Az elintézetlenség mocsara…

Naponta olvasom a híreket... És szaporodnak a sokszorosan továbbított e-mailek… A rémületről beszélnek – több-kevesebb ízléssel…

ˇ
Apropó ízlés!

ˇ
Zbigniew Herbert – egy másik rémisztő korszakáról életünknek, ám mindenekre érvényesen – írta egy versében:
ˇ

„Igazán nem kellett hozzá sziklaszilárd jellem
Hogy elutasítsuk dacoljunk szembeszegüljünk
Egy cseppnyi merészség persze nem ártott
Alapjában véve mégis ízlés kérdése volt
Igazán az ízlésé
Benne a lélek rostjaival és a lelkiismeret porcaival”

Igen az ízlésről van szó és egy másik ismert mondásról: a stílus – maga az ember.

Ízléstelenség és stílustalanság árasztotta el az elintézetlenség mocsarát: hazánkat, országunkat, otthonunkat, életünket.

ˇ

Az ám

Hazám!

ˇ
A hon felkent, s általunk választott papjai olyan mértékben süllyedtek az elintézetlenség mocsarába, hogy egy öreg ember nem remélhet többé…
ˇ
Hogyan is írja Vladimír Holan a Hamlet versében?
ˇ
„Mindenesetre az is lehetséges, hogy egyszer majd
valami felrobban körülöttünk, s szeretet hull a fejünkre...
Vagy hogy a türelemből s a hosszú várakozásból
valóban megterem a remény...
Képzeld el az élet végállomását...
Egy öregember álldogál ott,
görnyed, mint szó az esőben...
»Én egy úrra várok itt, mondja,
lakást ígért, csakhogy állítólag nincs bebútorozva,
de hát nekem úgy is megfelelne.«
Esik. S ennek az öregembernek a hiszékenysége
annyira vak s annyira nagylelkű,
hogy képes magának otthonos jövőt képzelni,
s csak a megálló többi várakozója érti,
hogy az öreget
valaki beugratta... Tudják, hogy van ez:
hirtelen semmi, de végképp semmi,
már semmi nincs előttünk,
nincs pillanat, amelyben úgy éreznénk,
a jövő is mögöttünk van.”

[Kiemelések – tőlem!]

Így várjuk hát a tavaszt a rengeteg télből… Csak ennyit akartam mondani!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

[Olvasnivalók még: ITT ; a cikken belüli utalásokra (linkekre) is érdemes klikkelni!]