Fűzfapoéta*

(*A fűz deszkának használhatatlan fa. Ezért több mondásban szerepel az értéktelen szinonimájaként ~ Sárközi Mátyás szótára: Mit is jelent?; Osiris Kiadó 2005. 183. oldal)

Reggelente, amikor ébredek, első gondolatom, hogy a kulturális tárca vezetője vajon mit talál ki nekem aznapra. Nem kényeztet el, pedig igazán jól szórakozom némelyiken. Eleinte nagyon tetszett, hogy szellemes ötlettel alakította át az egykori előd avittas jelszavát (támogatott, tűrt, tiltott) korszerűvé (finanszirozandó, felejthető, felejtendő).

Azután érdeklődéssel figyeltem igyekezetét, hogy miként szervezi meg a magyarság genetikai vizsgálatát, azóta sem hallom, hogy az erre szakosodott kutatóintézet (amely természetesen Julianus barát nevét viselné) megalakult volna néhány milliárdért.

Egy reggel arra ébredtem, hogy meghallottam: Szabó Ervin szerinte méltatlan arra, hogy a Fővárosi Könyvtár az ő nevét viselje, ezt egyszerűen felejtsük el; Hamvas Béla neve alkalmasabb volna – mondta a kultuszállamtitkár. „Fővárosi Hamvas Könyvtár” - ábrándoztam. Milyen költői – mondhatnám fűzfaköltői – ötlet. Hamvába holt – bizakodjunk…

És ki tudja: mi mindenről alig értesülök, hiszen egyre csak hallom: nincsen pénz filmre, színházra stb. – hát valóban mire kényszerül a fűzfa-államtitkár? Ingyen marhaságokat talál ki. Mert ötleni muszáj neki. Hiszen azért kapja a fizetést. Talán jobb is, hogy így kevésbé ösztönzött poétikai irányban, amiből (lásd fent) deszka nemigen készül.

De a legújabb gyöngyszem? Hát igazán!

Hadd ne vágjak elébe… Amikor a Városliget szélén létrejött az a bizonyos kultúrcsarnok, nyilván az akkori kultúrnyikok hosszan tanakodtak: kiről is nevezzék el. Nagy fejtörés eredményeként lett a csarnok neve: Petőfi Csarnok. Azért gondolják meg: egyetlen híg agynak nem ötlött fel, hogy a csarnok nevét egy órán belül rövidíteni fogják. Így lett és maradt: PECSA. Kétség nem férhet hozzá: szenvedélyes kultúrasszociációkra inspiráló elnevezés.

Mármost közeledik egy kétszázéves jubileum. Liszt Ferenc kétszáz éve, 1811-ben született. Valamit el kell nevezni róla. A Zeneakadémiát (pardon Zeneművészeti Egyetemet) nem lehet Liszt Ferencről elnevezni, mert azt már elnevezték Liszt Ferencről. Nincs más lehetőség: a repülőtér maradt már csupán. A kultúrállamtitkár régi, nosztalgikus álma válik valóra; maga mondja el, hogy a varsói Chopin repülőtéren vágy fogalmazódott meg benne: istenem, ha a Ferihegyet is elnevezhetném valami zeneszerzőről.

Mármost hagyjuk a kicsinyes bogarászást: értelmes dolog vajon egy repülőteret zeneszerzőről elnevezni, legyen az akár Chopin, akár Liszt? Hiszen a zene valóban szárnyal. Miért ne?

Az a helyzet, hogy Liszt Ferencről a világ bármely repülőterét el lehet nevezni, az egyetlen kivétel: Ferihegy. Ugyanis abban a pillanatban, hogy a Ferihegyi repülőtér Liszt Ferenc nevét kezdi viselni, meglesz a legtökéletesebb név: Liszt Ferihegyi repülőtér, vagy csak egyszerűen (dobjuk sutba a hagyományos részleteket) –LISZT FERI REPÜLŐTÉR.

A Zeneakadémiát meg egyszerűen nevezzük el Asboth Oszkárról, hiszen ő elévülhetetlen érdemeket szerzett a helikopter kifejlesztése terén, a zene meg – mint tudjuk - amúgyis csavaros dolog!