Semmi bajom Féja Gézával

csak éppen...

Szociográfiai munkássága (Viharsarok) a Horthy-korszak  fontos dokumentuma.

Féja Gézát személyesen ismertem, gyakran találkoztam vele, hiszen jó ideig egy házban laktunk. Már akkor - a hatvanas években - világos volt számomra, hogy Féja a múlt embere, túlélt nézetekkel. Érthető, hogy manapság - a Horthy korszak restaurálásának idején - Féja erőteljesebb értelmezést kaphat. Féjának irodalomtudományi és szociológiai tudományos területen van jelentősége. Az azonban, hogy például több részes rádióműsor készül akár a levelezéséből éppen most  - finoman szólva: nem véletlen.

De az ügy kapcsán nem erről akarok itt írni.

A készülő rádióműsort egy nyugdíjas rádiószerkesztő készíti el. Nyugdíjasok nem szoktak mostanában rádióműsorokat készíteni. Egyrészt azért nem, mert nincs a nyugdíjasokra szükség, de - remélem - még inkább azért nem, mert a rádió mai állapotában jó ízlésű, gondolkodó ember nem vállal olyan megbízásokat, amelyeknek a jellemzője: nem szobatiszták..

Sokszor érzem: nagy baj, hogy nincsen kompetenciám. Öreg ismerőseimmel, volt kollégákkal beszélgetve sokszor taglaljuk, hogy miként történhet ez-meg-az, hogy az Európai Únió miért tűri, hogy a magyar társadalom miért közömbös, hogy a demokratikus világ csak nézi-nézi, ám sokat nem tesz stb. S akkor jön az alkalom: lehet parányit "működni", kompetenciát kap, aki megfelel.  És éppen a fenti beszélgetők közül egyszerre csak  akad "válalkozó".

Nos, ezen borongva, és inkább csömört, mint keserűséget érezve írtam egy facebook bejegyzést annak kapcsán, hogy

Sinkó Péter, a kabaréműsorok szerkesztője, éppen most elhagyta a rádiót (lásd: ITT).

" Persze nem csak a kabaréval van baj. Az egykori rádió egésze tragikus mélységre sűllyedt. Egy-egy régi műsor ismétlése nem segít. A mai dolgok elmaradtak. Van "nemzeti", van "ájtatos", van "nyalakodós" - fő hogy színvonaltalan legyen. És ami a legszomorúbb: tudok nyugdíjasról, aki egy-egy morzsáért visszanyalja magát - mindegy, hogy miről van szó. Ilyen például Féja Géza levelezése. Mit mondjak, csömörletes. Hát akkor se vállalánám, ha erőszakolnák. Nemhogy bemenjek a rádiónak nevezett krematóriumba. Ebben a környezetben sem kabarét, sem rádióművészetet, sem információt nem kap a hallgató. A tömeghülyítés környezetében a világért se dolgoznék. Írásban kértem a rádió illetéktelen illetékeseit, hogy tekintsenek el a régi műsoraim ismétlésétől. Tudom: kevés és kis hatású gesztus, de annál mégiscsak több, minthogy benyaljam magam néhány silány órára a tenger szemét közé"

És végezetül: ha mindent szó nélkül hagyunk, akkor lényegében egyetértünk velük.