy hatkor tudnék a pályaudvaron
Kérlek, gyere, könyörgök, gyere már el hamarabb
Dehát tudod jól, hogy nem lehet, esetleg
Jól van, akkor hagyd, majd elboldogulok
Na ne, most meg mi van, milyen a hangod
Kérlek, semmi sincs, hagyd csak, hiszen mondom
Ne bonyolítsd már úgy a dolgokat, ülj be egy taxiba
Hát akkor ma este találkozunk, ma te vagy
Igen, ma este vagyok, biztos találkozunk
*****************
Te meg hogy-hogy, ott próbáltalak
Hirtelen így alakult, sürgős volt, most éppen
Van valami, mi éppen, igen, üdvözölnek
Nekem is csodás időm volt, nagyon
De te is mindig, de ha mindenképpen
Most már kár, de sajnos nekem
Be kell fejeznem, nekünk most mindjárt
Küldtél lapot, szóval még nem, hát akkor
írok neked, dehogynem, biztos
Annyira nem fontos, ha tudsz, akkor
Persze, hogy tudok, vigyázz magadra, nehogy aztán
Nem, persze, hogy nem, most be kell fejeznem!
[Ingeborg Bachmann: Malina]
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A kép: fehér téglalap kavicsokból.
Benne öt sziklacsoport.
Kétszer két kő.
Kétszer három kő.
Egyszer öt kő.
Tizenöt objets trouvés. Talált tárgyak.
Messziről hordták ide a zen-szerzetesek.
Gondosan keresték évszázadokkal előttünk.
A csillogó homok,
egyenesen gereblyézve hosszában
és a jobb sarokban széltében.
Koncentrikus gereblyézett körök,
kis hullámokhoz hasonlók,
az öt mohán nyugvó sziklacsoport körül,
mint szigeteket mossák körül őket.
A kép kerete:
sötét téglalap
tenyérnyi kövekből,
melyek körülölelik a kép felületét.
Ryoanji - a kiotói templom kőkertje.
Sok-sok időn át omladozva, elfelejtve,
néhány évtizede újra felfedezve.
Szeki-tei, a kőkert. A kövek kertje.
Ku-tei, az üres kert. Az üresség kertje.
Formát és tant összhangba hozni.
A térben.
A felületek ürességét
kövek ott-léte teszi érzékelhetővé,
Csönd.
A hangok csak buborékok a felszínén.
Szétpukkannak,hogy eltűnjenek.
A fehér kertek a kövektől lesznek üressé.
A téglalap geometriája asszimmetrikusnak tetszik
a kövek elhelyezkedése folytán.
Formátlan forma.
Sokan kísérelték meg az értelmét meglelni.
[Klaus Schöning: Ryoanji – avagy az üresség kertjei]
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
semmi senki
nem lesz egykoron
semmiért
annyit egykoron
semmi
senki
[Samuel Beckett]
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


lépésről lépésre
semerre
senki se
tudja hogyan
kicsi léptek
semerre
konokul
[Samuel Beckett]
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
- És azonkívül, hogy vagy?

- Nem panaszkodom.

- Normálisan érzed magad?

- Mondtam, hogy nem panaszko­dom.

- Én egy kicsit furcsán érzem magam.

- Tessék?

- Neked is eleged van belőle?

- Hajjaj! Miből?

- Hát ebből... ebből a... dologból.

- Kezdettől fogva. És neked?

- Akkor hát ez már nem fog megvál­tozni.
[Samuel Beckett: A játszma vége]
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Milyen felemás érzések közt élünk,

milyen sokféle vonzások között,

pedig zuhanunk, mint a kő

egyenesen és egyértelmüen.
ˇ

Hányféle szégyen és képzelt dicsőség

hálójában evickélünk, pedig

napra kellene teregetnünk

mindazt, mi rejteni való.
ˇ

Milyen

megkésve értjük meg, hogy a

szemek homálya pontosabb lehet

a lámpafénynél, és milyen

későn látjuk meg a világ

örökös térdreroskadását.
[Pilinszky János: Milyen felemás]

Kiért, miért,

világok, közöljétek!

