Rádiószínpad ~ mi az?...
ˇ
kérdezi több ismerősöm is merőben kiváncsi jószándékkal...
ˇ
Az ötlet eredete Heiner Goebbelstől való. Goebbels német zeneszerző és rádióművész. Egy alkalommal a Trafóban láttam – vagy hallgattam. A produkció abból állt, hogy hárman „összejátszottak” egy rádiójátékot a néző füle hallatára, plusz a szeme láttára. A rádióstúdió kilépett a színpadra. Két zenész (az egyik maga Goebbels) és egy színész „megcsinálta” a Heiner Müller Prométeusz megszabadítása című műve alapján készült rádiójátékot.
ˇ
Magam évtizedek óta rádióműsorokat készítek. A műfajukat illetően már kezdő rádiós koromban sok vita volt rádiós körökben is, mert sokan megengedhetetlennek tartották, hogy irodalmi és zenei műveket egyszerűen építőanyagnak használok a magam elképzeléseihez.
ˇ
De azután teltek az évek, s azt vettem észre, hogy ezt a módszert nálam nevesebb személyiségek is használni kezdték. Volt, aki ezt posztmodernnek nevezte. Nekem eszembe se jutott, annál is kevésbé, mert például a zene válogatásában a kortárs kompozíciók mellett (amelyeknek a felhasználását kétségtelenül preferáltam) rengeteg régi zenét, alternatív kompozíciót, zajzenét, népzenét és számos minden ortodox zenész számára is elfogadott klasszikus zenét használtam.
ˇ
Lényegében ugyanezt csináltam a szövegekkel is. A mondanivalóm elképzelése alapján önkényesen összehoztam egymástól (legalábbis az esztéták és irodalomtudósok szerint) igen távoleső szövegeket. Feltördeltem őket és olykor szinte véletlenszerűen elhangzott egy haiku mellett egy avantgard vers, keveredett mindenki által felismert irodalmi szöveg, szinte teljesen ismeretlen művekkel. Nagyritkán beleírtam – az „önmegvalósítás” szándéka nélkül - néhány mondatot, szót magam is…
ˇ
Egyszerre észrevettem (s ebben az internetnek nagy szerepe volt), hogy erre mások is rájöttek – vagyis a levegőben volt ez a „megújulás”, a régi, hagyományos rádióművek mellett ez az újfajta szerkezet is hangott kapott. Sőt, egyre inkább kiderült, hogy a rádióművészet éppen az ilyenfajta új produkciókkal találja meg a maga sajátos, és csak ilyen módon megformálható műfaját.
ˇ
Végülis a régebbi Goebbels-emlék nyomán azt gondoltam, hogy az auditív (hallgatható) anyagok mellett vízuális (látható) megjelenítést is számításba veszek. Elkezdtem használni a látvány lehetőségeit. A színpadon elhelyezett vásznon filmek, táncok részletei, töredékei jelennek meg, s ezekkel magam által készített képek is keverednek. A számítógép adott ehhez lehetőséget, nélküle nem valósítható meg ez a hibrid elképzelés.
ˇ
Megújult bizonyos értelemben a szövegek szerepe is. Megmaradt az eredeti lehetőség, hogy a szöveg hangszórón („rádión”) keresztül hallgatható, s ez bőséges mennyiségben kiegészül a színpadon „élőben” hallgatható szövegekkel. A szövegeket javarészt felolvasva adom elő, aminek csak egyik oka, hogy ilyen mennyiségű szöveg megtanulására képtelennek érzem magam. A másik és nagyon fontos oka, hogy a rádióban a legnagyobb színészek is olvassák a szöveget, mert az az értelmezésnek egészen más lehetőségét kínálja, mint a színpadon „eljátszott” szöveg.
ˇ
Mindez együtt: a rádiószínpad. Alakulóban van, már eddig is (körülbelül egy év telt el a kezdetek óta) sokat módosult. Változott például a tiszta hangzás és a látvány aránya, valamivel több szerepet kap a színpad és így tovább.
ˇ
A rádiószínpad nem úgynevezett szórakoztató műfaj. Kétségtelen, hogy sokszor erős koncentrációt és asszociációs képességet vár el a közönségtől.
ˇ
A létrehozása aránylag egyszerű: minden előítéletet elutasítva rengeteg szöveget kell olvasni, rengeteg zenét kell gyűjteni és hallgatni és meg kell ismerkedni néhány számítógépes programmal. Ez a lehetőség szinte bárki számára adott!