Egy "vitatkozás" margójára
Alant látható a halálosan beteg Esterházy Péter képe, mellette szöveg (ITT). A szöveget én írtam, belecsempésztem (idézőjel nélkül!) Esterházy
szövegtöredékeket. Magam valamiféle - talán nem szokványos - nekrológnak
szántam.
Ennyi.
Mármost ösmerősöm szóvá tette a fénykép közlését,
pontosabban engem elmarasztalt a közlés miatt. Mert - úgymond - ilyen
állapotban ízléstelenség valakit megmutatni.
Esterházy Péter a betegségéről egy kötetet adott ki,
természetesen betegségében készült fényképpel. Az általam is közölt fotó: szép.
Nade mi a szép? A filozófus szerint: szép az, ami érdek
nélkül tetszik. Ez a klasszikus mondat számomra értelmezhetetlen. Ugyanis ha
például egy festmény a múzeumban szép, akkor miért szebb, mint ha valahol ilyet
vásárolok és pénzért hazaviszem. Törődik ezzel az a festmény? S mikor állt érdekemben.?
De van itt egy nagyobb baj is. A "tetszik" - a sor
végén. A tetsziknek nincsen definitív jelentése. Nekem igen, neked nem... Vagyishát már a definiciókkal is baj van.
Vagyis!
Az Esterházy fénykép nem szép, nem csúnya - hanem OLYAN! És
ezt nem lehet az érzelgősség leplébe csomagolni. Ő se tette. Ha az ő
betegségéről szólva egészséges életéből veszek egy képet, akkor meghazudtolom
őt, akire a saját haldoklásáról írt könyve jegyében próbáltam emlékezni.
Annak idején - a tizenkilencedik és huszadik század
fordulója körül - nagy feltűnést, mi több megbontrákozást keltett Rodin villoni
öregasszony szobra. Egy vénasszony, meztelenül. Egy akt szobor egy vén testről.
Nomármost. Szép ez a szobor? Felesleges, mi több rossz kérdés. Ez a szobor VAN!
Ez a lényege. Mit ábrázol? Ami van. A "vanást"!
És Donatello? A Magdalena?
És megint elölről...
No comments:
Post a Comment