Az eltaposott fűben olvasok

és rongycsomók közt keresgélek.

Világok, csupa félelem

és csupa alázat vagyok.
[Pilinszky János: Kiért, miért]
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~



Én már nem tudok fákat látni a fákban.
Az ágaknak nincs levelük, mit a szélbe tartanának.
A gyümölcsök édesek, de szeretetnek híján.
Még csak jól sem lakatnak.
Mi lesz ebből, mondd?
Szemem elől menekül az erdő,
fülem elől a madarak szájukat csukják,
rét nekem nem lészen ágyam.
Elteltem az idővel
és éhezem rá.
Mi lesz ebből, mondd?

Éjjel tüzek fognak égni a hegyeken. Elinduljak-e,
közeledjem-e újra mindenekhez?
Én már egyetlen útban sem tudok utat látni.

[Ingeborg Bachmann: Elidegenedés]

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

AMIT ADOLF EICHMANNRÓL TUDNI KELL

SZEME: .......................……Átlagos
HAJA: .........................……Átlagos
TESTSÚLYA: .....................Átlagos
TESTMAGASSÁGA: .........Átlagos
MEGKÜLÖNBÖZTETŐ JEGYEI:.... ..Nincsenek
UJJAI SZÁMA: .................… Tíz
LÁBUJJAI SZÁMA: ...............Tíz
INTELLIGENCIÁJA:..............Átlagos

Mit vártatok?

Keselyűkarmokat?

Kiálló agyarat?

Zöld nyálat?

Tébolyt
[Leonard Cohen]
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


„Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,
én rajtam át oda, hol nincs vigasság, rajtam a kárhozott nép városába.
Nagy Alkotóm vezette az igazság;
Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
az ős Szeretet és a fő Okosság.

Én nem vagyok egykorú semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel «

E néhány szó setét bettükkel állott
magassan ott felírva egy kapúra
s szóltam : »Mester, nem értem, hogy mi áll ott?«

S ő mint tudásnak és a szónak ura :
»Itt el kell hagynod minden törpe gondot
s mint holtra nézned minden földi búra.

Elértük, mit ajkam előre mondott,
ahol meglátod a keserű népet,
a sok gonoszt s eszeveszett bolondot.«

Aztán mutatva vidám, bátor képet belém is lelket öntött s kézre fogva
velem a titkok bús hónába lépett.

Itt sóhajok, sirás és csikorogva
száz zaj hangzott a csillagtalan éjen
hogy könnyem rögtön eleredt csorogva.

Szörnyű szavak, száz nyelven, bőgve mélyen,
rekedt jaj, átok, durva szólamokból
kézcsattogás s vad káromlás, kevélyen,

oly forgót vert e tág örvénytorokból
az örök időktől fekete légben,
minőt a forgószél ver a homokból.

»Mester, mit hallok ?« Kérdém, hogy beléptem
s a borzalomtól hajam égre lázadt.
»Mílyen nép szenved itten a sötétben ?«

És ő felelte : »E szomorú házat
azok nyerik, kik közönyösen éltek
s kiket nem ért dicséret, sem gyalázat;

s az angyalok, kik fellázadni féltek
s hívek sem voltak ; csak magukra voltak
lelkűkben nincsen sem erény, se vétek.

