Sunday, June 04, 2006


Korányi Tamás

Bizonyítékok hiányában...

Fatális baleset volt-e Anton Webern halála?

"Felejtsük el azt, ami egyszer elválasztott bennünket... Bennünket - Berget, Webernt, Schönberget - egyetlen egységnek tekintenek..."

Schönberg (1947)

Alban Berg 1935-ben halt meg Bécsben, Anton Webern 1945-ben Mittersillben, Arnold Schönberg pedig 1951-ben Los Angelesben. Berg halála az Anschluss előtt csaknem három évvel történt, Schönberg viszont az 1933-35 németországi hitleri hatalomátvétel idején emigrált Amerikába.

Webern haláláról az életrajzok általában úgy írnak, hogy lányának és vejének mittersilli háza előtt - amikor is Webern ott dohányzott - egy ott tartózkodó amerikai katona lelőtte. Lényegében ezt írja Hans Moldenhauer német származású amerikai zenetudós is, aki 1961-ben megjelent könyvében kizárólag Webern halálának körülményeit igyekszik feltárni. Ebből a leírásból már az is kiderül, hogy a tragikus esemény nem teljesen véletlenül történt. Webern vejét ugyanis az amerikaiak éppen őrizetbe vették „feketézés" vádjával, s a zeneszerző a házat körülvevő amerikaiak tiltása ellenére ment ki szivarozni.

Dávid Schroeder amerikai zenetörténész professzor az idén júniusban a The Musical Times-ban megjelent írásában bizonyos értelemben Moldenhauernél is tovább megy, s ő is a zeneszerző Castelnuovo-Tedesco ismert, idevonatkozó kételyé­ből indul ki: miért lőtt az a bizonyos amerikai katona? Baleset történt csupán? Tévedés? Mármost fontos végigkísérni; milyen volt Webern helyzete a német megszállás előtt és alatt, miként vélekedett a német politikáról, egyáltalán a náciz­musról. Frida Kahn szerint Webern olyan volt, mint egy koravén gyerek, aki ártatlan szemmel néz bele a számára mindig érthetetlen világba. Walter Kolneder, aki Webern munkásságáról írt monográfi­át, így ír halála körülményeiről: Webern nem tudta, hogy a ház körül van véve, s így a megszálló amerikai katona az általános félelemtől eltelten, a parancsnak túl gyorsan

engedelmeskedve megölte a kimerészkedő zeneszerzőt. Nem csak Kolneder, de mások is úgy vélik, hogy Webernt a vétlen áldozat sorsa érte utol.

Érdekes, hogy azok, akik a teljes vétlenség és ártatlanság álláspontján állnak, különös hangsúlyt adnak annak, miként értékelte a náci hatalom Webern művészetét. Természetesen a nácik nem kedvelték a weberni zenét, jóllehet nem is sorolták kifejezetten az „entartete Musik" kategóriájába. Tény, hogy Webern mellőzött volt, viszont lehetet­len, hogy ne tudott volna arról, hogy milyen zenészek, komponisták kerültek az előbbi kategóriá­ba. Miért, miért nem, bizonyos rokonszenv és bizalom élt Webernben a nácik iránt. Éppen Moldenhauer gyűjtötte csokorba azokat a megjegy­zéseket, amelyek

Webernnek Josef Hueberhez írt leveleiben (1940 és 1942 között) olvashatók: „A könyv (Hitler Mein Kampf-járól van szó!) világossá tette számomra a dolgokat..." „Nagyszerű volt! Minden nap egyre izgalmasabb. Jó jövőt látok..." „Az, hogy japán belépett a háborúba,

alapvetően meghatározó javulást ígér... a japánok egészséges

faj... nagyon örülök ennek." Webern egyik lánya, Christine a Német Lányszövetség tagja volt (ez a Hitlerjugend női megfelelője), Benno Mattel (Christine férje, Webern veje) buzgó SS-katona volt, Gunter Waller (Webern másik lányának a férje) náci párttag volt, Webern

fia, Péter pedig már akkor a náci rendszert támogatta, amikor az még hatalom­ra sem került Ausztriában. Ez a családi kép minden­esetre túlságosan egységes ahhoz, hogy cáfolatot lássunk benne Webern teljes apolitikusságára. Fontos tanú az ügyben Louis Krasner

