Martin Mosebach

˙
Büchner-díjas német író könyvét találtam...

˙

A cime tett kiváncsivá, az alcíme inkább gyanakvóvá.

˙

Végülis megdöbbentően zavaros szövegre leltem.

˙

Íme egy jellemző idézet ( a heidelbergi Szent Raphael templom kapcsán írt szöveg):

˙

A templom egykori tarka pompája és a festmények feltételezhető értékei ma már csak gyaníthatók, mivel a kisszámú fennmaradt fénykép nem enged bepillantást az egykori színgazdagságba és a gótbetűs feliratokba. Korabeli forrásokból azonban ismeretes, hogy a festmények milyen szoros viszonyban állottak egymással. A falakat és a rácsozott mennyezetet a nagy imádságok, a keresztút, a Lauretániai litánia díszítették rámutatva arra, hogy a szent térséget imádságoknak kell alkotniuk.
Mindez azokban az években készült, amikor Kandinszky első absztrakt aquarelljét festette. A művészet birodalmában kitört az a nagy polgárháború, amely mindmáig nem ért véget. Ezen a helyen nem foglalkozhatunk a XX. század művészetének fejlődésével. Erről legfeljebb csak annyit, hogy a XX. században is létezik nagyszerű realista művészet, ez azonban alig észrevehető. Mindaz, ami a művészet kezdetei óta jelentőséggel bírt, a világ tanulmányozása és átalakítása, most megvetésre talált. A művészetnek e forradalmat megelőzően, mégpedig éppen legfelemelőbb művei által, más feladata is volt: egy belső teret díszített, vagy emléket állított valakinek. A művészek a falakra festették a Biblia pauperum-ot, és olyan áhítatos képeket alkottak, amelyek világosan irányt mutattak az ima számára.
A modern kor győzedelmes művészete most kimondta a „non serviam"-ot. Nem szolgált többé senkinek. Azt a tiszteletet, ami eddig az ábrázoltat illette, teljességében saját magának követelte meg. Az Egyház már régóta felfigyelhetett volna arra, hogy az a művészet, melyet ölében nevelgetett, most el akar szakadni édesanyjától. Forradalmak nem keletkeznek máról holnapra, előkészületre van szükségük.

˙

(Martin Mosebach: A formabontás eretneksége - Bába Kiadó, Szeged, 2009. 67. oldal)
˙

Ami a huszadik század nagyszerű realista művészetét (művészeteit?) illeti: hát mit is mondhatnék?!...

˙

Egyáltalán: vajon mit tart Mosebach realista művészetnek?

Rekviem egy színházért ...
˙
Pályázat - annyira, amennyire: valószínűleg lehet... De hamarosan csak alig a kétharmadát.... aztán már annak is csak 70 %-a... De mégsem - maximum az 50 %-át. Majd az év végetájt. A művészeti műhely fenntartására (villanyszámla, fűtés stb.) sem elég... Így élünk... a megölt műhelyben...
˙
Nem minden rendszer vette célba a szabad kultúrális igyekezetet. A korlátozásra, netán tiltásra vetemedő szisztémák általában megbuktak. Az Altamira-barlang "kisembere" névtelen ugyan, de életben van!...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Félek. A félelem ellen pedig tenni kell valamit, ha már egyszer elkaptuk.
…………………………………
A szanatóriumokban, ahol az orvosok és ápolónők iránti hálából szinte kedvvel folyik az elhalálozás, az intézetben rendszeresített halált használják, s ez ott így rendjénvaló. Ám ha otthon hal meg az ember, akkor természetesen a jobb körök udvarias halálnemét választja, s ezzel máris megkezdődik az elsőosztályú temetés gyönyörű szokásainak egész láncolata. Az ilyen házak előtt aztán ott ácsorognak a szegények, s bámulhatnak, amíg csak kedvük tartja. Az ő haláluk persze semmitmondó; minden teketória nélkül folyik le. Ők már akkor is boldogok, ha olyan halált találnak, amely nagyjából megfelel. Az se baj, ha kicsit bő: még mindig belenőhet az ember. Csak akkor van baj, ha elöl nem lehet begombolni vagy fojtogat.
˙
Ha kihalt otthonomra gondolok, ahol immár senki sincs, úgy érzem, mindez másképp volt annak idején. Azelőtt mindenki tudta — vagy talán csak sejtette —, hogy a halál bennünk fészkel, mint gyümölcsben a mag. Gyermeknek kicsi jut, felnőttnek nagyobb. Az asszonyok méhükben hordozták, a férfiak pedig a szívük táján. Ez legalább igazán az övék volt, s különös méltósággal, csendes büszkeséggel járkáltak vele a világban.
˙
(Rainer Maria Rilke: Malte Laurids Brigge feljegyzései)
˙

Dániel Ferenc meghalt...

˙

"Gyakorló dramaturgok, filmesek vagyunk: a szemlélődés és szemléltetés bolondjai. Nem bújhatunk ki hivatásunk bőréből..."

˙

Dániel Ferenc-Orosz István: Ah, Amerika! (Gondolat, Budapest, 1988.)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Dániel Ferenc filmjének (Óceánék) kezdő képsora:

˙

Terror-vízió (klip-etűd)
˙

A reklám-szakma gyöngyszeme...

˙

Régen láttam ilyen undorítóan ízléstelen, felháborítóan ócska ötlet megvalósulását a budapesti utcákon!...

˙

A telefon szolgáltatónak is van miért kisüljön a szeme, hiszen átvette ezt a vacak, gusztustalan és kretén "terméket".

˙

(Rákattintással nagyítható, hogy tévedés ne essék!)

Minden együtt van !...

1. Vezér

2. Hagyomány

3. Forradalom

4. Zászló (egy a tábor?... Egy a zászló?...)

5. Rohanás (görkorin...)

6. Lábszárvédő (foci)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Akkor hát! Lehet-e bármi problémája a zembereknek?!

"Az utolsó tekercs" ...?!
˙
Egy véletlenül megtalált, több, mint harminc éve készült hangfelvétel töredékei...
˙
˙
Nosztalgia a nosztalgiáról...

Hatos

Váradi Júlia beszélgetett Szőcs Géza kulturális államtitkárral (miniszterrel)...

˙

A manipuláció magasiskolája.

˙

Azt a képzetet kelti, hogy van egy nyomuló, senki véleményét ki nem kérő, autokrata államvezetés, s ezen belül van egy kedves kulturális mackó, aki mitse tud minderről, sőt a riportertől érdeklődik, hogy hol történtek kirúgások. A Nemzeti Színház igazgatójának kirúgásáról még szó sem volt, legfeljebb Szőcs Géza egyéni véleménye, hogy az Alföldi féle kísérletezésnek nem a Nemzeti Színházban van a helye.

˙

Amúgy - tisztelettel: hol van a helye? Én ugyanis - életkoromnál fogva - még emlékszem a régi Nemzetire (Blaha Lujza tér: "hétre ma várom a Nemzetinél, ott ahol a hatos megáll"), s ott bizony jóval nehezebb politikai körülmények ellenére mindenféle csoda történt (Major igazgató úr brechti koncepciókat dédelgetett például). Szóval: így kell tökéletes trükk keretében bejelenteni, hogy Alföldi menni fog, anélkül, hogy egyetlen szóval azt mondtuk volna, hogy menni fog.

˙

Aztán meg, hogy nincsen érték, a külföld legfeljebb a magyar zenét ismeri (egyébként a ma élő legkiválóbb magyar zeneszerzők külföldön élnek, Kurtág a rendszerváltás után telepedett át Franciaországba, s ha Eötvös Péter itthon szeretne valamit csinálni, akkor alaposan beveri az orrát).

˙

Ez most majd másképpen lesz? Meg hogy a mai magyar irodalom nem ismert külföldön?

Esterházyt tucatnyi, sőt több nyelven olvassák szerte a világon, vagy Nádast, Kertész Imrét (mellesleg Nobel-díjat kapott), Spírót.

˙

Milyen irodalom mellőzésére gondol vajon Szőcs Géza?

˙

Aztán meg: nagy ország kis ország - nem mérhető azonos mértékkel kulturális téren? Azt hiszem Irország adta a legtöbb Nobel-díjas írót a világnak. S nekünk is van Nobel-díjasunk, persze magyar nyelven ír, míg az Írországbeliek angolul, franciául. De Pasolini például a friuli nyelven írt verseivel világhírű lett azért.

˙

Soha nem látott Márai-kultusz van világszerte (aminek magam részéről nem örülök annyira, de ez másodlagos).

