Franz Kafka szövege...

(Töredékek füzetekből és papírlapokról)

Természetem szerint csak olyan mandátumot fogadhatok el, melyet senkitől nem kapok. Ebben az ellentmondásban, mindig csak valamiféle ellentmondásban tudok élni. De nyil­ván: mint mindenki más; mert élve halunk, halva élünk. Ahogy például a cirkuszt vászon veszi körül, vagyis hogy senki, aki e vásznon kívül van, nem láthat semmit. Most azonban valaki kis lyukat lel a vásznon, s kívülről is láthat mégis mindent. Persze az is kell, hogy őt ott megtűrjék. Egy pillanatig mindannyiunkat megtűrnek így. Persze - a máso­dik persze - többnyire az ember így akkor csak az állóhelyesek hátát látja ezen a lyukon át. Persze - harmadik persze - a zenét mindenképp hallani, az állatok üvöltését is. Míg a végén az ijedségtől ájul­tan hullunk a rendőr karjába hanyatt, mivel ez a dolga szerint körbejárta a cirkuszt, aztán kezével a vállunkra veregetett, csak hogy figyelmeztessen minket, mennyire nem illő dolog ez a feszült bámu­lás, amiért semmit nem fizettünk.
Az ember erői nem gondolhatók el zenekarként. Itt sokkal inkább minden hangszeren játszanunk kell, szüntelenül, minden erőnkkel. Mert nem emberi füleknek szól az egész, és egy hangverseny-est idő­tartama, melynek keretében minden hangszer az érvényesülését remélheti, nem áll rendelkezésre.
(A kép Andy Warhol munkája 1980-ból)