hegedűművész, akinek Alban Berg a hegedűversenyét írta. Az orosz származású amerikai művész tehát régi kapcsolat­ban állt a bécsi iskola nagyjaival. Minthogy Berg hegedűversenyének barcelonai bemutatóját végül is Webern vezényelte, ismét találkozott Krasnerrel. Ez 1936 elején volt, két évvel az Anschluss előtt, s közvetlenül Berg halálát követően. Együtt utaztak Németországon át, s Münchenben Webern felhívta Krasner figyelmét arra, hogy lám, Krasner zsidó származása ellenére is nyugodtan utazgathat Németországban, semmi baja nem történik. „Ez is bizonyítja, hogy mindaz, amit a zsidók ellen elkövetett atrocitásokról beszélnek, nem igaz. Az egész csak propaganda!" - mondta Webern. Hadd utaljak itt röviden Thomas Mann egy napló­bejegyzésére, amely 1933. december 20-án kelt: „Planck személyes kihallgatáson volt Hitlernél az egyetemi tanárok antiszemita szellemű elbocsátásá­nak ügyében. Ebből az alkalomból végig kellett hallgatnia Hitler háromnegyed órás válaszát, amitől teljesen összetörve ment haza." Ugyanezidőtájt írta meg Thomas Mann híres Európa, vigyázz! című írását, egyszóval szinte

lehetetlennek látszik, hogy egy olyan szellem, mint Webern, ne ismerhette volna fel a nácizmus valódi arcát. Hogyan maradt mégis tévedésben? Hiszen éppen a már említett Krasner írja, hogy történetesen Webernnél volt Mödlingben, amikor a rádió bejelentette,

hogy a német csapatok átlépték az osztrák határt. Ekkor Webern azt kérte tőle, hogy azonnal hagyja el a házát. Ugyanakkor ismert tény, hogy amikor Webern Mittersillbe utazott lányához, Mödlingben megbújhatott Schönberg fia, Georg, jóllehet szegény majdnem ráfizetett erre, hiszen az oroszok a házban fegyvereket és náci anyagokat találtak. Kiderült, hogy ezeket Webern veje hordta a házba, de arról maga Webern sem tudott.

És közeledik a tragikus vég. Webern fia, Péter, 1945 legelején Jugoszláviában elesik. Webern teljesen megtörve és hitét vesztve indul Mittersillbe, hogy lányával együtt lehessen. A vők is rövidesen hazaérkeznek. A mittersilli ház volt már korábban is Webern számára a menedék, a megnyugvás helye: rálátás a hóborította hegyekre, az erdőkre... S itt történt, hogy amikor a megszálló csapatok Benno Matteit, a korábbi SS-katonát, nem is ezért, hanem feketézés vádjával letartóztatták, Webern kiment a házból...

Moldenhauer már nem találhatta meg azt az amerikai katonát, aki Webernt lelőtte: Raymond N. Bell ugyanis 1955-ben meghalt. Viszont beszélt azzal az őrmesterrel, aki a letartóztatást vezette. Andrew W. Murray őrmester szerint Webern rátámadt a házat körülvevő amerikai katonák egyikére. Webern felesége erről viszont ezt mondta: „A férjem éppen betegségéből gyógyult, körülbelül ötven kiló volt a súlya, 160 centi magas volt. Nézetem szerint lehetetlen, hogy bárkire, különösen egy katonára rátámadt volna."

Eddig tart a történet... Mit bizonyít az egész? Mi lehet az oka, hogy egy zseniális művész ilyen tévesen ítél meg nyilvánvaló tényeket? Talán családja elkötelezettsége miatt? Hárította volna a szembenézést, s mentette volna mindazt, ami nem kaphat felmentést?

Talán egy mélyreható pszichológiai elemzés adna valamelyes magyarázatot arra, hogy mi módon okozhat ilyen fatális tragédiát a történelmi iszony, a szinte felfoghatatlan abszurditás...

2 comments:

Anonymous said...

Nice! Where you get this guestbook? I want the same script.. Awesome content. thankyou.
»

Anonymous said...

I find some information here.