Az ég elűzte s itten kóborolnak,
mert őket a pokol is szégyenelte :
nem kellettek sem égnek, sem pokolnak.«
[Dante: Isteni Színjáték ~ Pokol, Harmadik Ének]
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Azt hiszem, hogy az ember hetvenhat éves korában már öreg ahhoz, hogy hazudjon magának. Persze nem vagyok benne egé­szen biztos. Hiszen már az előbbi higgadt kijelentésem is inkább hazugsághoz hasonlít. Csak tudnám, hogy mit titkolok és mit rejtegetek magam előtt! Azt nem állítom (még ha vannak is néha ilyen érzéseim), hogy az igazság bajnoka lettem. Ellenkező­leg. Ha valaki akaratom ellenére rákényszerítenee, hogy véleményt mondjak magamról, szégyenkezés és presztízsveszteségre való tekintet nélkül megtenném. De ha valaki arra kérne, hogy nyilat­kozzam egy felebarátomról, sokkal óvatosabb lennék. Nincs ké­nyesebb dolog az ilyesminél. Szinte biztos, hogy téved az ember - félreismer, túloz, sőt, olykor döbbenetes hazugságokba kevere­dik. Ahelyett, hogy ilyen butaságokat követnék el, inkább hallga­tok. Ez természetesen azzal jár, hogy önként lemondtam minden, úgynevezett társasági életről, mivel az ilyen baráti összejövetelek legnagyobbrészt abból állnak, hogy kibeszéljük, kitárgyaljuk "is­merőseinket”. Talán ezért is lettem kissé magányos öregkoromra. Nem panaszként mondom. Nem kérek mást az élettől, mint hogy békén hagyjanak, és meglegyen a lehetőségem, hogy annak a kevés dolognak szentelhessem az időmet, ami ha felületesen is, de még érdekel, örömet okoz.
Az életem munkával telt el, amiért csak hálás lehetek. Kezdtem a mindennapi kenyérért való gürcöléssel, folytattam szenvedélyes tudományos kutatással. Van egy fiam, orvos Lundban, néhány éve nős. A házasságuk gyermektelen. Az anyám még él, és magas kora ellenére igen eleven (kilencvenhat éves). Nagyon ritkán találkozunk. Mind a kilenc testvérem halott, de szép számmal hagytak maguk után gyerekeket és uno­kákat. Nagyon kevés kapcsolatom van a rokonsággal. Feleségem sok éve meghalt. Házasságunk boldogtalan volt.
Ennyit akartam elmondani magamról. Azt talán még hozzáten­ném, hogy pedáns öregúr [vagyok, ami időnként elég fárasztó, magamnak éppúgy, mint azoknak, akik kénytelenek a közelem­ben élni. Ki nem állhatom az érzelmi kitöréseket, a női könnyeket és a gyereksírást. De általában is utálok minden erős zajt és váratlan eseményt.
***********************************************
Szombaton, éjfél után nagyon különös és kel­lemetlen álmom volt.
Azt álmodtam, hogy reggeli sétámat végzem a megszokott útvonalon. Nagyon korán volt még, egy teremtett lelket se láttam magam körül. A város szokatlanul elhagyatottnak tűnt.
Abban a pillanatban egy látszerész boltja előtt haladtam el, a kirakatában egy hatalmas óra állt, amely a pontos időt mutatta.
A legnagyobb meglepetésemre az órának eltűntek a mutatói, a számlap üresen állt.
Ösztönösen előkaptam az órámat, hogy megnézzem, mennyi az idő, de még az én megbízható aranyórámról is hiányoztak a mutatók.
Örömmel láttam, hogy a sarkon, háttal nekem, egy férfi áll.
Odasiettem hozzá, és megérintettem a karját. Azonnal hátrafor­dult, és rémülettel láttam, hogy a puha filckalap alatt hiányzik az arca.
Nagy nehezen erőt vettem magamon, és találomra elindultam az egyik szűk kis utca felé.
Temetési menet közeledett a templom felé.
Megálltam, levettem a kalapomat,
A halottaskocsi egyik kereke kiesett, és gurulva-csörömpölve kö­zeledett felém. Elugrottam, nehogy teljes erővel nekem jöjjön. A templomfalhoz verődött, és darabokra tört.
A harangok elnémultak, s én egyedül maradtam a felborult, széttört koporsóval Előrehajoltam, a halott roppant erővel megragadta a karomat, és húzott a koporsó felé. Megfeszültem, és ezáltal az én húzásomnak engedve, a koporsóból lassan előbukkant a frakkba öltöztetett halott.
Rémülettel állapítottam meg, hogy a halott én magam vagyok.
Iszonyú állapotban ébredtem, felültem az ágyban. Hajnali há­rom óra volt.
[Ingmar Bergman: A nap vége
]
*******************************
Csak az időn kellett sokáig gondolkodnom...
[Ingeborg Bachmann]

Thursday, December 04, 2008

Karácsonyi különkiadás!

Christmas Carol ~ Karácsonyi ének
Philip Glass: Koyaanisqatsi; Chaplin: Modern Times felhasználásával

Szöveg: József Attila ~ Reménytelenül; Arany János: Lisznyai Kálmánnak; Kín


Nézhető-hallgatható: ITT

Wednesday, December 03, 2008



Nagyszerű vállakozás!

Krasznahorkai Lászó ezen az öt lemezen elmeséli (nem felolvassa!) Háború és Háború című regényét, Dukay Barnabás és Gadó Gábor pedig "eljátssza" azt.

Megrendítően szép vállalkozás. A felvétel a Magyar Rádióban készült 1999-ben. A közel évtizedes felvételt az L.V. Hang Studióban felvett zenével Válik László keverte , s a digitális utómunka Keresztes Szabolcsé. A lemezt a BMC adta ki.

V.ö. ITT

Tuesday, December 02, 2008






Pelle Gudmundsen-Holmgreen
ˇ
ismét egy zeneszerző, aki teljesen ismeretlen mifelénk. Pedig igen szép életmű áll mögötte, a szerző elmúlt 76 éves.
ˇ
Ennek a vadonatúj (2008) CD lemeznek több érdekessége is van.
ˇ
Három opuszt szólaltat meg. Mindhárom a 21. században született! Egy versenyművet vonósnégyesre és szimfonikus együttesre, egy bariton hangra és vonósnégyesre komponált művet (amely voltaképpen két mű, két Andersen szövegre!) és a harmadik opuszt, amely vonósnégyesre és óceánra készült.
ˇ
A lemez egyúttal a Kronos Quartet új lemeze, az Andersen szövegre készült kompozíció bariton előadója Paul Hillier
ˇ
A harmadik kompozíció történetét a szerző mondja el: "Időm nagy részét Samsø szigetén töltöm. A Last Ground-ban a tenger erőteljes aspektusa van jelen..." Vagyis a tenger (óceán) állandó morajlása bekerült a műbe. A természetes hangokkal kezdődik, s ezek szinte észrevétlenül úsznak át a vonóshangszerek hangjaiba. Igazi kihívás a kitűnő Kronos Vonósnégyes számára.

Saturday, November 29, 2008


Internet betegségek...

Megadással figyelem azt a mindenképpen elszomorító jelenséget, hogy az internet nagyszerű lehetőségei használatának és hasznának fel- és elismerése ellenére, hogyan épülnek le korábban jobb állapotban élő ismerősök... Sokszor viszont vadidegenek "tisztelnek" meg...

Naponta kapok - olykor rakásnyi - levelet. Íróik maguk készítette szellemességekkel, viccgyüjteményekkel, lenge malackodásokkal vélik szórakoztatni barátaikat.

Van egy lehetőség: blogot kell indítani. Amint jelen sorok is bizonyítják, erre egyszerű lehetőség van. Csakhogy a blog teljesen demokratikus. Olyan mint bármely újság, könyv, rádió vagy tv műsor stb. Ha akarod megnézed, meghallgatod, elolvasod. (Csak szolidan megjegyzem, hogy a névtelen blogokat nem állhatom és nem is tudom komolyan venni. E téren - merem mondani - szereztem némi tapasztalatot. Megfejtésük többnyire a pszichológusok és pszichiáterek hatáskörébe utalható.)

A levél más dolog. Képzeljük el, amint hagyományos levelezés keretében vadidegenek küldenének a címemre vicceket, képeket, malackodó bugyutaságokat. Naponta, többet...! Mit is gondolhatnék róluk?!

Míg egyfelől az e-mail nagy valószínűséggel megszüntet egy fontos dolgot, amit korábban levelezésnek neveztek, s ha a levelező személy közérdeklődést érdemelt, kiadták levelezését. Az egyik legizgalmasabb olvasnivaló! De mi lesz az e-mailekkel? Megtelik a postaláda, kiürítjük egy kattintással. Hol helyezkednek el mondjuk egy író, tudós stb. e-mailjei majdani hagyatékában?

Másfelől viszont olyan elkeserítően sok ostobaság - ne szépítsük: marhaság - dől be az elektromos postaládába, hogy már-már azt gondolom: sokan naphosszat ülnek gépük előtt, s küldik ezeket a "legalizált vírusokat", ezeket a leépült szellemiségű maszatokat, szellemeskedéseket azoknak, akiknek a címe valamilyen módon a birtokukba került. Letiltani ezeket a leveleket? Szörnyen megalázónak érzem. Nem marad más hátra, mint a határozott - rezignált -kattintás a "biztos ön abban, hogy végleg törölni kívánja ezeket az üzeneteket" (are you sure you want permanently delete these messages?) megfelelő pontjára. A levél elszáll, a butaság marad...

Tuesday, November 25, 2008

Hajtépés

tanult barátosnémmal több hullámban vitatkozunk-hadakozunk, miszerint hogyan is van a művészettel, hogy mi az, ami tetszik és mi nem.

Szoktam mondani: ez mindenkinek magánügye; a többség elég vacak dolgok iránt lelkesedik, dehát annyi baj legyen.

Csakhogy tanult barátosném arra hajlik, hogy ami neki szokatlan, kevéssé elfogadható netán visszás, az - ő mondja - "dili".

Únásig mondom: minden új, szokatlan, a korábbiaktól eltérő dilinek minősült (szinonimák megengedtetnek: akár vacak, ronda, hülyeség stb.). Bachról kortárs "dilizői" azt mondták, hogy egész tehetséges lenne, ha nem akarna folyvást operát írni, műveit dagályosság és zavarosság jellemzi. Mozart "dilizői" szerint Amadeus hamis hangzatokat komponál, Beethoven "dilizői" szerint megengedhetetlen, ráadásul elénekelhetetlen a kilencedik szimfónia korál tétele, a Missa solemnis Agnus Dei tétele inkább illik csatadalnak, mint isten bárányának. Bartók zeneszerzése - írták a "dilizők" - inkább patológiai jelenség, mint művészet. Ravel Bolerójának bemutatóján valaki felpattant ültéből, s kiáltozni kezdett: ez egy dilis, pontosabban őrült... És folytathatnám...

És akkor jön Duchamp és egy férfi pissoir-t megfordít, kútnak titulálja és kiállítja, mint műalkotást. Jön egy másik egy keretben rongyot lógat és azt mondja: alkotás.

Fontos! John Cage azt mondta, hogy a tetszés-nemtetszés alapján nem dönthető el semmi. Ez bizonyosan igaz, noha mindenki azt mondja, hogy neki mi tetszik. Ha tíz ember elé kirakunk bármit, akkor lesz, akinek tetszik, lesz, akinek nem. Akkor itt mi dőlt el?

Sejdítem, hogy az erős ágálás nemcsak konzervativizmust jelez (istenem, mit tegyünk), hanem egyszerűen lustaságot. Azt hiszem vitapartnere(i)m összetévesztik a szórakozást a művészettel. Magam részéről inkább vizsgálgatom, hallgatom-nézem a jobb minőséget. Ha megelégszünk a középszerrel, leszoktatjuk magunkat a szellemi tevékenységről. Ezt lehet csinálni, de én nem érzem szerencsésnek.

