Tan Dun ~ Papír koncert

ˇ

 Különös és nagyszerű koncert (v.ö. még ITT)

ˇ

Maga Tan Dun részletesen beszél a kompozíció születéséről. A kínai népzene szerves része a víz, a kő és a papír. és még sok hasonló tárgy, természetben található alakulat. A víz már a Máté Passióban is szerepelt ( ITT ) a kövekkel együtt, a víz a főszereplője a víziversenynek is.

ˇ

Ami ebben a papírkoncertben fontos, az az, hogy Tan Dun egyfelől felhasználja a szülőfalujában gyerekkorában még élő és megismerhető népzenét, amely szinte minden hangkeltő eszközt felhasznál, így a papírt is. Másrészt azután a klasszikus zenészeket ráveszi arra, hogy dúdolással kísérjék a papír keltette hangokat, vagy hangszerüket a hagyományostól eltérő módon használják (ütögetés, belesóhajtás stb.), a kották hirtelen lapozgatásával pedig szintén jellegzetes papír-hangokat adjanak. Mindehhez pedig a klasszikus zene szelleme és megvalósulása társul. Olyan egységes hangzás jön létre, hogy azt gondolhatni: mindig csak így zenéltek az emberek.

ˇ

Nagy élmény ez a félóránál alig hosszabb koncert. És szép a felvétel, hiszen a hatalmas, mennyezetről lelógó papírlapok , s az azzal végzett koreografált mozgás látványnak is nagyszerű. Külön kell szólni a három ütős lányról, elsősorban a kitűnő Haruka Fujii -ról...

ˇ

Itt meghallgatható néhány részlet - ha úgy tetszik: szubjektív keresztmetszet:

Kortárs zene
ˇ
avagy: kis magyar vulgár-bulvár...
ˇ
Egyre ritkábban olvasom az internetes portálok egyik részét. Idegesít a zavaros szerkesztés, bosszantanak az elnagyolt, sőt olykor alaptalan információk, "szenzációk".
ˇ
Ezért történhetett, hogy ismerősöm hívta fel figyelmemet az Index egyik MTI-vel jelzett tudósítására (lásd: ITT ), miszerint az agyunk csak nehezen képes tudomásulvenni a kortárs zenét, mert a mai zeneszerzők nem építenek be olyan felfogható motívumokat, amelyek az agy számára könnyen megközelíthetők.
ˇ
Nem ismerem a két hivatkozott kutatást, nem tudom: milyen kísérletek bizonyítják azt, hogy a kortárs zene idegenebb az agyunk számára, mint az ún. klasszikus zene. Kortárs "klasszikus" zenéről beszél a cikk, nyilván azért, mert van kortárs "nem klasszikus zene" is, ezen a hagyományosan könnyebb műfajokat (alternatív zenék, világzene, pop stb.) szokták érteni. Amelyek persze mind kortárs zenék, s alig becsülhető fel, hogy agyunk hogyan viselkedik ezekkel, minthogy milliók hallgatják non-stop.
ˇ
Sokszor említettem már, hogy szinte mindent elmondtak a régebbi zenéről, amit a mairól mondanak. Érdemes megnézni a régi "kritikákat", zenei elemzéseket. Szinte minden zeneszerzőről (Bach, Mozart, Beethoven stb.) elmondták ugyanazt, amit a mai zenéről mondanak únásig. Igaz, az agykutatás amazok idején még nem volt olyan fejlett mint emezek esetében.
ˇ
Szofija Gubajdulinát, a kiváló kortársat (János Passiót is írt, de megzenésítette Morgenstern Akasztófa énekeit is) egyszer megkérdezték: nem zavarja-e, hogy nemigen értik a zenéjét. Válasza inkább kérdő volt: miért Bachot értik talán? S bizony ez alapigazság. Bach ugyanis "kanonizált" a nagyérdemű fülében, megszokta, megismerte, megtanulta a hallgatását. Nem fáradságos a hallgatása; élvezet. De azért az értés alkalmasint mást és főként többet jelent. [Hadd utaljak itt csak egyetlen forrásra, Lucia Haselböck könyvére, amelynek az alcíme különösen elgondolkodtató: Jelképek és misztika Bach vokális művében -"Du hast mir mein Herz genommen"; Sinnbilder und Mystik im Vokalwerk von Johann Sebastian Bach (Herder & Co, Wien, 1989.) A könyv főcíme egyébként több kantátában is szerepel (1., 123., 172., 182.), mindegyik szövege ismeretlen szerzőtől származik.]
ˇ
Pierre Boulezt is megkérdezték: miért nem szeretik a zenéjét. Boulez karmesterként elvezényelte a zeneirodalom igen jelentős részét, teljes Wagner ciklust, több Bartókot, Beethovent és így tovább. Ugyanakkor a saját kompozícióit nagyon kevesen ismerik, hallgatják. Boulez válasza szerint ő maga nagyon szeret múzeumba járni, de nem szívesen lakna múzeumban. Másfelől azt gondolja, hogy az emberek kevés kortárs zene alapján alakítják ki az ítéleteiket, ráadásul a kortárs zene megismerése fáradságos. Márpedig a közönség nagy része nem "dolgozni" megy a koncertekre, hanem élvezeteket, netán szórakozást keres. A koncertek értéke amúgyis devalválódott. Az operában inkább divatbemutató van, mint zenei "áldozat". Ilyesmi játszhatott közre abban, hogy például Glenn Gould harmincévesen, sikerei csúcsán végérvényesen abbahagyta a koncertezést, holott korántsem csak kortárs zenét játszott.
ˇ
S akkor jön ez a vulgáris, bulvár összefoglalása valaminek, aminek a bizonyítékait, paramétereit, körülményeit jószerint nem is érinti. Jól jön ez felmentésnek azok számára, akik valamilyen találkozás során sorra kialakítják az előítéleteiket. Holott voltaképpen arról van szó, hogy nem veszik a "fáradságot". S ez nem is lenne olyan nagy baj, hiszen az hallgasson kortárs zenét, akinek kedve és érdeklődése van hozzá, ám a zene szakemberei, egyik-másik zeneszerző (lásd: ITT meg ITT és ITT ) is gátlástalanul tüzeli a maga konzervativizmusával ezeket az előítéleteket. A rádió, az egész zenei élet, az ún. zenei lapok éppen ha megtűrik a kortárs zene létezését.
ˇ
Márpedig a kor alapos ismeretéhez hozzátartozik a kortárs művészet - közhely ugye! S ráadásul a kifejezés - kortárs-zene - is túlságosan sommás, ami minden bizonnyal abból ered, hogy az emberek nem hallgatnak kortárs zenét, amely ezer féle, amelynek korszakai, irányzatai, eszközei vannak szinte számolatlanul. S akkor még szót sem ejtettünk a népzenéről, amelynek megértésével kapcsolatban legalább annyi tévhit és balhit terjeng, mint az ún. kortárs klasszikus zenével kapcsolatban. S nem beszéltünk az alternatív zenékről, az elektronikus lehetőségekről, amelyeket a régi komponisták csak azért nem használhattak, mert nem volt még afféle és így tovább...
ˇ
Itt egy idézettel talán valamiféle szemléleti támasztékot kínálok azoknak, akikben megvan a szándék arra, hogy megismerjék valóban a ma és a közelmúlt zenéjét, művészetét.
ˇ
Ligeti György szövegét idézem. 1992 decemberében készült az interjú, amelynek részlete itt hallgathatóˇ
ˇ

Sting ~ A Winter's Night

ˇ

DVD

ˇ

Aki másfél órányi csendes meditációra, elmélyedésre, békére vágyik, feltétlenül hallgassa-nézze meg Sting nagyszerű, új DVD-jét.

ˇ

[Megszerzése nem könnyű, mert a nálunk kapható változat nem a teljes koncert!]

ˇ

A nemrég megjelent lemezzel csak részben egyezik, s míg az stúdiófelvétel, ez a teljes koncert felvétele a Durham Katedrálisból.

ˇ

Nagyszerű zenészek és kitünő zenei szemlélet. Sting tökéletesen érti a dolgát, amikor egy-egy tradicionális dalt adaptál.

ˇ

Itt két dalt idézek:

W.H. ~ Shakespeare szonettjei

ˇ
Úgy történt, hogy Péter barátom küldött e-mailben egy linket: nézd meg, érdekes. Megnéztem. Kiderült, hogy az Írók Boltjában kapható. Havazás ide, tél oda, lumbagó ide-oda: jön a kényszeresség ~ már ott is vagyok a Boltban.
ˇ
W.H. ~ a rejtély. Shakespeare bizonyos Mr. W.H.-nak dedikálta a szonetteket. [The only edition of the sonnets published in Shakespeare's lifetime, the 1609 Quarto, is dedicated to one "Mr. W.H.". The reality, identity and age of this person remain a mystery and have caused a great deal of speculation - írja a Wikipedia] Ennek a rejtélynek megoldása nélkül kapta a lemez ezt a címet, amelyen
Sena Dagadu
mond és énekel Shakespeare szövegeket. A 2009. évi lemeznek - szinte érthetetlen - alig van reklámja, véletlenül találkozhatni vele. Pedig... [A lemezről bővebben: ITT ]
ˇ
Meg a megújult Írók Boltja. Minden ízében ízléses, mai, ugyanakkor a múltra is emlékeztet. Jó volt ott megvennem ezt a lemezt, s utána megelégedetten ebédeltem a kínai vendéglő akváriumának tövében. Szecsuáni csirke, zölborsós-tojásos rizs körettel...
ˇ
A képek és Shakespeare 21. századi tolmácsolása jó barátságban vannak egymással...
ˇ





XXXV
Bármit tettél, ne bánkódj: tüske van
A rózsán, ezüst forrásban iszap;
Nap s hold elé felhő és árny suhan
S rút rák él a bimbó selyme alatt.
Mind tévedünk; én is, mert képbe zárom
S így oldozom önkényed tetteit,
S magam rontva vétkedet magyarázom
S túlzott mentéssel túlzóm bűneid:
Értelmezem érzékiségedet
(Az ügyész véd): szivem ím pörbe száll
Szivemmel, mert szerelem s gyűlölet
Benne oly polgárháborúban áll,
ˇˇHogy kényszerére keserű bajomnak
ˇˇCinkosa vagyok édes tolvajomnak.
ˇ
Ha itt nem hívható elő, teljes képernyőn is megnézhető a klip: ITT 
ˇ

Michael Jackson ~ Gone Too Soon

ˇ

egy CD és egy DVD.

ˇ

A DVD azokat a kisfilmeket tartalmazza, amelyeket Jacksonról illetve vele kapcsolatban készítettek neves rendezők, közöttük például David Lynch is.

ˇ

Az egész album (a hangzó és a DVD) egyaránt szép keresztmetszetet ad Jackson tevékenységéből, de ezúttal

egy songot és a dallal kapcsolatos filmklipet idézek.

ˇ

A dalt Buz Kohan és Larry Grossman írta Michael Jackson itt látható albumához (Dangerous). Eredetileg a Világ AIDS-napjára készült 1993-ban, s annak a Ryan White-nak állít emléket, aki egy betegség kezelése folytán kapta meg az AIDS-t, s tizenkilenc éves korában meghalt. White lett Amerikában és másutt is az AIDS elleni küzdelem "arca", a fiatal fiú maga is sokat és nagyszerűen vállalt ebből a harcból.

ˇ

Barátság alakult ki Jackson és White között.

A történetről és a dalról bővebben: ITT

ˇ

Ezt a dalt adta elő Michael Jackson Bill Clinton amerikai elnök beiktatási ünepélyén is.

ˇ

Az alábbiakban megtekinthető a DVD-ről a Gone Too Soon-klip, valamint a beiktatási ünnepségen felvett videó.

ˇ

Boulez ~ Barenboim

ˇ

Csak éppen megemlítem...

ˇ

A New York Times közölt a napokban terjedelmes cikket arról, hogy Pierre Boulez több hangversenyt is dirigált New York-ban. A műsoron Boulez szerzeményeit (elsősorban a Répons-t) említi a cikk, de Schönberg, Webern és Mahler is szerepelt egy koncerten.

ˇ

Schönberg zongoraversenyének szólistája Daniel Barenboim volt...

ˇ

Érdekes, amit a New York-i koncertek kapcsán Boulez mondott:

ˇ

"Vádoltak bennünket, mert azt játszottuk, amit szeretünk" - célzott korábbi idevonatkozó élményeire.

ˇ

"Amennyiben valaki érdekesebb életet akar élni, akkor erőfeszítéseket kell tennie..."

ˇ

"A fő kérdés, amit feltehetünk magunknak: meg kell-e próbálnunk, hogy az új nyelv hasznára legyünk?

Igyekeznünk kell-e eredetinek lenni? Eredetinek lenni? Ez azt jelenti, hogy az eredetiséghez szükséges eszközöket használjuk, s nem azt, hogy eredetiek akarunk lenni..."

ˇ

Pierre Boulez márciusban lesz nyolcvanöt éves...

Zenehallgatás közben…

ˇ
Éjszaka nagyon jó hallgatni a Goldberg variációkat...

ˇ

Éjszakai hallgatásra készült. Ezúttal nem Glenn Gould előadásában hallgattam meg, hanem Jevgenyij Koroljovval. Koroljovval Ligeti György ismertetett meg. Egy interjúban olyan elragadtatással beszélt Koroljov játékáról (A fúga művészetéről volt szó), hogy tűzön vízen keresztül megszereztem egy kis lemezkiadó (Tacet) gondozásában. Nem csalódtam. Sem Koroljovban, sem Ligetiben. Valóban tökéletesnek tartottam, vagy inkább éreztem (a „valaminek tartás”-t meghagyom a szakembereknek, esztétáknak). Én az amatőr zenehallgatás híve vagyok. Ami nem jelenti azt, hogy nem lehet kottaolvasási ismerete és gyakorlata az amatőrnek. De a zene felfogásának módjára, a szemléletre inkább amatőrként szavazok. Sok muzsikussal folytatott beszélgetésem szörnyen kiábrándító volt ugyanis.
ˇ

Éjszaka nagyon jó hallgatni a Goldberg variációkat...
ˇ

Csakhogy itt bajba kerültem Koroljovval. Valószínüleg semmi bajom nem lett volna a kitünő előadással, ha nem ismerném Glenn Gould utolsó Goldberg-felvételét. Gouldot egész életében végigkísérte a Goldberg, először fiatalon vette fel, ameddig koncertezett, ott is felvették, de ami az utolsó felvételen történik, az Goulddal kapcsolatban mindent igazol. Gould hangról-hangra érzi a Bach opuszt. Olyan kidolgozott, ami minden vitát kizár. A megszólaltatás mai zongorán felidézi, hogyan hallhatta ezt a szerző a maga idejében ismert hangszeren.

ˇ
Éjszaka nagyon jó hallgatni a Goldberg variációkat…

ˇ
A dolog nem maradt annyiban. Újra kiváncsivá tett Gould, ez a különcnek tartott zseni, aki a harmincas éveiben abbahagyta a koncertezést és csak lemezfelvételeket, vagy videókat készített. „Egyáltalán nem tarom magam különcnek” – ez a címe annak az interjúkat tartalmazó kötetnek, amelyet az a Bruno Monsaingeon állított össze, aki a legjobb portréfilmet készítette Gouldról.

ˇ

Tudott dolog, hogy Gould nem rajongott Mozartért, nem kedvelte Bartókot és Stravinskyt. Szentségtörésnek hat az ilyes álláspont. Mozart összes zongoraszonátáját lemezre játszotta ugyan, de éppen ez teszi számomra valószínűvé, hogy tudott Mozartról valamit, amit lefed a kor bámulata. Az operáit elismerte, a zongoraműveit nem kedvelte. Nem érezte feladatnak. Egy helyen arról beszél, hogy nagyon jó érzés Mozart szonátát játszani de nem elégséges feladat.
Gould csak azt játszotta, amit elismert. A Mozart szonáták kivételt jelentenek e sorban, de hitelesítik az egész zongoraművészethez való viszonyát. Érdekes megvizsgálni, hogy mit játszott Gould. Elsősorban Bachot. Itt nincs vita, gyakorlatilag Bach újrafelfedezésétől (Mendelssohn érdeme!) napjainkig minden komponista egyértelműen Bach „rajongó”. Sőt vannak, akik Bachtól egyenesen Wagnerhoz kapcsolnak át egy nagy ívvel (Gould is hajlott erre) és Schönberghez, aki azt mondta, hogy két Richard és egy Gustav volt a mestere (három romantikus komponista: Richard Wagner, Richard Strauß és Gustav Mahler!). Ide kapcsolható az, hogy Gould Richard Sraußt tartotta a huszadik század egyik legjelentősebb zeneszerzőjének Schönberg és Webern mellett természetesen. Lemezre játszotta azt a terjedelmes, Tennyson mű alapján komponált Strauß opuszt (Enoch Arden), amelyben a zongoristának alig van feladata, hiszen a mű nagyobbik része színészi, versmondási feladat. Ezt a folyamot szakítja meg helyenként a zongora. De hogyan? Nos, valószínűleg ez győzhette meg Gouldot arról, hogy bár a mű nagy részében „tétlenül” ül a zongora mellett, mégis lemezre vette.
Az itt vázolt, a szakma számára minden bizonnyal hevenyészett kép azt mutatja, hogy Gould azokat a műveket szerette elsősorban vagy kizárólag, amelyek valami lényegesen újat hoztak a világra. Bach esetében ez közhelyesen és persze joggal általánosan elfogadott, s az iménti Bach-Wagner ív alá eső klasszikus zene és romantika birodalmából Gould csak az újító zseniket preferálta. Bármilyen furcsa vagy egyeseket megbotránkoztató, Mozart nem tartozott közéjük – pédául Beethovennnel szemben. Nem arról van itt szó, hogy Mozart nem alkotott jó zenét, hanem azt, hogy – az operáit leszámítva – nem teremtett, hanem összegzett. (Az operáit Gould is nagyra értékelte, pedig az opera műfajáért nem rajongott, s még Wagnerrel kapcsolatban is azt mondta, hogy elsősorban zeneileg érdekli.) A romantikára pedig jószerint ügyet sem vetett Gould. Chopint soha nem játszott, viszont nagyra tartotta Szkrjabint, mert mint mondta ott „terpeszteni” kell, szóval feladat.

ˇ

Éjszaka nagyon jó hallgatni a Goldberg variációkat…

ˇ

"Alighogy leült a zongorához, máris összeroskadt... úgy nézett ki, mint egy állat, közelebbről, mint egy nyomorék, még közelebbről azonban, mint az a bölcs, szép ember, aki volt."

Thomas Bernhard: A menthetetlen

Dmitrij Sosztakovics ~ Az orr

ˇ

Amikor Sosztakovics 1928-ban - huszonkét éves korában - ezt az operát megírta, az avantgard kifejezés még ismeretlen volt. A zeneszerző Gogol novellájának (olvasható: ITT) szövegéből indult el, nem véletlen, hogy a libretto megírásának oroszlánrészét is ő végezte. Ami az 1833-36-ban írt Gogol novellát illeti, ott szintén egy akkor még nem ismert kifejezés a meghatározó. Abszurd történet a javából!

ˇ

Avantgard és abszurd 1928-ban. Olyan zenével, amelynek az elfogadása csodaszámba ment akkor - és azóta is. Lehet, hogy ez az oka annak, hogy az opera alig ismert, szinte soha nem adják elő.

ˇ

A pétervéri Marinszkij Szinház társulata most olyat tett, ami zene- és hangrögzités-történeti esemény. A legújabb technikával vették fel a kitünő előadást, a megvalósító nevek többnyire világklasszisok. A karmester Valerij Gergijev neve világszerte ismert. A fantasztikus hanggal éneklő basszust - aki a legnagyobb szerepeket énekelte el eddigi pályája során - én Gubajdulina János Passió-jának szólistájaként ismertem meg (a Passió bemutatóját is Gergijev vezényelte Stuttgartban). Gennagyij Bezzubenkov-ról van szó...

ˇ

A Marinszkij Színház kiadásában megjelent lemez hozzáférhető, meghallgatása igen nagy élmény!

ˇ

A felvétel - szerintem - meghaladja a Rozsgyesztvenszkij vezényelte korábbi felvétel színvonalát, azon viszont a szintén Gogol alapján írt befejezetlen Sosztakovics opera (A játékosok vagy A kártyások) világpremierje is meghallgatható.

ˇ

Mindössze néhány másodpercet idézek a prológból. A két mellékelt színpadképből is látható a rendezés szelleme. Tökéletesen megférnek a Gogol-korabeli jelmezek a modern, szinte technikai érzetet keltő színpadképekkel.

ˇ