Barrabás
(Barrabas)
(Fantázia)
(Barrabas)
(Fantázia)
Ugyanabban az órában történt, midőn az Ember Fiát kivezették a Golgotára, arra a helyre, ahol a rablókat és gyilkosokat kivégzik.
Ugyanabban a fenséges és izzó órában történt, midőn ő bevégezte Művét.
Történt pedig, hogy ugyanabban az órában nagy néptömeg vonult át lármázva Jeruzsálem utcáin - s a népség közepén ott lépkedett Barrabás, a gyilkos, és dacosan felszegte fejét.
És felcicomázott, vörösre mázolt ajkú, festett arcú szajhák voltak körülötte és kapdostak utána. És voltak körülötte férfiak, akiknek tekintete mámoros volt a szenvedély borától. De minden szóban ott leskelődött húsuk vétke, mozdulataik bujasága pedig gondolataik kifejezése volt.
Sokan, akik az ittasult menettel találkoztak, csatlakoztak hozzá és ezt kiáltották: „Éljen Barrabás!" És valamennyien kiáltották: „Éljen Barrabás!"
Valaki „Hozsanná"-t is kiáltott hozzá, de azt megverték, mert csak néhány nappal előbb kiáltottak valakinek „Hozsanna"- aki királyként vonult be itt a városba, és friss pálmaágakat szórtak az útjába. Ma azonban piros rózsákat szórtak és ujjongtak: „Barrabás!"
És midőn egy palota mellett haladtak el, bentről pengetős muzsikát és kacagást hallottak, s nagy dáridó ricsaját. És a házból kilépett egy ifjú gazdag ünnepi öltözetben. És haja jó szagú olajoktól csillogott, teste pedig Arábia drága esszenciáitól illatozott. Szeme fénylett a dáridó örömétől, szájának nevetése pedig érzéki volt kedvese csókjaitól.
Amint az ifjú felismerte Barrabást, odalépett elé és így szólt:
— Lépj be házamba, ó Barrabás, és pihenj meg legpuhább párnáimon; lépj be, ó Barrabás, és szolganőim drága nárdusolajjal kenik meg testedet. Lábaidnál legédesebb dalait játssza majd egy leány, én pedig legdrágább serlegemből nyújtom neked legtüzesebb boromat. És a borba legpompásabb gyöngyömet dobom. Ó Barrabás, légy mára a vendégem - s a mai napon az én vendégemé a kedvesem, aki szebb, mint a tavaszi hajnalpír. Lépj be, Barrabás, és rózsákkal koszorúzom fejedet. Örülj ennek a napnak, midőn meghal az, kinek fejére tövist raktak.
És amint így szólt az ifjú, a nép ujjongott hozzá, Barrabás pedig úgy ment fel a márványlépcsőn, akár egy győztes. Az ifjú pedig fogta a rózsákat, melyek fejét övezték, s a gyilkos Barrabás homlokára helyezte azokat.
Azután belépett vele a házba, miközben a nép az utcán ujjongott.
Puha párnákon pihent Barrabás, szolganők kenték testét a legpompásabb nárdusolajokkal, lábánál pedig egy lány szerelmes lantmuzsikája szólt, s ölében az ifjú kedvese ült, aki szebb volt a tavaszi hajnalpírnál. És nevetés harsant, s a hallatlan örömtől megittasodtak a vendégek, akik valamennyien az Egyedülinek ellenségei és megvetői voltak — farizeusok és a papok szolgái.
Épp akkor, amidőn elérkezett az Ő órája, az ifjú csöndet parancsolt, s minden lárma elnémult.
Ekkor az ifjú a legpompásabb borral töltötte meg arany serlegét, és a bor olyan lett benne, akár az izzó vér. Egy gyöngyöt dobott bele és a serleget Barrabásnak nyújtotta. Az ifjú pedig egy kristályserleg után nyúlt és Barrabásra ivott:
—A nazarénus halott! Éljen Barrabás!
És a teremben mindenki ujjongott:
—A nazarénus halott! Éljen Barrabás!
És az utcákon a nép ezt kiáltotta:
—A nazarénus halott! Éljen Barrabás!
Ám hirtelen kihunyt a Nap, alapjaiban rendült meg a föld, és roppant iszonyat járta át a világot. És a kreatúra reszketett.
Ugyanebben az órában teljesült be a Megváltás Műve!
Ugyanabban a fenséges és izzó órában történt, midőn ő bevégezte Művét.
Történt pedig, hogy ugyanabban az órában nagy néptömeg vonult át lármázva Jeruzsálem utcáin - s a népség közepén ott lépkedett Barrabás, a gyilkos, és dacosan felszegte fejét.
És felcicomázott, vörösre mázolt ajkú, festett arcú szajhák voltak körülötte és kapdostak utána. És voltak körülötte férfiak, akiknek tekintete mámoros volt a szenvedély borától. De minden szóban ott leskelődött húsuk vétke, mozdulataik bujasága pedig gondolataik kifejezése volt.
