Thomas Bernhard írásából...
˙
mely abból az alkalomból született, hogy megkapta a Grillparzer-díjat...
˙
Az elnök úr, mondta ez az uraság, kéri Önt, hogy jöjjön előre, kérem, jöjjön már előre, rögtön a miniszter asszony mellett van a helye, Bernhard úr. Hunger elnök annyit mondott, hogy sajnálja, hogy pontosan mit sajnál, azt nem mondta meg. Nénikémmel együtt legyek szíves az első sorba előrejönni… Néhány hosszabb-rövidebb előadás hangzott el Grillparzerről. Amikor egyszer odanéztem, láttam, hogy Firnberg miniszter asszony, így hívták, elaludt, ami Hunger elnöknek sem kerülte el a figyelmét, mert a miniszter asszony horkolt, még ha nagyon halkan is, de horkolt, azzal a halk miniszterhorkolással horkolt, amely világszerte jól ismert. Végül, mintegy másfél óra múltán felállt Hunger elnök, felment a pódiumra, és kihirdette, hogy nekem ítélték oda a Grillparzer-díjat. Felolvasott néhány dicsérő szót a munkámról, megemlítve néhány olyan színdarab címét is, amelyek állítólag tőlem valók, ám amelyeket nem is én írtam… majd, mintha át akarna ölelni, karját tárta. Ez volt a jel, hogy fel kell mennem a pódiumra. Felálltam, és odamentem Hungerhez. Kezet rázott velem, és egy úgynevezett elismerő oklevelet nyújtott át, melynek ízléstelensége éppoly felülmúlhatatlan volt, mint az összes többi elismerő oklevélnek, amit valaha kaptam. A miniszter asszony kis idő múltán körülnézett, s hangjában utánozhatatlan arroganciával és bárgyúsággal azt kérdezte: Az ám, hol van az írócska?
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Hogy ez hogyan jutott éppen most eszembe?

˙

Nézegettem a parlamentben készült fényképet. A Selmeczi-féle nyugdíjvédő krém (a péksüteményes!) éppen a sorok között érkezik. Van, aki szigorúan néz, van, aki mosolygósan szolgálatkész, van, aki édesdeden alszik. És hol a lényeg? Akárcsak a díjkiosztáson Thomas Bernhard esetében ...