Thursday, August 15, 2013

Sławomir  Mrożek meghalt

(1930 ~ 2013)

„Érdekelhet-e az önéletrajzom valakit, aki még sohasem hallott arról, hogy létezem? Nem vadásztam elefántra, nem voltam sem titkosügynök, sem John Kennedy szeretője. Nem követtem el semmit, a leghétköznapibb bűntényt sem, még átlagosnak mondható ferde hajlamaim sincsenek. Nincs semmi pikáns titkom, amit be kellene vallanom, mivel kelthetném hát fel a nagyközönség érdeklődését? 1930. június 29-én születtem. Nem emlékszem, hogyan történt, kénytelen vagyok hát elhinni. Ha van valami más élet a halál után, valószínűleg a halálomra sem fogok emlékezni. Elég szomorú, mert ez azt jelenti, hogy nem lehetünk biztosak sem abban, hogy vagyunk, sem abban, hogy nem vagyunk."
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
A színész
A nagy színész temetésére télen került sor. Hóvihar csapdos­ta a temetésen részt vevők fedetlen fejét. A sírgödör köré gyűlve türelmesen hallgatták a beszédeket, de gondolatban már valamennyien arra vártak, hogy legyen vége a beszédek­nek, szórjanak egy-egy marék földet a gödörbe, és felvehes­sék a sapkát.
Ekkor az elhunyt kollégája, szintén nagy színész, kiejtette kezéből a szép szőrmesapkáját, s az beleesett a gödörbe.
Mindenki észrevette, bár senki sem mutatta. Azt is vala­mennyien látták, hogy milyen nehéz helyzetbe került a szí­nész.
Bemászni a gödörbe a sapkáért, illetlenség volna. Benn­hagyni a sapkát, tiszta hülyeség. Nemcsak azért, mert biztos megfázás, nemcsak azért, mert kár a sapkáért, bár ez sem mellékes. Mindenekelőtt azért, mert hazamenni azzal a tu­dattal, hogy te itt vagy, a sapkád meg már ott, a sírban, még ha a máséban is, hogy valamiképp megelőzött a sapkád, és vár, sőt hív téged - rémes.
Így hát feszülten figyelték, mihez kezd a színész. De az meg se rezdült, s amikor rá került a sor, a következő beszédet mondta:
- Drága és Felejthetetlen Barátom! Távozol tőlünk ezen a
fagyos, téli napon. De ennél is nagyobb hideg vár Rád az
utazásod végén, az Öröklét hidege.
Felemelte a hangját, és nem lehetett nem csodálni a te­hetségét:
- Mit is adhatok Neked e hosszú útra? Csak az elválás
mélységes szomorúságát, hogy ne mondjam: kétségbeesését, valamint jelképesen azt, ami a legközelebb áll hozzám, a saját fejfedőmet. Igen, odaadom Neked, lemondok róla a Szá­modra. Mert ott, ahova Te készülsz, jobban fázol majd, mint most mi itt. Szolgáljon Téged a másvilágon, ahogy engem szolgált a földön.
Elismerő  moraj hallatszott.
- De az Égre! ... - kapott a fejéhez. - Jól tettem-e vajon? Mindannyian ismertük végtelen szerénységedet, mi sem áll
távolabb Tőled, mint a hiúság s a talmi ragyogás, az a sapka pedig szibériai rókaprém, majdnem hogy új, és kétezeröt­százba került. Vajon ahelyett, hogy a szolgálatodra lennék, amit igazán őszintén remélek, nem sértettelek-e meg Téged holmi e világi gyarlósággal, múlandó pompával, hitvány csecsebecsével, mely mindig utálatos volt Előtted e földi siralomvölgyben, s mely oly haszontalan leend az Égi Királyságban? Valóban, kezdek kételkedni tettem értékében, bárha a legjobb hiszemben cselekedtem.
A közönség lélegzet-visszafojtva figyelt. A színész pedig intett a temetőszolgának, hogy hozza fel a sapkát a gödörből. Amikor az teljesítette az utasítást, levette a sírásó fejéről az ócska tányérsapkáját, a sír fölé tartotta, és rövid szünet után ekképp fejezte be a beszédet:
- Fogadd hát, amit választottál volna, ha választhattál volna!
Majd olyan drámai mozdulattal hajította a gödörbe a
sapkát, olyan tökéletesen kiszámított pillanatban és helyen, hogy felcsattant a taps. A színész meghajolt a sír felé, de csak egy negyed fordulatot tett. Tudni való, hogy nem illik háttal meghajolni a közönségnek.
Nem tudni, hogy később adott-e kártérítést a sírásónak a sapkáért. Van, aki szerint csak kezet fogott vele, amikor a sírásó bátortalanul keresztülfurakodott hozzá a hódolók tö­megén. De egy igazi művésznek nem kell fizetnie, ő pedig igazi művész volt. 

