Sunday, August 28, 2016

Korányi 75


Bizonyára lesznek, akik az itt következő rádióinterjú közreadását exhibicionizmusnak tartják.
Igazuk van!...2006-ban, 75 éves koromban készült az itt következő szöveg. Soha nem hangzott el sehol. Abban az időben – 2006 – már tudtam, hogy rövidesen - már mint nyugdíjas műsorkészítőt is - kirúgnak a rádióból. Groteszk elgondolásnak éreztem, hogy egy éppen kirúgott munkatárs 75. születésnapja alkalmából valamiféle a munkájáról, dolgairól szóló szöveg elhangozzék. Magam kértem a mellőzését.
Azóta sok év telt el. Amit akkor elmondtam – ma is érvényesnek érzem. Így hát közzéteszem, akárki akármiképpen ítéli is meg.
Az interjút Marschall Éva készítette. Itt két részben hangzik el.


No comments: