Ősrégi történet

Mindig csodálkozom, pedig már megszokhattam volna, hogy a butaság milyen mértékben magabiztos. Ha valamiért nem gondolom magam hülyének, az talán az, hogy megállás nélkül kételkedem. Ez a kételkedés pedig szüntelenül kényszerít, hogy végreis megszűnjön, ám erre nincsen lehetőség. Szerénység mellőzésével merem kimondani, hogy a hülyeség ott kezdődik, ahol a kétkedés végetér. Bántani pedig nem az okosok kételkedése szokott, hiszen azokkal jól lehet beszélgetni (kommunikálni – mondanák mainapság), hanem az ostobák magabiztossága.
De hát mi is az ősrégi történet.?

Sok évvel ezelőtt az jutott eszembe, hogy Ingmar Bergman filmje – Jelenetek egy házasságból – rádióműsor anyagául is szolgálhat, hiszen a hanggal megvalósított szinészi játék megteremtheti a látvány képzetét – legalábbis javarészt. A női főszerepre Ruttkai Évát kértem meg. Akkoriban a rádióban a műsor tulajdonképpeni gazdája még nem rendezhetett, valamelyik rádiós rendezőt kellett felkérnie. (Később ez szerencsére megváltozott, s így az alábbi élményhez hasonlókban már nem volt részem.) Egyszóval a rádió egyik rendezőjét felkértem, történetesen egy kolléganőt.

A rendező – ugye - az üvegfal egyik oldaláról instruál, a másik oldalon a színész hallgatja.
„Amikor majd ahhoz a részhez érsz (már arra nem emlékszem melyik részletről volt szó), akkor azt dobd föl Éva…” - hangzott az eligazítás. Ruttkai Éva a stúdió közepén állt, jellegzetes terpeszben, csak nézett ámulva, majd végtelen lassúsággal felnézett a mennyezetre, s így szólt: „hova?” S ezután rendkívül lassan, szinte elnyújtva a jelenetet, átjött a stúdióból a technikai helyiségben ülő rendezőnőhöz, megsimogatta a fejét és ezt mondta: „de helyes vagy!”
A kolléganő odavolt a gyönyörtől, hiszen őt ekkora művész még sohasem dícsérte meg.
Kénytelen voltam – mint annyiszor – népszerűtlenséget fabrikálnom magamnak: „figyeljen ide! - tudja, hogy az életben még le nem basztak ennyire valakit?”
Kolléganőm magabiztosságát aligha törtem meg. Némiképpen drasztikus megszólalásommal nem értem el semmit. Egy ostoba illúziót vakargattam meg, örök gyűlöletet támasztva…