2012. április 20-án, pénteken, este 7 órakor
a Sanyi és Aranka Színházban
IX. Mátyás utca 9.
A műsor jelentős része El Kazovszkij festő-képzőművész most megjelent verseinek szövegéből, a művész szellemében készült.
Egy video részlet:
Sokszor kérdezik tőlem, hogyan készülnek ezek a műsorok (de már a rádióműsorok is). Nemigen tudom a választ. Talán úgy, hogy valamivel (szöveg, kép, zene) találkozom – általában véletlenül –, s ez eszembejuttat már hallott, látott szövegeket, képeket, hangokat. És aztán ezeket megkeresem, megcsócsálom és valamilyen általam jónak vélt sorrendbe rakom. Közben nemigen gondolok arra, hogy mit fognak ehhez szólni. – Másfelől azt veszem észre, hogy a jó anyagok összeilleszthetők, valamiképpen azonos alapanyagból készülnek. S ekkor már nem a „mit” érdekes, hanem a „hogyan”.
Sokszor kérdezik, hogy miért foglalkozom annyit a halállal. Én azonban az élettel foglalkozom. A látszat abból keletkezik, hogy az életnek nincsen értelme. „Mi az élet értelme?” – ezt a kérdést teszik fel a könnyed kabarétréfáktól a súlyos filozófiákig. Válasz nincs.
„Az ember meghal” analízise - írja Heidegger - egyértelműen feltárja a halálhoz viszonyuló mindennapi lét létmódját… „az ember meghal”, …minden egyes másik és az ember maga is elhitetheti magával: sohasem éppen én.
Vagyis az embert az tartja életben, hogy nem hiszi el a halálát.
Az élet keletkezik, az élet adott; nincs más tennivalónk, mint hogy leéljük (de még ez sem kötelező). Az életigenlő pszichológiai és egyéb próbálkozások oka a halálfélelem. Nincsen remény. Nincsenek utak. Egyedül az rendeltetett, hogy mennünk kell. A MAJD tartja egyben az életet. Hogy majd lesz „valami”. Ez lehet a holnap, lehet a következő perc, lehet az élet utáni élet kecsegtetése: megannyi kudarcra ítélt próbálkozás. Ezekkel foglalkoznak a vallások, a hitbéli ideológiák - "praktikus" haszonnal járó megannyi fiaskó. Az egyetlen lehetőség, hogy mennünk kell. Ennek jegyében rengeteg minden (sőt talán minden) keletkezik. Születik. De értelme? Nem, az nincsen.
Minden szándékolt nagyképűség nélkül ennyit tudok mondani azokról a nem tudom mikről, amiket csinálok…
Néhány szubjektív megjegyzés – de ez senkit semmire sem próbál kötelezni!
Sokszor kérdezik tőlem, hogyan készülnek ezek a műsorok (de már a rádióműsorok is). Nemigen tudom a választ. Talán úgy, hogy valamivel (szöveg, kép, zene) találkozom – általában véletlenül –, s ez eszembejuttat már hallott, látott szövegeket, képeket, hangokat. És aztán ezeket megkeresem, megcsócsálom és valamilyen általam jónak vélt sorrendbe rakom. Közben nemigen gondolok arra, hogy mit fognak ehhez szólni. – Másfelől azt veszem észre, hogy a jó anyagok összeilleszthetők, valamiképpen azonos alapanyagból készülnek. S ekkor már nem a „mit” érdekes, hanem a „hogyan”.
Sokszor kérdezik, hogy miért foglalkozom annyit a halállal. Én azonban az élettel foglalkozom. A látszat abból keletkezik, hogy az életnek nincsen értelme. „Mi az élet értelme?” – ezt a kérdést teszik fel a könnyed kabarétréfáktól a súlyos filozófiákig. Válasz nincs.
Vagyis az embert az tartja életben, hogy nem hiszi el a halálát.
Az élet keletkezik, az élet adott; nincs más tennivalónk, mint hogy leéljük (de még ez sem kötelező). Az életigenlő pszichológiai és egyéb próbálkozások oka a halálfélelem. Nincsen remény. Nincsenek utak. Egyedül az rendeltetett, hogy mennünk kell. A MAJD tartja egyben az életet. Hogy majd lesz „valami”. Ez lehet a holnap, lehet a következő perc, lehet az élet utáni élet kecsegtetése: megannyi kudarcra ítélt próbálkozás. Ezekkel foglalkoznak a vallások, a hitbéli ideológiák - "praktikus" haszonnal járó megannyi fiaskó. Az egyetlen lehetőség, hogy mennünk kell. Ennek jegyében rengeteg minden (sőt talán minden) keletkezik. Születik. De értelme? Nem, az nincsen.
Minden szándékolt nagyképűség nélkül ennyit tudok mondani azokról a nem tudom mikről, amiket csinálok…
No comments:
Post a Comment