Kortárs zene
ˇ
avagy: kis magyar vulgár-bulvár...
ˇ
Egyre ritkábban olvasom az internetes portálok egyik részét. Idegesít a zavaros szerkesztés, bosszantanak az elnagyolt, sőt olykor alaptalan információk, "szenzációk".
ˇ
Ezért történhetett, hogy ismerősöm hívta fel figyelmemet az Index egyik MTI-vel jelzett tudósítására (lásd: ITT ), miszerint az agyunk csak nehezen képes tudomásulvenni a kortárs zenét, mert a mai zeneszerzők nem építenek be olyan felfogható motívumokat, amelyek az agy számára könnyen megközelíthetők.
ˇ
Nem ismerem a két hivatkozott kutatást, nem tudom: milyen kísérletek bizonyítják azt, hogy a kortárs zene idegenebb az agyunk számára, mint az ún. klasszikus zene. Kortárs "klasszikus" zenéről beszél a cikk, nyilván azért, mert van kortárs "nem klasszikus zene" is, ezen a hagyományosan könnyebb műfajokat (alternatív zenék, világzene, pop stb.) szokták érteni. Amelyek persze mind kortárs zenék, s alig becsülhető fel, hogy agyunk hogyan viselkedik ezekkel, minthogy milliók hallgatják non-stop.
ˇ
Sokszor említettem már, hogy szinte mindent elmondtak a régebbi zenéről, amit a mairól mondanak. Érdemes megnézni a régi "kritikákat", zenei elemzéseket. Szinte minden zeneszerzőről (Bach, Mozart, Beethoven stb.) elmondták ugyanazt, amit a mai zenéről mondanak únásig. Igaz, az agykutatás amazok idején még nem volt olyan fejlett mint emezek esetében.
ˇ
Szofija Gubajdulinát, a kiváló kortársat (János Passiót is írt, de megzenésítette Morgenstern Akasztófa énekeit is) egyszer megkérdezték: nem zavarja-e, hogy nemigen értik a zenéjét. Válasza inkább kérdő volt: miért Bachot értik talán? S bizony ez alapigazság. Bach ugyanis "kanonizált" a nagyérdemű fülében, megszokta, megismerte, megtanulta a hallgatását. Nem fáradságos a hallgatása; élvezet. De azért az értés alkalmasint mást és főként többet jelent. [Hadd utaljak itt csak egyetlen forrásra, Lucia Haselböck könyvére, amelynek az alcíme különösen elgondolkodtató: Jelképek és misztika Bach vokális művében -"Du hast mir mein Herz genommen"; Sinnbilder und Mystik im Vokalwerk von Johann Sebastian Bach (Herder & Co, Wien, 1989.) A könyv főcíme egyébként több kantátában is szerepel (1., 123., 172., 182.), mindegyik szövege ismeretlen szerzőtől származik.]
ˇ
Pierre Boulezt is megkérdezték: miért nem szeretik a zenéjét. Boulez karmesterként elvezényelte a zeneirodalom igen jelentős részét, teljes Wagner ciklust, több Bartókot, Beethovent és így tovább. Ugyanakkor a saját kompozícióit nagyon kevesen ismerik, hallgatják. Boulez válasza szerint ő maga nagyon szeret múzeumba járni, de nem szívesen lakna múzeumban. Másfelől azt gondolja, hogy az emberek kevés kortárs zene alapján alakítják ki az ítéleteiket, ráadásul a kortárs zene megismerése fáradságos. Márpedig a közönség nagy része nem "dolgozni" megy a koncertekre, hanem élvezeteket, netán szórakozást keres. A koncertek értéke amúgyis devalválódott. Az operában inkább divatbemutató van, mint zenei "áldozat". Ilyesmi játszhatott közre abban, hogy például Glenn Gould harmincévesen, sikerei csúcsán végérvényesen abbahagyta a koncertezést, holott korántsem csak kortárs zenét játszott.
ˇ
S akkor jön ez a vulgáris, bulvár összefoglalása valaminek, aminek a bizonyítékait, paramétereit, körülményeit jószerint nem is érinti. Jól jön ez felmentésnek azok számára, akik valamilyen találkozás során sorra kialakítják az előítéleteiket. Holott voltaképpen arról van szó, hogy nem veszik a "fáradságot". S ez nem is lenne olyan nagy baj, hiszen az hallgasson kortárs zenét, akinek kedve és érdeklődése van hozzá, ám a zene szakemberei, egyik-másik zeneszerző (lásd: ITT meg ITT és ITT ) is gátlástalanul tüzeli a maga konzervativizmusával ezeket az előítéleteket. A rádió, az egész zenei élet, az ún. zenei lapok éppen ha megtűrik a kortárs zene létezését.
ˇ
Márpedig a kor alapos ismeretéhez hozzátartozik a kortárs művészet - közhely ugye! S ráadásul a kifejezés - kortárs-zene - is túlságosan sommás, ami minden bizonnyal abból ered, hogy az emberek nem hallgatnak kortárs zenét, amely ezer féle, amelynek korszakai, irányzatai, eszközei vannak szinte számolatlanul. S akkor még szót sem ejtettünk a népzenéről, amelynek megértésével kapcsolatban legalább annyi tévhit és balhit terjeng, mint az ún. kortárs klasszikus zenével kapcsolatban. S nem beszéltünk az alternatív zenékről, az elektronikus lehetőségekről, amelyeket a régi komponisták csak azért nem használhattak, mert nem volt még afféle és így tovább...
ˇ
Itt egy idézettel talán valamiféle szemléleti támasztékot kínálok azoknak, akikben megvan a szándék arra, hogy megismerjék valóban a ma és a közelmúlt zenéjét, művészetét.
ˇ
Ligeti György szövegét idézem. 1992 decemberében készült az interjú, amelynek részlete itt hallgathatóˇ
ˇ