Palasovszky Ödön
(1899-1980)
ˇ
Cseresznyeszirmok,
messze tűnt időmet, ó
felidézitek.
ˇ
(Macuo Basó haikuja)
ˇ
Magam is meglepődtem, amikor a legutóbbi rádiószínpad után többen is megkerestek egy szöveg miatt. Nem ismerték, viszont megrendítően jónak tartották…
ˇ
A szöveg Palasovszky Ödöntől származik a múlt század harmincas éveiből.. .
ˇ
Palasovszky Ödön neve jószerint ismeretlen, holott a huszadik századi magyar irodalom, költészet és színház egyik leginkább eredeti, nagy tehetségű képviselője. Nem ismert megalkuvást, s az ismeretlenséggel fizetett érte.
ˇ
A huszas évektől kezdve a megújítás, az avantgard híve. A Horthy korszak kommunistának bélyegezte, a háború után átmenetileg a helyére került (színházigazgató is volt!), ám néhány év múlva az ún. kemény diktatúra – nem tűrve Palasovszky avantgard ambicióit – teljesen mellőzte, így a következetes művész előbb keramikusként, majd kertészként tevékenykedett. Csak a hatvanas években kezdtek valamelyest figyelni rá.
ˇ
Manapság Palasovszky neve a teljes feledésbe merült.
ˇ
Ezért érhetett az a meglepetés, hogy amikor a rádiószínpadon februárban felolvastam egyik írását, s elmondtam, hogy az kitől származik: senki nem emlékezett rá.
ˇ
Vajon Palasovszky jól fogta-e fel a küldetését? Nem lett volna szerencsésebb, ha jobban „menedzseli” magát, jobban belefolyik a kis piszkosságokba, s ezzel „nagyobb nevet”, ugyan kevesebb becsületet vívott volna ki magának?
ˇ
Nem tette!
ˇ
Fontos lenne Palasovszkyval és némely társával foglalkozni mainapság: az internet-menedzserek, a mini Kubrickok és parány Bergmanok, a fülre gyógyult mobiltelefonok lovagjainak világában, akik ítélkeznek elevenek és holtak fölött, noha félműveltek és még a saját „műveik” hátterét sem ismerik, viszont mesterei a mások tehetsége leszívásának, a művészkedő bájgúnárkodásnak.
ˇ
Bizony korszakot teremtenek ezek a lovagok; az önteltség, a vélt tehetség beképzelésének szuper-menedzserei az önképzést, az önkifejezést az önadminisztrációval összetévesztő „művészkék”, a jövő lehetőségeit munka helyett politikai helyezkedéssel építők.
ˇ
S ha valamiben segíteni kell? Hát persze. Ám az a bibijük, hogy azt a vakot is átsegítik erőből az úton, aki történetesen nem is akarna átmenni. Különösen nem az ő módjukon. [Rokontémákat lásd: ITT ]
ˇ
Magasságos Teremtő! - döbben belém.
ˇ
Lehetséges, hogy ők "egyszerűen" nem nőttek fel? Bizony - lehetséges.
ˇ
Lehetséges, hogy nem képesek felnőni? Bizony - lehetséges.
ˇ
Lehetséges, hogy nem is engedték felnőni őket? Bizony - lehetséges.
ˇ
Lehetséges, hogy megannyi "rossz kisfiúval-kislánnyal" van dolgunk voltaképpen? Bizony - lehetséges.
ˇ
A jelenség - nézetem szerint - roppant áttételes és összetett, s talán éppen ezért meglehetősen bizarrnak tetsző asszociációkra késztet. Az Ószövetségben (Mózes I. könyve 2/24) ezt olvasom: "... elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez..." Valamiféle mélylélektani ok lehet ezekben a magatartási klisékben, különösen az anyához kötődő, erősen maradó szálak még a nemi identitás problémáit is feszegethetik, s ezután már csak egy lépés az egzisztenciális kényszeresség problematikája. A dologról egyébként Virág Teréz tanulmányában (lásd ITT ) találtam gondolatokat ébresztő utalásokat.
ˇ
Akármilyen különös, ezek jutottak eszembe akkor is, amikor a tiszta művész, Palasovszky, teljes ismeretlenségét kellett tapasztalnom és azóta is, naponta beszerzett „élmények” nyomán…
ˇ
Palasovszky ugyanis - felnőtt!
ˇ
Ennyi elégtételt bizonyára megérdemel Palasovszky Ödön... Hiszen még a sírhelyét is felszámolták (lásd: ITT )
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Néhány Palasovszky szövegrészlet:
ˇ
A nagy szövetség
ˇ
Barátaim, amit itt hallotok, csupa szó. De milyen szavak! Melyek süvöltve törik át szegényéletük burkát, hogy életet nyerjenek - és életet nyernek.
ˇ
Így kezdtem a beszédet újra.
ˇ
Ember! - kiáltottam feléjük - akkor - akkor - s ők messze elkerültek és szitkokkal tagadták ember-voltukat.
Ember! - mondom most alig hallhatóan - s ők csendesen lehajtják fejüket.
Reggel van, este. Nap és gondolatok ragyognak.
Egy nagy-nagy szövetséget szeretnék életrehívni magunk között és azok között, amik köröttünk élnek. A fények testvéreit keresem. Nem élhetünk így! Kössünk egymással forró barátságot.
Egy nagy szövetséget szeretnék létrehozni az élők és élettelenek közt. A Föld minden dolga és ivadéka, a gondolatok futása, a kerekek fordulata és az emberi csókok között.
ˇ
Barátaim, nem élhetünk így!
