Mea culpa

(Klip-mix Erdős Virág verse nyomán)
Szöveg: Edgar Allan Poe, Erdős Virág
Zene: W.H. Shakespeare’s Sonnets (XXXV.) Heiner Goebbels, Szemző Tibor, Dés László

Kép: Heiner Goebbels, Forgács Péter, Federico Fellini

Örkény István ~ Emlékkönyvbe
(Garas Dezső ~ Törőcsik Mari)

Bloomsday ~ június 16.
Ez itt: megkésett Bloomsday. 1904. június 16.
Leopold Bloom dublini polgár  - James Joyce teremtményének - egyetlen napja...
Az Ulysses napja...

Árnyékvilág

Kővári Orsolya könyve Tarr Béla filmjeiről.
Tarr Béla retrospektív ~ A torinói lótól a Családi tűzfészekig
Vagyis az időben visszafelé, a művek sorrendje a legutolsónál kezdődik.

Koltai Tamás előszavának ezt a címet adta: Van mit elmondani. S így kezdi:
A mindenség közönye. Egyetlen kérdésre sincs válasz. Üres az ég.
Erről szól minden Tarr-film.
Akkor hát remény sincs?
Téved, aki így gondolja. És nem azért, mert a nagy művek létrejötte maga az istenkeresés, s az elveszettség érzete nem azonos a kétségbeeséssel, sokkal inkább a kijózanodással, ami abban segít, hogy végiggondoljuk, és tisztán lássuk a helyzetünket, megszabaduljunk az illúzióktól meg a hazugságoktól, hanem azért, mert a szembenézés a sors megkerülhetetlenségével, ha tetszik, a véggel, az egyetlen remény. Maga a remény.
A zenéket Víg Mihály komponálta.

Mauricio Kagel



Emlékszem: vagy másfél évtizede együtt ebédeltem Kagellel a Magyar Rádió éttermében. A Sankt-Bach-Passion című művének előadására érkezett. Ezt a művét konferálta be a rádió már akkor elagott zenei műsorvezetője istenkáromlásként (Bachot állította Kagel a „passió” középpontjába). Azóta Kagel meghalt, a rádió éttermébe a „News room” költözött, a kultúra „felkent papjai” mostanság is a romboláson törik a fejüket…
A Naxosnál most jelent meg új felvételen Kagel néhány fuvoladarabja.
Itt a Pan című opuszt idézem, Michael Faustot az Ensemble Contrasts kíséri.

Marcello Mastroianni

Egy monológ Furio Bordon La ultime lune (Holdfogyatkozás) című darabjából...

Arnold Schönberg ~ Hegedűverseny Op. 36.

Archív felvétel ~ 1968. Ritka érdekesség.
A hegedűverseny Schönberg amerikai élete során keletkezett 1936-ban.
A felvételt a Supraphon lemezkiadó adta ki.
Hegedűn játszik Hyman Bress.
A Prágai Szimfonikus Zenekart Jindřich Rohan vezényli.
A lemez címe: Modern hegedűversenyek. Az album három bakelitlemezből áll, Schönberg mellett Igor Stravinsky, Paul Hindemith, Karl Amadeus Hartmann, Ralph Vaughan Williams és Benjamin Britten egy-egy hegedűversenyével.
Külön érdekesség a design! A borító spirálfüzethez hasonló szerkezettel foglalja magában a kísérő füzetet és a lemezeket. ~ A zenét Arnold Schönberg festményei kísérik.
Itt a második tétel (Andante grazioso) hallgatható.

John Lennon ~ Imagine

Csak mert annyira aktuális!

Képzeld el, hogy nincs mennyország

Ez könnyű, ha megpróbálod
Nincs pokol alattunk
Fölöttünk csak az ég
Képzeld el, minden ember a mának él...


Képzeld el, nincsenek országok
Ezt nem nehéz megtenned
Senki nem öl vagy hal érte
És vallás sincs
Képzeld el, minden ember békében él...


Azt mondhatod, hogy álmodozok
De nem én vagyok az egyetlen
Remélem, egy nap csatlakozol
És a világ eggyé lesz


Képzeld el, hogy nincs tulajdon
Kíváncsi vagyok, tudod-e
Nem kell kapzsiság vagy éhség
Az ember az embernek testvére
Képzeld el, hogy minden ember
Megosztozik a világon...


Azt mondhatod, hogy álmodozok
De én nem vagyok az egyetlen
Remélem, egy nap csatlakozol
És a világ eggyé lesz

 Samantha Sam Taylor-Wood

A tartalmilag és formailag egyaránt merész filmes, fotós, látványművész nevét mifelénk kevesen ismerik.