Aztán barátosném azt mondta, hogy egy bizonyos taiwani együtes lassan táncol, ami unalmas. Erre nincsen ellenérvem. Szerencsére megvan a lehetőség, hogy ne nézze a lassút, akinek unalmas. Cage-t egyszer megkérdezték: mennyi az a hosszú szünet, amit a kottájába instrukcióként beírt. "Pontosan annyi" - hangzott a válasz. Neked lassú, nekem gyönyörűen megrázó. Neked unalmas, engem szinte szétfeszít a belső izgalom. Ha valaki rohanni akar, ám rohanjon, csak aztán lihegés közben ne panaszkodjék a légvételi nehézségekre (ezt ezúttal szeretném szellemi értelemben mondani!).

Ahogy itt elolvasom ezeket a sorokat, szinte szánalmat érzek. Magam iránt is. Hogy lehet evidenciákat ilyen siralmasan magyarázni?...

Vigasztalásul három Joseph Beuys "dili":
























~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Meg az "inkriminált" Duchamp:

Monday, November 24, 2008

Morton Feldman
ˇ
dupla CD az összes hegedű-zongora illetve brácsa-zongora opuszokkal!
ˇ
1945 és 1984 között. Egy teljes ív a zeneszerző életművében. Pontosan nyomonkövethető, hogy hogyan alakult a szinte Bartókra emlékeztető művektől ahhoz az alkotóhoz, aki önmagáról ironikusan mondta: legutóbb egy ujjra komponáltam egy művet, roppant nehéz...
ˇ
Nagyszerű lemez! 20 $ ellenében kitünő minőségben letölthető: INNEN !






Sunday, November 23, 2008



Akkor

Szöveg: Samuel Beckett hosszabb írásának néhány mondatos részlete

Zene: Steve Reich ~ Drumming

Kép: Black & White ballet (a Falling Angels produkció részletének felhasználásával); valamint különböző fotók


Thursday, November 20, 2008

Rövid szösszenet arról a régi tételről, hogy a lét határozza meg a tudatot... (alant kis "kiegészítéssel! - P.S.)
ˇ
Tanult barátommal váltottam szót a minap. A dolog voltaképpen érdektelen, ám érdekes bizonyságot szereztem arra a kedvenc mondásomra, hogy manapság az embereket még az sem érdekli, ami érdekli őket...
ˇ
Bugyuta, szinte mulatságosnak mondható beszélgetésbe kezdtünk arról, hogy "jó-e a mostansági rádió" vagy nem. Szerinte elég jó - léte meghatározza - ; szerintem nem - létem meghatároz.
ˇ
Jót mosolyogtam azon a szerepcserén, ami történt. Hiszen vénségemre - szemben tanult barátom nagyjából mintegy negyedszázados "előnyével" - csak mondtam, hogy nincsen jól, hogy sok-sok mai "jelentősnek" még a neve sem hangzik el sohasem, nemhogy arról hallanánk, hogy mit is csinálnak.
ˇ
Ekkor valóban erős érv következett. Mostanában igazán mai, jeles zeneszerzők, zenészek közreműködésével készült opuszt koronáz az, hogy karácsony tájára még CD lemezen is hozzáférhetővé lesz (szinte meggyőzve álltam ott, s valóban a francia rádió saját lemez kiadványainak sora derengett fel bennem)...
ˇ
És kik a zeneszerzők, zenészek? - kérdeztem... - Hallgatás következett... majd a számítógépbe bújva lassacskán kiderült, hogy az opusz fő gondnoka által észbe hozhatatlan két név hazai kortárs zenénk két igen jelentős neve volt.
ˇ
Akkor hát miről is beszélgettünk tanult barátommal a minap?
ˇ
Valamelyes kiegészítés arra nézvést, hogy mi is befolyásolja létem meghatározta tudatomat: ITT
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
P.S.: fenti sorok még akkor kerültek ide, amikor az említett lemezt nem ismertem. Azóta meghallgattam, s ennek jegyében érzem fontosnak az alábbi kiegészítést:
ˇ
Azt a vitatkozási módot nagyon rossz néven veszem, ha valaki úgy csúsztat, hogy egy közel évtizeddel ezelőtt, teljesen más körülmények és feltételek között létrejött "termék" idézésével a mai vita érvkészletét próbálja "gazdagítani".
ˇ
Nem kell több, csak a megjelent igazán kitünő lemez adatait kell végigböngészni és világos: ennek a nagyszerű kiadványnak a létrejöttéhez a rádió (hogyan nevezzem?) "jelenlegi egészének" semmi köze sincsen, pontosabban csak annyi, hogy az archívumból a közel egy évtizeddel ezelőtt készült műsor anyagának jogát eladta vagy átadta egy lemezcégnek, amely azután abból, a rádión kívül - két nagyszerű zenész közreműködésével -, valóban kitűnő CD-t készített. Egy éppen ilyen problémákat feszegető vitában ezt még elhallgatni sem illik, de bizonyító, vitadöntő érvként felemlíteni: enyhén szólva sportszerűtlen -, hogy a súlyosabb minősítést kerüljem! Sok-sok mainapság burjánzó torzulásunkat képezi le az ilyesmi. Rettenetesen lehangol, amikor akaratlanul (és beismerem: hallatlan naivitás következményeként) belekeveredem.
ˇ
Lásd még: ITT

Monday, November 17, 2008

A Sant'Egidio közösséget 1968-ban alapította Andrea Riccardi.
ˇ
A világi szervezet a szegények gyámolítását és az evangelizációt szorgalmazza azóta is...
ˇ
Erről volt szó a minap az egyik közszolgálati televízió vallási műsorában. A nyilatkozó férfiú fontosnak tartotta az évet - a "diáklázadások évét" - említeni, olyan hitet keltve, mintha azok a diáklázadások oktalanok és jelentőség nélküliek lettek volna a Sant'Egidio közösségéhez képest. Másrészt célzott "a termelési erőket odakint s az ösztönöket idebent" József Attilától származó definitív megfogalmazásának alanyaira, ami szintén felületes gondolkodás eredményeként létrejött zavarosságot tükröz.
ˇ
Ám az érvelés során egy sommás megjegyzést is tett - ne kerülgessük: ostobaságot mondott. A megjegyzést annak kapcsán tette, hogy a jómódú fiatalok elmentek Róma szegénynegyedeibe segíteni...
ˇ
És itt jött a kitétel: "Fellini Rómája ellátogatott Pasolini Rómájába".
ˇ
Mintha Fellini Rómája és Pasolini Rómája között nagy különbség lett volna. Mintha Fellini Rómája a gazdagok városa lett volna, szemben a Pasolini Rómájával.
ˇ
Meglehet: Fellini és Pasolini világértelmezésében, a valláshoz való viszonyukban sok különbség volt. Ám egyben vitathatatlanul azonos nézetet vallottak: ami a katolikus egyházat illeti. Mindkettejük véleménye következetesen lesújtó volt...
ˇ
De hogyan is lehetett volna másképpen. Hiszen az egyház már 1605 decemberében (V. Pál pápa "alkotása") megalapította a maga bankját. Elnevezése ugyancsak elgondolkodtató és ez a gondolkodás messzire vezet: Il Banco di Santo Spirito (A Szentlélek Bankja)...

Saturday, November 15, 2008



Egy rádiószínpad-produkció részlete. Az est címe: Ryoanji.

