Monday, October 31, 2016

Arcok
˙
˙


Michelangelo Antonioni: Lo sguardo di Michelangelo című kisfilmjének részlete (a film egyetlen szereplője maga a rendező);
˙
Michel de Lalande zenéje (De Profundis), a Deller Consort előadásában (bariton: Maurice Bevan);
˙
a Frame afo 4 című lemezéről a nekih problema zenéjének, valamint Nina di Majo videoinstallációjának részlete;
˙


Saturday, October 29, 2016

                                                                      Kedvencem

                                                    Misike dobol...


Monday, October 24, 2016


Beckett, Keaton és mások...
ˇ

Az úgy volt, hogy 1965-ben Beckett csinált egy filmet. A rövid film az interneten egészében megtekinthető ( ITT). Beckett néma filmet készített a már régen hangos világban. FILM - a címe mindössze ennyi. Főszereplője Buster Keaton az egykori némafilmek zseniális alkotója, a néma korszak egyik legnagyobb színésze - Chaplin elődje.
ˇ
Beckett a szorongásról akart filmet készíteni. Az ember életét, napjait tönkretevő kényszeres szorongásról. Szöveg nélkül. Ki lehetett volna erre a legalkalmasabb, mint a némafilmek zsenije, Buster Keaton, aki ráadásul Beckett barátai közé tartozott.
ˇ
Másutt és máskor a nagy francia zeneszerző, OlivierMessiaen operát komponált Assisi Szent Ferencről. Assisi Szent Ferencről, akinek a hite mindenek felett való volt, akit azonban sem apja, sem barátai, sem az egyház nem értett meg. Aztán - ahogy lenni szokott - szentté avatta. Így sokak szemében a puritán hívő, a mezitlábas szerzetes teljesen másként tűnik föl, mint amilyen volt. Az opera zenéje korszakalkotó, szerzőjének köpenye alól került elő a huszadik század zenéjének és zeneszerzőinek legjava.
ˇ
Megint máskor és megint máshol egy lengyel költő, Zbigniew Herbert verset írt: Breviárium a vers címe. Herbert ezen a címen több verset is írt, számomra mostanában az lett érdekessé, amely ezekkel a szavakkal kezdődik: "Uram, tudom, hogy megszámláltattak napjaim..."
ˇ
Négy halott találkozott nálam...
ˇ
Mi volt még hátra immár? Szerettem volna összehozni azt a közöset, legalábbis számomra közöset, ami ebben a térben és időben egymástól távoleső, s mégis annyira rokon három opuszban számomra föltűnt.  
ˇ
Tehát:
ˇ
Kép ~ Beckett
ˇ
Zene: Messiaen
ˇ
Szöveg: Herbert
ˇ

Sunday, October 23, 2016

Galina Usztvolszkaja


Mindenkit kérek, aki valamire tartja a munkámat, ne vesse alá semmiféle elméleti analízisnek ~ mondta a    nagyszerű orosz komponista...

[Mellesleg: akik azt szeretik mondani, hogy a kortárs zenében nincsenek érzelmek, hát figyelmesen hallgassák!]

Lásd még: ITT

A DVD arról a 2011 márciusában rendezett vizsgahangversenyről készült, amikor hat fiatal zongorista Usztvolszkaja hat zongora szonátáját adta elő (Drámai Művészetek Iskolája, Moszkva).

Itt az első szonátát idézem.


Saturday, October 22, 2016

Dai Fujikura

japán zeneszerző

A meditatív hangulatú itt idézett zenerészlet a Phantom Splinter című kompozícióból származik. A zene hangulata alapján talán megfelelő magyar cím lehet: Ábrándkép töredék...

A teljes kompozíció is meghallgatható: ITT



Friday, October 21, 2016

Kedvencem

Misike táncol...




Wednesday, October 12, 2016

Irodalmi Nobel-díj 2016:  Bob Dylan






˙




Bob Dylan és Joan Baez
˙


BLOWIN' IN THE WIND
˙How many roads must a man walk down
Before you call him a man?
Yes, V how many seas must a white dove sail
Before she sleeps in the sand?
Yes, 'n' how many times must the cannon balls fly
Before they're forever banned?
The answer, my friend, is blowin' in the wind,
The answer is blowin' in the wind.
How many times must a man look up
Before he can see the sky?
Yes, 'n' how many ears must one man have
Before he can hear people cry?
Yes, V how many deaths will it take till he knows
That too many people have died?
The answer, my friend, is blowin' in the wind,
The answer is blowin' in the wind.
How many years can a mountain exist
Before it's washed to the sea?
Yes, 'n' how many years can some people exist
Before they're allowed to be free?
Yes, 'n' how many times can a man turn his head,
Pretending he just doesn't see?
The answer, my friend, is blowin' in the wind,
The answer is blowin' in the wind.
~~~~~~~~~~~~~~~~
˙

MIT FÚJ A SZÉL
˙Hány utat járjon végig valaki,
Hogy a neve ember legyen?
És hány tenger hosszat szálljon a galamb,
Míg partot ér és megpihen?
És hány bomba kell még, hogy az ágyúszót
Már ne tűrje senki sem?
Ha válasz kell, hallgasd, hogy mit fúj a szél,
Csak hallgasd, hogy mit fúj a szél.
Hányszor kell nézni fölfelé,
Hogy előderengjen az ég?
És meddig füleljen, aki csupa fül,
Hogy meghallja: jajgatnak épp?
És hány újabb hulla döbbenti rá,
Hogy hullákból most már elég?
Ha válasz kell, hallgasd, hogy mit fúj a szél,
Csak hallgasd, hogy mit fúj a szél.
Hány év, míg tengerbe porlik a hegy,
Míg kő a kövön nem marad?
Na és hány évig bírják még az emberek,
Hogy szabadnak lenni nem szabad?
Na és hányszor lehet még hogy félrenéz
Az ember s azt színleli: vak?
Ha válasz kell, hallgasd, hogy mit fúj a szél,
Csak hallgasd, hogy mit fúj a szél.

~~~~~~~~~~~~
[Elég gyenge fordítást találtam; tájékozódáshoz talán hozzásegít]
Jom Kippur

A Kol Nidret Schalom Katz (1915-1982) besszarábiai kántor énekli.

A felvétel 1945-ben készült Prágában, amikor Katz Auschwitzból hazafelé volt úton.


Tuesday, October 04, 2016

                                    BWV 639

                                       Nunc...

                                                                 Quo usque tandem...?
Előadó: Ton Koopman






Sunday, September 18, 2016

Salvador Dali  &  Walt Disney

A két meglehetősen eltérő formában alkotó művész még 1946-ban arra szövetkezett, hogy közös filmet készítenek.

A terv nem valósult meg, csupán néhány perc lett. Ezt egészítették ki az ezredforduló táján.  

A felvétel érdekessége, hogy a klip  zenéit Nina Simone szerezte.

Megnézhető: ITT

Friday, September 16, 2016

De hogy mi a kor mondanivalója…?

Egy egykori műsor töredékei alapján
Szövegek:
1. Pilinszky János ~ Maár Gyula portréfilmjéből
2. Pilinszky János levele nagynénjéhez, 1979.
3. Franz Kafka: Levél Oskar Pollakhoz, 1904.
4. Franz Kafka: Az én cellám
5. Franz Kafka: Naplók, levelek
6. Samuel Beckett: Jövés-menés
7. Samuel Beckett: Mi is a szó?
8. Tadeusz Kantor: Kis kiáltvány
9. Tadeusz Kantor: Megmenteni a feledéstől

Zenék:
1. Benjamin Britten: Phantasy
2. Aydin Esen: Signal
3. Kurtág György: Mi is a szó?
4. Alfred Schnittke: Gogol Suite

Wednesday, September 14, 2016

József Attila  ~  A Dunánál

Valamikor, jó hat éve (2010. június 16-án) csak úgy magam elé tettem a mikrofont és felolvastam a verset.

Feltettem a YouTube-ra.

Mit ad az ég, nemrégiben érkezett - a számomra ismeretlen szörfölőtől (Simon Ferenc) - az alábbi komment:

Ez a legjobb szavalat a sok közül.  
Szívből gratulálok. Az összes többiben érzek valami magamutogatást. Pedig az az egy amiről nem szól ez a monumentális vers.


Eredetileg zenével tettem fel. Ez ma már nem tetszik. A javított YouTube hely : ITT

Szubjektív értelmezési gyakorlat...



Pilinszky János: Harbach 1944

Jens Galschiøt különös művészete

Szobrok. De valamiként komplexebb "valamik". Performanszok, filozófiai tételek jutnak az ember eszébe.

Mindenesetre valami más. Nem jut az eszünkbe (talán), hogy mikor is készült, hogy milyen irányzatú és így tovább.

Szobrok - különös dolgok...



Jens Galschiøt dán szobrász néhány alkotása...

Monday, September 05, 2016



Eötvös Péter - Senza 

Sangue



Az operát Budapesten mutatták be Alföldi Róbert rendezésében. A bemutatót a szerző vezényelte.



Az opera Bartók Béla 
A kékszakállú herceg vára című operájának párdarabja. Ott a vér szinte minden ajtó mögött ottvan. Eötvös operájában is egy férfi és egy nő szerepel, s régi bűnök árnyékában beszélget - vértelenül.



Vértelenül - ez Alessandro Baricco  könyvének a címe, amely a libretto alapja.

       



"... nincs erősebb annál az ösztönnél, mely arra késztet, térjünk vissza oda, ahol tönkretettek bennünket, és éveken át újraéljük azt a pillanatot. És csakis azt gondolhatjuk,hogy aki egyszer megmentett bennünket, az képes rá újra meg újra. Egy hosszan tartó pokolban, mely azonos azzal, ahonnan jövünk. De egyszer csak kegyes lesz hozzánk az a pokol. És vértelen." -- nem véletlen, hogy a könyv kiadója ezt idézi borítóján.


Itt (az Arte tv jóvoltából) az opera befejező perceit idézem:


Tuesday, August 30, 2016

Robert Wilson és La Fontaine


 Nagyon érdemes Wilsonra figyelni. Van, aki azt mondja, hogy „minden rendezése egyforma". Valóban, első megközelítésre lehet ilyen érzete valakinek, ám akkor mit kezdjünk például Bach-hal, aki szintén „egyforma”, vagy Philip Glass-szal.  (Mellesleg mind Bach, mind Glass Wilson "alkotótársa" is volt!) 

Szóval Wilson mindent tud, de nem a könnyen összehozható műfajok terén. Bármit megcsinál, rögtön ráismerek, mégsem egyforma a termés. Wilson gondolkodása a világról megbízható. Látásmódja – és most mellőzném az esztétikai okoskodást – korrekt.


És akkor most a La Fontaine mesék. Azt gondolná az ember, hogy ebből legjobb esetben bábjátékot lehetne csinálni. És Wilson azt is csinál.

A maszkjai báb-maszkok, persze egyáltalán nem rejtve, hogy emberek. Egyszerű butaságból, gazemberségből, körmöntfontságból, ravaszságból és jóból áll az ember. Wilson bábjai emberek, meséi valóságos történetek. Hogy „illataik” nem mindig a legfinomabbak? Jogosan fintorog az emcee. Wilsont éppen a stilizáltsága teszi számomra hitelessé. Próbáltam néhány részt ideidézni. A szöveges részek persze nagyszerűek, de talán elfedik némiképpen azt, amit Wilsonról gondolok.


A fantasztikus mozgással, fény- és árnyjátékkal megfogalmazott figurák ugyanarról szólnak, mint La Fontaine szövegei. Csak éppen azt sugallják: igen, értem öreg, amiről a 17. században meséltél, de engedd meg, hogy mindarról még többet gondoljak. Bocsánat, de valószínüleg ugyanezt csinálnám Aesopus-szal vagy Phaedrus-szal is…




És érdemes hallgatni  Michael Galasso zenéjére is!


Monday, August 29, 2016





PARADISE RELOADED (LILITH)


"Eötvös Péter Az ördög tragédiája című operáját 2010-ben mutatták be Münchenben. Szövegkönyvét a fiatal német drámaíró, Albert Ostermaier írta. A bemutató után Eötvös Péter néhány módosítás mellett döntött, és az átdolgozott darab a Paradise reloaded (Lilith) címet kapta. A maga nemében teljesen önálló, új mű született. Noha az eredeti darab cselekményére épül, néhány lényeges ponton kiegészíti, sőt újragondolja azt. Például, az eredetitörténetnek Lucifer a főhőse, a Paradise reloaded (Lilith) viszont egy másik szereplőt helyez a középpontba: Ádám első feleségét, Lilithet. Az új darabban Eötvös Péter azt a kérdést veti fel és fejti ki, hogy mi lett volna, ha a mi - erőteljesen a Biblián alapuló - kultúránk Éva helyett Lilithet tekinti az emberiség ősanyjának.

Az opera első jelenetében Lilith kiűzetik az Édenkertből, és démonanyaként  él a sivatagban. Visszatér, hogy Ádámtól gyermeket szüljön, aki majd megszabadítja őt démoni száműzöttségétől. Célja elérésében azonban útját állja Éva, Ádám második felesége, és a két nő küzdelme adja az új darab drámai konfliktusát.


Isten Lilithet Ádámmal azonos módon, vele egyenrangúnak teremtette, Évát viszont Ádám bordájából alkotta meg.

Lilith a szuverén akaratot, erőt, együttműködést képviseli, Éva a nőiességet, a tisztaságot, az önfeláldozást.

Az opera szerkezete Madách drámájához, Az ember tragédiájához hasonló: az Édenkertből kiűzetett emberpár Lucifer útmutatásával végigmegy múlton jelenen és jövőn. A Paradise reloaded (Lilith)-ben Lilith határozza megaz események menetét, és eléri célját, ám végül Ádám mégsem őt választja társául


Ádámnak itt nem élet és halál között kell választania, mint Madáchnál, hanem a két különböző életfelfogású nő között. Választása meghatározza a következő nemzedékek sorsát.

A darab vége minden szereplőnek újrakezdést ígér - erre utal a reloaded: újratöltve szó a címben - egy új Édenkertben, de az már nem lesz olyan, mint amelyet maguk mögött hagytak"  --

    olvashatjuk a lemez kísérő füzetében.

Az alábbi idézet az opera elejéről való, Lucifer, három angyal és Lilith szereplésével.

Dukay Barnabás
ˇ
Hallomások
ˇ
Klukon Edit és Ránki Dezső zongorázik
ˇ
Kétzongorás és szóló darabok követik egymást. Pontosabban nem is követik, hiszen mindegyik után fél perc körüli csend track-et tettek.
ˇ
Sok ilyen zenét szeretek hallgatni. Talán furcsa, de Cage és Gavin Bryars meg Morton Feldman jutnak eszembe. Nem azért, mert ez a zene netán amazokkal szoros rokonságban volna, de azért, mert a csend zenéi mind. A mobil-telefon és internet-őrület, a televízió lármás zavargása közepette, a világ szörnyűségei, a hazai idegháború, a betegségek és terrorizmus napjaiban hihetetlenül fontos ilyen zenét hallgatni.
ˇ
Már a fenti borító és a belső "kivitel" is mutatja,
hogy a kiadó (BMC) is meditatív külsőt akart adni ehhez . Nem öncélú ezeknek a neveknek és szavaknak összetördeltsége. Pont-ellenpont!...

ˇAki nem hiszi: járjon utána.
ˇ
Az egyik darab címe: Aki saját csöndjében megpihen. Kétzongorás darab.
ˇ
Hallgassuk:


Sunday, August 28, 2016


Tan Dun ~ Papír koncert
ˇ
 Különös és nagyszerű koncert (v.ö. még ITT)
ˇ
Maga Tan Dun részletesen beszél a kompozíció születéséről. A kínai népzene szerves része a víz, a kő és a papír. és még sok hasonló tárgy, természetben található alakulat. A víz már a Máté Passióban is szerepelt ( ITT ) a kövekkel együtt, a víz a főszereplője a víziversenynek is.
ˇ
Ami ebben a papírkoncertben fontos, az az, hogy Tan Dun egyfelől felhasználja a szülőfalujában gyerekkorában még élő és megismerhető népzenét, amely szinte minden hangkeltő eszközt felhasznál, így a papírt is. Másrészt azután a klasszikus zenészeket ráveszi arra, hogy dúdolással kísérjék a papír keltette hangokat, vagy hangszerüket a hagyományostól eltérő módon használják (ütögetés, belesóhajtás stb.), a kották hirtelen lapozgatásával pedig szintén jellegzetes papír-hangokat adjanak. Mindehhez pedig a klasszikus zene szelleme és megvalósulása társul. Olyan egységes hangzás jön létre, hogy azt gondolhatni: mindig csak így zenéltek az emberek.
ˇ
Nagy élmény ez a félóránál alig hosszabb koncert. És szép a felvétel, hiszen a hatalmas, mennyezetről lelógó papírlapok , s az azzal végzett koreografált mozgás látványnak is nagyszerű. Külön kell szólni a három ütős lányról, elsősorban a kitűnő Haruka Fujii -ról...
ˇ
Itt meghallgatható néhány részlet - ha úgy tetszik: szubjektív keresztmetszet:

Korányi 75


Bizonyára lesznek, akik az itt következő rádióinterjú közreadását exhibicionizmusnak tartják.
Igazuk van!...2006-ban, 75 éves koromban készült az itt következő szöveg. Soha nem hangzott el sehol. Abban az időben – 2006 – már tudtam, hogy rövidesen - már mint nyugdíjas műsorkészítőt is - kirúgnak a rádióból. Groteszk elgondolásnak éreztem, hogy egy éppen kirúgott munkatárs 75. születésnapja alkalmából valamiféle a munkájáról, dolgairól szóló szöveg elhangozzék. Magam kértem a mellőzését.
Azóta sok év telt el. Amit akkor elmondtam – ma is érvényesnek érzem. Így hát közzéteszem, akárki akármiképpen ítéli is meg.
Az interjút Marschall Éva készítette. Itt két részben hangzik el.