Wednesday, August 14, 2013

Sylvia Plath


Rádióműsor

A felhasznált művek

Sylvia Plath: Naplók
Gergely Ágnes: Nyugat magyarja
Virginia Woolf: A  világítótorony 
S. Plath: Kórházi blue; Apu; Üvegbura
D.H. Lawrence: Szeretkezés és bizalom
S. Plath:  Metaforák; Határvonal; Levél Eddie  Cohennek  (1953. dec. 28.);  Leszbosz
Goethe:  Faust/I
SPlath:  InterjúLázárasszony; Ariel
Schopenhauer: Az öngyilkosságról
Thomas Bernhard: Egy gyerek megindul
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
Zenék:

Linda Bouchard: Pourtinade   
Hindemith: Sonate für Viola solo Op. 25. nr. 1.
Roy Harris: Duo for Cello and Piano  
Cage: Hymnkus                                        
Messiaen: Et exspecto ressurectionem mortuorum
James Drew: Sonata "Appassionata"  
Cage: Two5  
Morton Feldman: Piano and String Quartet    
Schubert: Gretchen am Spinnrade
Cage: Solo for Voice 79
Cage: Totem Ancestor
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Meghallgatható: ITT    

Monday, August 12, 2013

A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét

A cím sokak számára bizonyára meghökkentő. Az írás az egyik legtekintélyesebb neurológus-pszichiáter  - Oliver Sacks - tanulmánya. Esettanulmányait közreadó kötetének címadó fejezete.

Az írásnak három szereplője van: az egyik maga a könyv szerzője; a másik a páciens dr. P, tehetséges zenész, kultúrált, széles látókörű ember; a harmadik pedig dr. P felesége.
A téma az a jelenség, amikor valaki bizonyos részleteket az átlagosnál intenzívebben felismer és elemez, másokat pedig nem vesz észre. S eközben a megfigyelt tárgyak, emberek szerepe akár – látszólag önkényesen – cserélődhet is.
A kérdés, hogy mi okozza ezt a jelenséget. A szakember részletesen számot ad megfigyeléseiről, megoldást azonban nem talál. Annál is nehezebb lenne megoldást találni, mert a jelenség nem állandó, gyakran csak időleges, olyannyira hogy a páciens felesége is sokszor azt gondolja: férje viccel.
A tanulmány utolsó sorai: Általában „első pillantásra" nem ismerte föl a tárgya­kat, ehelyett egy-két jellemzőjük alapján találgatott és próbált rájönni, mik lehetnek - ám a találgatásai legtöbb­ször abszurd tévedésekbe torkolltak.…a fiatalembernek kiváltképp az élőlények azono­sítása jelentett gondot.Ezzel szemben az egyszerű, sematikus tárgyak - olló, óra, kulcs stb. - nem okoztak számára különösebb prob­lémát.   Nem csupán a vizuális érzékelés ká­rosodott jelentősen, hanem a vizuális reprezentációhoz tartozó két alapvető képesség is: a képalkotó fantázia és a képi emlékezet - legalábbis ezeknek az élmények szemé­lyességére, ismerősségére és konkrétságára utaló vonatko­zásai. És végül: dr. P. hajlamos volt a feleségét összetéveszteni a kalapjával. 
Témánkhoz hasonló „betegség” az un. arc-vakság (face blindness).
Ezzel kapcsolatban érdekes elolvasni egy beteg – Bill Choisser blogját, akivel egy televíziós beszélgetés is megnézhető.

~~~~~~~~~~~~~~~~~
Michael Nyman angol zeneszerző Sacks esettanulmányából háromszereplős, csaknem egy órás kamaraoperát komponált.
A zene Nyman stílusára jellemző, nagyobbára repetitív hangzás. Számomra az a kérdés: mi ihlette Nymant éppen ennek a témának zenés megvalósítására? Valószínűsiteni lehet, hogy a szituáció drámai, a feleség például nem hiszi el a problémát, s végülis az a kézenfekvő asszociációs kérdés merül fel a hallgatóban: vajon nem vagyunk-e valamennyien időleg, többé-kevésbé ebben az állapotban? Vajon a valóság felismerése szükségképp úgy történik-e, ahogy a megfigyelők gondolják? Ha a téma átkerül a zene absztrakt világába, akkor nem változik-e a felfogás? A fent leírtakat nem fogjuk-e fel másképpen, amit konkrét magyarázattal nehéz ellátni?
Itt az opera befejező hangjait hallgathatjuk meg.

Sunday, August 11, 2013

Rájátszás

Könyv, szöveg, dal, CD

Ezek mind a gyerekeim lehetnének…
Másként mondom: ezek mind a gyerekeim… (egyik-másik az unokám akár). Nem az öregség okán mondom, hanem mert nagyon nehezen vagyok a kortárs-öregeimmel… Állandóan meglepnek azzal a bebetonozott
„stabilitásukkal”.
De most nem is erről van szó!
Szubjektive: de jól jött volna egyik-másik annak idején, amikor rádióműsorokat készítettem (ITT ), de akkor ilyen nem volt. Volt ilyesmi, de ilyen nem.
Csakhát most erről sem akarnék beszélni!
Akkor hát mi is van ebben a „projektben”, zenészek és költők szövetségében, hogy tudassák: eléggé szarul vagyunk.
Hanem, hogy milyen szomorúan jó volt ezeket hallgatni. Mert ugyan sok kétségbeesés lappang a sorok-hangok mögött (sokszor nem is lappang!), de hát: szépek. Mégha egyik másik Rodin  Heaulmière szobrát juttatja is eszembe: nem a vénséget, hanem a szépséget, a szép gondolatot.
Ennyi elég. Talán. Az meg utólag lepett meg, hogy leginkább a 
„ lányok” fogtak meg, no jó az egyik „fiú” is.
„A rend végre nem söpörhette a szőnyeg alá az érzést. Szép volt. És azon nincs mit érteni.” – idézem az egyszeri értő írást arról, amit egykoron még csináltam.
 A „legyintés” korát élem – leginkább magam lepődöm meg rajta. Ez a Rájátszás megfogja a legyintő kezet. Mert talán mégsem mindegy…

Saturday, July 06, 2013

Thomas Bernhard: In Silva Salus
ˇ
King: Though yet of Hamlet our dear brother's death
the memory be green, and that is us befitted...
ˇ
Apámról faggatom
a halálfejet az erdőn...
Apám...
mint holttest lóg a hold
két fatető között, hogy
megcsaljon. . . Íme
a hátgerinc, melyen át szél fütyül. ..
Apám, megölted
a szívemet. .. két lábszár csizma nélkül,
egy rozsdás derékszíjcsat
tükröződik a tóban...
Két lépéssel odébb
szétrágott lapockád darabja. . .
Hogy halljam hát meg a bokrok közül,
mit válaszolsz,
hol annyi hang szól ?
Apámról faggatom
a halálfejet az erdőn...

Friday, June 14, 2013

Találkozások

Egy kedves barátosném, egykori kolléganőm hívta fel a figyelmemet Borbély Szilárd költészetére.
Ezzel szinte percre egyidőben megnéztem Nagy Kriszta és Kamondi Zoltán néhány perces videóklipjét.
Kialakult egy háromszög: Nagy Kriszta, Borbély Szilárd és jómagam képezzük a sarkokat a „mértani” idomban.

De miről is van szó?

Borbély Szilárd Halotti pompa című kötetében olvasom:


TENGER KÖNNYEK CSILLAGA


Az éjszakában Pásztorok.
Lehajtott fejjel ébren
marhavagonban ácsorog
közöttük Jézus éhen.

Csillag van minden homlokán,
és csillag van a mellén.
Csillag ragyog az ég fokán,
a Törvénynek a helyén.

A büdös égen angyalok,
s gyilkosok a pásztorok.
A Tenger Csillag fent ragyog,
s lent a Testre Könny fagyott.

Mária az éjszakába
néz a rácson egymaga.
Karjában a Jézuskája
már csak egy játék baba.

„Jó éjszakát! Jó éjszakát!"
A halott Echó hangja.
„Te fals világ, jó éjszakát!"
Nem az örömhírt mondja.

„Az ember mind egylényegű,
mint Krisztus és a Lélek.
A rajtunk élő kis tetű
csípése is az Élet..."

A pásztoroknál fegyverek.
Bakancsok lépte koppan.
Nem vitáznak. Üres szemek.
Halott Mirjam legottan.

„Óh pásztorok, kegyetlenek!"
A vér fröccsen a hóra.
„Fiammal együtt öljetek!"
Kiköpnek a zsidóra.

Az Éjben Echó hangja szól
Pszichének: „Jó éjszakát!"
A havon Féreg araszol:
„Pásztorok! Jó éjszakát!"

~~~~~~~~~~~~~~~
A piros kiemelés úgy válik -számomra legalábbis - érthetővé, ha megnézem az említett videót.  Mit írt Nagy Kriszta ehhez a videóhoz az interneten?

DALSZÖVEG

A karácsony de szép!
Szület Isten fia.
De háltak-e együtt valaha,
Jézus atyja és szent anyja?

Mária szűzen anya,
Istentől van fia,
De ölelte-e őt valaha
Szerelemmel Jézus atyja?

Nem szeretkezett vele.
Engem sincs, ki szeretne.
Mária, szent szűz anya,
Légy velem mostoha!

Anyám helyütt megértő anyám,
Nincsen szerető babám,
Egyedül vagyok, mint ő,
Az Istenem teremtő.

Teremtő, teremtő, teremtő,
Az Isten teremtő,
Teremtő, teremtő, teremtő.

2012 karácsony

Az utcán forradalom, szabadság, harc nélkül, történelmi pillanat, itt Budapesten, „Magyarországon", ahol a felnőttek nem tudnak felnőtt módjára viselkedni, a gyerekek mutatnak példát.
A művészet tiltakozik.
Egy olyan országban, ahol kereszténynek és keresztényebbnek lenni azért kell, hogy kirekessz, hatalmat gyakorolj és elkülönülj, a művész karácsony szentestéjén arról mereng, miért ez a különösen érthetetlen magány. Miért nem találjuk meg a hangot, amin tudunk együtt lélegezni, élni, boldogulni, szeretni[K1] ? Miért a sok egymásnak feszülő kiáltás termekben és tereken? Miért szakadtak el a szálak ember és ember között, nő és férfi között, anya és gyereke között?
És felmerül a kérdés, miért is ne kínozna az őrült sokaságban az egyedüllét, hiszen az egy Istenünk egyedül van, pont, mint én. A gyerekét érintések, ölelések és szerelem nélkül hozza létre. Mária hitetlenek között magyarázza igazát, gyermekét titokban kell megszülnie, és bujkál vele, hogy ne öljék meg azt, amit világra hozott. És ki az, akinek életet adott? Egy fiú, aki azért jött, hogy megfeszítsék, keresztje az első pillanattól az övé, és elkerülhetetlen, mert Istene, atyja mérte rá.
A nő, aki eljátszik gyerekének játékával, piros sapkában, mert szenteste mégis csak a Mikulás ereszkedik le a kéményeken, napszemüvegben, mert ő nem Tereskova, hanem Nagy Kriszta x-T kortárs festőművész inkognitóban, nem hagyja figyelmen kívül, hogy a gyermeke, akit oltalmazni akar a világ rendjétől, keresztjével jött a világra, és felhelyezi azt a világ szerint meghatározott helyére, a falra, egy szögre mint bálványt. Hát mi ez, ha nem maga a blaszfémia egy olyan korban, ahol a halottak személyiségjogait védjük úgy, hogy a holttestek képét nem közöljük le a híradásokban? És mi még mindig egy meggyötört, meggyalázott, meztelen tetem képe előtt imádkozunk térdre rogyva?
Ez az üzenetem szenteste, Jézus születésekor, egy olyan médiumon keresztül, amit senki sem tilthat le, akkor, amikor úgy fest, nincs esély, hogy valaha kiállíthatok a Műcsarnok falain. Üzenet egy olyan helyiségből, ami átalakulóban van, a falak még félkészek, mert nincs pénz befejezni, elfogyott, ahol semmi sincs, csak a művészet egy zongora képében, és ahol társra leltem mégis egy másik művészben.

