Semmi bajom Féja Gézával
csak éppen...
Szociográfiai munkássága
(Viharsarok) a Horthy-korszak fontos
dokumentuma.
Féja Gézát személyesen ismertem,
gyakran találkoztam vele, hiszen jó ideig egy házban laktunk. Már akkor - a
hatvanas években - világos volt számomra, hogy Féja a múlt embere, túlélt
nézetekkel. Érthető, hogy manapság - a Horthy korszak restaurálásának idején -
Féja erőteljesebb értelmezést kaphat. Féjának irodalomtudományi és szociológiai
tudományos területen van jelentősége. Az azonban, hogy például több részes
rádióműsor készül akár a levelezéséből éppen most - finoman szólva: nem véletlen.
De az ügy kapcsán nem erről akarok itt írni.
A készülő rádióműsort egy nyugdíjas rádiószerkesztő készíti el.
Nyugdíjasok nem szoktak mostanában rádióműsorokat készíteni. Egyrészt azért nem,
mert nincs a nyugdíjasokra szükség, de - remélem - még inkább azért nem, mert a
rádió mai állapotában jó ízlésű, gondolkodó ember nem vállal olyan
megbízásokat, amelyeknek a jellemzője: nem szobatiszták..
Sokszor érzem: nagy baj, hogy nincsen kompetenciám. Öreg
ismerőseimmel, volt kollégákkal beszélgetve sokszor taglaljuk, hogy miként
történhet ez-meg-az, hogy az Európai Únió miért tűri, hogy a magyar társadalom
miért közömbös, hogy a demokratikus világ csak nézi-nézi, ám sokat nem tesz
stb. S akkor jön az alkalom: lehet parányit "működni", kompetenciát
kap, aki megfelel. És éppen a fenti
beszélgetők közül egyszerre csak akad
"válalkozó".
Nos, ezen borongva, és inkább csömört, mint keserűséget
érezve írtam egy facebook bejegyzést annak kapcsán, hogy
Sinkó Péter, a
kabaréműsorok szerkesztője, éppen most elhagyta a rádiót (lásd: ITT).
" Persze
nem csak a kabaréval van baj. Az egykori rádió egésze tragikus mélységre
sűllyedt. Egy-egy régi műsor ismétlése nem segít. A mai dolgok elmaradtak. Van
"nemzeti", van "ájtatos", van "nyalakodós" - fő
hogy színvonaltalan legyen. És ami a legszomorúbb: tudok nyugdíjasról, aki
egy-egy morzsáért visszanyalja magát - mindegy, hogy miről van szó. Ilyen
például Féja Géza levelezése. Mit mondjak, csömörletes. Hát akkor se
vállalánám, ha erőszakolnák. Nemhogy bemenjek a rádiónak nevezett
krematóriumba. Ebben a környezetben sem kabarét, sem rádióművészetet, sem
információt nem kap a hallgató. A tömeghülyítés környezetében a világért se
dolgoznék. Írásban kértem a rádió illetéktelen illetékeseit, hogy tekintsenek
el a régi műsoraim ismétlésétől. Tudom: kevés és kis hatású gesztus, de annál
mégiscsak több, minthogy benyaljam magam néhány silány órára a tenger szemét
közé"
És végezetül:
ha mindent szó nélkül hagyunk, akkor lényegében egyetértünk velük.