˙

Azután meg a genetika. Aminek a gyanús szagát nem lehet tagadni. Szóval büdös! Maga Szőcs Géza is azt mondja, hogy genetikailag minden ember minden emberrel összefügg. Akkor meg mi az értelme éppen magyar honfitársaink genetikai hovatartozását firtatni, amiből ráadásul aligha jön ki a "fajtiszta" magyar.

˙

Meghogy a három T ugyanaz, mint a három F. És ez mindig így volt. Éljen!

˙

Meghallgattam most egy régi rádiós műsor egykori felvételét (Társalgó) Aczél elvtárssal. Mit mondjak: a Szőccsel folytatott beszélgetés nyomán vettem elő. Hogy mi bennük a közös? Hát mindketten szelíden kivont karddal hívnak harcba az értékekért, mi pedig nézhetjük mi történt és mi történik ezután majd. (Mellesleg nem termett sok olyan kulturnyikot a Föld, aki olyan programot hirdetett, amely nem az értéket védte! Volt, de ritka!)

˙

Egy kis ízelítő a több, mint negyven perces beszélgetésből. A vágásokat a kép áttűnései jelzik. Tematikailag kihagytam a bőbeszédű film-eszmefuttatást, s inkább a mindenkire inkább vonatkoztatható általános érvényű "megállapításokra" tértem ki:

˙

˙

S ha már említettem Aczél Györgyöt, hallgassuk meg egy valamikori, rádióban elhangzott szövegét ama bizonyos Társalgóból. A "mester" manipulációja és semmitmondása rokonságot mutat a mai mesterével! Azt már tudjuk, hogy mi volt a szavai mögött, Szőcs szelíden meditáló szövege csak sejteti: milyen kulturális jövő vár ránk...

˙

˙
Lábjegyzet ( Malvinától! ): ITT

Charlotte Gainsbourg

˙

Egy kicsit valami más...

˙

(Ha már éppen ma kaptam.)

˙

Charlotte Serge Gainsbourg és JaneBirkin lánya.

˙

Az egykor híres Je t'aime után talán érdekes meghallgani-megnézni egy mai klipet Charlotte-tal. A szöveg?

˙

Csak valahogy így!

˙

˙

És azután a két "dolog" - együtt!

Megbeszéljük...

Bolgár György és a hallgatók műsora

minap beszélgetést hallgattam Szinetár Miklóssal a mai magyar televíziózás (elsősorban a meghatározatlan "közszolgálati" televíziózás) néhány kérdéséről. A beszélgetés első hallásra konstruktívnak hathatott akár, ám alaposabban odafigyelve (s a 78 éves rendező önfényezését kihagyva) megfigyelhetővé vált számomra néhány alapvető baj...

Ám mindenekelőtt hallgassuk meg a beszélgetés inkriminált részleteit:

Problematikus, amikor odavetjük: "a közönség által befogadható"... Mi a befogadható? Megboldogult Sz. bácsi azért szerette a Romantika nevezetű tv-csatornát, mert ott a délelőtti langy katyvaszt (Juan, Jimenez stb.) délután megismételték, s másodjára már megértette: mit is akarnak ezek.

Mármost szeretném hangsúlyozni: nagyon sok Sz. bácsi van. Őket kellene kielégíteni? Nem - azért ezt Szinetár sem mondja. Hanem értékhordozó műveket kellene készíteni, Móriczot, Mikszáthot, Karinthyt és - itt a bibi - mellettük Wass Albertet is említette.

No itt kezdődik az írástudók árulása! Ugyanis az első három név és Wass Albert között - politikai hovahelyezésüktől függetlenül - az az alapvető különbség, hogy az első három nagy író, Wass Albert pedig tehetségtelen szövegkészítő! Egy lehetőségként emlegetni amazokkal: enyhén szólva árulás. (Lásd még: ITT)

Szinetár elmondja ennek kapcsán, hogy az ő televíziójában együtt kapott helyet Örkény és Csurka. Csakhogy Csurka - későbbi politikai szereplésétől függetlenül - jó író volt, amíg írt, Wass Albert pedig rossz író volt, amíg írt. Vagyis ha ma a "közszolgálati" televízió értéket akarna adni, akkor Csurka egykori munkái helyet érdemelnének, Wass Albertéi pedig nem!

Rémisztően és alapvetően nagy különbség!

Azzal meg minek törődni, hogy a politika miket beszél. Ha betiltja - pardon: felejtendőnek minősíti - az értéket, akkor majd vackot néz a nagyérdemű. Ilyen egyszerű ez mindenkor.

