Milyen ország lesz itt? ~

teszi fel a kérdést tanult barátom...

Hát olyan - barátom - pontosan olyan, amilyen eddig is volt, csak nem mindig látszott...

Most olyan, amilyen valójában. És most látszik is! Hát nézegessük csodálkozó tekintettel... az elintézetlenség mocsarát. Egy ország, amely képtelen szembenézni magával, a múltjával, a bűneivel. Egy ország, amelynek lakói javarészt csak a többesszám harmadik személyt ismerik, a többesszám első személy helyett...

Mindent ők csináltak, minden bajunknak ők az okai, mi vétlenek vagyunk, mi szenvedünk, mi csak igaztalanságokat kapunk. Ők a hibásak...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Lásd még: ITT meg ITT

Berlioz elkárhozása...

˙

[Berlioz: Faust elkárhozása ~ a MűPában]

˙

Berlioz

˙

A műről már valószínűleg mindent elmondtak. Faust-Margit-Mephisto háromszög romantikába csomagolva. Goethe Faustjával a zeneköltők nem tudnak mit kezdeni. Gounod-nak sem sikerült. Csöpögős mű lett ez is, az is. Itt aztán a végeérhetetlen zenekari részletek, csinnadratták, kórus-részletek - mintha soha vége nem szakadna. Berlioz a maga korában sem volt éppen sikeres. S a Faust sokkal többről beszél, mint Berlioz elkárhozó hőse (lásd: Goethe). Enigmatikus történet, nehéz vele megbirkózni, könnyen egyszerű sztorivá silányul. ~ Összefoglalva: mi a bajom Berliozzal? Az, hogy gondolkodásra nem késztet, érzelmileg pedig hidegen hagy...

˙

Az előadás

˙

A rendezés (Lukáts Andor) számos ötlettel mindent megtett, hogy a vontatottságon segítsen, olykor idézőjelbe tette a mondandót, s rendezéséből az irónia meg a humor sem hiányzott. Jó, hogy táncosok is közreműködtek, mert oldották az időtlenséget, mégha olykor érezhető volt is, hogy a produkció előkészítésére kevés időt szántak. A kórusok szépen produkáltak, a megvilágítás érdekessé tette a kórusok látványát. A Faustot alakító énekes nem áll hivatása magaslatán, végig az volt az érzésem: peches volt, mert Berlioz magas hangokat is írt. Mephisto jó volt, jó énekes és jó színész. Margit játéka különöset nem mutatott, viszont hangja szép, erőteljes. A tetemesen megerősített Budafoki Dohnányi Zenekar kellemes csalódást hozott.

˙

A MűPa

˙

Első nekifutásra jó hatású. Tényleg jó az akusztika, a legkisebb hangot is hallani (sajnos a hibákat is felnagyítja), az épület tágas, a rengeteg embernek mindenütt marad elég helye. Ami a részletek kidolgozását, az anyagokat illeti - hát bizony az drága dolog, s látható: mennyire takarékosan épült meg ez a kívülről inkább gabonasilóra emlékeztető épület. Mindazonáltal sok mindenre jó, a nagyterem színpadi világítása például nagyon jó, egyetlen pont is kiemelhető stb.

˙

Mindent egybevetve tehát: nem volt haszontalan, nem volt érdektelen este. Csakhát - ez jutott eszembe némi igazságtalan íróniával: minden jó volt - Berliozt kivéve.

Csorba Piroska verset írt…

˙
Miskolcon Szabó Lőrinc otthon van – ott született…

˙
Miskolcon a Spanyolnátha című művészeti folyóiratot szerkesztik. Lásd: ITT (Itt jelent meg az inkriminált vers is!)

˙

A fiktív Szabó + … produkció olyan, amilyen.
A dadáról – egyáltalán az avantgardról lehet bárkinek ilyen vagy olyan véleménye.

˙
Szabó Lőrincből az irodalomtörténet ki szokta hagyni a szégyent.
˙

Nézzük csak:
˙

Babits Mihály Beszélgető Füzetei (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest - 1980; két kötet) abból az időből származnak, amikor a költő – betegsége miatt – nem tudott beszélni, s napi szavait kénytelen volt leírni.

˙
1938. március 12-én szállták meg a németek Ausztriát (Anschluß).

˙
Mit olvashatunk Babits Beszélgető Füzeteinek első kötetében (426; 429. oldal):

˙
„Ausztria? Borzasztó
Mi lesz belőle?
(ezután hosszabb részletben a költő betegségével foglalkozik, majd visszatér a közügyekre)
………
Vajjon Lőrinc mit szól?
Kik lesznek az első hitleristák <íróink>
Baloldali íróink közül?”
˙

Mármost olvassuk el Szabó Lőrinc írását, amely a Pesti Napló 1939. április 29-i számában (Szabó Lőrinc: Emlékezések és publicisztikai írások, Osiris Kiadó, Budapest - 2003. 478. oldal) jelent meg.
˙

A cikk címe: Hitler, a szónok (részlet)
˙

„Hát igen, az volt, aminek várták, világrészeknek, világbirodalmaknak szóló üzenet. Hatása tovább rezg a nap és az este idegeiben, tovább a holnapban és a holnaputánban.
……….
Olyan természetesen „lazán" mozog, mintha százezrek között is intim körben lenne. Néha, persze, nagy katonai parádékon kissé szoborszerűen kell viselkednie, általában azonban a teljes közvetlenség jellemzi. S ha más is van benne, akkor az, úgy hiszem, inkább valami kis feszélyezettség, sőt - tiszteletből mondom - valami gyermekien megnyerő vonás.
Ember és államfő, aki minden porcikájában érzi az üllő vagy kalapács goethei parancsát. Művész, aki a sorssal birkózik, amikor beszél.”

˙

Bizony ez is hozzátartozik az irodalomtörténethez. Az esztétikához kevésbé persze: Szabó Lőrinc jelentős költő volt. ˙

˙
Ám ha az avantgard és az aktuálpolitika összemosása révén ír valaki ugyancsak bután előítéletes verset, akkor annak megítélésekor bizony nem szabad elfeledkeznünk a fentebb idézett "gondolatokról" sem. Az ilyes előítéletek nem ritkák, s szinte átszövik a korszerű kortárs (avantgard! - egykor dada!) törekvéseket (amelyeket nem egyszer politikailag a baloldaliság jellemez). V.ö. ITT

˙

Ezért gondolom, hogy Csorba Piroska „viccelgető” verse miatt szégyenkeznem kell.

˙
Az Eszmék című 1937-ben írt Szabó Lőrinc vers megítélése is fontos itt, hiszen az említett Csorba Piroska-féle - hogyan nevezzem? – „gúnyvers” erre a versre utal.

˙
Íme - további kommentár szükségtelen:

˙

Csorba Piroska
Az én dadám

˙
Szabó Lőrinc: Böszmék

˙
Böszmék vagy balfék Zürichben hagyjatok
Dada van mert én is dadagok
Bár fogalmam sincs mi az a dada
Az irányzat az mégiscsak baba
A dada gázáremelés szökőár lepel
A dada fejbekólint megkúr lefejel
Lehetne bármi más: mama vagy papa
Bibi töftöf zsizsi gogo vagy kaka
A mondat a szó a név a hang kevés
Hisz jelentés úgysincs csak jelenés
A versírás kávépörkölő automata
Tupírozott cipőfűző mézes bakancs ez mind dada
Differenciálámítással győz egy tulipán
A költészet nem templom inkább kupi tán
A dada szörnyszülött szárnyszülött az égen
Dadázzak nektek itt a semmiért egészen?
KIVÁLÓ HOLTTEST ez a dadavers
Poénja nulla és az állaga nyers
Húzz a zacskómból :) egy szót majd egy másikat
Így készül a dadavers így az átirat
Dada az egyetlen romolhatatlan:
A halandzsavilág a köldökét néző katlan
Ideje van a némaságnak ideje a dadának
— Kit Tamkó Sirat (ó!) — és Déry-tatának
Kétezerhét ősze van döglött november
A dada vasmacska a dada tű a dada tenger
Én Dada Lőrinc vagyok alias Szabó Dada
Költőrinocérosz kit bolház kritikusok hada
Értelmetlen próbálok lenni de nem bírok
Már rég nem élek — ám még mindig írok

Arnold Schönberg - Albert Giraud ~
˙
Pierrot Lunaire/21.

Meseidők régi illata,
Lehelld át érzékeimet!
Sok pajkos bolondság
Zsong át a könnyű légen.

Boldogságom, forró vágy
Az örömök után, miket lenéztem:
Ó, meseidők régi illata,
Zsongíts újra el.

Rosszkedvem mind tovaszállt.
Napsugár övezte ablakomból
Szabadon nézem a kedves világot,
Álmom boldog messzeségbe hív…
Ó régi illat… meseidők régi illata!
˙

Roger Waters ~ Ça Ira

˙

A címből is következik, hogy az opera témája a francia forradalom.

˙

Mindig érdekes, ha egy világszerte ismert művész egészen más területen mutatja be magát. Már megszokott, hogy Sting a pop világból átköltözött a klasszikus zene világába - nem hagyva el ugyanakkor az addigi pályát.

˙

Roger Waters most először alkotott klasszikus vagy komoly zenei opuszt.

S mindjárt hozzáteszem, ebbe a munkába, ebbe a felvételbe minden belekerült, ami magas színvonalú. Az alkatrészek tökéletesek. A legjobb énekesek, kitünő zenekar, nagyszerű libretto stb.

˙

Érdekes, helyenként izgalmas részletekben gazdag mű. Részletekben. Mert valahogy az egész nem "áll össze". Eklektikus - ami önmagában nem lenne baj, csak nem mindig kerülnek "rokonságba" az egyes stílusok. Az egész inkább egy nagyívű musical. S ez sem lenne baj, de ahogy mondani szokták, hiába alliterál, mégsem vers. Egyes részek mintha Webber zenéje lenne, aztán ritmikus motívumok hangzanak, megint máskor Glass szerzeményeit idéző minimál megoldások vannak, s mindez olykor bizony unalmas romantikával keveredik. 

˙

Szóval Waters operája - majdnem jó! S itt azért talán inkább a jóra tenném a hangsúlyt.

˙

Az mindenképpen kiderült, hogy Waters ugyancsak iskolázott, kitünő muzsikus, nem véletlen, hogy a Pink Floyd legjobb számai tőle származnak.

˙

Egy keresztmetszet a stúdió felvétel nyomán készült werk filmből:

˙

Szeretet ~ szerelem
˙

Némi előzetes az április 16-i rádiószínpadhoz

˙

Megnéztem a Biblia három kiadását. A magyar Károli fordítást, egy angol Bibliát és egy német nyelvűt (Luther fordítása nyomán). Az a furcsaság jutott eszembe, hogy milyen szóval fejezi ki ez a három nyelv a szerelmet. Angolul love, németül Liebe. Igen ám, de az említett nyelveken ugyanaz a szó jelenti a szeretetet is. Vagyis ezeknek a nagy nyelveknek - szemben a magyarral - nincsen külön szavuk a szerelemre. Sőt a testi szerelmi találkozást a magyar a szép szeretkezés szóval mondja, míg az angol a jóval szegényesebb make love-val megelégszik.

˙

A Bibliában is megjelenik ez a különbség. A klasszikus magyar fordítás Pál apostol ama részletében természetesen a szeretetről beszél, míg az Énekek énekében kézenfekvő, hogy a szerelem szót használja. Az angol és a német bibliai szövegekben mindkét esetben a fent említett szavak olvashatók.

˙

Ebből kiindulva az áprilisi műsor a szeretetről és a szerelemről próbál valamit elmondani, de nem feledkezik meg a szeretkezésről sem, annak merészebb ábrázolását is beleértve..

.

A Magyar Rádióban még a nyolcvanas években is tiltott volt Wahorn András (A.E. Bízottság) száma, a "Szerelem" a "Kalandra fel" címet viselő 1983-ban megjelent lemezről. Hiába vitatkoztam a főnökséggel, hogy ez a szám a fiatalok elkeseredettségét fejezi ki (tessék figyelni az eredeti felvétel végig hallható zenei hátterére!), s nem holmi "pornográfia" vagy netán cinikus érzéketlenség. Arról már nem is szólva (szerencsére a rádióban képi ábrázolásról nem kellett vitatkozni), hogy milyen izgalmas-merészen ábrázolta Wahorn (aki kitűnő festő is) a szerelmet egy majd 1991-ben megjelent albumának tanúsága szerint. Ez is a feledésbe merült kincseink közé került - a dal is, a festmények is - alig van szó róluk. Péterfy Bori ugyan életre keltette a zenét, a dalt, így annak részletét is bekevertem a teljes dal felvételébe, s láthatjuk majd a Wahorn-festményeket is.

