Egy "vitatkozás" margójára

Alant látható a halálosan beteg Esterházy Péter képe, mellette szöveg (ITT). A szöveget én írtam, belecsempésztem (idézőjel nélkül!) Esterházy szövegtöredékeket. Magam valamiféle - talán nem szokványos - nekrológnak szántam.

Ennyi.

Mármost ösmerősöm szóvá tette a fénykép közlését, pontosabban engem elmarasztalt a közlés miatt. Mert - úgymond - ilyen állapotban ízléstelenség valakit megmutatni.

Esterházy Péter a betegségéről egy kötetet adott ki, természetesen betegségében készült fényképpel. Az általam is közölt fotó: szép.

Nade mi a szép? A filozófus szerint: szép az, ami érdek nélkül tetszik. Ez a klasszikus mondat számomra értelmezhetetlen. Ugyanis ha például egy festmény a múzeumban szép, akkor miért szebb, mint ha valahol ilyet vásárolok és pénzért hazaviszem. Törődik ezzel az a festmény? S mikor állt érdekemben.?

De van itt egy nagyobb baj is. A "tetszik" - a sor végén. A tetsziknek nincsen definitív jelentése. Nekem igen, neked nem... Vagyishát már a definiciókkal is baj van.

Vagyis!

Az Esterházy fénykép nem szép, nem csúnya - hanem OLYAN! És ezt nem lehet az érzelgősség leplébe csomagolni. Ő se tette. Ha az ő betegségéről szólva egészséges életéből veszek egy képet, akkor meghazudtolom őt, akire a saját haldoklásáról írt könyve jegyében próbáltam emlékezni.

Annak idején - a tizenkilencedik és huszadik század fordulója körül - nagy feltűnést, mi több megbontrákozást keltett  Rodin villoni öregasszony szobra. Egy vénasszony, meztelenül. Egy akt szobor egy vén testről. Nomármost. Szép ez a szobor? Felesleges, mi több rossz kérdés. Ez a szobor VAN! Ez a lényege. Mit ábrázol? Ami van.  A "vanást"!

És Donatello? A Magdalena?

És megint elölről...