Ami az értemiségi, lila dolgokat illeti? Éppen mostanában hallottam, hogy idegenből hazaszakadt színházi rendezőnk hangot adott abbéli véleményének, hogy a kis (alternatív) színházakra nincsen szükség, funkcióikat a kőszinházak vegyék át.

Magam olykor csinálok egy-egy szerény műsort (rádiószínpad) a Sanyi és Aranka Színházban. Csak mosolyogni tudok azon a tréfán - mondjuk - , hogy ezt a produkciót átteszik a Nemzeti Színházba, ahol majd az első sorban ül hat-nyolc-tíz ember. Ugyanis a Sanyi és Arankában hetven néző telt házat ad, a Nemzetiben hetven néző: óriási bukás!

És ez bizony lényegi kérdés. Talán nem véletlen, hogy szerte a világon léteznek alternatív színházak (gyakran színvonalasabbak, mint a kőszínházak).

Nos, ezek jutottak eszembe a Megbeszéljük című rádióműsor fent idézett jajveszékelése kapcsán...

Annyi...
˙
Elkezdtünk "viccelődni":
˙
nemzeti együttműködés; Trianon-nap; kettős állampolgárság; szentkorona-tan; nemzeti genetikai vizsgálat; finanszírozandó, felejthető, felejtendő; pedagógiai dilettantizmus (büntetés, osztályzás, tanárok központi minősítése); adóreform (azonnal, nagymérvű), indoklás nélküli kirúgás; leváltás (mindenkit); szégyenfal; médiaregulázó csomag hosszú távra (bloggerek: reszkessetek); pártolandó jegyesség; isten - egyebek között a történelem ura; forradalom a fülkékben; József Attila rendes verset írt: maradhat; keretes dísznyilatkozat (NENyi); tavaszra már alkotmány-preambulum - minek is soroljam?... A stupid hatalomhajhászat ismert jegyei. Egy emberöltő során többször is... De vajon tényleg vicces korszakban élünk?
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Száztíz évvel ezelőtt egy huszonhárom éves újságíró írt egy cikket:
˙
HÉTRŐL HÉTRE

Amennyiben e napokban sokszor eszembe jutott egy szegény porladó poéta, aki a világot hangulatnak tartotta, megszállt engemet is valamelyes hangulatféle. Benne van ez tán a levegőben. Mikor a fény bágyadtabb kezd lenni a kiszárított rögön, mikor a színeket behunyt szemmel kezdjük keresgetni, mikor ránk telepszik valami sorvasztó, kéjes gyengeség: mámorosak leszünk, s nyafogni szeretnőnk sok hiábavalóságról, úrrá lesz felettünk a gyámoltalanság érzése. Ezt úgy hívják, hogy hangulat. Ezúttal pedig őszi hangulat. Ez a gyengeség nagy erő. Győzedelmeskedő. Rajtam legalább igen. Pedig magam egy nagyobb gyengeség ostorának hajszolt gebéje lettem: nem veszek észre rajtam kívül senkit.

Élek, járok, imbolygom [!] magamban. S ha elfelejtek köszönni egy-egy városi képviselő ismerősömnek, hogy venném észre a nyárt és tavaszt, holott egyiktől sem várhatom, hogy alkalmilag protegálni fog.

De az őszt észreveszem. Ennek a hangulata felkeres, sorvaszt, pusztító kínos kéjjel tölt el, s az idő immár őszbe kezd borulni. - Őszül minden, kopnak a színek, gyöngülnek a fölséges rögeszmék. Rátapos csontlábával mindenikre a szörnyűséges igazság: a halál...

*

Post festa... jöttek a hétköznapok. Kellemetlen ötleteikkel, unalmas szenzációikkal, mindennapi orvosságaikkal. Ha az ember nem is vár már semmi érdekest a holnapi naptól - elbámészkodik néha egypár pillanatra. Itt három ember reszket egy igen-igen illuzórius díszű állásért, amott egy ifjú milliomosfi agyondurrantja magát, mert évenként egyszer színes ruhába öltözködött, s mégis belékötözködött egy sörön hízott bugris. Krajcáros lapok kiszínezik, ötkrajcárosok filozófiában eresztik fel őket. Pedig már az ördögnek sem tetszenek az események. Különösen, ha az ember törvényt keres bennük. A szenzációk - óh mélyen tisztelt közönség - nem miértünk történnek. A morálstatisztika kisded játékai mind. Előre meg vagyon írva, hány szakácsné iszik marólúgot, hány katona durrantja magát agyon fellebbvalóinak brutalitása miatt, hány kiskorú lesz áldozata színpadi hölgyeknek, s hány úr búslakodik, mert megbukik némely választáson - egy év alatt... Hát ilyenek a szenzációk.

