Sunday, April 25, 2010

Egyetértek és vitatkozom Balogh S. Évával, a Galamus honlapon megjelent írásával.

Mindenekelőtt hallgassuk meg a hivatkozott opuszt, Eric Whitacre Virtuális Kórusát.

1. Egyetértés

Magam is - hosszú évek óta - "használó" vagyok. Mai tevékenységem gyakorlatilag elképzelhetetlen az internet nélkül. Szerény bizonyíték erre éppen ez a blog, amely tükrözi: milyen sokoldalú hasznot hoz az internet számomra. Gyorsan avuló kézikönyveimet évek óta nem veszem elő, szinte elfelejtettem kézzel írni, rádióműsorokat és színpadi produkciókat hozok létre az internet és persze a számítógép segítségével. A gépen elkészítem a rádióműsort, s aztán egy kattintás és már megy is a kis pécsi rádió szerverére, ahol jó minőségben hallgatható az egész világon. Az internettel dolgozom...
Az interneten "szerzem be" a zenéket, amerikai cégnél és egyebütt törzsvásárló vagyok, bankügyleteimet az interneten intézem, ebédet az interneten vásárolhatok és sorolhatom szinte vég nélkül.

Csodálom a fenti produkciót - ha tartalmi és kivitelezési részével van is némi bajom, dehát tudni kell: a YouTube "lebutítja" a feltett anyagokat. Üzlet is van a világon, a YouTube éhségérzetet kelt a jó minőség iránt - vagy elrontja a minőség iránti igényt.

Összegezve: az internet egy hatalmas értékű és jelentőségű szerszám!

2. Vita

Ha más rangot adunk ennek a lehetőségnek, akkor rengeteg veszélynek tesszük ki magunkat - egészen az internet-függőség kóreseteiig. Nagyon bosszant az állandó internet-reklámozás: szűntelen szórakozás - mondják naphosszat... Még akkor is, ha valóban szórakozásra is használható az internet.

Nagy kérdés számomra: vajon biztosan oly nagy haszon és előny, hogy pillanatok alatt bárhol lehetünk, bámit megtudhatunk. Ha az alávaló manipulációk és félrevezetések milliónyi esetét, a vírusküldők tevékenységét, a spamdömpinget stb. nem számítjuk most a dologba - biztos-e, hogy annyit "bóklászunk" az interneten, amennyi áldásos? Biztos-e, hogy jobb helyzetben vagyunk a gondolkodás, az alkotás stb. ügyeiben, mint mondjuk Johann Sebastian Bach? Jó, ez - elismerem - nagyzolt példa. De hadd idézzem ide Csidey bácsit gyerekkoromból. Fűszerboltja volt a sarkon, anyám sokszor küldött ezért-azért oda. Ilyenkor Csidey bácsi a füle mellől elővette a ceruzáját, pillanat alatt számolt, fehér köpenyének felső zsebéből cédulát vett elő, s mindent elvégzett, amit ma tudunk. Sőt egy kockás füzetbe "felírta" a vásárlást, s havonta kellett fizetni. Ellenőrzés? Soha. Csidey bácsi soha nem tévedett és főleg: sohasem csalt. Ceruza, cetli, kockás füzet. Jó lenne ezt a "szentháromságot" áttenni a mai lehetőségekre.

Jó lenne személyes kapcsolatban lenni, találkozni azzal a kínai zeneszerzővel például, aki a minap megkérdezte, hogy mit csinálok a színházban a zenéjével (a kérdés non-profit volt!), vagy beszélgetni azzal a teheráni egyetemistával, aki kitünő Ligeti-tanulmányát küldte el s csevegni a kortárs zenéről azzal az argentínai ismeretlennel, aki elküldte nekem azt a zenét, amit évek óta keresek. Vég nélkül sorolhatnám - ámulattal! Csodásan szomorú ez az egész, nem?

Másfelől meg: hol a teljes egyedüllét, a meditáció, ha soha nem kapcsoljuk ki a számítógépet - ami boldogító perc lehet ám még akkor is, ha az ember egészségesen használja ezt az internetnek nevezett "csodát"?

2 comments:

. said...

Nagyon érdekes gondolatra leltem Szabados György és Molnár Csaba Ráérő idő c. beszélgetésében, még 2006. októberében. Azóta is sokszor eszembe jut, ha valaki -mint most Ön- szóba hozza, hogy egyre kevesebbet ír kézzel. Ilyenkor előkeresem a beszélgetést, és újraolvasom.

"Oroszországban – ezt közvetlenül a helyszínről tudom – az akadémikusoknak egy része elhatározta, hogy a továbbiakban egymással csak kézírásban fognak kommunikálni, mert ha mindent számítógéppel írnak, akkor a kézírást irányító agyi működés elgyengülésével az agyuk, agyunk elképesztően gazdag része ki fog üresedni, de legalábbis elsatnyul. Ennek a lehetséges „vákuumnak” az igazi következményeiről, bár sejtjük, de még nem tudunk semmit. Egy olyan korban, amikor az emberben lévő isteni rokonságból fakadó dolgok kezdenek lassan kikopni, a zene, mint ahogy a kézírás is, egy olyan kapcsolódás a legmagasabb minőségek otthonához, eredetéhez, amely nélkül azt kell, hogy mondjam végleg felfoghatatlanná válik az a bizonyos időtlen idő bennünk. "

Korányi said...

Köszönöm, hogy felhívta a figyelmemet a beszélgetésre.
Korányi Tamás