ˇ
Egy nagy-nagy szövetséget, a világ arcai kezei és szájai között! A testek és anyagok, a tekintetek és formák, a cselekedetek és szembenállások, a hangok, színek, fények, az el nem lankadó ritmusok között. Ti köztetek barátaim és azok között amiket láttok, hallotok, éreztek, tapintotok. Amiket tesztek, amiket ízleltek, éltek, amiknek részesei vagytok, amikben sodródtok föl és alá - megmásíthatatlan törvénnyel. Szövetséget az emberi homlokok és a jelenségek homlokai között. Szövetséget az emberi cselekedetek és a közösségek élete között. Azok között, amiket gondoltok, éreztek, mondotok és amiket tesztek. Azok között, amiket kezeitek formálnak és azok között, ahogy minden létező másul és alakul.
ˇ
Mert arc a ti arcotok a mindenütt jelenvaló arculatok légiójában. A mindig újuló, folyton másuló és mindig rokon arcok légiójában.
ˇ
Mert szem a ti szemetek, a szembenálló dolgok tekintetében. Mert minden egymás szemébe néz - és ez helyes.
ˇ
Mert kéz a ti kezetek a kezek seregében. De a gondolatoknak is van formáló kezük, az indulatoknak görcsös ujjaik, a szenvedélyeknek öklük és ölelésük.
Mert a lábatok láb, mely elvisz benneteket azúr utakra és ha ezek szárnyak és sebességek - így utaztok.
Mert száj a ti szájatok - kutak mély szája - szólaljatok meg, barátaim.
Mert test a ti testetek és testvére az üvegnek és a földnek, a fának, a gyümölcsöknek, - meg az állatok testének, és minden minden halmazoknak. Végtelen ez az ármádia, mely ezer színben ragyog és kiterjed és összehúzódik - hideg és izzó - és lágy és sima és érdes és kemény és hosszú - magos - messzi - keskeny - és könnyű és lélegző-lüktető és zugai vannak, sarkai lejtői csúcsai vannak, sejtjei, nedvei, szövevénye - és taszítja és zúzza és kívánja egymást - mint ahogyan ti, ti szerelmesek, magatokat és egymást sugározzátok. —
ˇ
Nap és gondolatok ragyognak. Felhők mosolyognak. És húgaitok, a szegfűk.

Mert a táncotok erők tánca. így táncol a fény, így táncolnak a hangok és munkáló és szikrázó-keringő láthatatlan szemerje minden közelinek és távolinak rajtatok túl és rajtatok innen.
Mert kering a ti atomjaitok tánca és keringenek a nedveitek, a ti piros és világos nedveitek, melyeknek ízük illatuk és melegük van, mint a föld sűrű cseppjeinek és a végtelen-világtalan fényes ködök cseppjeinek és örvényeinek és szemerjeinek, ezeknek a forró fiatal világoknak.
ˇ
Mert fantázia a ti fantáziátok, ez az ágbogas testvér, ez az örvénylő, sokasodó-egybetorkolló, élettelen-élő, ez a hajszoló-határtalan, az álmok a tervek a tengerek gyökerek ákombákomában - ez a dús-meredek-szakadékos, ez a látható, ez a láthatatlan - ez a fönt ez a lent ez a messzi-közei - ez a híd ez a part ez a láz - ez a mindent-szülő mindig-születendő - harcok szüntelen¬ szakadatlan kedve - ágbogas testvér. ˇ
ˇ
Barátaim! Szövetséget kötök közöttetek. Azok közt amik köröttetek munkálnak moccannak s amik bennetek élnek. Szövetséget. Új egyességet. Forró fiatal rokonságot.
ˇ
És mikor Magdaléna alakja feltűnt az úton, némán legeltettem szemeimet a királyi látványon.
Így szóltam hozzá: Az ám, te Ágbogas Testvér.
ˇ
Aztán Máriát kerestem, hogy mondhassam neki;
Szövetséget kötök közötted, Te legkedvesebb, közötted és a Föld ivadékai közt. A Te színeid, hangjaid, virágaid, a Te kedves állataid, gyümölcseid, fényeid, kortyaid - a Te lélegzeted és a világ lélegzete közt. Közötted és a Te álmaid között.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Homo Sapiens
ˇ
Meztelenül jöttél a Neandervölgyből szőröstestű asszonyaiddal, de immár szmokingod tökéletes, asszonyaid keble marcipán.
Bölényeidet leigáztad kőbaltád gyönyörűen kivirult az üvegházakban: virágja Taylor-System, parlament.
Börzéseid de szépen hegedülnek,
Homo sapiens homo sapiens!
Meztelenül jöttünk a Neandervölgyből s lám milyen nagy fiúk vagyunk: Csápjainkat titkárok serege tartja tisztán, esténként lakkcipőben járunk s lángoló falloszaink előtt a föld asszonyai térdrehullnak.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Opál himnusz (részlet)

Üdvözöld velem a Napot, és az áramokat melyek arcodat beragyogják.
Üdvözöld velem az eleveneket és holtakat.
Üdvözölj velem mindent ami moccan, ami harsan, ami tündöklik ami száguld, ami gyújt
ami formál.
A föld erőit, a test erőit, a lélek erőit. A dolgok másuló alakját, arcát. A dolgok magvát. Gáttalan iramát.
ˇ
Akarsz másféle házat? akarsz másféle munkát?
Akarsz másféle közösséget? akarsz másféle gondolatokat?
Úgy ahogyan a lelked kívánja ?
a te szabad és bátor, nyugtalan lelked?
ˇ
Állj meg és kiálts.
Tested táncával, lelked szüntelen hangjaival.
Talán meghallja valaki
talán mások is kiáltanak.
Talán mindenki így fog kiáltani.
Talán megváltoztatja arcát a világ.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
(A fenti rajz Gerlóczi Sári műve, Virág Teréz Emlékezés egy szederfára című könyvéhez)