*

Még íródnak e sorok, mikor hosszan cseng a telefon, s jön a hír, hogy egy végzett úr meghalt. A kórházban. Egy percre ismét filozófus-kedv száll meg, mire való hajlandóságomért igen megrótt egy Dankó-estén a jogtudományoknak három doktora. Elfojtom ez esztelen kedvet, s csendben duruzsolom a nagy (termetére és nevére Kiss) kontempláló poéta sorait:

Arany könnyelműség él csak igazán,
Sirassam talán?...


Dehogyis sírtam. Ám panaszom van az öreg halott ellen. Hogy lehet egy úrnak mérget inni? Az úr tán pokolban is úr! Vagy mindegy?... Ez az. Legalább a mai s a rendesnél is szokatlanabb szubjektivitással meggyártott krónikámat saját igazságommal fejezhetem be: minden mindegy...

Szabadság, 1900. augusztus 26. (Ady Endre)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Külömben a törvény: törvény és az ostobák: ostobák
˙
1924 június 17. (József Attila)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Egyébként: annyi...

Ezer magyar haiku
˙
Végre - a sok papír között - egy igazán szép és tartalmas könyv.
˙
A válogatás és az előszó Vihar Judit alkotása, a csodálatos illusztrációkat, a képi álomvilágot Roszen Ruszev teremtette..
˙
Ruszevvel nagyon érdemes megismerkedni: ITT
˙
˙

Kevés valami a kötetből:

