Patti Smith & Robert Mapplethorpe


Véletlen vagy sem, de éppen Mapplethorpe budapesti kiállításának napjaiban jelent meg Patti Smith könyve – a Kölykök. A punk későbbi neves képviselője, a nagyszerű költő és énekes arról a korszakról ír, amikor még egyiküket sem ismerte a világ. A kölykök szerelméről szól ez a könyv, a kölykök világáról, amely azután barátságként élt Mapplethorpe korai haláláig.

Egy rövid részlet Patti Smith könyvéből:
A szabadság gyermekeinek képzeltük magunkat, akiknek küldetése, hogy védjék és terjesszék a rock and roll szellemét. Féltünk, hogy a zenénk lelke elsorvad. Féltünk, hogy elveszíti az értelmét, hogy mohó kezekbe kerül, elvész a látvány, a pénz és az üres technika mocsarában. Magunk elé idéztük Paul Revere alakját, amint végigvágtat az amerikai éjszakán, hogy felrázza, fegyverbe szólítsa az embereket. Mi is fegyvert ragadtunk, nemzedékünk fegyvereit, az elektromos gitárt és a mikrofont.
A CBGB ideális hely volt, hogy megfújjuk a harsonákat. Ez a klub az elnyomottak utcájában állt, és a törzsközönsége kedvelte az ismeretlen művészeket. Hilly Krystalnak mindössze annyi kikötése volt, hogy aki itt fellép, az új legyen.
A tél végétől a tavaszi megújulásig végre megtaláltuk a saját hangunkat. Miközben játszottunk, a dalaink önálló életre keltek, tükrözték a közönség energiáit, a hangulatot, a növekvő önbizalmunkat és a körülöttünk zajló eseményeket.
Sok mindenre emlékszem ebből az időszakból. A pisi és a sör szagára. Richard Lloyd és Tom Verlaine összefonódó gitárjátékára, ahogy belevágnak a Kingdom Come-ba. Ahogy előadjuk a Land egyik változatát - amit Lenny „lángoló zónának" hívott - Johnnyval, aki saját lángnyelvektől ölelt ösvényén rohant felém a vademberek uralta LSD-éjszakából, egy öltözőből a lehetőségek óceánjába, miközben mintha az egész jelenet a színpad előtt ülő Róbert és William elméjéből áradt volna ki. Emlékszem Lou Reedre, aki sokat tett értünk azzal, hogy az elsők között ötvözte a költészetet a rock and roll-lal. Emlékszem, milyen vékony volt a választóvonal a színpad és a minket támogató emberek között. Jane Friedman büszkén mutatott be bennünket Clive Davisnek, az Arista Records elnökének. Jane remekül ráérzett arra, hogy össze lehetne kötni minket Davisszel és a lemezkiadójával. És arra is emlékszem, ahogy a koncertek után a ponyvatetővel védett lógó - CBGB & OMFUG - előtt állva figyelem, amint a fiúk bepakolják a szerény felszerelésünket Lenny '64-es Impalájába.
…………………………………………….
A WBAI rádió fontos közvetítője volt a forradalmunknak. Élőben sugározták az 1975. május 28-i koncertünket, amelyet egy Upper East Side-i templomban adtunk. Úgy éreztük, készen állunk egy cenzúrázatlan élő közvetítésre, nemcsak ideológiai, hanem esztétikai értelemben is. Mivel semmilyen formaságot nem kellett betartanunk, szabadon improvizálhattunk, ami még a leginkább nyitott és haladó szellemű rádióadókon is ritkaságszámba ment. Tisztában voltunk vele, mekkora tömeghez szólunk - ez volt az első alkalom, hogy rádióban szerepeltünk.
Koncertünk a Glória egyik változatával ért véget, ami fokozatosan alakult ki az elmúlt néhány hónapban, az Eskü című költeményemet ötvöztem Van Morrison klasszikus slágerével.

Az alábbi klip Patti Smith néhány songjának előadása, amelyet Robert Mapplethorpe fényképei kísérnek.