Monday, October 01, 2012

Degas balett

Az ötlet nagyon izgalmas. Degas „balettfestményeit” táncban életre kelteni. A 21. században táncban megidézni a 19. századot.
A koreográfia (Patrice Bart) eklektikus, a korhű igyekezetbe belecsöpög a mai zene (Denis Levaillant). Csakhogy ez csak foltokban sikerült. Ezt a zenei feladatot csak valamely zseniális kortárs zeneszerző tudta volna megoldani, így itt javarészt régies „epigon-zenét” hallunk. A képek, a táncosok külsejükben, mozgásukban  ügyesen megidézik Degas festményeit, rajzait. Ahhoz azonban, hogy ebből valóban "ütős" balett szülessen, ez nem mutatkozik elegendőnek.
Első nézésre az embert hatása alá keríti az ötlet. Ha azonban mégegyszer megnézzük – hát unatkozni kezdünk. Én legalábbis másodjára bosszankodva unatkoztam. Talán azoknak, akik kritikátlanul szeretik a hagyományos balettet, talán nekik…
Persze mégis érdemes megnézni. Romantikus, eklektikus, olykor giccses részletek váltakoznak egy-egy ügyes megoldással. Szoktam gondolni: olykor kevésbé sikerültet, mi több gyengén sikerültet is látni kell, hogy az ember eligazodjék…
A kis könyv, amely a DVD-t magában foglalja, igazán szép. Ezért abból többet, a produkcióból inkább kevesebbet (trailer) idézek itt.

No comments: