Friday, December 11, 2009

Gerő András
ˇ
hol tart és hova igyekszik...
ˇ
A XXI. Századi Intézet (a római szám helyes: a 21. századról beszélek itten)
alkalmat adott egy vitára a magyar alkotmányról. (Lásd: ITT)
ˇ
Már októberben is kapkodtam a fejem, amikor Gerő professzor, a Habsburg Történeti Intézet (a feleslegesség mintapéldája, hiszen bármely eddigi intézet is végezhetné Habsburgék kutatását) igazgatója, szóval az "igazgató-professzor-történész" valami olyasmit pendített meg, hogy talán nem lenne olyan nagy baj, ha Magyarország monarchia lenne. Abban - tudtommal - király is szokott lenni.
ˇ
Már az októberi cikkben sem találtam valamelyes meggyőző érvet sem, kénytelen lettem arra gondolni, hogy egy Habsburg intézet léte talán monarchiában indokoltabb lenne, s annak mégiscsak Gerő az igazgatója, hát ő csak tudja, hogy mire jó az intézet meg a monarchia.
ˇ
Sokszor szokták mondogatni, hogy a magyar értelmiség hallgat, tehetetlen és ingatag. Én azt mondanám - bár ez az állítás lényegében igaz -: lámcsak vannak olyas "értelmiségiek", akik ügyesen igyekeznek.
ˇ
Hogy valami nem működik itten?
ˇ
Gondoljunk csak az Amerikából idelátogató túristára, amikor a repülőtéri automata se árut nem adott, se a pénzt nem lökte vissza, hátralépett merengve, s így szólt: ÜGYES!
ˇ
Most már csak a kívácsiság marad nekem: vajon ki lesz a király?...

No comments: