Friday, April 11, 2008



A Költészet Napján.

~~~~~~~~~~

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

József Attila: Levegőt! (1935)

Marcus Fabius Quintilianus
ˇ
Szónoklattan
ˇ
(774-76. oldal)
ˇ
…ha a szólás erejével a gonoszságot vértezzük fel, semmi sem veszélyesebb köz- és magánügyekben az ékesszólásnál, mi magunk pe­dig, akik megpróbálunk erőnk szerint hozzáadni valamit a szónoki tehetség­hez, a legrosszabbat tesszük az emberiségnek, ha egy útonállót látunk el ezek­kel a fegyverekkel… A természet is azzal, hogy nyilvánvalóan az embernek kedvezett, és minket a többi élőlénytől elválasztott, nem édesanyánk, hanem mostohánk lett volna, ha a szó­noki tehetséget a bűnök szövetségesévé, az ártatlanság ellenfelévé, és az igaz­ság ellenségévé tette volna. Hasznosabb lett volna némának születnünk és min­den értelmet nélkülöznünk, mint a gondviselés adományát kölcsönösen vesz­tünkre fordítanunk.
De ez a kijelentésem még többet is rejt magában. Nemcsak azt mondom ugyanis, hogy annak, aki szónok lesz, derék férfinak kell lennie, de azt is, hogy nem lehet másból szónok, csak derék férfiból. Mert bizony nem tételez- hetjük fel sem az értelmet azokban, akik a becsület és a gyalázat kínálkozó útjai közül a rosszabbat választják, sem az okosságot… Hogyha nemcsak a bölcsek állítják, hogy csak az lehet gonosz, aki egyben ostoba is, hanem a közfelfogás is mindig így hitte, akkor bizony sohasem lesz az ostobá­ból szónok. Tedd hozzá még, hogy a lélek nem adhatja át magát teljesen a leg­szebb tudomány tanulmányozásának, ha nem szabadul meg minden bűntől. Először is, mert ugyanabban a szívben nem fér meg együtt a becsület és a becs­telenség; továbbá a lélek sem gondolhatja el egyszerre a legjobbakat és a leg-szörnyűbbeket, mint ahogy az sem lehetséges, hogy ugyanaz az ember derék és gonosz legyen. Másodszor meg azért nem, mert az ily magasztos tárgyra törekvő léleknek minden mástól, még a bűntelen gondoktól is mentesnek kell lennie. Egyedül így teljesen szabadon, semmitől sem kötve, és semmi mástól sem vezérelve, csak arra tekint, amire felövezte magát. Hogyha a birtokok túlzott gondja, a családi ügyekért való túlzott aggódás, a vadászat örömei és a látványosságokra szánt napok sok időt vesznek el a szellemi munkától (mert e mesterség számára elveszett idő az, amit másra fordítunk), el tudjuk képzel­ni, mit tesz majd a bujaság, a kapzsiság és az irigység, mert az általuk keltett féktelen gondok nem hagynak aludni és szétzilálják álmainkat?
Semmi sem annyira megszállott, annyira sokarcú, annyira ellentétes in­dulatoktól zaklatott és kínzott, mint a romlott lélek. Mert amikor áskálódik, a remény, a gond és a kínlódás emészti, amikor pedig már elkövette a bűnt, a nyugtalanság, a bűnbánat és a várható büntetések rémisztik. Hogyan jut hely közöttük a tudománynak vagy bármiféle más, hasznos művészetnek? Herku­lesre, nem jobban, mint a gyümölcsfáknak a tövisbokrokkal és vadszederrel elborított földön.
Mondd, nem kell-e tisztesség a tanulmányokkal járó fáradozások elvise­léséhez? Mit remélhetünk az élvhajhászástól és a fényűzéstől?… Gondolhat­juk azt, hogy a gonoszok is törődnek a dicsérettel?
Végül… tegyük fel, hogy ugyanolyan képessége, szorgalma és tudása van egy nagyon becstelen és egy nagyon becsületes embernek - ami egyáltalán nem lehetséges -, vajon melyi­ket mondják jobb szónoknak? Természetesen azt, amelyik embernek is jobb. Így hát sohasem lehet ugyanaz becstelen ember és tökéletes szónok. Mert nem tökéletes az, aminél valami más jobb.

(Adamik Tamás fordítása)









ˇ

avagy: "Prófétáink (közül!) ~ 2008"




Rossz a közérzeted a mindennapok kiszámíthatatlansága és iszonyatos tempója miatt?

Előfordul, hogy úgy érzed, minden ok nélkül szorongsz?


Maradtál már le számodra fontos dolgokról azért, mert megbénított a rettegés?


Gyávának és gyengének érzed magad, amikor félsz valamitől?


Szeretnéd tudni, milyen technikákkal alakíthatod át életenergiává a szorongást és a félelmet?

………………………………

A "kurzus"-ra a jegyeket elővételben vásárolhatod meg, egységesen mindössze 8000 Ft-ért.

Ahhoz képest, hogy mindent megold (lásd fent!) - nem is drága. Különösen, hogy:

ˇ

Az ebédszünetben Horváth Zoltán tart meditációt!!!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Megfontolásra inkább József Attilát ajánlom:

ˇ

Légy fegyelmezett!
……………………….
…………………. Csak egy kis darab
vékony ezüstrongy - valami szalag -
csüng keményen a bokor oldalán,
mert annyi mosoly, ölelés fönnakad
a világ ág-bogán.

Wednesday, April 09, 2008



Egyedül maradtam ~ Góreckivel...

(Gondolatok a hárításról)

A Sanyi és Aranka Színházban vetítettük Tony Palmer filmjét, amelyet az angol rendező a lengyel zeneszerző 3. szimfóniájához készített... A zene - Góreckit és a kortárs zenét preferálók körében - jól ismert, Górecki talán legismertebb műve. A filmben a szólista a nagyszerű Dawn Upshaw.

A zene két patinás népi szöveg és egy dokumentum "megzenésítése", általában a szomorúságról szól, alcime is ez: A szomorú énekek szimfóniája. A képek egyik része Górecki vándorlása az Auschwitzi táborban. A végtelennek tetsző, hóval borított tábor maradványain botorkál sántikálva a szerző. Ezeket a képsorokat vették fel a filmhez. Ezen kívül csak eredeti dokumentumok szerepelnek. Képsorok az auschwitzi koncentrációs tábor idejéből illetve közvetlen a felszabadulás után. Közismert képek: iszonytatóak. Aztán mai képek naturális részletességgel a mai afrikai éhező gyermekekről... Semmi nincsen hozzáadva ezekhez a képsorokhoz és semmit nem vettek el belőlük. Olyanok, ahogy naponta látjuk a televíziók híradóiban, miközben jó ízű vacsoránkat költjük el, vagy baráti társaságban kedélyesen múlatjuk az időt, olykor némiképpen borongva: mit nem követnek el (akár éppen a szomszédos Szerbiában stb.). Nap mint nap találkozunk a képekkel. Szinte napirend által kötelező rendszerességgel. Könyörtelenek ezek a képek. Elkövetőik személyiségét fejcsóválva analizáljuk..

Ők, ők, ők, ők... Nem mi!...

Aztán - történelmi tények bizonyítják -, ha eljön az ideje, akkor elkövetjük: mi, mi, mi... Személyes tapasztalatok tucatjai bizonyítják, hogy a törvényen kívüli időkben mire képes az ember. Milyen valójában. Nehéz ezzel szembesülni.

A film vetítése szinte egyöntetűen a hárítást váltotta ki. Volt, aki szelíden "nem bírta", volt, aki szakmai eleganciával beszélt arról, hogy a film koncepciójával baj van, volt, aki hirtelen megszólalt: hiszen ez giccs!, elég lett volna maga a zene és így tovább...

Bizonyos, hogy sokat lehet vitatkozni egy ilyen film minőségén, egyáltalán létjogosultságán. Beszélhetünk arról, hogy "átvitt" képiséggel stb. mennyivel több mondható el. Csakhogy az ember gonoszságával - vagy mondjuk csak egyszerűen így: az ember milyenségével - foglalkozó művészek kiváltotta emóciók általában gyengék a valósághoz képest. Fontos dolgok, de a kordokumentumokhoz képest erőtlenek maradnak. Nem váltanak ki olyan ingerült hárítást, mint azok a képek, amelyek a mi magunk által elkövetett iszonyokkal mutatnak ránk.

A Górecki zenéket kísérő képeket már észre sem vesszük. Közhelyekké lettek...

Górecki zenéje felrázó hangsúlyokat tett a megszokásra, a megszokott képeket megrázóvá tette, a megszokott képek megengedhetetlen megszokása ellen rázta fel a nézőt, aki persze lázadva hárítani kezdett rögtön, megszokott nyugalmának a felkavarása miatt.

Karinthy Frigyes mondta egyszer, hogy a törvénykönyvekben nincsen paragrafus, amely az emberevést büntetné. Ugyanis a civilizált ember nem eszik emberhúst!

A gyilkossággal más a helyzet. A civilizált ember ugyanis gyilkol. A tettek elkövetői nem valakik, nem ők, hanem mi, mindannyian. És ezért nem lehet megnyugodni, főként Górecki és akár a film nyomán...

Az ember hárítja iszonyait, megoldani nem tudja azokat!

Saturday, April 05, 2008







Zene ~ kép ~ szó… Korányi Tamással


2008. április 8-án - kedden - 19 órakor
1093 Budapest, IX. Mátyás.u.9. Tel.: 06-1/789-4036
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Henryk Górecki lengyel zeneszerző 1933-ban született. A múlt század ötvenes hatvanas éveiben radikálisan modern irányt képviselt, elsősorban Nono és Stockhausen hatására. A három „nagy” lengyel zeneszerző közül a leginkább hagyományosnak Lutosławskit tartották, a leginkább modernnek pedig Pendereckit. Pendereckivel szemben azonban – aki korábbi műveitől alapvetően elfordult – Górecki megmaradt minimalistának, ahogy mostanában mondják: szakrális minimalista zenét komponál. Újabb zenéjét inkább Messiaen mellé teszik. Górecki változásai – eltérően több mai zeneszerzőnek a múlt felé történő „visszakanyarodásától” – nem visszalépések, inkább a lecsillapodottság, a megnyugvás és a progresszív emlékezés eredményei.
„Soha nem írtam a közönség kedvében járva – mondta 1994-ben egy interjúban -, a hallgatóimnak bizonyos erőfeszítéseket kell tennie, hogy megértse a mondandómat. Ki ezt, ki azt szereti – ha ehhez igazodnám, nem tudnék komponálni. Hagyjuk meg mindenkinek a lehetőséget, hogy megválassza: kit kedvel. Semmi bajom azzal, ha valaki Mozartot, Sosztakovicsot, Bernsteint szereti, Góreckit pedig nem.”
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Ezúttal két művét idézzük.
ˇ
1. Good Night – 1990-ben komponált mű (27 perc)
ˇ
A London Sinfonietta egykori művészeti vezetőjének, Michael Vynernek az emlékére készült. Vyner – 1989-ben halt meg - sokat tett a kortárs zene érdekében, Henze Requiemet, Takemitsu Litániát írt az emlékére. Górecki háromtételes művét egy fuvolista, egy zongorista és egy ütőhangszeres muzsikus - mindhárman a LondonSinfonietta tagjai - adja elő. A harmadik tételben szoprán hang - Dawn Upshaw - is megszólal. A szöveg Shakespeare Hamletjéből való, Hamlet halálakor mondja Horatio: „Jó éjt… nyugosszon angyal éneklő sereg!”




~ Szünet ~

2. Harmadik szimfónia (Szomorú énekek szimfóniája) – a mű 1976-ban keletkezett, Górecki legismertebb művei közé tartozik (53 perc)
ˇ
A mű előadásához készült filmet vetítjük. Tony Palmer filmje a New York-i film és tv fesztivál arany díjasa, 2007-ben készült. A London Sinfonietta játszik David Zinman vezényletével, az énekes itt is Dawn Upshaw.
Az első tétel szövege egy 15. századból való lengyel siratóének a „Lysagóra Énekek” gyüjteményéből. A fiát gyászoló anya éneke.
A második tétel szövegét egy 18 éves, kivégzését váró lengyel lány - anyja vígasztalására - írta börtöne falára 1944-ben, a Gestapo fogságában.