˙

Alább egy kis ízelítő:

˙

Palasovszky ~ még mindig… meg az interakció!
˙

Számomra nem volt újdonság, ezért nem is gondoltam rá, hogy mennyi mindent hoz a felszínre az, ha egy elfelejtett nagy tehetségű és szép lelki alkatú embert megidézek.

˙
De ennél több történt. Palasovszky nagyon alkalmas rá, hogy teszteljük az emberek asszociatív készségeit. Palasovszky sokféle, sokoldalú művész, egyes szövegeivel a konzervatívabbak is könnyen barátkoznak, más opuszai meg egyenest felháborítják még a „meredekebben” gondolkodókat is.

˙
Azt hiszem két dologba ütköztem. Egyfelől megjelent az a probléma, ami minden kortárs – még nem kanonizált – alkotás esetében jelentkezik (és mindenkor jelentkezett a múltban is!), hogy ugyanis az új befogadása általában fáradságot igényel. Ha az új „hasonlít” a már elfogadott, megszokott dolgokhoz, akkor a befogadó engedékenyebb. Ám minél inkább „kortárs” valaki, annál nagyobb fáradságot igényel, így aztán inkább hárítják. Mondjuk ki kereken: az emberek általában nem szeretnek fáradozni. A legtöbb embert élethosszant elkerüli a felfedezés izgalma. Ez önmagában egyedenként nem lenne baj; ott kezdődik a probléma, hogy ezek a „nem fáradozó” emberek roppant magabiztos – az esetek jelentős részében egyszerűen ostoba – álláspontot képviselnek. Azt szeretnék, ha a dolgok nem úgy történnének, ahogyan történnek. S ebben - paradox módon – hasonlítanak az újítás híveihez, hiszen azok is azon fáradoznak sokszor, hogy a dolgok ne úgy történjenek, ahogy történnek.

˙

Akkor hát mi a különbség?

˙
Gondolkodó ember számára mindaz, amit itt leírok: megmosolyogni való közhely. Gondolkodó ember ugyanis nem gondolkodik mereven. Merev gondolkodás valójában nincs is. Ha a „gondolkodás” merev, akkor az már nem is gondolkodás…
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

És akkor az interakció!

˙
Szinte minden, ami az embert manapság éri: szöveg – nyugodtan mondjuk ki: locsogás – valamiről, amiről azonban a locsogó nem tud semmit, hiszen a könyvet nem olvasta, a filmet nem látta, a zenét nem hallgatta. (V.ö. ITT ) Vagy a finomkodó középutas barbárok (aktuális nevükön: celebek) így mondják: beleolvastam, belenéztem, belehallgattam. A rádiók és televíziók szinte kivétel nélkül és folyamatosan locsognak dolgokról anélkül, hogy a dolgok megszólalnának.

˙

A beszélgetés igényét szakszerűbben interakciónak is mondhatnám. S itt érkezem el ahhoz a problémához, amit az általam kezdeményezett, s megvalósulásában igazán puritánnak mondható „rádiószínpad” generál. A rádiószínpad lényegileg művek (kép, hang, szöveg, zene) megszólaltatására való. Két asztal, egy vetítő vászon, némi technika (számítógép, projektor). A rádiószínpad keltette asszociációk: a közönség dolga, hogy úgy mondjam privát ügye. Ha ezeket az asszociációkat valaki elmondja, akkor az a szomorú eredmény, hogy az esetek jelentős részében az asszociáláson puszta vélemény-nyilvánítást értenek – vagyis a dolgok összefüggéseinek megértésére képtelen állapotot. Az egymást követő művek közötti összefüggés gyenge sejtelem marad, s azt a téves eredményt szüli, hogy a fáradságot megtakarítva a hallgató-néző véleményt nyilvánít.

˙
S akkor felmerül az interakció igénye. Más területekről szerzett tapasztalataim valószínűsítik, hogy a rádiószínpadon megvalósítandó interakció kimerülne annyiban, hogy jómagam, vagyis az est előadója, elmondanám a magam asszociációit a közönségnek, vagy egyszerűbben: locsognék a művekről. Már csak egy lépés: a művek akár el is maradhatnak, s a műsor merő locsogássá alakul át.
˙

Csakhogy én nem tartom magam terapeutának, ugyanis egyszerű tolmács vagyok, s pusztán azon merengek, hogy meg tudom-e valósítani a tolmács munkáját. Át tudom-e adni a műveket olyan szinten, hogy azok – a fáradságot nem megtakarító hallgatóság számára – hasznosíthatókká legyenek. Valamikor, tanár koromban, sok elmarasztalásban volt részem, mert egykori kitünő tanáraim példáját követve azt vártam el csupán, hogy az iskolai hallgatóságom a műveket ismerje meg, s abból következtessen az én véleményemre. Sokkal egyszerűbb, ha interaktív locsogásba kezdünk – s máris megkerültük a műveket.

