Ligeti György  ~  Le Grand Macabre

Opera két részben
DVD-n első ízben 2011-ben jelent meg.
A forgatókönyv alapját Michel de Ghelderode Kószál a nagy kaszás (La balade du grand macabre) adta. A librettót Michael Meschkével a szerző írta.
A cselekmény:
Tizenkét autóduda.
Részeges csavargó: "Dies irae..."
Két szerelmes szexuális tevékenysége.
Üres és teli üvegek.
Ez fogadja a sírjából előlépő Nekrotzart, a Nagy Kaszást. Piet, a hajléktalan szeszkazán, aki mindeddig a szerelmespár, Gioconda és Giocondo meglesésével és zaklatásával volt elfoglalva, csak nagyon lassan ébred rá — közel ötven oldal — kivel is áll szemben. Akkor aztán megdöbben. Ám a nagy Macabre sem vesztegeti drága idejét, megfújva trombitáját heves kaszalengetéssel elindul, hogy elpusztítsa a világot.
Astradamors, az udvari csillagász női fehérneműben érzi igazán jól magát, felesége, a határozott fellépésű Mescalina azonban nem elégedett a teljesítményével: újabb kanról álmodik. Vénusz, a szerelem szőke istennője megkönyörül rajta és elküldi az igazi férfit: Nekrotzart. A vérerotikus numera hamar véget ér, s az özvegyen maradt Astradamors jobbhíján a nagy halálosztó szolgálatába szegődik.
A hercegi udvar kétszínű miniszterei épp lemondóleveleiket fogalmazzák túllicitálva egymás érveit, mikor megérkezik az uralkodó: Go-Go. A helyzet drámaira fordul, mert a herceg vacsorázni kívánna, ám a miniszterek egyelőre megakadályozzák. Közben felbukkan a titkos rendőrség feje, Ávónő úr, aki annyira titkos, hogy szinte felismerhetetlen. Jelentése rendkívül elnyújtott, érthetetlen és zagyva; körülbelül úgy lehetne összefoglalni: itt a veszély! És természetesen megérkezik Nekrotzar, immár két kísérőjével, Astradamorssal és Piettel, és egy-kettőre bejelenti az idők végezetét. No! erre aztán isznak egyet. Meg mégegyet. Meg még elég sokat. Addig-addig, míg végül elpasszolják a világvégét. Vagy mégse?
Innentől kezdve aztán semmi sem világos. Meghaltak vagy sem, a túlvilág ez már, vagy csak álom... mindenesetre minden olyan mint azelőtt. De ha nem haltak meg, akkor ki volt az a kaszás? A Halál?! És akkor most tényleg elment? Vagy ő is meghalt? Az egyetlen biztos tény: a szomjúság, amire persze újra inni kell!
~~~~~~~~~~~~~~~~

Ligeti György egyebek között így írt az operáról:
Requiemem 1965. márciusi stockholmi ősbemutatója után megkérdezte tőlem Göran Gentele, aki akkoriban a stockholmi operát vezette, hogy el tudnék-e képzelni egy darabot a nagy operaszínpad adottságaira és apparátusára. Én azonnal és lelkesen igent mondtam, és Kylwiria címmel egyfajta operát javasoltam. Kylwiria gyerekkorom képzeletbeli országa volt, az ábrándok helye, az én „magánmitológiám".
~~~~~~~~~~

Ha a világvége következtében - mely, mint egy szappanbuborék, kipukkad - senki más nem hal meg, csak éppen a Nagy Macabre, és ha valóban ő volt a halál, akkor következésképp megvalósul az „Örök Élet": már a mennyben vagyunk, és a világvége lezajlott. De mi van, ha ez az egész heves történet csak képzelődés volt, ha a Nagy Macabre csak egy kókler? Ez Ghelderode felfogása, ám az ő egészében zseniális színdarabjának éppen a vége felé, a dramaturgiai csomó megoldásánál vannak bizonyos gyengéi. Úgy döntöttem, hogy megváltoztatom az ő verzióját: teljesen nyitva hagyom, hogy a Nagy Macabre a halál-e, vagy csak egy kis, még ha küldetéstudata révén heroikussá növő és megdicsőült kókler, és a cselekmény Erósz valamifajta diadalmenetével zárul: nem törődünk a halállal és az egész sötét jövővel, csak az „itt és most" köti le a figyelmünket.
[Ligeti György Válogatott írásai; Rózsavölgyi és Társa, 2010. - 414,; 417. oldal]
~~~~~~~~~~~~
A fentiekből is kiderül az opera jellege. Van története, de valójában nincsen. A "történet" szinte a szöveg nélkül is érthető. Rengeteg aktuális utalás van benne a szerző életére, megélt "élményeire". Ám mégis mitológikus hatású. A halál és öröklét mítosza keveredik itt a realitásokkal, végülis a halál legyőzésének a lehetőségét firtatja, ami pusztán annyi, hogy az ember a saját halálát nem hiszi el (Heidegger).
A rendezés, a színpadkép Stockhausen Montag aus Licht című operájára emlékeztet, bár annál abszurdabb. Vajon hogyan fogadta volna a nagyon kritikus Ligeti György?
Szinte lehetetlen kiragadni ebből a nagy opuszból egy részletet. Az opera első perceit és utolsó percét próbáltam összehozni, ami mutatja, hogy az előadást a rendező kerettörténetbe helyezte (álom, képzelődés, meditáció?)