Művei a maradiakban felháborodást keltenek, a szórakozni vágyókat untatják.
Klipjei általában némák, olykor zajok, vokális effektusok kísérik a merész képeket.

Az itt megtekinthető Csendélet című munkája is néma, számomra mégis valami hangkíséretet kívánt. Ezért tettem a képsor alá  Willem Jeths zenéjének (Fas/Nefas) részletét.

Philippe Genty ~  Mary Underwood
Világvége
(La Fin des Terres)
Meghatározhatatlan.
Mozgásszínház: tánc, ének, zaj, zene, pantomim, bábjáték…
Darabok, jelenetek sorjáznak és mégis egész!
Említeni kell a zenét (összeállította: Serge Houppin és Henry Torgue).
(Ha valakit kiváncsivá tettem, akkor a Mezzo tévében megnézheti még: június 9-én, szombaton, reggel 9:30-kor látható az egész!)
~~~~~~~~~~~~~~
La Fin des Terres (Lands End)
Choreography by Philippe Genty and Mary Underwood
Using puppetry, illusion and physical theatre, La fin des Terres is a journey though a world of limitless possibility. Genty, who is a master of illusion, dives deep into the subconscious and creates a series of extraordinary tableaux which are by turn whimsical, melancholy, and playful. The work follows the journey of two people, conjuring a cast of enigmatic characters to reveal secret emotions and hidden histories. Breathing life into huge animated forms that drift along on a surreal journey, Genty continues his captivating and passionate exploration of undiscovered worlds with puppetry, illusion and mime.
(A Mezzo programból)
~~~~~~~~~~~~~
Itt egy montázskísérlet, kedvcsinálónak:

Beckett: Not I (Nem én)

~~~~~~~~~~~~~  
Szubjektív előszó
Amikor bizonytalanná válik: nem én?! – A fájdalom – inkább ingernek mondanám – oldódni törekszik. Diszkomfort érzés, ahogy az orvosi finomkodás mondja…
K.T.
~~~~~~~~~~~  

Az eredeti felvételt Beckett rendezte és Billie Whitelaw (vagy csak a szája?) adja elő. Szövegtelen szöveg? – jut eszembe. A magyar hang Bodnár Erikáé.

A két előadás ritmusa teljesen más. Ilyenformán a két szöveg nincsen szinkronban. De nem is éreztem volna szerencsésnek az erőszakolt szinkronitást, annyira más a két színésznő hangi alkata. Meg a nyelvek különbségéből adódó probléma, amit az erőszakolt szinkron oly sokszor tönkretesz. Ugyanakkor fontos a képi rész, a száj (Beckett szigorúan ragaszkodott hozzá, hogy a szájon kívül más ne legyen látható!).

Ami a jelentést illeti? A megértés legyen kinek-kinek a magánügye…

[A teljes angol és magyar szöveg olvasható: ITT]

 Diamanda Galás

~ százarcú, száz műfajú görög származású amerikai énekes, zeneszerző, performer…
Seress Rezső Szomorú vasárnapja éppúgy feladat a számára, mint Paul Celan Halálfúgája.

Defixiones című lemezéről idézek itt két művet. Az első egy görög népdalra emlékeztető dal, amelynek zenéjét és szövegét Iannis Papaioannou írta:


Nyisd ki
Zárva, reteszelve, sötét az ablak.
Mért nem nyitod, makacs lány, hogy láthassalak?


Nyisd ki hát, nyisd ki, nem bírom tovább.
Eleget gyötörtél már.

Dér szállt le rám, órák múltak, énekeltem.
Lángol a szívem, de nem jössz, hogy lássalak.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A második részben (háttérben a költő előadásával) Paul Celan Halálfúgáját mondom el, majd  Diamanda Galás zenéjével az énekesnő adja elő.

Bob Wilson ~ megint...
Párizsi barátaimtól kaptam meg a Wilson portrét (DVD: Absolute Wilson).
A portré nagyon érdekes (elsősorban Wilson szavai)
Nem vagyunk itthon elkényeztetve Wilson produkciókkal, csak néhány kapható, kisebbeket az interneten lehet megnézni.
Ez a DVD  - sajnos - csak forgácsokat ad néhány produkcióból.
Számomra az egyik legérdekesebb Wilson mondat: "A nyelv a képzelet korlátja".
Ennek jegyében állítottam össze egy parányi montázst.
A felhasznált részletek:
1. Dreamplay (zene: Michael Galasso)
2. Einstein on the Beach (zene: Philip Glass)
3. A Letter for Queen Victoria (zene: Michael Galasso)
4. White Raven (zene: Philip Glass)

Kocsis Zoltán "kálváriája"...