˙

A művek nem mankók a gondolkodáshoz, a művek: maga a gondolkodás. Ha veszem a fáradságot: a művészek alkotótársaivá lehetek a gondolkodásban.
Ilyen egyszerű az egész, ami nem jelenti azt, hogy olykor ne vennék részt egy jóízű locsogásban…

˙
Csevegtünk a génekről – mondta Watson, a DNS modell egyik megalkotója. Hát igen, talán a csevegés szerencsésebb dolog. Mindenesetre Watson soha nem mondta, hogy „locsogtunk a génekről”…

Korányi Tamás rádiószínpada

ˇ
2010. március 19-én este 7 órakor

ˇ
a Sanyi és Aranka Színházban (IX. Mátyás utca 9.)
ˇ
“Memento”
ˇ
A Biblia, Zbigniew Herbert, Palasovszky Ödön, Macuo Basó és Pilinszky János szövegei;

ˇ
Johannes Brahms, Murcof, Krzysztof Penderecki , Sting, Joanne Metcalf és Alfred Schnittke zenéi;

ˇ
valamint képek, montázsok, koncert-részletek

ˇ

Lásd még: ITT, ITT és ITT

The Times We Live In...
˙
(Blaise Pascal emlékének! - "A jelen sohasem a célunk; a múlt és a jelen csak eszköz: egyetlen célunk a jövő. Ezért sohasem élünk, hanem azt reméljük, hogy majd élünk; s mivel állandóan boldogságra készülünk, elkerülhetetlen sorsunk, hogy sohase legyünk boldogok" - Gondolatok.)
˙
Vendégség volt nálam…
˙
Régi barátok érkeztek, nálam ifjabbak…
˙
Beszélgetni kez-… Megzöndül egy mobiltelefon. Mindössze tizenkét percnyi beszélgetéshez asszisztálok, üldögélek, nézegetek, emlékeimbe temetkezem. A mobilnak vége…
˙
Beszélgetni kez-… Hoppá, jött egy esemes. Ez mindössze néhány másodperc. Válasszal együtt öt-hat-perc meditálásra ad alkalmat.
˙
Beszélgetni kez-… Egy pillanatra elő a laptopot. Rövid motoszkálás az interneten, alig tíz perc.
˙
Beszélgetni kez-… Skype-olni kell, érthető, nem? Alig negyven perc, mindenestül. Gyerekkoromra gondolok, apám vendégségeire, amit a másik szobából hallottam: beszélgettek, történetekre emlékszem…
˙
Beszélgetni kez-… Anna néninek névnapja volt tegnap, néhány perc az egész. Vonalas készülékemet ajánlom fel, olcsóbb. Harminchét perc a beszélgetés, közben házasságom egykori problémáit próbálom megoldani, viszonylag kevés visszamenőleges sikerrel.
˙
Beszélgetni kez-… Csöng a telefon. Anna néni – számkijelzős telefonja van ezek szerint! – szeretné még elmondani, hogy Oszkár bácsi erősen meghűlt, ha vendégeim arra mennének hazafelé, egy csomag papírzsebkendőt feltétlenül adjanak be. Néhány további probléma megbeszélése alkalmat ad nekem, hogy a háziorvosom rendelésére felkészüljek: megvan-e minden gyógyszerem.
˙
Beszélgetni kez-… Csak még egy rövid mobilhívás a cégtől a jövő évi projektek rövid tárgyalása, mindössze harminc perc. Én közben egykori szeretőmre gondolok, aki valamiért folyvást beszélgetni akart.
˙
Beszélgetni kez-… Eltelt az este… Sietni kell, meg még Oszkár bácsi is…
˙
Igazán jót beszélgettünk.
˙
Legközelebb is összejövünk.