Nagy Kriszta x-T, szeretettel
Budapest, 2012. december 24

Monday, June 03, 2013

Alföldi Róbert

Ritkán szoktam itt a blogon teljesen és maradéktalanul átvenni ujságok, folyóiratok stb. anyagát. Az Alföldi Róberttal készített beszélgetés példája annak, hogy miként kell felismerni magunkat és a környező világot.
Az Alföldy Róberttal készített interjú olvasható ITT

Sunday, June 02, 2013

Aradi Varga Imre meghalt

(1940-2013)

ODÜSSZEUSZ EMLÉKEI


Kalkhász

Kalkhász, a jós megmondta:

itt vesztegeltek tétlenül, reménytelen,

hajóitok döglött sirályok, medúzák

húzzák a mélybe, ronda nyálkás

büdösség terjeng, érzitek, a szép halak

nagy ívben elkerülnek bennetek, és Trója

bizony messze van, nagyon messze van,

s a jó szelek, vitorladuzzasztó szelek

máshol tépik a fákat, más vidékeken

hajkurásszák a felhőket, görögjeim,

az istenek tán nem szeretnek titeket?

az istenek tán undorodnak tőletek?

de én tudom, s tudjátok meg ti is,

hogy engesztelő áldozat kell, égő áldozat

nekik, s nem birka, ló vagy kecske, nem bizony,

nem olcsó préda, valamit valamiért,

de fejedelmi szűz, de Agamemnón lánya kell

nekik – így szólt, s szeme kifordult, nyála

kicsurrant, teste didergő remegés, s hörögve

zuhant le a homokba Kalkhász, a renegát

trójai.

Monday, May 27, 2013

Egy flash mob nyomán…


A diktatúra vagy diktatórikus rendszerek az esetek jelentős részében – történelmi mércével mérve – rövid életűek. Az egyes ember életét azonban egészben tönkretehetik. Ráadásul kártevésüket nem lehet „kapásból” helyrehozni, még egy ideálisan jót akaró diktatúraellenes igyekezet során sem.

Pesszimizmusom ilyenformán töretlen – ilyen országban (világban?) élünk.
A nagyhangú bevezetőt azért írtam ide, mert teljesen lebénult társadalmunk elégtelenre vizsgázik akkor is, amikor apró jelenségek azt mutatják, hogy van néhány - mondom csak néhány! – tisztességes akarati megnyilvánulás.
Most a legaktuálisabb esemény kapcsán próbálok a fentiek jegyében meditálni.

A Markó Iván jelenség.

