Havas crop...

Régen gondolkozom, hogy egyszer elmeditálok a havasokon. De eddig mindig lebeszéltem magam. Végülis, ha ez kell a magyarnak? Vagyis a kikophatatlan Narcissus tűnik fel mindenütt.

Van ilyenfélénk néhány, de itt valami rejtély, valami enigma settenkedik. Jó, most kizárom azt a lehetőséget, hogy valójában - amikor nem látszódnak, amikor magukban vannak, amikor szeretteik közt tartózkodnak - aranyos, kedves szép emberek. A havas azonban enigmatikus nekem. Én - noha régen ismerem - csak a rádióban hallom (szinte mindben), a televízióban látom (szinte mindben). Prototípus. A félműveltség élő szobra. Mindenütt ottvan, mindenről van véleménye ("tudás"-ából szinte mulatságosan elhanyagolható mennyiséget juttat a közönségnek)), viszont senkinek a véleménye nem érdekli, bevallottan nem olvas ("beszéljünk a könyvedről, noha én nem olvastam..."). Számomra talány, hogy hogyan lehet valaki népszerű közszereplő mifelénk, akit ilyen mértékben nem érdekel semmi. Pontosabban semmiféle érdeklődés nem vehető észre rajta - egy kivétellel: Ő! Érdekes lehet mifelénk egy olyan közszerepló, akinek mindenről önmaga jut eszébe?!

De nem is hősünket szemlélem naív értetlenséggel, nem... - a jelenséget.!

Nincsen egyedül. Van "zongoraművésznőnk", aki elképesztően nem tud zongorázni, van "hegedűművészünk", aki guggolva is húzza a Stradivarit, de istenem: minek? Van "hegedűművésznőnk", aki felcsapott dalnoknak és énekel, énekel. Van "színész-előadó-igazgató-univerzálműsorvezetőnk", aki nem tanulta meg (vagy nem tudja): hol kell levegőt venni, s dadogva, körülményeskedve filozófál a semmiről, érdemes riportalanyai nyakában, beléjükfojtva minden közlendőt ("most ebbe ne menjünk bele - szokta volt mondani - de a feleségem szerint ez így meg úgy"), van "fuvolaművésznőnk", aki szőke Carmenként még világsztárokat is csőbe süt; kit hol: a Müpában stb. Miközben érdemes tehetségek boldogok, ha a lerobbant Zeneakadémia kistermét évente egyszer birtokba vehetik.

Naív értetlenséggel kérdezem: ezek tetszenek? -havas talán szép, csak nem veszem észre, mert mással vagyok elfoglalva? A zongorista hölgy (Szent Péter irgalmazz!) felső lábrésze pedig kevéssé izgat, mert felül úgy szól a zongora, ahogyan?... A szőke Carmen pedig majdnem, de attól azért nagyon messze? Vannak örök szőke műsorvezetőnők - hol itt, hol ott - olyan mély sekélységgel, hogy az már alig alig követhető. Az egykor kiérdemesült (jól tartja magát: "Szilágyságban határzott vén testem") műsorvezető olyan híg, hogy már alig lehet észrevenni...

Mi folyik itten?

Mi az a szörnyű kényszer, amely még rendező óriásokat is térdre (na jó, féltérdre) kényszerít (v.ö. a minapi Beckett produkciót).

Mitől lett a Magyar Rádió gyatra iparcsarnokká, súdiófaló news roomokkal, szinte mindenbe belebakizó félműveltséggel?

"Csak hazudni kéne, mennyi minden jönne,

Magyar eredménnyel, sikerrel özönbe." (Ady)