Kényszeredetten mosolyogtam az egyik rádióműsorban elhangzott parányi apróságon. Ugyanakkor persze igazolva láttam azt, ami Kocsis Zoltán fő problémája. Vagy másként: ami az én problémám Kocsis Zoltánnal kapcsolatban.
A „méltán felejthető karmester” (az idézet saját jegyzetemből származik!) karmesteri ambícióinak hiátusai sorra nyomon követhetők egy-egy előadás során. A fent idézett röpke, ám árulkodó részlet csak érthetőbbé tette azoknak az otromba kijelentéseknek a gyökerét, amelyeket a világhírű zongoristaként ismert Kocsis a közeli múltban megengedett magának.
Azt a szomorú tapasztalást is erősíti, hogy a mégoly sokrétű ismeret vagy tudás sem támasztja kötelezően alá akár egy jeles művész szemléletét. Ezen túl az a sajnálatos helyzet, hogy Kocsis szakmai köntöst öltve aktívan politizál, méghozzá olyan zenei és közéleti kérdések kommentálásával, amely kommentek nem járulnak hozzá a közgondolkodás tisztításához, mi több a tények mihelyesebb megítéléséhez. ( Lásd: ITT)

Etűd

Rajtam (magamon) kívül még itt rejtezkedik Antonioni, Bizajev és Wagner is...

Oda-vissza! Sőt... abszurd
Egy rádiószínpadi előadás blogváltozata

Más lett a világ. Most például sokkal hosszabb ideig szokás élni. Jóval túl vagyok a nyolcvanon, és ez még csak nem is számít kornak. Túl egészséges vagyok, noha nincs már miért egészségesnek lennem. Az élet mégsem akar elengedni. Akinek már nincs miért élni, annak meghalni sincs miért. Talán ez az oka.

(Kjell Askildsen)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Egy olyan világban vagyunk, amelyben csupán az a törvény működik, miszerint semmiféle szabályosság nem felfedezhető. Félő, hogy nemcsak a következő pillanat nem belátható, de valamiként fölfüggesztették a jövőt is. Nincs jövő. Ősi szorongás fogja el az embert egy ilyen jelenben, holott minden nagyon gusztusos, mulatságos, minden felettébb szórakoztató, ízléses, minden kiérlelt, minden mélyen hiteles, minden átélt és érdekes. Ebben a világban természetesen nincsen történet. Nincsen végzet, és nincsen sorsa senkinek, s ezért aztán vég sincsen. Ha pedig nem tudjuk, hogy mi mivel végződhetik, akkor nem tudhatjuk, hogy hová is tegyük azt, ami azért van.
(Nádas Péter)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
                                           1. rész

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2. rész

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

                                           3. rész

Megint Rádiószínpad!

 Signature

A Radio France lemezsorozata. A kiadványok műfaja a klasszikus zenétől a punkig terjed.
Külön érdemes megfigyelni a lemezek külsejét. A sorozat azonnal felismerhető, mégis mindegyik pontosan megkülönböztethető. A borító általában egy fénykép és egy betű montázsa. A betű a lemez szerzőjére, előadójára utal.
Mintaszerű sorozat.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 Jay Gottlieb
Rendkívül sokoldalú zongoraművész. Mások mellett  Nadia Boulanger tanítványa. A régebbi klasszikus zene területén éppen olyan otthonos, mint a kortárs zenében. Játszik egyebek között John Cage, John Adams, Stefan Wolpe opuszokat.
A Signature sorozatban megjelent lemezén számos kortárs zeneszerző művét szólaltatja meg.


Itt három rövid darab hallgatható:
1. Benoit Delbecq : Temps posés temps mêlés
2. Lukas Ligeti: Trinity
3. Francis Poulenc: Improvisation no13

