˙
Régen foglalkoztat, s most, hogy a vatikáni egyház képviselőinek közbűntényeire derül fény szinte naponta, hogy már azon gondolkozik az egyház, hogy lemond a papok cölibátusáról – nos visszakalandoztam s fantáziám szerint arra próbáltam választ találni: mi lenne, hogyan alakult volna a történelem, ha a fent nevezett fáraó elképzelései terjednek szét a világban, s így Európában is.
˙
Aktuálisan pedig éppen a minapi álmatlanság folytán bekapcsolt tévé-műsor gerjesztett bennem fura gondolatokat. A Világokon át című sorozatban ugyanis Művészetek üzenete: ihlettől a manifesztációig címen (közreműködők: Müller Péter író, Pap Gábor művészettörténész, Dúl Antal teológus, Vásáry Tamás karmester) olyan talmi szóhalmaz hangzott el, amit csak nagyon visszafogottan lehet ostobaságnak nevezni. Az istenhit, az isten és a művészi kifejezés kapcsolatáról, egymást kölcsönösen feltételező létéről hallottam arcpirító locsogást, amelyet a műsorvezető – Lőrincz Gabriella – mindent meghaladó sóhajtozása akart egybekapcsolni. Szégyelltem magam, s örültem, hogy nem dolgozom immár a kanonizált médiumok egyikében sem.
˙
Ehnatonról könyvtárnyi szöveget írtak. Volt is rá idő, hiszen Ehnaton az i.e. 14. században élt, s uralkodott Egyiptomban tizenhét éven keresztül.
˙
Egy két adat: apja III. Amenhotep fáraó, anyja
Teje vagy Tiye, felesége 
Nofretete vagy Nefertiti, akit híres fejszobráról ismerünk, mint az ókor egyik "szépségkirálynőjét".
˙
Ami számomra lényeges!˙
˙IV. Amenhotep fáraó (mert ezen a néven lépett trónra) uralkodásának ötödik évére jutott olyan felismerésre, ami korszakalkotó volt, s az is maradhatott volna. Egyszerűen rájött az egyistenhitre, s be is vezette azt. A mából visszatekintve ez kétségtelenül jelentős, ám mégsem eget-földet megrengető felfedezés. Sokkal érdekesebb, hogy ki „személyesítette” meg az egyetlen istent. A Nap! Ezért változtatta meg IV. Amenhotep a nevét Ehnatonra. Az új név jelentése: Aton szelleme. Aton pedig a Napot jelentette az egyiptomiak nyelvén. Ehnaton új várost épített – Amarnát – az egyisten, a Nap tiszteletére. S az ő tiszteletére írta meg Naphimnuszát.
˙
Anélkül, hogy tudományos okoskodásba kezdenék itt és most, mégis felhívnám a figyelmet arra, hogy voltaképpen milyen is Ehnaton istene, a Nap. Látható, érzékelhető, mindent teremtő és életben tartó anyagi isten. Materiális isten!
˙
Talán mondani sem kell, hogy Ehnaton halála után minden „visszarendeződött”, minden ment a maga jól elrontott útján, évszázadokig uralkodott a sokistenhit, majd helyet adott a láthatatlan, megnevezhetetlen és ábrázolhatatlan egyisten (a mindmáig létező Jehova) hitének , amit aztán a kereszténység Jézussal „kiigazított”, ábrázolhatóvá tett – a művészet kétségtelenül nagy szerencséjére.
˙
Vajon mi lett volna, ha Ehnaton zseniális koncepcióját, s még városát is nem törlik le az utódok?
˙
Ha megnézzük az Ehnatont ábrázoló szobrokat, domborműveket, nyilvánvaló, hogy ez a fáraó nem engedte meg idealizált ábrázolását. A szobrok, domborművek - melyek egy enervált, szinte fiús entellektüelt tárnak elénk - ma is élők, hitelesek, szemben a többi uralkodó sokszor bizony sematikusan egybemosott stílusban készült ábrázolásaival. Nefertiti – a feleség – képe egy „modern” asszony képe és még sorolhatnám.
˙
Érdekes eljátszani a gondolattal: mi lenne ha Ehnaton reformjai nem vesznek el a butaság mocsarában?
˙
Vagy egyszerűen mindössze arról van szó, hogy a reformok mindmáig gyanúsak? Hogy változtatást csak a csődök, a közbűnök elkerülésének kényszerében hoznak, hogy aztán így-úgy, többnyire csak látszólag kilábalva a bajból újracsak kántálják a megszokott ostobaságokat?
˙
Vigasztalásul itt a csodálatos Naphimnusz:
˙
EHNATON (IV. AMENHOTEP) FÁRAÓ
˙
Himnusz Aton napisten tiszteletére
˙
Tündökletesen ragyogsz fel az ég horizontján,
eleven, tiszta korong!
Amikor megkezded az életedet,
feltűnve az ég keleti széle felől,
gyönyörűséged betölti mindenhol a földet.
Szép vagy, hatalmas vagy, ragyogó vagy,
minden földek fölött fenn állsz a magasban.
Sugarad országok hosszú sorát foglalja magába,
s mindazt a határt, ami tőled kapta a létet,
mert te magad vagy Ré,
te elérsz a világ pereméig,
s azt leigázod egyetlen drága fiadnak.
S bárha te távol vagy,
sugarad itt lobban a földön.
Ott vagy az arcokon is,
bár lebegésed senki se látja.
Hogyha lehullasz az ég nyugati horizontján,
éjbe sötétül a föld, a halál bús állapotába.
Kamaráiban alszik az ember,
betakarva fejét,
s az egyik szemről nem tud a másik,
kirabolhatják vagyonából,
lapuljon bárha fejének alatta,
nem veszi észre.
Barlangüregét odahagyja a gyilkos oroszlán,
mindenhol mar a féreg.
Egy, ami fénylik: az éji sötét,
hallgat a föld szakadatlan,
mert a Teremtő
nyugszik az éj horizontja alatt.
Világos lesz a világ,
amikor felkelsz az egek horizontján,
s ízzol egész napon át, tűz-fényű korong.
Tovaűzöd az éjt, sugarad mindenfele árad.
A két föld ünnepet ül,
ami él, eleven lesz újra, feléled;
te költöd fel az embert.
Megfürdeti testét,
felölti ruháját,
s a te felragyogásodat üdvözli a karja.
Az egész ország munkálja a dolgát,
abraktól megelégül az állat,
zöldellnek a fák, a palánták,
fészkeiken szökdösnek a kismadarak,
a te lelkedet dicsőiti szárnyuk.
Mindenik állat szökdécsel a lábán,
minden, mi röpül, mi leszáll,
mind-mind eleven, mert rájuk ömöl sugarad.
A hajók a folyón úszhatnak lefelé
vagy szemben az árral,
mindenhova elvisz az út,
ha fölragyog orcád.
Kipattan eléd a folyóból a hal,
Fényed a tenger mélyeit is tisztán beragyogja.
Te vagy az, ki a férfiú-nedvet
meghízlalod asszonyi testben,
ki az emberi magzatokat alakítod,
táplálod a kisfiút az anyaméhben,
s megcsendesíted zokogását.
Dajka vagy immár az asszonyi méhben,
te adsz levegőt mindennek s életet is te
minden születettnek.
Kibuggyan a magzat a méhből,
megszületik s beszívja a jó levegőt:
légzésre te tárod a száját.
Szükségleteit te szabod meg.
Tojásban a csirke csipog,
te látod el ott levegővel,
te élteted ott is.
Te duzzasztod egészre, tanítod,
hogy feltörje tojását,
s a tojás héját odahagyja,
s erejétől telve, csipogjon,
lépkedjen a lábán,
burkától megszabadultan.
Alakzataid: csupa változatosság,
s megannyi titok!
Párja-nincs, Egyetlenegy Isten!
Kedvedre megalkottad a földet,
egyes-egyedül te,
a nyájat, a barmot, az embereket,
mindent, ami él csak a földön,
ami lábon jár, ami szárnyával fölszáll a magasba,
a távoli földeket is,
Sziriát, Kust, s az egyiptomi földet.
Te rendelsz minden embert a helyére,
szükségletüket te szabod meg.
Tápláléka vagyon minden elevennek,
s kiszabott az élete-útja.
Más-más a beszédben a nyelvük,
ugyanígy más-más az alakjuk,
bőrük szine is más.
Az idegent mássá te avattad.
Te teremtetted meg a Nílust
az alvilág üregében, szavadra buzog fel a földből,
hogy életet adjon a népnek:
olyat, aminőre magadnak alkottad a népet.
Te vagy mindnyájunknak ura,
aki értük fáradozott.
Ó, országoknak ura,
ki javukra kelsz föl az égen,
méltóságteljes, nappali fényü korong!
Te éltetsz távoli földeket is,
te küldted az égből a Nílust,
hogy alápatakozzon a földre,
hogy hullámát a hegyek közt hányja magasra,
akárcsak a tenger,
s öntözze a falvak földjeit és legelőit.
A te terveid oly ragyogók,
örökéletnek fejedelme!
Az égbeli Nílust
idegen földek örömére te adtad,
s minden föld lábasjószágainak.
Egyiptomba az alvilágból jön a Nílus.
A te sugaraid dajkálják mindenhol a földet,
a mező számodra terem, neked él,
életre te hívtad az évszakokat,
hogy mindennek, ami lett,
élete védve legyen.
A telet hűs enyhületükre,
s a nyarat, hogy téged ízleljen az ajkuk.
Megalkottad a messzi eget,
hogy benne ragyogjál,
hogy mindazt láthassa szemed,
aminek te adtad a létet,
egyes-egyedül te,
kúszva zenitre törő
eleven-fényü korong,
te tündöklő, ragyogó,
távoli s oly közeli.
Millió alakot hoztál életre magadból,
szántóföldeket, városokat, falukat,
folyókat és utakat.
Téged szemtől-szembe lát a tekintet,
mert a világ felett te vagy a nappali-fényü korong…
A szivem mélyében lakozol te,
énrajtam kívül más nem is ismer,
csak Noferheperu Ré Uaen Ré, a fiad.
Értelmet néki te adtál
hatalmad, okos tanácsaid által.
Karodban született meg a föld,
ahogy megalkottad te magad.
Amikor felkelsz:
eleven,
ha te elnyugszol:
belehal.
Te magad vagy az élet-idő,
s a halandók általad élnek.
A szemek ragyogók, ha te fénylesz,
s ha lehullsz nyugaton, megtorpan a munka…
Azóta lakoznak lábakban a mozdulatok,
mióta te adtál földet alájuk,
s felajánlottad a fiadnak,
a testedből születettnek,
Felső és Alsó Egyiptom urának,
az Igazságból fakadónak,
Noferheperu Ré Uaen Rének, két ország urának,
a Nap szülöttjének, az Igazságból fakadónak,
Ehnatonnak, a diadémok urának,
kinek élete hosszu legyen;
s a királyi szép feleségnek,
két ország úrnőjének, az Ő jegyesének,
Nofernofruaton Nofretetének,
aki éljen és legyen ifju
örökkön örökké!
(Kákosy László nyersfordítása alapján fordította: Molnár Imre)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
És még valami: egy röpke montázs Philip Glass Ehnaton cimű operájának zenéjével (részlet a Nyitányból; az utolsó kép Ehnaton koponyája):
˙
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A rádióműsor meghallgatható: ITT
Marc Sinan és
Andrea Molino „találmánya” izgalmas asszociációkat kelt, hol a népi „egybehangzással”,
hol az elrugaszkodással.
