Petrovics Emil: I. Kantáta - Egyedül az erdőben.

Mihail Eminescu verseire.

ˇ

Előadja Tokody Ilona és a Filharmónia Kamarazenekar.

Vezényel: Petrovics Emil.

A felvétel a Minifesztivál rendezvényén készült 1993. január 29-én a Pesti Vigadóban.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Ma ismételték. Miért?

Szánalmas készítmény. Utánérzések, utánzások, érzelgősség, unalom. Minden unalmas. Ott áll a szerző-karmester kétsoros zakóban - unalmas.

Unalmas és semmit mondó minden...

Unalmas, ahogy az énekesnő igyekszik valami igazit kicsikarni a dologból, de nem megy. Nem megy, mert a műből nem eredeztethető semmi igazi, az előadó képességei pedig nem elégségesek ahhoz, hogy a nullát felmagasítsa az egyhez...

Unalmas, ahogy a zenész valamit próbál hangszeréből kipréselni....

Unalmas, ahogy az operatőr pásztáz szerző és "szerzett" között...

Rémesen hosszú mű. Teljes tizenkét percig játszották...

ˇ

Kantáták terén Petrovics legutóbb a 9. kantátájával rémisztett el, amely József Attila szövegeit vette célba:

ˇ

Kapcsoljuk a Magyar Állami Operaházat (1998. november 10-én)
ˇ

Ünnepi hangverseny Pest-Buda egyesítésének 125. és a Budapesti Filharmóniai Társaság fennállásának 145. évfordulója alkalmából.

ˇ

Ám kedvenc kritikusunk nem takarékoskodik. Petrovicsról így ír ("Porrectus" - Muzsika, 1999. január):

ˇ

"Sikerei tökéletesen érthetőek, s mélységesen megérdemeltek. Tud valamit, amit sokan a pályatársak közt nem tudnak, vagy nem annyira, mint ő. Az emberekhez szól. Nem gügyögve, lebecsülve, tanítandó bugyuta nebulók gyülevész hadának nézve a közönséget, de nem is fennhéjázva, arrogáns küldetéstudattól, szektahittől áthatva... Petrovics IX. kantátájára alighanem ez a legtalálóbb szó: élvezetes. Színes, eleven ritmusú, hatásos, arányos. Madrigalizmusai nem erőltetettek, a negyedik tétel koloratúráriája lenyűgözően gyöngyöző. Csoda, ha a zenét szerető, de nem hivatásszerűen művelő emberek ilyenkor hálásak és nem fukarkodnak tapssal, bravókkal?"

ˇ

Ugyanezen a koncerten elhangzott Jeney Zoltán kitünő műve a Contrafactum is.

ˇ

Jeney műve kapcsán érdekes, pszichológiai és szociológiai meggondolásokat serkentő kijelentést tesz. Mert ugyanebben a kritikában ezt olvashatjuk:

ˇ

"Tiszteletre méltó a hajlíthatatlan elvszerűség, de megvallom, egyre kevésbé tudok azonosulni vele. Hibának tartom, ha valaki képtelen kompromisszumra, alkalmazkodásra, mindig csak azt várja, hogy a többiek alkalmazkodjanak hozzá, az általa képviselt eszmékhez."

ˇ

No comment...

ˇ

Csak a szomorúan megválaszolható kérdés: miért van ez így?

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Petrovics pedig? Sértődött (nem sértett!) öntudatú szerző. Bizonyításul-emlékeztetőül olvasnivaló: ITT