˙

Dalos Rimma: Miért ne

˙
Miért ne
Visítanék
akár a disznó
hiszen mindenki röfög
(Petri György fordítása)

~~~~~~~~~~~~~~~~
Petri György: Büszkélkedés
˙
Nézz szét ezeken a.
Ezt mind én hagytam abba.
Amikor a legkevésbé szerettek volna abba-
maradni.

Biszku Béla ürügyén...
˙
A Biszku filmről (Bűn és büntetlenség) folyik a vita egy ideje, a parlamenben is. Úgy hírlik valamiféle személyiségi törvény módosításáról is szó van.
˙
Viszont szinte senki sem beszél arról, hogy ez a "dokumentumfilm" - mint dokumentumfilm-alkotás - milyen.
˙
Két szolíd tehetségű fiatal hosszas kutatás után rádöbben, hogy az interneten megtalálhatók közismert vagy kevésbe közismert emberek adatai. Így hosszú vívódás után megtalálják Biszku Bélát, s Biszku szülőfalujának mai szülötteiként szóra bírják az egykori politikust. Még egy falugyűlést is rendeznek, régiesen ható transzparenssel, nyilvánvaló szerepet vállaló felszólalókkal: "Béla bácsi így, Béla bácsi úgy"...
˙
Hogy ez így rendjén van-e a fennálló jogszabályok szerint: nem az én tisztem megítélni. Ám meglehetősen ízléstelen, mégha a film alanya különösebb meglepődés nélkül értesül is arról: "behúzták a csőbe".
˙
A filmmel - mint filmmel - kapcsolatban azonban a legnagyobb baj az, hogy rossz film. Nem tudunk meg belőle semmit, pedig a majdnem kilencven éves szereplő fontos személy, nyilvánvalóan sokat tud a maga és egykori társai tevékenységéről. Erre lettem volna kiváncsi!
Nem a két fiatal filmkészítő meglehetősen sematikus indulatú véleményére. Magam átéltem azt a kort, amelyről a film beszél. Semmi újat nem tudtam meg. De hogyan igazodhat el a beszélgetés útvesztőiben az a mai fiatal, akinek szerencsés esetben éppen csak némi képzete van a film témájáról pozitív vagy negatív értelemben. Nagy valószínűséggel azonban szinte semmit sem tud.
˙
A történelmet kellett volna kutatni Biszku személyén keresztül, s nem azt az álnaív véleményt hangoztatni, hogy Biszku kérjen bocsánatot. Ugyanis, ha Biszku bocsánatot kérne, a történelem ugyanaz maradna, a filmből pedig éppen úgy nem tudnánk meg szinte semmit.
˙
Engem nem a mai Béla bácsi érdekel, hanem az egykori Biszku elvtárs. A történelem! És erről csak sematikus közhelyeket érint a film. Magyarázatul nézzünk egy rövid keresztmetszetet, a dokumentumfilm-készítés néhány alaphibájából. A film előkészítésének bevágásai ostobák, míg végre két mai fiatalnak eszébe jut az internet. A riporter éppen olyan elfogult, mint a riportalany. Így csak azt látom, hogy vitatkoznak a bocsánatkérésen. A kislány versikéjének bevágása a film végére pedig nemcsak teljesen értelmetlen, de a filmkészítés etikai szabályaival sem egyeztethető össze; hangsúlyozom: akárki legyen a riport vagy dokumentumfilm alanya!
˙
˙
˙
Pedig Biszku személyisége, pályája, megnyilvánulásai még ebben a gyenge filmben is sejtetik: sok tanulságot adhatnának még a mai korban élő, politikai eseményekre érzékenyen reagáló nézőknek is.
˙
Romantikus indíttatás alapján aligha készülhet hiteles és valóban tájékozódásra alkalmat adó dokumentumfilm
˙
Érdemes jó angol dokumentumfilmeket nézni; akkor pontosan érzékeljük: hogyan kell űzni ezt a mesterséget...

Tersánszky Józsi Jenő
˙
80. születésnapján levéltervezetét olvassa fel, gitározik és énekel baráti körben, 1968 szeptemberében.
˙
Mintha ma mondaná!...
˙
(Berza László magánfelvétele - részlet)
˙
A szöveg:
˙
Tanúja vagyunk, hogy elhunyt nagy kartársaink emlékét - mint Ady Endre, József Attila, Móricz Zsigmond, Juhász Gyula satöbbi, satöbbi -, hamisítások, hazudozások olyan zuhataga szennyezi be, amely még akkor sem kívánatos, ha hízelgő rájuk nézve. Meg szeretném előzni ezt a csúf folyamatot szerény személyemmel kapcsolatban. .. írótársaim egy vaskos emlékkönyvet szándékoznak kiadatni rólam. Ennek anyagába belepillantván nagyon meghatódtam a szeretetnek, elismerésnek felém áramló hangjaitól, főleg olyan írótársaim részéről, akiket magam is sokra becsülök. Ám észlelni kellett, hogy az emlékkönyv írói sorába olyanok is belekerülnek, akiket a rólam való kedvező vélekedésük vonalán sem becsülök semmire. Ferdítések képesztettek el írásukból, és főleg az, hogy rólam és az irodalomról való fölfogásukban inkább rendszerint vitatható szempontjaikat észleltem. Ez az az elem, amely számára nem jöhet olyan rendszerváltozás, hogy azonnal bele ne hangolódnának az értéktelen firkáikkal bárminő tényfölfogásával, ha ezzel előbbre jutnak. (Kiemelés tőlem!) A gyakorlatnak is kemény, de most már tagadhatatlan sikeres munkának embere lévén magam erőszakoltam ki a kiadónál, hogy a rólam való emlékkönyvet jégre tegyék. Érdemesebb kartársaim nem neheztelhetnek meg rám, ha nem engedem, hogy miattam érdemetlenek korpájába keveredjenek. És itt fogamzott meg bennem az elhatározás, hogy én bocsátok közre magamról emberi, írói, politikai felfogásomról, valamint ezzel kapcsolatban munkásságomról, emlékiratot hitelesen. Csupa tényből állítom össze, főleg pedig 1945 év óta, mert hiszen ebben az időben történt meg az velem, hogy míg egyfelől folyvást zaklatásnak, irányításnak, szemrehányásoknak voltam kitéve, mért nem termelek, mint író, nagyobb lendülettel. Ám másfelől nagyon is illetékes és számottevő kezek fricskázták le írótollamat a papírról, ha írni akartam.
˙
(Emlékkönyv nem jelent meg Tersánszky Józsi Jenőröl, a levél elküldéséről nincs adatunk.)
˙
Itt hallgatható az eredeti felvétel részlete:
˙

Shlomo Gronich
˙
izraeli énekes, dalszerző, muzsikus egy alkalomra, 1979-ben dalt komponált. Talán maga sem gondolta, hogy ez a dal az egész Földet bejárja, mindenütt énekelik majd.
˙
A dal a palesztin-zsidó megbékélés jegyében, a másság tisztelete ügyében, a béke iránti vágy nevében, mindössze annyi szöveget kiált a világba: Legyen a béke veletek - Havenu Shalom Alechem. Izraelben - éppen a dal eredeti szándékának megfelelően - héberül és arabul szokták énekelni....
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Csíkszeredában, Székelyföldön több mint nyolcvan kislány és kisfiú gyűlt össze a Szent Ágoston római katolikus Plébániatemplomban, hogy megújítsa keresztségi fogadalmát. Az ünnep jeles nap a hitben nevelkedő gyerekek életében, s ezt az eseményt számos dal, ének - általában a béke, a boldogság kíséri. Hogy, hogy nem az énekkar vezetője a fenti dalt is beválogatta a nap dalai közé, amelyet a gyerekek magyarul és héberül is elénekeltek.
˙
Az ügy kapcsán megszólalt T. Pénzes József, a Szent Ágoston templom plébánosa, aki a következőt nyilatkozta: "Ez egy szeretetről és megbékélésről szóló nemzetközi ének, amelyet az énekkar vezetője választott az ünnepi alkalomra"-majd hozzátette- "mindenki azt mondta, milyen szép első áldozás volt a Szent Ágostonban."

A plébános elmondta még, hogy személy szerint nagyon fontosnak tartja a "felekezetek közötti" párbeszédet, ezért minden évben felszólal a csíkszeredai zsidó temetőben tartott holokauszt-emléknapon.
˙
Mármost pontot is tehetnénk a dolog végére, ám a szélsőséges, uszító gyülölködéséről elhíresült Szent Korona Rádió feldobta az ügyet, s mint botrányt és a zsidóság agressziójának bizonyítékát tálalta honlapján. Elképesztő mocskolódással kísérte az eseményt.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Hallgassuk meg a gyerekek énekét, amely a "Legyen béke veletek" kívánságot énekelte világgá, hogy elhallatszék egészen a Szent Korona Rádióig.
˙
Nem hallottam róla, hogy Székelyföldön különösebb "botrány"-ként élték volna meg az eseményt, ahogy a Szent Korona Rádió rádió feltünteti. Úgy látszik a határon túli magyarság jelentős része kultúráltabb, mint az anyaországbeli egyesek. Talán éppen azáltal, hogy két kultúra (a magyar és a román nyelv) jegyében (tehát éppen gazdagabban!) élik életüket, nem tartják botránynak a szokatlanabb eseményeket, azt, hogy egy az egész világon ismert békedalt a gyerekek énekeljék az ünnepi esemény kíséreteként.
˛
A teljes, csaknem negyven perces esemény megnézhető: ITT. Ezen hallható, hogy a gyerekek sok más dalt is énekeltek. Itt hallgatható az "inkriminált" dal:



~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
1. lábjegyzet a Szent Korona Rádió honlapjához!

Csíkszeredában 2005-ben koncert volt...

Bródy János

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2. lábjegyzet a Szent Korona Rádió honlapjához!

New Yorkban ismét előadták Shakespeare drámáját, A velencei kalmárt. Az újságban látható egy videófelvétel is a mai előadásról.

A művet Shakespeare 1596 és 1598 között (több, mint négyszáz éve!) írta. A darab címszereplője Antonio (egy velencei kalmár) és nem a zsidó Shylock, amint azt azóta sokszor elfelejtik. A darab alapvetően a pénz hatalmáról és átkáról szól - univerzális értelemben. A zsidó Shylock e világnak egyik "alkatrésze"...

A darab egyik kulcsrészlete - és Shylock személyiségének magyarázata is egyben (ha úgy tetszik: Shakespeare álláspontja a zsidósággal kapcsolatban) - Shylock rövid, de lényegi monológja, amit Salarinonak (Antonio velencei kalmár barátjának) mond el.

Shylock alakítója ismét Al Pacino
˙

Az alábbi részlet Al Pacino régebbi alakításából való:

˙
Nevetett, ha vesztettem; csúfolt, ha nyertem; gyalázta a népemet, megakadályozta az üzleteimet, hűtötte a barátaimat, fűtötte az ellenségeimet — és miért? Mert zsidó vagyok. Hát a zsidónak nincs szeme? a zsidónak nincs keze, szervezete, érzéke, érzelme, szenvedélye? nem ugyanaz a táplálék táplálja, nem ugyanaz a fegyver sebzi, nem ugyanaz a baj bántja, nem ugyanaz a gyógyszer gyógyítja, nem ugyanaz a tél és nyár hűti és hevíti, mint a keresztényt? Ha megszúrtok, nem vérzünk-e? ha csiklandoztok, nem nevetünk-e? ha megmérgeztek, nem halunk-e meg? és ha meggyaláztok, ne álljunk-e bosszút? Ha mindenben hasonlítunk rátok, ebben is hasonlítani fogunk. Ha egy zsidó megsért egy keresztényt, hol az alázatossága? A bosszúban. Ha egy keresztény megsért egy zsidót, hogyan tűrje keresztény példa szerint? Csak bosszúval. Azt az aljasságot művelem, amire ti tanítottatok…
˙
Shakespeare: A velencei kalmár ~ III. felvonás 1. szín (Vas István fordítása)

"Kizökkent az idő; - ó, kárhozat!"
˙
(Shakespeare: Hamlet ~ I. felvonás 5. szín ~ Arany János fordítása)
˙
Tűnődöm: mi okozhatja egyre gyakrabban az emberek mindennapos irracionalitását. Olyan magatartási kliséket, amelyeket következményekként tudok csak értelmezni: az indulat, a feszültség és az ostobaság elegyének.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
"Menj az anyád ...ba!" - hangzott a felszólítás az élelmiszer boltban. Maga a szöveg itt csak azért kipontozott, mert a kitétel nem irodalmi értékű szöveg. Egyszóval: bizonyos esetekben nagyonis indokoltnak tartom az idézett nyelvi fordulat (folklór?) használatát. Az eset nem ilyen típusú volt, ám annyira meghökkentő, hogy közreadom...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A boltban a pénztárnál álltunk sorba a fizetőpultnál. Előttem ápolt, kissé (talán túlzok: nagyon) "molett" hölgy fizet és indul a boltból kifelé. Észreveszem, hogy a pulton hagyta a kulcs-csomóját. ˙
Ittmaradt a kulcsa! - szóltam utána. - Ekkor, erre következően hangzott el a fent idézett mondat ("kipontozás" nélkül)...
˙
Ámultam. - Ember vagyok; semmi emberi dolgot nem tartok magamtól idegennek - gondoltam Terentius (egyesek szerint Cicero) nyomán. De azért ennyire?...
˙
Mit mondhattam erre?
.
Hölgyem! Köszönöm, hogy a pulton felejtette a kulcsát...
˙
Ugyanis egy "emberi dologgal" gazdagabb lettem.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Arany János: Epilogus (részlet)

Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon'...
Legfölebb ha omnibuszon.

Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se' irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy' áll orra
Az út szélin baktatóra.

Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, --
Félreálltam, letöröltem.

A Babits hagyatékból...
˙
A Magyar Rádiót különösebben nem érdekelte az a hanganyag, amely a Babits hagyaték része. Sikerült legalább egy részét megmenteni és digitalizálni.
˙
Az itt hallgatható pattogó-recsegő felvételen Medgyaszay Vilma énekli azt a sanzont, amelyet Babits Mihály neki ajánlott.
˙
Babits Mihály: GALÁNS ÜNNEPSÉG

Medgyaszay Vilmának

Nincs galánsnak szeri-száma:
csupa sikk e hercig dáma,
karcsu mint a minarét:
illik néki a minét.

Rechtsre perdül, linksre fordul,
spicce van tán némi bortul:
tempót íme mégse vét,
illik néki a minét.

Mint vázájábul, kibimbul
dagadozó krinolinbul
s műredőkben veti szét -
illik néki a minét.

Ilyen abroncsvázas aljjal,
s könnyü taille-jal, bodros hajjal
fennen hordja a toupet-t -
illik néki a minét.

Melly fórném és melly valódi!
S mint pretenzív gallus módi
tartja hatkor a diner-t -
illik néki a minét.

Csupa illem, csupa kellem,
mért ütenyre szabott szellem,
csupa szoros etikét:
illik néki a minét.

Kéjjel-kedvvel, indulattal
könnyü báju mozdulattal
messze hagyja Dérinét:
illik néki a minét.

Linksre ferdül, rechtsre fordul,
spicce van tán némi bortul,
púder rejti hév szinét,
illik néki a minét.
˙