"Rossz idő" esetére...
˙
A napsütés ~ pompásan hat
˙
Az eső frissít
˙
A szél felráz
˙
A hó mulattató
˙
...hol marad a rossz idő?

Székely Éva ~ műfordító, szerkesztő ~ meghalt

(1938~2010)

ŐSZ ÉS TAVASZ KÖZÖTT

Elzengett az őszi boros ének.
Megfülledt már hüse a pincének.
Szél s viz csap a csupasz szőllőtőre.
Ludbőrzik az agyagos domb bőre,
elomlik és puha sárrá rothad,
mint mezítlen teste egy halottnak.

Este van már, sietnek az esték
álnokul mint a tolvaj öregség
mely lábhegyen közeledik, halkan,
míg egyszercsak ugrik egyet, s itt van!
Nem tudjuk már magunkat megcsalni:
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

Leesett a hó a silány földre,
talán csak hogy csúfságát befödje.
Most oly fehér mint szobánkban este
fekhelyünk, ha készen vár megvetve,
puha dunnánk, makulátlan párnánk:
s mintha a saját ágyunkon járnánk,

mint a pajkos gyerekek, ha még nem
akaródzik lefeküdni szépen,
sétálnak az ágy tetején, ringva,
mig jó anyjuk egyszer meg nem unja
s rájuk nem zeng: "Paplan alá! Hajjcsi!"
Óh jaj, meg kel halni, meg kell halni!

Már az év, mint homokóra, fordul:
elfogy az ó, most kezd fogyni az új,
s mint unt homokját a homokóra,
hagyja gondját az ó év az ujra.
Mennyi munka maradt végezetlen!
S a gyönyörök fája megszedetlen...

Türelmetlen ver a szivünk strázsát,
mint az őr ha tudja már váltását.
Idegesen nyitunk száz fiókot.
Bucsuizzel izgatnak a csókok.
Öreg öröm, nem tud vigasztalni:
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

Olvad a hó, tavasz akar lenni.
Mit tudom én, mi szeretnék lenni!
Pehely vagyok, olvadok a hóval,
mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj.
Mire a madarak visszatérnek,
szikkad a föld, hire sincs a télnek...

Csak az én telem nem ily mulandó.
Csak az én halálom nem halandó.
Akit egyszer én eleresztettem,
az a madár vissza sohse reppen.
Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki...
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

Barátaim egyenkint elhagytak,
akikkel jót tettem, megtagadtak;
akiket szerettem, nem szeretnek,
akikért ragyogtam, eltemetnek.
Ami betüt ágam irt a porba,
a tavasz sárvize elsodorja.

Száradt tőke, unt tavalyi vendég:
nekem már a tavasz is ellenség!
Csak te borulsz rám, asszonyi jóság,
mint a letört karóra a rózsák,
rémült szemem csókkal eltakarni...
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

(Babits Mihály)

Vonzások és választások!
ˇ
V.ö. : ITT

Kortárs zene
ˇ
avagy: kis magyar vulgár-bulvár...
ˇ
Egyre ritkábban olvasom az internetes portálok egyik részét. Idegesít a zavaros szerkesztés, bosszantanak az elnagyolt, sőt olykor alaptalan információk, "szenzációk".
ˇ
Ezért történhetett, hogy ismerősöm hívta fel figyelmemet az Index egyik MTI-vel jelzett tudósítására (lásd: ITT ), miszerint az agyunk csak nehezen képes tudomásulvenni a kortárs zenét, mert a mai zeneszerzők nem építenek be olyan felfogható motívumokat, amelyek az agy számára könnyen megközelíthetők.
ˇ
Nem ismerem a két hivatkozott kutatást, nem tudom: milyen kísérletek bizonyítják azt, hogy a kortárs zene idegenebb az agyunk számára, mint az ún. klasszikus zene. Kortárs "klasszikus" zenéről beszél a cikk, nyilván azért, mert van kortárs "nem klasszikus zene" is, ezen a hagyományosan könnyebb műfajokat (alternatív zenék, világzene, pop stb.) szokták érteni. Amelyek persze mind kortárs zenék, s alig becsülhető fel, hogy agyunk hogyan viselkedik ezekkel, minthogy milliók hallgatják non-stop.
ˇ
Sokszor említettem már, hogy szinte mindent elmondtak a régebbi zenéről, amit a mairól mondanak. Érdemes megnézni a régi "kritikákat", zenei elemzéseket. Szinte minden zeneszerzőről (Bach, Mozart, Beethoven stb.) elmondták ugyanazt, amit a mai zenéről mondanak únásig. Igaz, az agykutatás amazok idején még nem volt olyan fejlett mint emezek esetében.
ˇ
Szofija Gubajdulinát, a kiváló kortársat (János Passiót is írt, de megzenésítette Morgenstern Akasztófa énekeit is) egyszer megkérdezték: nem zavarja-e, hogy nemigen értik a zenéjét. Válasza inkább kérdő volt: miért Bachot értik talán? S bizony ez alapigazság. Bach ugyanis "kanonizált" a nagyérdemű fülében, megszokta, megismerte, megtanulta a hallgatását. Nem fáradságos a hallgatása; élvezet. De azért az értés alkalmasint mást és főként többet jelent. [Hadd utaljak itt csak egyetlen forrásra, Lucia Haselböck könyvére, amelynek az alcíme különösen elgondolkodtató: Jelképek és misztika Bach vokális művében -"Du hast mir mein Herz genommen"; Sinnbilder und Mystik im Vokalwerk von Johann Sebastian Bach (Herder & Co, Wien, 1989.) A könyv főcíme egyébként több kantátában is szerepel (1., 123., 172., 182.), mindegyik szövege ismeretlen szerzőtől származik.]
ˇ
Pierre Boulezt is megkérdezték: miért nem szeretik a zenéjét. Boulez karmesterként elvezényelte a zeneirodalom igen jelentős részét, teljes Wagner ciklust, több Bartókot, Beethovent és így tovább. Ugyanakkor a saját kompozícióit nagyon kevesen ismerik, hallgatják. Boulez válasza szerint ő maga nagyon szeret múzeumba járni, de nem szívesen lakna múzeumban. Másfelől azt gondolja, hogy az emberek kevés kortárs zene alapján alakítják ki az ítéleteiket, ráadásul a kortárs zene megismerése fáradságos. Márpedig a közönség nagy része nem "dolgozni" megy a koncertekre, hanem élvezeteket, netán szórakozást keres. A koncertek értéke amúgyis devalválódott. Az operában inkább divatbemutató van, mint zenei "áldozat". Ilyesmi játszhatott közre abban, hogy például Glenn Gould harmincévesen, sikerei csúcsán végérvényesen abbahagyta a koncertezést, holott korántsem csak kortárs zenét játszott.
ˇ
S akkor jön ez a vulgáris, bulvár összefoglalása valaminek, aminek a bizonyítékait, paramétereit, körülményeit jószerint nem is érinti. Jól jön ez felmentésnek azok számára, akik valamilyen találkozás során sorra kialakítják az előítéleteiket. Holott voltaképpen arról van szó, hogy nem veszik a "fáradságot". S ez nem is lenne olyan nagy baj, hiszen az hallgasson kortárs zenét, akinek kedve és érdeklődése van hozzá, ám a zene szakemberei, egyik-másik zeneszerző (lásd: ITT meg ITT és ITT ) is gátlástalanul tüzeli a maga konzervativizmusával ezeket az előítéleteket. A rádió, az egész zenei élet, az ún. zenei lapok éppen ha megtűrik a kortárs zene létezését.
ˇ
Márpedig a kor alapos ismeretéhez hozzátartozik a kortárs művészet - közhely ugye! S ráadásul a kifejezés - kortárs-zene - is túlságosan sommás, ami minden bizonnyal abból ered, hogy az emberek nem hallgatnak kortárs zenét, amely ezer féle, amelynek korszakai, irányzatai, eszközei vannak szinte számolatlanul. S akkor még szót sem ejtettünk a népzenéről, amelynek megértésével kapcsolatban legalább annyi tévhit és balhit terjeng, mint az ún. kortárs klasszikus zenével kapcsolatban. S nem beszéltünk az alternatív zenékről, az elektronikus lehetőségekről, amelyeket a régi komponisták csak azért nem használhattak, mert nem volt még afféle és így tovább...
ˇ
Itt egy idézettel talán valamiféle szemléleti támasztékot kínálok azoknak, akikben megvan a szándék arra, hogy megismerjék valóban a ma és a közelmúlt zenéjét, művészetét.
ˇ
Ligeti György szövegét idézem. 1992 decemberében készült az interjú, amelynek részlete itt hallgathatóˇ
ˇ