Popper Péter

˙

[1933 ~ 2010]

˙

Évtizedek óta ismertem - nem is lehetett nem ismerni -, de nem voltunk "ismerősök". Valaki a közös ismerősök közül elmondta, hogy egyetlen találkozásunk alapján milyen impressziója alakult ki rólam - el kell ismerni: tökéletesen talált...

˙

A bulvár tevékenységét megértettem, de nem szerettem. Közös színterekre került sokszor színvonaltalan sarlatánokkal. Sajnáltam, mert -számomra legalábbis - olyan érzetet keltett, hogy nem az az ő igazi világa. Ha tehettem meghallgattam. A szövegeinek a "mögöttese" érdekelt inkább.

˙

Most, hogy meghalt, előkerülnek ritka személyes vallomásai. Egy beszélgetés 2007-ből önmagáról, a családjáról; egy megrendítően szép film az elődeiről; és a legutolsó, a " nyílt levél " a halál kapujából.

˙

Számomra reveláció az a különbség, ami korábbi szövegei és a személyes, naplószerű vallomásokból kiderül. Szomorúan optimista ember lehetett. A sorsa, s végül még a betegség is, nehézzé tette életét. Humora és bölcsessége átvilágított még a könnyebb, népszerűbb, olykor a könnyűnek egyenesen engedő megnyilatkozásain is, s igazolják ezt az említett "vallomások".

˙

˙

Űr marad utána... Valakivel megint szegényebbek lettünk...