Minden Markót bíráló megnyilvánulás pironkodva elővezeti, hogy pedig Markó milyen tehetséges volt. Ha azonban megnézem  életművét, akkor számomra az derül ki, hogy kellően ravasz érzékkel választott bombasztikusan nagy témákat, amelyeknek megformálásakor a téma maga eltakarta azt, hogy bizony a színpadon jó technikával előadott giccset látok. Amíg táncolt (lásd Béjart balett társulata) elég jó táncos volt. Amikor koreográfus is lett, előjöttek mentalitásának talmi, olykor vacak, egzatáltan pöffeszkedő tulajdonságai (Jézus, az ember fia; Káin és Ábel; Emberi himnusz). Azután pedig, maradék képességei fogytán – miközben továbbra is „nagy témákhoz” nyúlt (legutóbb Az ember tragédiája eredeti formájában is vitatható mélységű darabhoz, valódinak szánt mondanivalóját felmutató megformálásához ugyancsak nagy tehetség szükségeltetik) -, ahogy gyakorta lenni szokott: áttért a nyulós-nyálas seggnyaláshoz (elnézést az érzékeny gondolkodástól, de nem találok jobb kifejezést reá).
Most, hogy udvari művészkedésének egyik állomását az elkeseredett ellenállás megzavarta, a közönség javarészt, ő pedig a maga egészében olyan teljesen képtelen értetlenséggel, mi több ostobasággal állt ott, amihez foghatót alig tapasztaltam hosszú életem során. Más alkalommal az istenről locsogott, aki nem demokrata, most viszont a színpadról nyilvánította ki szeretetét az ország miniszterelnöke iránt, aki ezek szerint tehát „demokrata”.
De minek is folytassam? Aki érti, annak szükségtelen a magyarázat, aki nem érti, annak felesleges.


A flash mob megítélésében nem lehet tagadni az ilyenfajta megmozdulás lényegét: a hirtelenséget, a váratlanságot stb. A kérdés, hogy a megmozdulás igaz-e? Markó olyan összeget kapott gazdájától, amely pedzette az egész magyar táncművészetnek juttatott összeget. S mert a magyar táncművészetben mainapság többnyire a Markóénál jelentősen jelentősebb produkciókat látunk, kész a képlet: jelentős összeg a seggnyalásért jár (ismét elnézést).

De sorolhatnám: a zsidózó Fekete Györgyöt, a művészet akadémiájának teljhatalmú urát, vagy Kerényi Imrét, a kódoltan zsidózó és nyiltan buzizó miniszterelnöki főmegbízottat, Vidnyánszky Attilát a nyalás és hallgatás közt ingázó lajblis figurát – megannyi egykor úgynevezett tehetség…

Fura dolog, de az igazi tehetséget nem zavarja meg az emberi gyarlóság. A alapvetően elmarasztalható jellemű és gondolkodású Wagner Richárd jelentős színt ácsolt a huszadik század zenéjének is, míg a mindenképpen szeplőtelenebb Verdi a belcanto olykor artistákat is megszégyenítő magas C-ivel mindmáig egyeduralkodó a Markót adoráló nagyérdemű lelkében-fejében.

Saturday, May 25, 2013

Két monológ

1. Esterházy Péter




2. Simone de Beauvoir

Thursday, May 16, 2013

Verdi ~ Michelangelo ~~ Dies Irae



Monday, May 13, 2013


Kaija Saariaho

La Passion de Simone

A Passió, Jézus szenvedéstörténete más alakokra alkalmazva – nem először fordul elő. Mauricio Kagel Bachot állította Jézus helyére a maga passiójában (sokan támadták is miatta).

Saariaho most oratóriumot komponált Simone Weil alakjára és sorsára.


A librettót Amin Maalouf írta. Az oratóriumot több előadásban különbözőképpen állították színpadra. Volt, ahol a narrátor énekesnőt egy néma táncos kísérte, máskor vizuális technikákat hívtak segítségül.
A lényeg azonos. Weil története, amelyet magyar nyelven mindenekelőtt Pilinszky János mutatott be. – A sokak által vitatott Weil filozófiát tanult, de megalkuvást nem ismerő, önjáró életúton ment végig. Tanított, résztvett a baloldali megmozdulásokban, ezért eltiltották a tanítástól, így lett munkásnő a Renault gyárban.
Zsidónak született, keresztényként élt, s buddhistaként halt meg. A nagyhatású gondolkodó művei és élete sokakat megihletett. Fiatalon, súlyos betegségben halt meg.

Saariaho oratórimua tizenöt stációból áll (utalással Jézus via crucisának tizennégy stációjára).

Minden tettnek nem a célját kell figyelnünk, hanem a rugóját. Nem azt, hogy merre tart? Hanem azt, hogy honnan is jön?
(Simone Weil: Füzetek)

S az első két stáció szövegének részletei:

Első stáció

Simone, nővérem
Kedves kis nővérem Simone!
Nézem az arcodat
Életed utolsó tavaszán
Hogy gondolatban veled utazzam
Agóniád mesgyéjén…
~~~~~~~~~~~~~
Második stáció

A kereszt viselését választottad.
Nem! Tudom, nem mindent te
Választottál.
Nem te választottad, hogy nő légy
Sem azt, hogy zsidó.

Itt az első három stációt idézem. Az énekesnő: Dawn Upshaw. A Finn Rádió Zenekarát és a Tapiola kamarakórust Esa- Pekka Salonen vezényli.

Sunday, May 12, 2013

Komoróczy Géza munkája


A zsidók története Magyarországon
( l. kötet: 1230 oldal; 2. kötet: 1213 oldal)

„Nekem itt zsidónak kell lenni”
Szöveggyűjtemény
(1469 oldal)

Fontos a címek idézése, értelmezése és a terjedelem. Amiről a monumentális munka beszél.

Alapvető ismeret- és tananyag, aktualitása megkerülhetetlen. Nagy hozzájárulás ahhoz, hogy a közgondolkodás kikecmeregjen az elintézetlenségek mocsarából.

"Én zsidó vagyok? Hogyhogy zsidó vagyok? Mi az? Sárga vagyok én, vagy zöld vagy kék vagy milyen? Éppen olyan testszín vagyok, mint a magyarok. Kinek az ideája volt, hogy én itt zsidó legyek? Nekem bizony isten eszem ágába se volt, hogy zsidó leszek majd, ha megszületek. Itt várt a világon ez a buta meglepetés, mikor itt kiszálltam. Nekem itt zsidónak kell lenni. Miért? Én magamban, mikor nem gondolok erre, abszolúte nem vagyok zsidó, egy fiú vagyok, a szerelem a hazám, és az istenem a halál! És valaki rám néz, és az tudja, hogy én zsidó vagyok. Mintha ránéznék valakire, akiről tudják, hogy az lopott egyszer! És nekem a szememmel ki kell tartanom ezt a vádat vagy ráfogást vagy elnézést vagy mi az, hogy az embert zsidónak veszik. És nekem úgy kell néznem, hogy igenis, rendben van, jól van, zsidó vagyok. Pedig énbennem ez egyáltalában nincs elintézve. Én az egész dologgal nem vagyok tisztában. Nem vagyok ebbe beleegyezve, se belenyugodva, csak ráhagyom, hogy zsidó vagyok, mit csináljak? Engem kérdeznek, mikor rám néznek. Mit feleljek? Én egyszerűen elnevetném magam: de kérlek, hisz ez egy őrült ostobaság, csak nem fogunk ebben az érdekes életben ilyesmivel is foglalkozni? Sokszor úgy voltam vele, mintha az egész csak egy rossz vicc lenne, amit énellenem találtak ki, hogy ilyen butaság miatt is szenvedjek. Egész életemben zsidó legyek! Tessék talán felosztani ezt, mint a katonaságot vagy mint egy közmunkát, mindenki szolgáljon, mondjuk, egy évet, mint zsidó, ha már okvetlenül kell valaki zsidó is legyen, azonkívül, hogy ember."

Szép Ernő sorai – a motívumok - többször is felmerülnek az író irásaiban (Lila ákác [1919]; Levél Krúdy Gyulához [1920]; Emberszag [1945]). Három dátum. Huszadik század. És előtte? Talán egy évezred?

Miért?

Válasz nincsen, csak történet.

Lásd még: ITT

Wednesday, May 08, 2013

David Lang


Ez a lemez (Death Speaks/Depart) alig több, mint egy hónapja jelent meg. Lang sokoldalú zeneszerző, a minimál zenéit, s a klasszikusokhoz átköszönő szerzeményeit ismerem.
Ezen a lemezen – mint maga is elmondja – Schubert ihlette meg. Nem elsősorban a zenéje, hanem inkább az, ahogyan Schubert a halálról gondolkozott.

Előbb a Depart-ból idézek egy részletet. Ezt a roppant érdekes művet Lang négy női hangra (Elizabeth Farrum, Kate Geissinger, Alexandra Montano, Alex Sweeton) és csellóra komponálta. A felvétel külön értéke, hogy a csellón Maya Beiser játszik. Beiser
több olyan műben működött közre, amelyben szinte csak a cselló szólt, vagy alig néhány hangszer (például Tan Dun Máté Passiójában).

Ezután a néhány perces első tétel hallgatható a Death Speaks-ből (You will return).

 Luís Tinoco


A most először lemezre vett művek nemcsak azért érdekesek, mert jó kortárs alkotások, hanem azért is, mert nem bővelkedünk portugál zeneszerzőkben.
Valamennyi kompozíció – s már csak ezért is figyelemre érdemes – a 21. század termése. Vokális művek, szoprán hangra.
A From the Depth of Distance (2008), részint Pessoa szövegek megzenésítése, de érdekes, hogy a szerző egy nagy terjedelmű Walt Whitman poéma részleteit is felhasználta, s ezzel mindjárt magyarázatot találunk a címre.

A Whitman idézet a költő Út Indiába című művének ötödik részéből való:

After the seas are all cross’d, (as they seem
already cross’d)
After the great captains and engineers have
accomplish’d their work,
After the noble inventors—after the scientists,
the chemist, the geologist, ethnologist,
Finally shall come the Poet, worthy that name;
The true Son of God shall come, singing his songs.

Then, not your deeds only, O voyagers, O scientists
and inventors, shall be justified,
All these hearts, as of fretted children, shall be sooth’d,
All affection shall be fully responded to—the secret
shall be told;
All these separations and gaps shall be taken up,
and hook’d and link’d together;
The whole Earth—this cold, impassive, voiceless Earth,
shall be completely justified.
~~~~~~~~~~
Ha majd a tengerek átszelve mind, (s úgy látszik, ez be is következett,)
Ha a nagy kapitányok és a mérnökök megtették már a dolguk,
A jeles feltalálók, a tudósok, a vegyész, a geológus, etnológus után,
Végre a költő is jöhet, aki méltó e névre,
Jöhet az Úr igaz fia, dalait énekelve.

Mert nemcsak a tetteiteket kell, ó, utazók, tudósok, feltalálók igazolni,
Hanem meg kell nyugtatni már e lázas gyermekeket is, Minden vonzódásukra jószívvel felelni kell s meg kell a titkot mondani,
Minden különbséget és szakadékot el kell tüntetni már, át kell
hidalni, összefűzni,
Ezt az egész hideg, közömbös, néma földet tökéletesen igazolni kell.

Tuesday, May 07, 2013

Profilok
Az álmokról

Rádióklip

Meghallgatható: ITT

Thursday, May 02, 2013

 
Adam Holzman



Az 1958-ban született zeneszerzőt valami magyarázhatatlan okból a  Wikipedia „keyboardist”-ként jegyzi, ami nem jelent lefokozást, csak valamiféle értetlenséget az elektronikus zenével szemben.

Holzman zenei munkássága igen sokrétű. Sok együttessel, dzsessz-zenésszel dolgozott (Pl. Miles Davis!), filmzenéket is komponált, s ez a 2013-ban megjelent új lemeze – Parallel Universe (solo electronic explorations)– nagyon érdekes hangzás. De már a tételek címe is felkelti a figyelmet.



Egyszóval érdekes művész igen érdekes művéről van szó, bizonyítva, hogy a tiszta elektronikával kitűnően megszólalhatók azok a tartalmak, amelyeket a hagyományos zenében megszoktunk.

Az egész lemez meghallgatható: ITT