"Kizökkent az idő; - ó, kárhozat!"
˙
(Shakespeare: Hamlet ~ I. felvonás 5. szín ~ Arany János fordítása)
˙
Tűnődöm: mi okozhatja egyre gyakrabban az emberek mindennapos irracionalitását. Olyan magatartási kliséket, amelyeket következményekként tudok csak értelmezni: az indulat, a feszültség és az ostobaság elegyének.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
"Menj az anyád ...ba!" - hangzott a felszólítás az élelmiszer boltban. Maga a szöveg itt csak azért kipontozott, mert a kitétel nem irodalmi értékű szöveg. Egyszóval: bizonyos esetekben nagyonis indokoltnak tartom az idézett nyelvi fordulat (folklór?) használatát. Az eset nem ilyen típusú volt, ám annyira meghökkentő, hogy közreadom...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A boltban a pénztárnál álltunk sorba a fizetőpultnál. Előttem ápolt, kissé (talán túlzok: nagyon) "molett" hölgy fizet és indul a boltból kifelé. Észreveszem, hogy a pulton hagyta a kulcs-csomóját. ˙
Ittmaradt a kulcsa! - szóltam utána. - Ekkor, erre következően hangzott el a fent idézett mondat ("kipontozás" nélkül)...
˙
Ámultam. - Ember vagyok; semmi emberi dolgot nem tartok magamtól idegennek - gondoltam Terentius (egyesek szerint Cicero) nyomán. De azért ennyire?...
˙
Mit mondhattam erre?
.
Hölgyem! Köszönöm, hogy a pulton felejtette a kulcsát...
˙
Ugyanis egy "emberi dologgal" gazdagabb lettem.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Arany János: Epilogus (részlet)

Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon'...
Legfölebb ha omnibuszon.

Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se' irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy' áll orra
Az út szélin baktatóra.

Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, --
Félreálltam, letöröltem.