Új lemezeim közül…

A Hänssler Classic két új lemeze
l. A Wolfgang Rihm életmű kiadás 6. lemeze, két opusszal: Über die Linie II. és Coll’Arco. Az első klarinétverseny, a második hegedűverseny.
2. Alfred Schnittke: Zwölf Bußverse; Stimmen der Natur. Az első vegyes kórusra, a második nő-hangokra és vibrafonra.
~~~~~~~~~~~~~~~~
A BMC (Budapest Music Center) két új lemeze
1.Végh Sándor karmesteri felvételeiből (a Magyar Rádió archívumából) két lemezen. A Végh Sándor vezényelte műveket (Beethoven, Haydn, Mozart, Schubert) a Camerata Salzburg együttes adja elő.

2. Eötvös Péter: Három nővér. Az 1998-as lyoni ősbemutató újrakiadása. (A Deutsche Grammophon kiadása a teljes librettot is adta.) Lásd még: ITT
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Az alábbi idézetek:
1. Rihm: Coll’Arco (részlet)
2. Schnittke: Stimmen der Natur
3. Mozart: Symphony No. 35, K. 385 „Haffner” IV. Finale. Presto

Szép Ernő: Emberszag
című könyvének egy fejezete...

Kérvényt kell a kormányzóhoz írni




Jöttek a napok egymás után, hétfőre kedd, keddre szerda, szerdára csütörtök, még ilyen világba se bontják meg ezt a sorrendet. Egy nap, július közepe táján, avval jött haza Bakonyi dr., hogy azt üzeni nekem N. miniszteri tanácsos, a Kultuszból, írjak kérvényt a kormányzósághoz, hogy a csillagviselés alól mentesítsenek. Készül már egy ilyen akció: leveszik a bélyeget az érdemesebb tudósokról, írókról, művészekről. A legelső leszek, azt mondta a tanácsos úr, aki a csillagot lefejtheti (mert azt oda kellett varrni). Biztos, hogy Bakonyi dr. juttatott a tanácsos úr eszébe. Őt, Bakonyi dr.-t már vagy tíz napja mentesítették, hogy annál zavartalanabbul járhasson be a minisztériumokba. Elgondolhatják, kérem, hogy megszégyellettem magamat: belé kell a kérvénybe írni, hogy a nemzet ellen semmit se vétettem. És milyen feneketlen mélyen szégyellettem, hogy kérni kell annak, aki küldetése révén a nemzete fölé magasodik, annak rimánkodni kell, hogy vegyék annyira magyar számba, mint a kutyasintért, meg a lakat alá tett betörőt. És aztán nem illik különbözni az embernek csillagos sorstársaitól, azok fölé kerülni. Hanem a csillagtól való szabadulás azt jelentette, hogy mi is, akik szűkébe vagyunk a pénznek, mi is olcsó húst kapunk, cukrot, vajat a piacon, mire a húgom kimehet, nem kapkodták még el a krumplit, zöldpaszulyt, zöldséget, gyümölcsöt, amit aztán feketén kell venni a házba belopózó jóasszonyoktól. Soványodtunk már erősen. Azután a fejünk felett lebegett folyton a deportálás, a pusztulás. A mentesítetteket nem vihetik el. Én magam nem féltem, mondtam már, nem féltem, hogy elveszünk. Esküdtem rá, hogy szabadulunk. Tán csak aki ilyen gyönge, mint magam is, csak az tud tán ilyen eszelősen hinni. De hát nehéz felelősség sújtott, itt vannak a testvéreim. Szóval hát másnap megírtuk azt a kérvényt. Hallucinált a szemem: mintha a szégyentől pirosakká válnának a sorok, akár piros tintával írnék. Bakonyi dr. vitte be a kérvényt a Kultuszba. Avval próbáltam a szégyenem oltogatni, hogy hiszen magam úgyse élek majd a csillagtalan szabadsággal, éppen úgy nem megyek majd az utcára, mint eddig nem mentem. Azt is kitaláltam, hogy tovább is viselem majd itthon a csillagot, ne irigyeltessem magam, ne bánatosítsam még jobban a házban élő megalázottakat.

Nem jól emlékszem már reá, mi minden történt a világon a nyáron átal; fejem is végtelen fáradt még, amellett jelentékeny tehetséget kaptam arra, hogy a történelmi eseményeket roppant hamar elfelejtsem. Azt se tudom már, mikor ment Sztójay, mikor lett helyette Lakatos* a miniszterelnök. Talán még júliusban. Hiszen mindegy, miránk az tartozott legjobban, hogy Pesten rezeg a háromezer kakastoll. Bakonyi dr. azt újságolja, a hitközség folyosóján tucat rendőr szorítgatja vissza a Síp utcába zúdult tömeget. Mindenki fel akar iratkozni a Palesztinába induló hajóra. Az oroszok még nem érték el az országot, még csak az erdélyi hágókat ostromolják. Ki tudja, mikor szabadulunk és szabadulunk-é egyáltalán. Még mindig tanakodik a ház, mit lehet ettől a Lakatostól várni ? A rezümé az, hogy katona, biztos hű embere Horthy-nak. De hát mit tehet, itt vannak a németek.

~~~~~~~~~~~~~~~~

* lásd a Lakatos Géza című bejegyzést