Rádiót hallgattam…

Nagyon régen nem hallgatom a „közszolgálati” rádiót, egykori munkáim helyének termését. Ma az ötlött fel bennem, hogy talán igazságtalan vagyok, előítéletes, s a rádió megújult, vagy megújulóban van – ahogy mondják mostanában szerte.
Sajnos aggodalmaim igazolódtak. A Kossuth Rádió valami vallási műsorfélét adott, olyan kenettel a hangvételében, hogy igazgatni kezdtem a készüléket: nem a Mária adót hallom-e véletlenül?
Aztán jöttek a Hírek. Bemondóink régebben sem tündököltek azzal, hogy természetes hangon szólaljanak meg, s erre a mikrofonbízottság bornírtságai kényszerítették is őket. De ami most folyik? Vagy elszoktam ettől az énekelve, habarogva, danászva, „értelmező okostojásos” mammogástól?
Aztán a Bartók Rádió (művészeti, zenei adó!) műsorát próbáltam viselni. Persze lehet, hogy este azért adnak valamit egészben is, meg jót is, meg aztán a jó felvételeket nem lehet (szerencsére) elrontani. De amit Farkas Zoltán csinált az könnyfakasztó volt. Olyan hangon ismeretterjesztett, hogy szinte láttam lelki szemeimmel a balmaznádudvari ötven éve a helyi iskolában tanító nyolcvanéves zongoratanárnéniket, amint bólogatnak: istenem, de szépen mondja.
A Petőfi Rádió rendben van. Elültek a viták, hogy közszolgálat-e a pop, alternatív, világzene stb. A Petőfi a maga jelenlegi műfajában jó színvonalat képvisel. Csak ne lennének Hírek, amikor csendben dalolgat a bemondó, majd egy erotikától sem mentes hang kötelezően közli velem, hogy „nagyon zene”.
Hát erről ennyit. Nem érdemes hallgatni ezt a rádiónak nevezett dolgot. S akkor még mi mindent meg sem említettem!