Sokan, akik az ittasult menettel találkoztak, csatlakoztak hozzá és ezt kiáltották: „Éljen Barrabás!" És valamennyien kiáltották: „Éljen Barrabás!"
Valaki „Hozsanná"-t is kiáltott hozzá, de azt megverték, mert csak néhány nappal előbb kiáltottak valakinek „Hozsanna"- aki királyként vonult be itt a városba, és friss pálmaágakat szórtak az útjába. Ma azonban piros rózsákat szórtak és ujjongtak: „Barrabás!"
És midőn egy palota mellett haladtak el, bentről pengetős muzsikát és kacagást hallottak, s nagy dáridó ricsaját. És a házból kilépett egy ifjú gazdag ünnepi öltözetben. És haja jó szagú olajoktól csillogott, teste pedig Arábia drága esszenciáitól illatozott. Szeme fénylett a dáridó örömétől, szájának nevetése pedig érzéki volt kedvese csókjaitól.
Amint az ifjú felismerte Barrabást, odalépett elé és így szólt:
— Lépj be házamba, ó Barrabás, és pihenj meg legpuhább párnáimon; lépj be, ó Barrabás, és szolganőim drága nárdusolajjal kenik meg testedet. Lábaidnál legédesebb dalait játssza majd egy leány, én pedig legdrágább serlegemből nyújtom neked legtüzesebb boromat. És a borba legpompásabb gyöngyömet dobom. Ó Barrabás, légy mára a vendégem - s a mai napon az én vendégemé a kedvesem, aki szebb, mint a tavaszi hajnalpír. Lépj be, Barrabás, és rózsákkal koszorúzom fejedet. Örülj ennek a napnak, midőn meghal az, kinek fejére tövist raktak.
És amint így szólt az ifjú, a nép ujjongott hozzá, Barrabás pedig úgy ment fel a márványlépcsőn, akár egy győztes. Az ifjú pedig fogta a rózsákat, melyek fejét övezték, s a gyilkos Barrabás homlokára helyezte azokat.
Azután belépett vele a házba, miközben a nép az utcán ujjongott.
Puha párnákon pihent Barrabás, szolganők kenték testét a legpompásabb nárdusolajokkal, lábánál pedig egy lány szerelmes lantmuzsikája szólt, s ölében az ifjú kedvese ült, aki szebb volt a tavaszi hajnalpírnál. És nevetés harsant, s a hallatlan örömtől megittasodtak a vendégek, akik valamennyien az Egyedülinek ellenségei és megvetői voltak — farizeusok és a papok szolgái.
Épp akkor, amidőn elérkezett az Ő órája, az ifjú csöndet parancsolt, s minden lárma elnémult.
Ekkor az ifjú a legpompásabb borral töltötte meg arany serlegét, és a bor olyan lett benne, akár az izzó vér. Egy gyöngyöt dobott bele és a serleget Barrabásnak nyújtotta. Az ifjú pedig egy kristályserleg után nyúlt és Barrabásra ivott:
—A nazarénus halott! Éljen Barrabás!
És a teremben mindenki ujjongott:
—A nazarénus halott! Éljen Barrabás!
És az utcákon a nép ezt kiáltotta:
—A nazarénus halott! Éljen Barrabás!
Ám hirtelen kihunyt a Nap, alapjaiban rendült meg a föld, és roppant iszonyat járta át a világot. És a kreatúra reszketett.
Ugyanebben az órában teljesült be a Megváltás Műve!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
(Grodek)
Este gyilkos fegyverektől dübögnek
az őszi erdők, aranyló rónák
s a kék tavak, fölöttük a Nap
komoran gördül tova; haldokló harcosokat,
szétzúzott szájuk jajgatasát öleli az éjjel.
Ám a füzest titkon tele gyűli
haragvó Isten rőt felhő-palotája,
kiontott vér, holdsugaras hűs;
sötét rothadásba torkollik minden út.
Ég és csillag aranyló gally-kuszasága alatt
nővéred árnya botorkál némult berkeken át,
hogy hősök szellemét, véres főiket köszöntse;
s halkan szólnak a nádban az ősz sötét fuvolái.
Ó, büszkébb gyászt, ti érc-oltárok!
Ma roppant kín táplálja az izzó szellemi lángot,
a meg-nem-született unokák.
az őszi erdők, aranyló rónák
s a kék tavak, fölöttük a Nap
komoran gördül tova; haldokló harcosokat,
szétzúzott szájuk jajgatasát öleli az éjjel.
Ám a füzest titkon tele gyűli
haragvó Isten rőt felhő-palotája,
kiontott vér, holdsugaras hűs;
sötét rothadásba torkollik minden út.
Ég és csillag aranyló gally-kuszasága alatt
nővéred árnya botorkál némult berkeken át,
hogy hősök szellemét, véres főiket köszöntse;
s halkan szólnak a nádban az ősz sötét fuvolái.
Ó, büszkébb gyászt, ti érc-oltárok!
Ma roppant kín táplálja az izzó szellemi lángot,
a meg-nem-született unokák.
No comments:
Post a Comment