Lou Harrison

és a Magyar Rádió avagy Cage-nek "annyi"!...

A Magyar Rádió mai zene (Ars Nova, XX-XXI. század) sorozatában most (december 11., MR3 Bartók Rádió) John Cage és Conlon Nancarrow volt az áldozat. Cage játékzongora kompozícióját (a rádióújság szerint 1938-ban, ám a valóságban 1948-ban keletkezett; nem elírás vagy sajtóhiba, ezt az évet konferálták a műsorban is!)) a kitünő Margaret Leng Tan adta elő. A mű nagyszerű, feszes, izgalmas, kemény és színes. Eztán hozzájött Harrison szerencsétlenkedése, amelynek keretében zenekarra írta át Cage kitünő szólóművét. Az egyébként derék amerikai "kismester" (egyben mellékvágásként még őt is sikerült tönkretenni hazai hallgatóságunk számára!) meglehet legvacakabb produkcióját kapta elő a műsor szerkesztője. Cage egyszerre romantikus könnyűzenévé vált, mint amikor a nagy szimfonikus zenekarok arra vetemednek, hogy táncdalt adnak elő. Mi tagadás: rémes katyvasz lett Cage munkájából. "Gratula!" - mondhatják sokan. Így kell egy nálunk alig játszott mestert (Cage) "nemesnek tetsző" eszközökkel tönkretenni. Arról már nem is szólok, hogy Nancarrow gépzongorakompozícióit sem ismerik mifelénk (Ligeti György szólt róla többször elismerően), ám műsorunk szerkesztője egy olyan felvételt kapott elő, amelyen két zongorán adják elő a gépzongorára komponált művet, s elégedetten állapítják meg, hogy így megközelítik az eredetit.

Mint a mesebeli lány. Úgy jönnek, mintha mennének - vagy megfordítva: úgy mennek, mintha jönnének. Előveszik a két nagy nevet és mindjárt le is pusztítják két szerencsétlen interpretáció segítségével. És még büszkék is lehetnek rá!...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

És még valamit. Ez a Harrison átültetés az ECM kiadásában már megjelent 2000-ben. Akkor jóindulattal csak arra szorítkoztam, hogy éppen megemlítettem egy cikkemben (lásd: ITT), tekintve, hogy a lemezen közölt eredeti Cage művek nagyszerűek.

Ugyanis az ECM lemezen szerepelt Cage utolsó kompozíciója is, a Seventy-Four, meg a szinte kaphatatlan balettzene (The Seasons), a preparált zongorára írt versenymű, és Margaret Leng Tan előadásában külön a szvit. Nyilván erről a lemezről tette a műsorba a szerkesztő éppen Harrison átiratát, a lemez adataira legalábbis hivatkozik, így a fentebb felemlített "vádak" csak nagyban megerősíthetők... A gyanút az erősíti, hogy a rádióműsorban összemosták az eredeti szóló művet és a zenekari átiratot. Még a lemez kísérőszövege is tréfának minősíti Harrison szerzeményét ("Man betrachtet sie gelegentlich sogar als Scherz..." - írja a számos Cage zongoraművet tolmácsoló zongoraművész, Herbert Henck a lemez kísérő füzetében).

Ha a magyar rádióban eleven szerepet kapna a kortárs zene vagy a közelmúlt zenéje, akkor - kuriózumként - persze említeni és idézni lehetne ilyesmiket is. Ám fontos dolgok elhallgatásával és csúsztatásával? Ráadásul hozzá Nancarrow ilyetén idézésével. Annak a Nancarrownak a félremagyarázása ez, aki fontos újat teremtett éppen azzal, hogy a gépzongorát kompozíciós lehetőségként kultiválta zenéjében. Ezek a kompozíciók szerepelnek lemezeken. A Wergo lemezkiadó a nyolcvanas évek végén adta ki öt lemezen. Ezek a lemezek a szerző eredeti felvételein alapultak, bármikor megidézhetők. Itt is érvényes az, hogy ha a Magyar Rádió rendszeresen és alaposan foglalkoznék a kortárs zenével és a közelmúlt zenéjével, akkor Nancarrow eredeti műveinek bemutatása mellett persze lehetne helyet adni az említett kétzongorás felvételeknek akár, ám csak azt mutatni meg, ami olyan mintha Nancarrow lenne? Különösen "pikáns" az ilyetén szerkesztés, mert a műsort a szerkesztő szövege azzal vezette be, hogy most két zongoraválfajt mutat be, a játékzongorát és a gépzongorát. Nos, a hallgató szerencséjére azért a játékzongora eredetiben is megszólalt, a gépzongorából viszont egy szösszenyetnyi sem...