Wednesday, August 27, 2014


Maya Beiser

Azt hiszem, nem túlzás, ha azt mondom, hogy Maya Beiser egyike a ma élő legnagyobb csellistáknak.

Új lemezén - Uncovered - azt is bizonyítja, hogy az úgynevezett  könnyebb műfajokban is otthon érzi magát. Itt ennek a műfajnak legjobb darabjait szabta magára. Hármat idézek az alábbi összeállításban:
1. Louisiana Blues (Muddy Waters)
2. Kashmir (Led Zeppelin)
3. Little Wing (Jimmy Hendricks)

Utána Usztvolszkaja Tíz prelűdjéből hallgathatunk néhányat és végül egy csipetnyit
Tan Dun Máté Passiójából, amelynek cselló szólóját 2000-ben, a stuttgarti ősbemutatón Maya Beiser játszotta.  

Steve Reich Cello Counterpointját én azon a lemezen ismertem meg, amelyet Reich a hetvenötödik születésnapomra dedikált.


Ezt a művet Maya Beiser előadásában a YouTube-on lehet megnézni-hallgatni: ITT   

Betsy Jolas

Jelentős francia zeneszerző, akinek érezhető hatása volt és van a kortárs francia és amerikai zenére.

Irodalommal foglalkozó szülők gyermeke, később kapcsolatba került szinte valamennyi kortárs komponistával. Zenéje sokrétű, számos szólista előszeretettel adja elő szóló hangszerekre írt műveit.


Az alábbiakban egy "egyveleget" állítottam össze néhány művéből.

Monday, August 25, 2014

Jézus

[Rádióműsor]

Az egykori Nevek ürügyén sorozatból.

A felhasznált szövegek:

Pilinszky János: Introitusz - Blok: Dolor ante lucem - Szentkuthy Miklós: A megszabadított Jeruzsálem - Lukács Evangyéliuma 4/3-12. - Máté Evangyéliuma 15/22-28 - Merezskovszkij: A Messiás - Bulgakov: A Mester és Margarita - Mrożek:Próféták - Flaubert: Három mese/Heródiás -Anatole France: Judea helytartója - Karinthy Frigyes: Barabbás - Pilinszky János: Szabadesés - Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek - Luther jegyzete

A zenék:

Bach: Karácsonyi oratórium; Magnificat; h-moll mise  - Ph. E. Bach: Jézus feltámadása és mennybemenetele - Couperin: Kolostori mise - Beethoven: Krisztus az Olajfák hegyén - Britten: Lacrimae - Byrd: Mise öt hangra - Blacher: A nagy inkvizitor - Haydn: A Megváltó hét szava s keresztfán

Továbbá: effektek, tömegzajok, zenei töredékekből készített montázsok

Meghallgatható: ITT

Sunday, August 24, 2014

Káin, hol vagy?

[Rádióműsor]

A műsor 1983-ban készült. Harmincegy éve...

Azokban az időkben a műsor témája a szőnyeg alatt hevert. Nem sok szó esett róla. Krúdy Gyula könyvét (a tiszeszlári perről)  kurtítva adták ki - és így tovább.

Ma - harmincegy év múltán -, azt látjuk, hogy az egykor szőnyeg alá sepert problémák életre kelnek, nap mint nap találkozunk velük, fenyegetnek, mi több hatalmi elnézésben részesülnek.


Az elintézetlenségek mocsarában dagonyázunk!

A műsor meghallgatható: ITT

Saturday, August 23, 2014

Ernst Jandl

[rádióműsor]

Jandl művészete nehezen besorolható. Valahol az abszurd táján helyezkedik el, ugyanakkor valamiféle formai kötöttsége is van. Mondanivalója olykor brutális, de mindenképpen humánus.
Magyarországon is járt, előadóművészként is ismert volt. A műsorban maga is szerepel.

A könnyebb követhetőség érdekében mellékelem itt a szövegek és a felhasznált zenék listájának eredeti kéziratát. (A képek kattintással nagyíthatók!)



A műsor meghallgatható: ITT



Galina Usztvolszkaja

Még a kortárs zene ismerői, kedvelői között is alig ismert - legalábbis mifelénk - az orosz Usztvolszkaja, pedig igazán nagy komponista. Igaz, nagyon sok rövid időtartamú műve van, ám a kompozíció időtartama (v.ö. Anton Webern) semmit nem jelent.

Azért jutott eszembe, mert a YouTube-on megtaláltam egy művének koncertfelvételét. Az igazán kedvelt Dies irae-ről van szó. Lemezen szoktam hallgatni ezt a háromrészes kompozíciót. Amit a kitűnő karmester, zongoraművész és  zeneszerző, a holland Reinbert de Leeuw vezetésével
 a Schönberg Ensemble ad elő. 

Az egyes számú kompozíció a Dona nobis pacem, a második az itt idézett Dies irae, a harmadik a Benedictus qui venit.

A koncerten a Dies irae-t Reinbert de Leeuw zongorán adja elő nyolc bőgős és egy ütőhangszeres muzsikus közreműködésével.
A zenemű erőteljessége, nyomatéka, kompakt előadása a nagyszámú hangszerrel és énekessel, óriási apparátussal előadott rekviemek hatására emlékeztet (pl. Verdi!). Más nyelvi világ természetesen, a zene más felfogása és megszólalása, ám a mögöttes tartalomban rokonságot érzek.

Usztvolszkaja kapcsán másutt már sok minden eszembejutott zenei gondolkodásunk és egynémely "zeneértőnk" megnyilvánulásairól. (Lásd: ITT)

Ha nyugodtan átadjuk magunkat némi fáradságnak, figyelemnek, akkor nagyszerű dolgok birtokába kerülhetünk.  

Dies irae:  ITT 

Wednesday, August 20, 2014

Areski & Brigitte ~ avagy Párizs "másként"?

1983-ban a francia rádió vendégeként Párizsban voltam. A vendéglátás nagyvonalú volt, s különösen az növelte a napok értékét, hogy karácsony és szilveszter is beleesett a látogatásba.

Érkezésemkor a repülőtéren udvariasan betessékeltek egy helyiségbe, ahol rengeteg arab tartózkodott. Néhány perc múlva visszakaptam az útlevelemet és elnézést kértek. Fogalmam sem volt, mi történt.
Néhány nap múlva megismerkedtem Areski Belkacemmel, az arab származású nagyszerű francia énekessel. Bemutatkozásomkor rákérdezett a származásomra. KORÁNyi? - mondogatta. Megértettem a repülőtéri kalandot...

Akkor rádióműsort is készítettem. A színházi és koncertfelvételeket egy akkoriban jónak mondott magnón készítettem. Hogyan hangoznék ez egy mai felvételen? Sajnos néhány helyen nem engedték a felvételt.Volt, hogy a ruhatárban kellett hagynom a magnót. Ezért a műsor inkább a könnyedebb műfajok felé hajlott, holott jó színházi előadásokat is láttam.

Ennyi maradt abból az 1983-as látogatásból.

Harmincegy éve... A műsor több szereplője régen meghalt...Másként hangoznék ma. Más lenne. De azért érdekes emlék.

Egy Areski-Brigitte felvétel a YouTube-on: ITT      

A teljes rádióműsor meghallgatható: ITT



MORTimer SHUMAN

Ki emlékszik rá - ha egyáltalán valaha ismerte?



Huszonhárom éve halott...
Hallgatható nézhető - egyik legismertebb száma (klikk a címre!)

Érdekes klezmer és zsidó liturgikus hangzások:

Tuesday, August 19, 2014

"Kőben is lehet hazudni"

Harmincegy éve  (1983) készült műsor. 
(Akkoriban készítettem műsorokat valamely más műsorok kapcsán, mintegy "asszociative")

Messze van attól, ahogy a rádióműsort később elképzeltem.
Korrekten egymás után rakva szólalnak meg a szövegek, közöttük zene.Minden jó minőségű...  

Csak nem rádióműsor!  Pódium előadás, amelyet két leszúrt mikrofon rögzített. Ma már nagyon másként csinálnám.

A tartalma azonban mégis érdekes, s mint a jó szövegekre mondani szoktuk: tökéletesen aktuális. A zenék mind jó zenék.

Hát akkor?

Ha valakinek van egy üres órája, reményem szerint nem jár rosszul.


Érdekes részlete a műsornak egy beszélgetés a néhai Goldschmidt Dénes pszichiáter barátommal...

Meghallgatható: ITT

Friday, August 15, 2014


Kurtág György -

az összes vonósnégyesre írt mű

A Neos kiadó és az Athena Vonósnégyes mifelénk minden valószínűség szerint ismeretlen. 

Mindenesetre ez az első lemez, amely Kurtág összes vonónégyesre írt kompozícióját tartalmazza.

Az itt idézett mű: 6 Moments musicaux op. 44 for string quartet (2005)

Tuesday, August 12, 2014

Itzhak Perlman - dzsessz felvételeiből

A múlt évszázad hatvanas éveiből...


Scott Joplin szerzeményeit Perlman írta át. 










                                                          Zongorán André Previn játszik

Monday, July 28, 2014

Dieter Schnebel

izgalmas, érdekes kompozíciója kilenc Harley Davidsonra, trombitára és szintetizátorra.
[V.ö.: Stockhausen Helikopter Quartet!)


ITT

Friday, July 25, 2014

Két perc...













Tarr  





                                          
                                          Cage









Beckett




Monday, July 21, 2014

Ku-Kux-Klan ~ magyar módra

Hogy mikor avatják a nemzeti szégyent, nem tudhatjuk. Már áll a nemzeti szégyen. A magyar Ku-Klux-Klan - élén a "gulyás Hitler"-rel (© lásd ITT) - az éjszaka leple alatt a térre csempészte.

Vajon hogyan, mekkora "Tekes" körítéssel, mennyi kordonnal avatják majd a magyar éjszakában?
A hazug giccset, amely ki tudja meddig "díszíti" majd a teret. 

Vannak akik úgy beszélnek a "Szabadság" térről, mint a rabság teréről. Két emlékművet hasonlítanak össze. Csakhogy - közhely! - a szovjet emlékmű (művészi értelemben szintén gyatra) elesett katonák sírja is egyben. A katonák azért jöttek, mert előbb mi mentünk. A leghűségesebb náci szövetségesként. S most beismerés helyett ("rendezni végre közös dolgainkat"), ott áll az "emlékmű". Az emlékektől megfosztott rettenet. A hazugság apológiája, a gyávaság szimbóluma.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 

Van szelídebb emlékmű is. A szegedi kétes hírű püspök, Kiss-Rigó László avatta. Művészi értéke nincsen. A püspök magyarázattal is szolgál: “Kovács Jenő szobrászművész alkotása kifejezi azt a kérdést, amivel szembesülünk, hogy vajon miért nem tudtak akkor többen többet tenni embertársaik megmentéséért. A szegedi bárkában van a két testvér, a kereszténység és a zsidóság. Az idősebb testvért a hatalom, a zsarnokság, az aljasság a vesztébe löki, a fiatalabb testvér – a második szövetség – kicsit tehetetlenül (kiemelés tőlem!) fohászkodva könyörög, nem tud többet tenni".
A "mű" csekély erénye, hogy nem akarja a németekre kenni a magyar felelősséget. Ám miközben a kipát viselő zsidó kiesik a közös csónakból, a másik figura - a kereszt nevében - az ég felé nyujtózik. Cselekedni? "Sok urunk nem volt rest se kába / birtokát óvni ellenünk".

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 

Holokauszt emlékművet nehéz csinálni. Talán 

egy-egy - úgy tetszik.









De végülis: hova vezet az út a Szabadság térről?

Friday, July 18, 2014

John Cage

Hogy mik vannak? Ezt mikor csináltam és minek? Egyszerűen csak van. Talán ér valamit...

(Kár, hogy a blog csak technikailag "lebutított" formátumot tűr meg)

Monday, July 14, 2014

 Erik Satie
összes zongoraműve négy kézre

A lemezt most találtam meg, holott már 2010-ben jelent meg.

 Satie a modern zene kimagasló alakja, a 20. század jelentős komponistái szellemi kapcsolatban álltak vele. Cage igen nagyra értékelte. Zenéjét hallgatva, csodálkozni lehet azon, hogy Satie 1925-ben halt meg, ugyanis alapjában mutatja az utána következő zenei nyelveket.
Persze sok "tudós" leszólja, Kovács Sándor például így helyezi el a korban: "sikerült felfedezni Ivest és főleg Satie-t – egy időben minden második bugyuta rajzfilm, rádiós irodalmi összeállítás kísérőzenéjeként Gymnopédia szólt". No comment!
A lemezről most a teljes Parade-ot idézem.
A két előadó: Sandra  & Jeroen van Veen
~~~~~~~~~~~~~
Satie a Vexations című különös zongoraművet valamikor 1893-ban találta ki. Egyetlen témából, s annak egyetlen variációjából áll. Egyetlen hangban van szabadsága az előadónak, egyébként ragaszkodnia kell a kottához. Viszont egyéb instrukció nincsen. A tempó, hangerő az előadóra van bízva. Az opust nyolcszáznegyvenszer kell előadni kb. 24 óra alatt, amiben voltaképp közvetett instrukció vélhető, hiszen a mű előadásainak számát 24 órára beosztva kiderül, hogy igen lassú tempóban kell előadni. - John Cage kezdeményezésére 1963 szeptemberében New Yorkban több egymást váltó zongoristával 18 óra 40 percen át adták elő. A cím - Bosszantások / Vexations - számomra nem fedi a mű hatását. Az ugyanis az elmélyedt meditáció kísérésére alkalmas.
2011. május 21-én   egy műsor [Faragó Béla (50) és Erik Satie (145) születésnapi koncertje] keretében előadták a teljes kompozíciót a Sanyi és Aranka Színházban. A koncert 24 órán át megszakítás nélkül, több zeneszerző - zongorista közreműködésével  (Jeney Zoltán, Vidovszky László, Faragó Béla) hangzott el, vagyis május 22-én  este  ért véget Az alábbi bejátszás végén ebből is idézek néhány percet. 

Sunday, July 13, 2014

Semmi bajom Féja Gézával

csak éppen...

Szociográfiai munkássága (Viharsarok) a Horthy-korszak  fontos dokumentuma.

Féja Gézát személyesen ismertem, gyakran találkoztam vele, hiszen jó ideig egy házban laktunk. Már akkor - a hatvanas években - világos volt számomra, hogy Féja a múlt embere, túlélt nézetekkel. Érthető, hogy manapság - a Horthy korszak restaurálásának idején - Féja erőteljesebb értelmezést kaphat. Féjának irodalomtudományi és szociológiai tudományos területen van jelentősége. Az azonban, hogy például több részes rádióműsor készül akár a levelezéséből éppen most  - finoman szólva: nem véletlen.

De az ügy kapcsán nem erről akarok itt írni.

A készülő rádióműsort egy nyugdíjas rádiószerkesztő készíti el. Nyugdíjasok nem szoktak mostanában rádióműsorokat készíteni. Egyrészt azért nem, mert nincs a nyugdíjasokra szükség, de - remélem - még inkább azért nem, mert a rádió mai állapotában jó ízlésű, gondolkodó ember nem vállal olyan megbízásokat, amelyeknek a jellemzője: nem szobatiszták..

Sokszor érzem: nagy baj, hogy nincsen kompetenciám. Öreg ismerőseimmel, volt kollégákkal beszélgetve sokszor taglaljuk, hogy miként történhet ez-meg-az, hogy az Európai Únió miért tűri, hogy a magyar társadalom miért közömbös, hogy a demokratikus világ csak nézi-nézi, ám sokat nem tesz stb. S akkor jön az alkalom: lehet parányit "működni", kompetenciát kap, aki megfelel.  És éppen a fenti beszélgetők közül egyszerre csak  akad "válalkozó".

Nos, ezen borongva, és inkább csömört, mint keserűséget érezve írtam egy facebook bejegyzést annak kapcsán, hogy
Sinkó Péter, a kabaréműsorok szerkesztője, éppen most elhagyta a rádiót (lásd: ITT).
" Persze nem csak a kabaréval van baj. Az egykori rádió egésze tragikus mélységre sűllyedt. Egy-egy régi műsor ismétlése nem segít. A mai dolgok elmaradtak. Van "nemzeti", van "ájtatos", van "nyalakodós" - fő hogy színvonaltalan legyen. És ami a legszomorúbb: tudok nyugdíjasról, aki egy-egy morzsáért visszanyalja magát - mindegy, hogy miről van szó. Ilyen például Féja Géza levelezése. Mit mondjak, csömörletes. Hát akkor se vállalánám, ha erőszakolnák. Nemhogy bemenjek a rádiónak nevezett krematóriumba. Ebben a környezetben sem kabarét, sem rádióművészetet, sem információt nem kap a hallgató. A tömeghülyítés környezetében a világért se dolgoznék. Írásban kértem a rádió illetéktelen illetékeseit, hogy tekintsenek el a régi műsoraim ismétlésétől. Tudom: kevés és kis hatású gesztus, de annál mégiscsak több, minthogy benyaljam magam néhány silány órára a tenger szemét közé"

És végezetül: ha mindent szó nélkül hagyunk, akkor lényegében egyetértünk velük.


Wednesday, July 09, 2014

A Klubrádióban 

a 2014. július 8-án elhangzott beszélgetés teljes szövege.


Bolgár György beszélgetése
György Péterrel Szakály Sándorról, Pásztor Albertről és a magyar múltról...

György Péter karakteres és vitathatalan véleményt fogalmaz meg.

Bolgár György a politika szolgálatában elszomorítóan óvatoskodik.

XXI. század  -  Magyarország

A rádióban  említett - Szakály Sándorral készült - interjú olvasható: ITT
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
További adalékok a háttér pontos értelmezéséhez: ITT

Friday, July 04, 2014


Fuzzy

- eredeti nevén Jens Vilhelm Pedersen (szül. 1939 február 23) - dán zeneszerző és zenész.
  
Per Nørgård,  Karlheinz Stockhausen, Ligeti Györy és Jan Bark tanítványa. 

1978-ig zenetörténetet és elméletet tanított az aarhusi Királyi Zeneakadémián.. 

  Fuzzy zenéje igen sokrétű. A dzsessztől a filmzenékig és az elektronikus zenéig ívelő széles skálán komponál.



Itt részleteket idézek  Chimes of Memory című 2014-ben megjelent új lemezéről, amely valamelyes áttekintést ad Fuzzy zenéjéről.