A harmadik tétel szövege egy lengyel népdalból való. Egy anya siratója...
ˇ
Továbbiak: ITT és ITT

Lucius Annaeus Seneca ~ A lelki nyugalomról
ˇ
Mihelyt valami megrendíti az öklelőzéshez nem szokott lelkemet, mihelyt valami méltánytalansággal talál­kozom, amiből sok akad minden ember életében, vagy olyasmi adódik, ami nem megy könnyen, vagy nem sokra becsülendő dolgok sok időt követelnek, visszafordulok békés magányomba, s akárcsak a fáradt barmoknak, ne­kem is szaporábbak hazafelé vivő lépteim, és úgy látom jónak, hogy a négy fal közé zárjam életem. Senki se rabolja el egyetlenegy napomat sem, aki semmi méltóval nem képes kárpótolni ekkora veszteségemért! Lelkem csak önmagán csüggjön, önmagával foglalkozzék, semmi olyat ne tegyen, ami idegen tőle, és ami más megítélése alá esik: a köz- és a magánélet gondjától mentesen ragasz­kodjék nyugalmához. Csakhogy mihelyt egy tartal­masabb olvasmány felrázza lelkemet, és a nemes példák ösztönzést adnak, máris vágyat érzek a fórumra sietni, és az egyik embernek beszédkészségemet, a másiknak köz­reműködésemet ajánlani fel segítségül, hogy ha semmit nem használnak is, de legalább megpróbáljak velük használni, s valakinek, aki átkozottul elbizakodott sikerei mi­att, letörjem dölyfét a fórumon.
Amikor írni kezdek, úgy vélem, jobb, ha magukra a dolgokra figyelek, s ezekre összpon­tosítva fogalmazok, egyébként pedig a szavakat rábízom a dolgokra, hogy gondolatmenetem a maga nyerseségében arrafelé haladjon, amerre azok vezetik. Mi szükség arra, hogy századokon át megmaradó dolgokat írj? Azért nem akarsz így tenni, hogy az utókor ne hallgasson rólad? Halálra születtél, és kevesebb kellemetlenséggel jár a csendes temetés. Így hát szabad időd lefoglalására, a saját hasznodra, ne pedig valaminek a dicsőítésére, egyszerű stílusban írj valamit! Kevesebb erőfeszítésre van szüksé­gük azoknak, akik csak egy napra szólót alkotnak. Mihelyt azonban lelkem gondolatainak nagyszerűségétől szárnyalni kezd, máris igényesebb a szavakkal szemben, s mint ahogy a lelkesedése magasabbra csap, úgy kíván szólni is, és előadásmódom felemelkedik a tárgy magasztosságához. Ekkor a szabályról és a földhözragadt gondol­kodásmódról megfeledkezve, egyre fenségesebbé válok, s már nem is a saját számmal szólok.
Hogy ne részletezzem hosszadalmasan az egyes dolgokat: minden cselekedetemben ez a jó szándékú gyengeség kísér. Attól félek, lassanként felmorzsolódom, vagy ami még nyugtalanítóbb, állandóan a szakadék szé­lén lógok, ahhoz hasonlóan, aki éppen beleesni készül, és esetleg még több veszély fenyeget, mint amit jóma­gam látok; megszokott dolgainkra ugyanis mindig elnéző­en tekintünk, és elfogultságunk mindig akadályozza íté­lőképességünket. Úgy vélem, sokan eljuthattak vol­na a bölcsességhez, ha nem vélték volna azt, hogy már eljutottak hozzá; ha egyes dolgokat nem titkoltak volna el maguk elől, másokon meg szembecsukva nem léptek volna át. Nincs okod ugyanis úgy ítélni: más hízelgése inkább vesztünkre van, mint a magunké. Ki meri magának bevallani az igazat? Ki az, aki - keveredjék bár saját hízelgői és talpnyalói nyájába -, mégis nem maga tapsol legjobban önmagának?
Kérlek tehát, ha van valami ellenszered, amellyel megszüntetheted ezt a bizonytalankodásomat, tarts rá méltónak, aki nyugalmammal tartozom neked. Tudom, lelkemnek ezek az indulatai nem veszélyesek, és nem okoznak semmiféle zűrzavart; hogy megfelelő ha­sonlattal fejezzem ki magam: nem vihartól, hanem tenge­ri betegségtől szenvedek. Szüntesd meg tehát, bármi is ez a baj, és siess segítségemre, aki úgy vergődöm, hogy a szárazföld már látkörömben van.

Friday, April 04, 2008



Sting koncertje CD-n és DVD-n. A DVD a koncert hangjához készült remek film.

A szenzáció, hogy a kitünő pop-énekes ezúttal John Dowland dalokat énekel. Lanton játszik Stinggel együtt Edin Karamazov.

Sting előadásában az a nagyszerű, hogy megtartja saját énekstílusát, nem próbálja utánozni a régi dalok gyakorlott előadóit, ugyanakkor saját előadásmódját nagy intelligenciával használja, úgyhogy szinte hitelesebbnek hat ez az előadás, mint az erre a éneklésre kiművelt hangoké... Valóban megvalósítja azt, amit elmond: a "szép szomorúság" költője, Dowland volt az első nemzetközi hírű angol pop-sztár!...
(Milyen különös, hogy Füst Milán egyik írásában - a zenével kapcsolatban - "édes szomorúság"-ról beszél!...)


A lemezt és DVD-t tartalmazó, szép füzettel kísért album az Amazon.com ajánlatában meglepően olcsó, szállítással együtt 30 dolláron belül van (4800.- Ft körül!)


(Tervezem, hogy a Sanyi és Aranka Színházban a közeljövőben bemutatjuk ezt a filmet!)



A kódolatlan antiszemitizmus és a mosdatlan szájú "publicisztikai" stílus nagy nyilvánosság előtti újbóli megjelenése alkalmából... valamint a "közismerten zsidó származású újságirók" ismerős kifejezés újbóli feltűnésekor (egy-egy klikkelés tájékoztat)...

Idézet Tóth Imre tanulmányából (72-73. old):

"AUSCHWITZ: ISTEN HALÁLA? NEM: AZ ANTISZEMITIZMUS HALÁLA!
A holocaust körüli vitákban gyakran hallható ez a ke­serű mondat: „Isten meghalt Auschwitzban"………
Ez a feldúló, fájdalom ihlette szó egyben az Én elvesztésének a kifejezése is. A gyász immár egy az­óta eltelt fél évszázada éjjel és nappal mindennapos vendégem, és mégis merem állítani, hogy nem Isten halt meg Auschwitzban, hanem az antiszemitizmus.
A nyugat-európai antiszemitizmus végső formájában Auschwitzba torkolt, benne érte el történelmi tetőfokát, de egyben Auschwitzban össze is omlott. Véglegesen. Alighogy befejezte mesterművét, befejezte pályafutását is. A logika minden következetességével levonta pre­misszáiból a végső következtetéseket, és ad absurdum vitte önmagát.
Ami azóta lezajlott…. nem más, mint a holt tetem utolsó rángatódzásai. Egy ideig még tovább
nőnek a dög körmei. Nem álltatom magam, vannak és még jó ideig lesznek antiszemiták e Föld színén. De az antiszemitizmusnak mint politikai platformnak és ide­ológiai programnak, éppúgy mint mindenfajta rassziz­musnak, véglegesen lejárt a történelmi ideje. „Die Weltgeschichte ist das Weltgericht", a világtörténelem maga az utolsó ítélet. Apelláta nincs. Auschwitz az antiszemitiz­mus öngyilkosságának színhelye lett. És ezt a reálisan létező antiszemiták nálam sokkal jobban tudják!
Zsidónak lenni a holocaust után annyit tesz, mint a múlt jelenvalóságában élni. Ahogyan azt nekem ezelőtt harminc évvel egy fiatal frankfurti egyetemi hallgató mondta, amint közös múltunkról és immár szétválaszt­hatatlan közös jövőnkről beszéltünk: „Semmi sem je­lenvalóbb, mint a múlt!".
Zsidónak lenni a holocaust után: egy féreg feltápászko­dik a porból és hamuból. Szemei előtt egy tökéletesen új valóság bontakozik ki: lehullott a függöny a tragédia végén, mely minden görög és nem-görög szerző fantá­ziáját meghazudtolta, figyelme egy új történelmi kor fe­lé fordul, melyet egy örökidőkre egyedülálló tragédia, a Sho'ah váltott ki a nyugati szellemben. Ez a katarzis ko­ra, amely könyörülete, fájdalma, irtózata és szánalma ál­tal, szívós és feldúló munkájával megtisztítja a Nyugat lelkületét."

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Merjük remélni, hogy így igaz!...

Monday, March 31, 2008


Ez a pécsi Periszkóp Rádió

ˇ
A műsor hallgatható:Pécs belvárosában az Fm 97.1. Mhz frekvencián (lásd térkép),
ˇ
valamint Interneten:160 kbps mp3 formátumban, illetve 32 kbps mp3 formátumban

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Hangtöredékek ~ Hangklipek
ˇ
(Hallgatható és letölthető: ITT - a Hangtoredekek klipek mix.mp3 jelre klikkelni!)
ˇ
1.

ˇ





























~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
2.
ˇ







Lásd még: ITT






~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~



3.





















~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
ˇ
4.


















~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
5.
ˇ

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Zenék közül:
ˇ
1. Walter Cianciusi:Computer Music (Jungle; Musica)
2. Brian Eno: Music for Airports
3. John Lurie: Stranger than Paradise
4. John Lurie: Down by Law
5.Terry Riley: Persian Surgery Dervishes
6. Morton Feldman For Samuel Beckett
7. Bohren & der Club of Gore ~ Geisterfaust

Sunday, March 30, 2008


"Otthon..."

Budapest  Belváros 2008

Friday, March 28, 2008

Sunday, March 23, 2008













Egy műfaj...


Egy műfaj jövője...


Egy műfaj jövője?...



Saturday, March 22, 2008


megint egy zeneszerző, akinek nagy valószínűséggel egyetlen taktusa nem hangzott el magyar ég alatt, sem rádiókban, sem televíziókban, sem hangversenyeken - sehol...

Amerikában (USA) született immár(március 16 óta) hetvenegy (!) éve.

A Deutsche Grammophon a 20/21 sorozatban jelentette meg néhány művét (ezt is már öt éve tette). Most azonban a lemezcég web-boltjából olcsón letölthető.

Az Amazonnál bele lehet hallgatni, sőt náluk is letölthető - még olcsóbban (vigyázat dollár!)


A kitünő szerző egyebek mellett több Joyce verset is megzenésített. Honlapja is érdekes: ITT
2066-os szerzeménye még nem lehet rajta az itt idézett lemezen, és sem a honlap sem más hely nem tesz említést arról, hogy a Magyar Madness lemezen megjelent volna....

Wednesday, March 19, 2008

Klessheimtől Auschwitzig...

1944. március 19.

Ki volt Horthy: kattints IDE!

1944. március 19.

64 évvel ezelőtt, március 19-én szállták meg a németek Magyarországot...

Thursday, March 13, 2008








lemezén három mű hallgatható. A Pablo Neruda szövegére készült Oceana, A Kronos Vonósnégyes előadásában a Tenebrae, s végül Dawn Upshaw előadásában Három dal.


ˇ

A harmadik dal Emily Dickinson két verséből kapta a szöveget.

HOW SLOW THE WIND
How slow the Wind –
how slow the Sea –
[how late their Feathers be!]
Is it too late to touch you, Dear?
We this moment knew –
Love Marine and Love terrene –
Love celestial too –
how late their Feathers be!


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Mi’ lassú a szél

Mi’ lassú a szél -
Mi’ lassú a víz -
Hogy’ késnek a habok!

Késve érintlek, Kedves?
Ismertük ezt a percet –
Tenger-szerelem, földi szerelem -
meg égi szerelem is –
Hogy’ késnek a habok!

Wednesday, March 12, 2008



Lili Boulanger











mindössze huszonnégy évet élt. Húga volt a jóval ismertebb Nadia Boulanger-nak. Rendkívüli tehetség volt. Ezen a lemezen, amely a Deutsche Grammophon web-boltjából letölthető, zsoltárkompozíciói kaptak helyet és szerepel egy ősi buddhista ima megzenésített opusza is.
ˇ
Az ima szövege:

Ősi buddhista ima minden napra

Valahány létező
ellenség s buktatók nélkül éljen,
legyen úrrá fájdalmon bánaton,
s nyerjen boldogságot.
Mozoghasson szabadon
azon az úton,
mely néki rendeltetett.

Minden teremtmény, mindenütt –
minden szellem és élőlény
ellenség s buktatók nélkül éljen,
legyen úrrá fájdalmon bánaton,
s nyerjen boldogságot.
Mozoghasson szabadon
azon az úton,
mely néki rendeltetett.

Minden nő, minden férfi
bármely származással
minden isteni s emberi lény,
és az is, aki elbukott
ellenség s buktatók nélkül éljen,
legyen úrrá fájdalmon bánaton,
s nyerjen boldogságot.
Mozoghasson szabadon
azon az úton,
mely néki rendeltetett.

Keleten és Nyugaton,
Északon és Délen
minden élő lény
ellenség s buktatók nélkül éljen,
legyen úrrá fájdalmon bánaton,
s nyerjen boldogságot.
Mozoghasson szabadon
azon az úton,
mely néki rendeltetett.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
ˇ
Az előadás színvonalát, a kórus, a zenekar és a karmester neve szavatolja!

A lemezen hallgatható még Stravinsky Zsoltárszimfóniájá-nak 1948-ban revideált változata.

Monday, March 10, 2008





A Deutsche Grammophon web-boltjából letölthető lemez. (Részletek itt hallgathatók!)
A Theresienstadti náci "kirakatlager" zeneszerzőinek rövidebb kompozícióiból válogat. Ilse Weber, Hans Krasa, Viktor Ullmann, Erwin Schulhoff és mások műveit egyebek között Anne Sofie von Otter és Christian Gerhaher énekesi előadásában hallhatjuk. Az emlékezés megrendítő, hiszen ezeket a tehetséges zeneszerzőket szinte kivétel nélkül elpusztították.


Internetes boltot nyitott az egyik leginkább patinás lemezcég! Nem arról van szó - amiről eddig is volt -, hogy az interneten vásárolhatunk CD-t, hanem most egy nagy cég java portékáját letölthetővé tette, jelentősen olcsóbb áron, mint a CD-ket korábban. Igen jó hangminőség, s a teljes kísérőfüzetek is letölthetők, jó printerrel előállítható az eredetit nagyon megközelítő külső is. Példásan jó honlap mind esztétikai, mind használhatósági vonatkozásban!
Vajon miért? Nem arról van-e szó, hogy ez a nagy cég elébe ment saját végzetének, hiszen világszerte egyre nehezebb eladni a CD produktumokat, szinte általánossá vált, hogy a zenéket így-úgy a neten szerzik meg a vadászok. Most tehát egy nagy cég legalizálta a letöltést, abbahagyta a harcot, s ha a netes lopásos-beszerzést meg nem is szünteti, de legalább elvesztett hasznának egy részét - a becsületes gyüjtőkre apellálva - megkapja.
Ez hát a közeli jövő... Jól van ez így? Érdektelen vita. Ez van. Tessék a boltban körülnézni!

Saturday, March 08, 2008


Mindennapi üzenet!

In memoriam Ligeti György

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

[A levélhordó uraknak:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

NAGYON KÉREM, NE CSENGESSENEK!~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Minden postai küldeményt, express-levelet, táviratot csengetés nélkül itt dobjanak be

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Csomagokat + ajánlott küldeményeket a 32-es ajtónál (VII. emelet) kéretik leadni


KÖSZÖNETTEL! Ligeti]~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~













Monday, March 03, 2008


Kaptam egy levelet (e-mail)...

Alexandra Kvnyvaruhazak!!!...















Internet-tájnyelv!!!...

Közeledik a "hzsvit"! A "hzsviti Innepek"!

Lesz "hzsviti kvnyvakcis"... is!

Azért a weblap látszatra jobb. Tartalmilag korántsem!...