Hány a zsidó; hány a roma?

˙

Kocsis Zoltán jól megfelelt a „mostanság” követelményeinek a Süddeutsche Zeitungnak a minapában (2011. február 15) adott interjújában.

[Az interjú teljes szövegének magyar fordítása olvasható: ITT ]

˙
De ne szaladjunk elébe a dolgoknak…

˙
Valamikor réges-régen járta az anekdotikus történet, ami a néhai Hruscsov és a néhai Kennedy beszélgetése során esett meg.

˙
Hruscsov panaszolta: nem érti, miért gondolják az amerikaiak, hogy a Szovjetúnióban antiszemitizmus van. A Moszkvai Filharmonikusoknál például a vonósok között tizenegy, a „fák” között három, a „rezek” között két zsidó játszik. Vajon hány zsidó van a New York-i Filharmonikusoknál?

˙

Nem tudom – válaszolta Kennedy.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
“...diszkriminációról, antiszemitizmusról és homofóbiáról is szó esik” mondta a Kocsis interjúban Barbara Doll, az újság munkatársa.
“Az én zenekaromban tizenegy zsidó és tizenegy roma származású muzsikus dolgozik” – válaszolta a meghökkentően pontos adat birtokában a zenekar vezetője, Kocsis Zoltán.
˙

Nincsen új a Nap alatt – mondom erre én… A fenti kijelentés mentegethető, de nem menthető!

˙

Aztán már csak annyit említ a neves zongorista és a méltán felejthető karmester: “…ez a kormány [az Orbán-kormány – a szerk.] nem ördögökből áll. A külföldi sajtóban ördöginek látszik, de nem az, ez egy abszolút demokratikus kormány. Nem igaz, hogy a többség fél, senki nem fél”

˙
Ezután már csak "finoman" inszinuálja Schiff Andrást: “Ha jól emlékszem, amikor Jörg Haider pártja bekerült az osztrák parlamentbe, Schiff András akkor is azt mondta, hogy nem lép föl többé Ausztriában. Aztán csak fellépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon”

˙

Ha jól emlékszik!...

˙

Csak mellékesen – mint megrögzött szövegértelmező - említem: a fenti megfogalmazással Jörg Haider és az Orbán-kormány közé diszkrét egyenlőségjelet helyezett el Kocsis Zoltán.

˙
Így élünk mostanában mifelénk…

~~~~~~~~~~~

Egy "kis éji" kiegészítés: ITT

~~~~~~~~~~~

És még valamit a fentiekhez!

˙

Óriási baj, mondhatni katasztrofális tünet, amikor művészek állnak csatasorba züllött eszmék és vonulatok védelmében. Ilyenkor - számtalan példa bizonyítja - a művészi kielégítetlenség, sokszor jellemzően a tehetségtelenség következményeivel van dolgunk. "Hősünk" esetében arról is szó lehet, hogy nem ismerte föl a zongorabillentyűk és a karmesteri pálca közötti különbséget. S mi marad? A bukás. De persze nem bizonyos, hogy ez a kizárólagos magyarázat lehetősége. S ami szomorúbb: ez a jobb indulatú, a mentegető érvelés.

˙

Sokkal nagyobb baj, amikor az ilyen jelenség egy szemlélet megnyilatkozása, egy szemléleté, amelyet kényszeredetten és elkeseredetten ugyan, de mégis meg kellene hagynunk a züllött politikusoknak, közéleti "személyiségeknek", őrülten hőbörgő "publicistáknak", önjelölt történészeknek stb.

˙

Azok a művészek, akik sokal szorongatóbb körülmények között is képességeik maximumán működtek: reményt adnak. Az "Entartete Kunst" felülemelkedett a napi léten, s mindmáig megmaradt.

˙

Másfelől viszont az a meggyőződésem, hogy az igazi tehetség - mondjam azt, hogy a zsenialitás - burkát nem törheti föl az emberi gyarlóság.

˙

"Hősünk" vonatkozásában mindössze a vulgáris lét szülte gyarló jegyeket vagyok kénytelen megtapasztalni...