Thursday, November 18, 2010

József Attila ürügyén...
˙
Amióta a Szabad ötletek jegyzéke 1990-ben teljes terjedelmében megjelent (részletek már korábbi József Attila kiadásokban is olvashatók voltak) - egyszóval immár húsz éve, újra meg újra előkerül a vélemény: ezt azért nem lett volna szabad megjelentetni, hiszen ezen átsüt József Attila betegsége, ez a szöveg a legszemélyesebb ügye volt.
˙
Hangsúlyozni szeretném, nem csak a retardált agyú "népnevelők", hanem a magukat "modern" gondolkodásúnak, szemléletűnek valló olvasók is kijelentik ezt.
˙
Szeretném előrebocsátani azt, hogy egyfelől nem hiszek abban, hogy egy embernek kétféle szemlélete lehet egyidőben, másfelől pedig meggyőződésem, hogy minden mindennel összefügg, s valakinek a gondolkodása, szemlélete vonatkozásában ez hangsúlyozottan így van.
˙
Következésképpen az, hogy a magukat - úgymond - korszerű szemléletü befogadóknak tartó olvasóknak a tárgyunkban szereplő kötet vonatkozásában kialakult, kialakított előítélete, bár fedetten, de egyéb szférákban (nevelés, politika, ízlés, etika stb.) is jelen van. Sok minden takarhatja ezt. Leginkább a "modernkedés", meg a sznobizmus, a "másként van" kényszeres megvallása, de sok minden más is.
˙
A korszerű gondolkodás nem tartozik a nehéz dolgok közé. Egyszerűen naprakész és folyamatos nyitottság, akár kiváncsiság kelletik hozzá. Az agy, a szemlélet élethosszanti gondozása, karbantartása. De persze a dolognak vonzatai is vannak. És ez teszi mégis nehézzé! - Ha ugyanis valójában nincs meg ez az úgynevezett korszerűség! Ilyenkor minduntalan kibukik valahol az előítéletesség - árulkodva.
˙
A fenti kérdés könnyen megválaszolható: mindennek meg kell jelennie, olykor persze szakszerű gondozásban. Mert hol húzható a határ? A pápa demarkációs vonala bizonyára nem esik egybe a sziciliai maffia keresztapa vonalával - de mit is mondok: még a tisztes polgár vonalával sem, ha például barátunk éppenséggel ateista.
˙
Aztán meg: miért magánügye egy költőnek a naplója (akármilyen is az), s miért nem a levelezése, mi több egész munkássága. József Attila minden személyes ügye olvasható a verseiben, a prózájában, a tanulmányaiban, a leveleiben. Csak alaposan oda kell figyelni. Az előítélet számára a fent jelzett "jegyzék" valóban könnyű prédaként téphető szét, elegendő hozzá a kifinomult érzék hiánya.
˙
Így azután könnyen eljuthatunk oda, hogy az igazságot hazugságnak nyilvánítsuk, ha valaki éppen ki meri mondani, hogy elég a hazudozásbal - hát iziben hazudozóvá kiáltják ki.
˙
Egyszóval: számoljunk tízig, mielőtt elparentálunk valamit vagy valakit, mert aztán bánhatjuk!

No comments: