Szép Ernő: Emberszag
című könyvének egy fejezete...
Kérvényt kell a kormányzóhoz írni
Jöttek a napok egymás után, hétfőre kedd, keddre szerda, szerdára csütörtök, még ilyen világba se bontják meg ezt a sorrendet. Egy nap, július közepe táján, avval jött haza Bakonyi dr., hogy azt üzeni nekem N. miniszteri tanácsos, a Kultuszból, írjak kérvényt a kormányzósághoz, hogy a csillagviselés alól mentesítsenek. Készül már egy ilyen akció: leveszik a bélyeget az érdemesebb tudósokról, írókról, művészekről. A legelső leszek, azt mondta a tanácsos úr, aki a csillagot lefejtheti (mert azt oda kellett varrni). Biztos, hogy Bakonyi dr. juttatott a tanácsos úr eszébe. Őt, Bakonyi dr.-t már vagy tíz napja mentesítették, hogy annál zavartalanabbul járhasson be a minisztériumokba. Elgondolhatják, kérem, hogy megszégyellettem magamat: belé kell a kérvénybe írni, hogy a nemzet ellen semmit se vétettem. És milyen feneketlen mélyen szégyellettem, hogy kérni kell annak, aki küldetése révén a nemzete fölé magasodik, annak rimánkodni kell, hogy vegyék annyira magyar számba, mint a kutyasintért, meg a lakat alá tett betörőt. És aztán nem illik különbözni az embernek csillagos sorstársaitól, azok fölé kerülni. Hanem a csillagtól való szabadulás azt jelentette, hogy mi is, akik szűkébe vagyunk a pénznek, mi is olcsó húst kapunk, cukrot, vajat a piacon, mire a húgom kimehet, nem kapkodták még el a krumplit, zöldpaszulyt, zöldséget, gyümölcsöt, amit aztán feketén kell venni a házba belopózó jóasszonyoktól. Soványodtunk már erősen. Azután a fejünk felett lebegett folyton a deportálás, a pusztulás. A mentesítetteket nem vihetik el. Én magam nem féltem, mondtam már, nem féltem, hogy elveszünk. Esküdtem rá, hogy szabadulunk. Tán csak aki ilyen gyönge, mint magam is, csak az tud tán ilyen eszelősen hinni. De hát nehéz felelősség sújtott, itt vannak a testvéreim. Szóval hát másnap megírtuk azt a kérvényt. Hallucinált a szemem: mintha a szégyentől pirosakká válnának a sorok, akár piros tintával írnék. Bakonyi dr. vitte be a kérvényt a Kultuszba. Avval próbáltam a szégyenem oltogatni, hogy hiszen magam úgyse élek majd a csillagtalan szabadsággal, éppen úgy nem megyek majd az utcára, mint eddig nem mentem. Azt is kitaláltam, hogy tovább is viselem majd itthon a csillagot, ne irigyeltessem magam, ne bánatosítsam még jobban a házban élő megalázottakat.
Nem jól emlékszem már reá, mi minden történt a világon a nyáron átal; fejem is végtelen fáradt még, amellett jelentékeny tehetséget kaptam arra, hogy a történelmi eseményeket roppant hamar elfelejtsem. Azt se tudom már, mikor ment Sztójay, mikor lett helyette Lakatos* a miniszterelnök. Talán még júliusban. Hiszen mindegy, miránk az tartozott legjobban, hogy Pesten rezeg a háromezer kakastoll. Bakonyi dr. azt újságolja, a hitközség folyosóján tucat rendőr szorítgatja vissza a Síp utcába zúdult tömeget. Mindenki fel akar iratkozni a Palesztinába induló hajóra. Az oroszok még nem érték el az országot, még csak az erdélyi hágókat ostromolják. Ki tudja, mikor szabadulunk és szabadulunk-é egyáltalán. Még mindig tanakodik a ház, mit lehet ettől a Lakatostól várni ? A rezümé az, hogy katona, biztos hű embere Horthy-nak. De hát mit tehet, itt vannak a németek.
~~~~~~~~~~~~~~~~
