The Counterpart

ami itt következik: nem flimkritika, arra nem éreznék indíttatást, hanem emberkritika...

Az Origo webujság filmkritikusa olyan rendíthetetlen magabiztossággal ugrik neki ennek az opusznak, hogy az olvasó már-már azt kénytelen gondolni: merénylet történt az emberiség ellen.

Magam sem modorosnak, sem zavarosnak nem éreztem a filmet. Ha annak éreztem volna, akkor csak azért, mert az életben egyszerűen minden modoros és zavaros. A filmkritikák is. Ha valami "kritikai" kényszermondanivalót ki akarnék magamból facsarni, akkor azt mondanám, hogy ennek a kis filmnek a témája szétfeszítette a saját kereteit.

Ami a szerelmi jelenetet - vagy inkább utalást - illeti: magam részéről végtelenül csömörletesnek érzek mindenfajta szerelmi jelenetet vagy utalást (hetero, homo - mindegy) a mostansági filmekben, mert mindig az az érzésem, hogy na, most már lehet, hát hagyjunk fel a némafilmek száj mellé csókolódzásával, adjunk neki, így aztán valami helyett mindig jól jön. Meglehet, a szándék több volt, mint az eredmény, s ezt bárki számonkérheti valamely alkotón.

De Szabó Istvánnal előjönni! Már bocsánat! Ha erről az opuszról ilyen durca-keményen megmondjuk a magunkét, akkor Szabó István életművéről, legalább zárójelben, ha már említjük, szóvá kell tenni, hogy ott bizony keresve se találunk igazi mestermunkát, utánérzések, mache-lelkizések, olykor hazugságok sora az bizony. Még akkor is, amikor történetesen Klaus Mann a mankó!

Ezért aztán ebben a kérdésben bizony a counter part vagyok!