Sárguló emlékek…

Az itt látható sárguló papírlap egy kézirat, Devecseri Gábor írása.

Valamikor a múlt század hatvanas éveiben közös gépírónőnk volt Gáborral: Kelemen Éva (Évike!). Róla mondta Devecseri, hogy megkönnyíti az írók munkáját, hiszen az írógépbe fűzött papírlapon csak a címet kell megadni, a többit Évike megírja.

Évikénél non-stop vendégek voltunk.

Egy alkalommal – amikor arra jártam éppen, a Rákóczi út egyik mellékutcájában - felugrottam, hogy megmondjam: holnap hányra jövök. Gábort találtam Évike lakásában, valamelyik kéziratát javítgatta, de Évike nem volt otthon. Megkértem, hogy adja át az üzenetemet. Közben Gábornak is mennie kellett, így hát a fenti lapra írta az üzenetet, amit másnap Évike nekem adott.

Éppen most szó került a történetről, megkerestem a sárguló kéziratot… (A képek rákattintással nagyíthatók!)

Korányi
Tamás holnap korány i-
dejön,
tíz körül,
hogy neki örül-
jön.
___________ 
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 

Ha már eszembe jött Devecseri Gábor, elmondok egy másik történetet is.

Gábor mindig óriási aktatáskával közlekedett, benne készülő munkák, jegyzetek. Soha nem lehet tudni: mi jut az eszünkbe.

Egyszer hozzánk jött, hogy átadja dedikált Homérosz fordítását.

Akkoriban az ötödik emeleten laktunk. Történetesen áramszünet volt. Gábor megérkezett, dörömbölt egy kicsit, majd leült. Gyertyafény mellett beszélgettünk.

Vagy jó óra múltán Gábor ezt mondta: milyen furcsa ma nálatok, valahogy minden más, más a világítás is…

Én csak ennyit mondtam: Gábor, nem vetted észre, hogy öt emeletet caplattál a táskáddal, hogy nem tudtál csöngetni, és egy órája gyertyafény mellett üldögélünk?

Drága ember volt…

Alighogy hazaérkezett, felhívott, s megjelölte: az átadott könyv hányadik oldalán javítani kell valamit, jobb változatot talált. A Homérosz fordításokat csak a halál tudja befejezni – szokta volt mondani…