A részlet nézhető-hallgatható: ITT

A Ryoanjiról Klaus Schöning írt szép szöveget. Ez is elhangzik majd. A felhasznált részlet itt olvasható:

Klaus Schöning: Ryoanji
avagy az üresség kertjei

A kép: fehér téglalap kavicsokból.
Benne öt sziklacsoport.
Kétszer két kő.
Kétszer három kő.
Egyszer öt kő.
Tizenöt objets trouvés. Talált tárgyak. Messziről hordták ide a zen-szerzetesek.
Gondosan keresték évszázadokkal előttünk.
A csillogó homok,
egyenesen gereblyézve hosszában
és a jobb sarokban széltében.
Koncentrikus gereblyézett körök,
kis hullámokhoz hasonlók,
az öt mohán nyugvó sziklacsoport körül,
mint szigeteket mossák körül őket.
A kép kerete:
sötét téglalap
tenyérnyi kövekből,
melyek körülölelik a kép felületét.
Ryoanji - a kiotói templom kőkertje.
Sok-sok időn át omladozva, elfelejtve,
néhány évtizede újra felfedezve.
Szeki-tei, a kőkert. A kövek kertje.
Ku-tei, az üres kert. Az üresség kertje.
Formát és tant összhangba hozni.
A térben.
A felületek ürességét
kövek ott-léte teszi érzékelhetővé,
Csönd.
A hangok csak buborékok a felszínén.
Szétpukkannak,hogy eltűnjenek.
A fehér kertek a kövektől lesznek üressé.
A téglalap geometriája asszimmetrikusnak tetszik
a kövek elhelyezkedése folytán.
Formátlan forma.
Sokan kísérelték meg az értelmét meglelni.

Wednesday, November 12, 2008


Valamit a "keep smiling"-ról...

Olvasom, hogy a nagy tévécsatorna tervei nem váltak be, a nézettség nem érte el a kívánatos mértéket stb.

Olvasom folyvást, hogy a két nagy tévécsatorna küzd egymással a nézettség kívánatos szintjének elérésében. Mondhatni: ölik egymást a fiúk-lányok!

Ha az ember nem tévedne ezekre a csatornákra olykor, azt hihetné. hogy valamiféle fantasztikus "termékek" állnak a háttérben; hogy a boldog néző alig képes választani a jobbnál-jobb finomságok közül...

Viszont: a jelentős tévécsatorna halálosan unalmas műsorvezetőnője reggelente még a tragikus dolgokat is egy-egy mosollyal fejezi be, nyilván megmagyarázták neki, hogy "jó a mosolya". Az egyetlen értelmes, tematikus és progresszív műsort lecserélték egy olyan unalmas esti rémségre, amiben egy perc után agyzsibbadást kap az ember, a műsorvezető jellegtelen, bájkülsejű, s ráadásul kifejezetten kellemetlen orgánumú (ez egyébként szinte általános rádió és tévé szerte).

Külön csatorna bizonygatja a nap 24 órájában, hogy a digitális átállás miféle lehetőségeket kínál, visszapergethetjük, minden segédeszköz nélkül rögzíthetjük, megállíthatjuk, s még ki tudja mi mindent csinálhatunk...

De mivel? Hiszen a magyarul beszélő tévék és nagy szórású (közszolgálati) rádiók újonnan készült, saját produkciói, magazinjai, show és ismereti műsorai egyszerűen elképesztő színvonalra süllyedtek vagy pontosabban idomultak kis honunk mentalitásának, politikai és egyéb iskolázottságának színvonalához.

No de: keep smiling!

Tuesday, November 11, 2008



Kristallnacht

Ingeborg Bachmann:

Én már nem tudok fákat látni a fákban.

Az ágaknak nincs levelük, mit a szélbe tartanának.

A gyümölcsök édesek, de szeretetnek híján.

Még csak jól sem lakatnak.

Mi lesz ebből, mondd?

Szemem elől menekül az erdő,

fülem elől a madarak szájukat csukják,rét nekem nem lészen ágyam.

Elteltem az idővel

és éhezem rá.

Mi lesz ebből, mondd?

Éjjel tüzek fognak égni a hegyeken.

Elinduljak-e, közeledjem-e újra mindenekhez?

Én már egyetlen útban sem tudok utat látni.

[Ingeborg Bachmann: Elidegenedés]

Hallgatható: ITT