A Big Brother látogatóban…

˙
A kis gyík szemmel láthatóan nyugodt. Még nem tudja, hogy mi vár rá, ha nem hagyja abba a napozást!

˙
Valamennyien napozunk mostanában. Ez a solárium korszakában már nem is szezontól függ. Úgyhogy bármikor leéghetünk.

˙
Nagy kérdés, hogy sírjunk vagy röhögjünk. Ha azt mondjuk, hogy felkentjeink egyszerűen ostobák – hát végtelenül jóindulatúak vagyunk.

˙
De ne vágjunk a dolgok elejbe.

˙

Hogyan is írja Karinthy Frigyes?

˙
A jó tanuló a táblához megy, és kezébe veszi a krétát. A tanár gondolkodik. A jó tanuló erre felkapja a spongyát, és sebesen törülni kezdi a táblát: ebben végtelen előkelőség és önérzet van, ezzel azt akarja jelezni, hogy ő ráér, hogy neki nem kell most törni a fejét, ő nem fél, ő mindig készen van, ő addig is, míg a felelés kezdődik, valami hasznosat akar csinálni a társadalomnak, ő ráért gondolni a köztisztaságra és az emberiség békés fejlődésére, és letörüli a táblát.

˙
- Hát - mondja a tanár, és elgondolkodva húzza a szót - majd valami érdekes példát veszünk ...

˙
A jó tanuló udvariasan és végtelen megértéssel köhög. Természetesen, valami érdekes példát, az érdekes helyzetnek megfelelőt.

˙
Most úgy néz a tanárra, komolyan és melegen, mint egy szép grófnő, akinek egy gróf megkérte a kezét, és mielőtt válaszolna, megértéssel és rokonszenvvel mélyen a gróf szemébe néz, jól tudva, hogy e tekintet elbűvöli a grófot, s a gróf remegő boldogsággal sejti, hogy a válasz kedvező lesz.

˙

- Vegyünk egy kúpot... - mondja a gróf.

˙
- Egy kúpot - mondja Steinmann, a grófnő. De már ezt is úgy tudja mondani ez a Steinmann, annyi megértéssel, olyan okosan: csak ő tudja, mennyire kúp az, amit veszünk. Én, Steinmann, a legjobb tanuló az egész osztályban, veszek egy kúpot, mivel engem mint az erre legalkalmasabbat megbízott a társadalom. Még nem tudom, miért vettem a kúpot, de nyugodtan lehettek mindannyian, bármi történjék ezzel a kúppal, én is ott leszek a helyemen, és megbirkózom vele.˙

˙
- Különben - mondja a tanár hirtelen - vegyünk inkább egy csonka gúlát.

˙
- Csonka gúla - ismétli a jó tanuló, ha lehet, még értelmesebben, ő a csonka gúlával éppen olyan határozott, barátságos, bár fölényes viszonyban van, mint a kúppal. Mi neki egy csonka gúla? Ő nagyon jól tudja, őt nem lehet félrevezetni, a csonka gúla is csak olyan gúla, mint más normális gúla, egyszerű gúla, amilyent egy Eglmayer is el tud képzelni - csak le van vágva belőle egy másik gúla.

˙
A felelés rövid ideig tart. Fél szavakban beszélnek egymással, értik egymást, lassanként intim dialógus alakul ki a tanár és a jó tanuló közt: mi már nem is értjük, ez az ő kettejük dolga, két rokonlélek, mely itt előttünk egyesül, a differenciál-egyenletek éteri légkörében. Egy mondat közepén eszmél rá a tanár, hogy miért is beszélgetnek ők, hogy ez felelés, az előmenetel megítélése. A jó tanulónak be sem kell fejezni ezt a mondatot. Minek befejezni? Maradt-e szemernyi kétség afelől, hogy be tudja fejezni?

˙
A jó tanuló szerényen és illedelmesen ül le. A következő percben már roppant érdeklődéssel figyeli a következő felelő szánalmas dadogását: egy szónál gúnyosan és diszkréten elmosolyodik, és a tanár tekintetét keresi lopva, hogy még egyszer összenézzen vele, és a tanár lássa, hogy ő, bár nem szól, arcizma se rándul: e gúnyos mosolyban jelezni óhajtja, mennyire tisztában van vele, milyen marhaságot mondott a felelő, és hogy mit kellett volna felelnie.

˙
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

˙

Mivel kell kiegészíteni, „aktualizálni” a fentieket?

˙
Főszóvivő jön és mondja, hogy bankvezér megsértődött, mert levették a pénzét, a köztársasági elnök megsértődött, mert nem választották újra meg, az alkotmánybíróság duzzog, mert magasról… – szóval tudják.

˙

A „züllött történész” (© Eörsi István) nyugodtan minden dolgok tudója, mert tőle aztán nem nyúlnak le egy vasat sem, ott a másik, a csendesen tárgyilagos, attól majd. A filozófusoknak meg írni kell itthonra, meg külföldre, mert különben baj lesz-van. De vajon ugyanazt kell-e külföldre? Mert a Big Brother megsimogatta a két előző kormány buksi fejét odakint, idebent meg alig várja, hogy az inkvizitorok láncon sétáltassák egyikét-másikát a képernyőn.

˙
Minden napra egy tojás – csak, hogy ne legyen nyugalom, mert még észrevesszük, hogy indoklás nélkül kirúghatnak bennünket, hogy nyugdíjra megtakarított fillérkéinket „felhasználják”, hogy kultúrára nincsen pénz, de milliárdos sportcsarnok épül-szépül a vazallus-Csák Máté várában, hogy a börtönöket nem kell nagyobbítani, mert kevesebb egy főre eső hely is elég (jó emberek kis helyen is elférnek, nemde?) Hogy sok pénzt „felhasználnak” a rusnya bankoktól, multiktól, meg az amúgyis trehány szolgáltatóktól. Vegyünk inkább magyar árút, mert amazok még majd a nyakunkba sózzák a kárukat.

˙
Hogy a honatyák és anyák gyülekezőhelye kocsmává alakult, benne zsidóznak-cigányoznak, holokauszt-tagadnak, meg össze-vissza beszélnek, benyújtanak, kiveszik, beteszik, beveszik, kinyilatkoztatják, megváltoztatják, szentkoronázzák, preambulumozzák és így tovább? Aztán egyiket-másikat hónapokon (éveken) át pórázon vezetik a Hiradókban. Sej-haj, hiába! Kár volt elnyűni a kabarét, most aztán nézhetjük a parlamenti közvetítéseket.

˙
Hogy előveszi a pálcát és körmöst ad az oktatásnak a fő-„paidagogász” néni (© Weöres Sándor) – mit se tesz. Jó sok ilyen tanítónénivel volt szerencsém találkozhatni, hát mit mondjak. Igaz egyik sem volt univerzál-főnök, így csak a rábízott néhány gyereket tette tönkre, nem mindet, mint a mostani. Azért mondom, mert veszekszenek vele még az egy emlőn-almon cseperedettek is.

˙

No, jó!

˙

Egyszóval az az én bajom, hogy tele vagyunk jobbnál jobb tanulókkal, hogy a fal adja a másikat.

˙
Amúgy vidám az élet, az isten lovába’!